ÁLTALÁNOS RÉSZ

IMÁDSÁGRA HÍVÁS | REGGELI DICSÉRET | OLVASMÁNYOS IMAÓRA | ESTI DICSÉRET | BEFEJEZŐ IMAÓRA

V. Istenem, jöjj segítségemre!
F. Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. (Alleluja.)

    Nagyböjtben az Alleluja elmarad.
    A fentiek elmaradnak, ha az Imádságra hívás az Olvasmányos imaórát előzi meg.

HIMNUSZ

    Utána rögtön a megfelelő himnuszt kell mondani.
    Évközi vasárnapokon és köznapokon a himnusz a Zsoltáros részben található. Az időpontnak megfelelően vagy az éjszakai, vagy a nappali sorozatból kell venni.
    Főünnepeken és ünnepeken a himnusz a Saját vagy a Közös részben található.
    Szentek emléknapjain a himnusz — ha csak nincs saját — tetszés szerint vehető vagy a Közös részből, vagy a köznapról.

ZSOLTÁROZÁS

    A himnusz után zsoltározás következik. Ez három zsoltárból vagy zsoltárrészből és antifónájukból áll.
    Vasárnapokon és köznapokon a Zsoltáros rész soros napjáról kell venni a zsoltárokat antifónáikkal együtt.
    Főünnepeken és ünnepeken minden zsoltár saját az antifónával együtt.
    Szentek emléknapjain is a Zsoltáros rész soros napjáról kell venni a zsoltárokat antifonáikkal, hacsak nincsen saját zsoltáruk vagy antifónájuk.

ÁTVEZETŐ VERS

    Az átmenetet Isten szava meghallgatásához az olvasmányok előtti Átvezető vers adja meg.
    Főünnepeken és ünnepeken a Saját vagy a Közös részben az első olvasmány előtt található.
    Évközi vasárnapokon és köznapokon, továbbá a szentek emléknapjain, amelyek erre az időszakra esnek, az Átvezető vers a Zsoltáros részben, a zsoltárok után található meg.

OLVASMÁNYOK

    Két olvasmány van. Az első egy részlet a Szentírásból, a maga Válaszos énekével, amint a napi zsolozsma kívánja, és az Időszaki részből kell venni, főünnepeken és ünnepeken pedig a Saját vagy a Közös részből veendő.
    A második olvasmány a szenttel kapcsolatos annak főünnepén, vagy emléknapján. Egyéb alkalmakkor a második olvasmány részlet egyházatyáktól vagy egyházi íróktól: vagy magából a Zsolozsmáskönyvből a szentírási olvasmány után, vagy a Szabadon választható olvasmányok könyvéből. Az olvasmányt a megfelelő Válaszos ének követi.

HIMNUSZ TÉGED, ISTEN, DICSÉRÜNK

    Vasárnapokon, főünnepeken és ünnepeken a második olvasmány és Válaszos éneke után imádkozzuk a következő himnuszt:

Téged, Isten, dicsérünk, *
    téged Úrnak ismerünk!
Téged, örök Atyaisten, *
    mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok, *
    kerubok és szeráfkarok,
egek és minden hatalmak, *
    szüntelenül magasztalnak:
Szent vagy, szent vagy *
    erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég s föld, *
    dicsőséged mindent betölt.

Téged dicsér, egek Ura, *
    apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták *
    súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek *
    magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte *
    szent Egyházad ezerszerte,
ó, Atyánk, téged *
    s mérhetetlen nagy Fölséged,
s azt, ki hozzánk tőled jött le: *
    Atya igaz Egyszülöttje,
és áldjuk veled *
    vigasztaló Szentlelkedet.

Krisztus, Isten Egyszülöttje, *
    Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál, *
    szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad, *
    mennyországod megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket, *
    Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő, *
    mindeneket ítélendő.

Téged azért, Uram, kérünk, *
    mi Megváltónk, maradj vélünk.
Szentjeidhez végy fel égbe, *
    az örökös dicsőségbe.

    A következő rész tetszés szerint imádkozható:

Szabadítsd meg, Uram, néped, *
    áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald, *
    mindörökké felmagasztald!
Mindennap dicsérünk téged, *
    szent nevedet áldja néped!
Bűntől e nap őrizz minket *
    és bocsásd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz, *
    híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk, *
    tebenned van bizodalmunk!
Te vagy, Uram, én reményem, *
    ne hagyj soha szégyent érnem!

ZÁRÓKÖNYÖRGÉS

    Zárókönyörgés követi a Téged, Isten dicsérünk himnuszt, ha pedig ez nincs, a második Válaszos éneket. A zárókönyörgést a zsolozsma jellegének megfelelően az időszaki részből, a szentek Saját vagy Közös zsolozsmájából kell venni.
    A Könyörgést felszólítás vezeti be:
Könyörögjünk! A megfelelő záradékkal így fejezzük be:

    Ha az Atyához intézzük:

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

    Ha az Atyához intézzük, de a végén a Fiút említjük:

Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

    Ha a Fiúhoz intézzük:

Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

    Felelet:

Ámen.

    Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a Felhívást:

V. Mondjunk áldást az Úrnak!
F. Istennek legyen hála!

    Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
    Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a
Dicsőség az Atyának…

HTML © Juraj Vidéky