Mint szarvas sóvárog a forrásvízre, *

úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.

Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után: *

mikor mehetek, hogy megjelenjek az ő színe előtt?

Éjjel-nappal könny a kenyerem, *

mert azt hallom naponta: „Hol a te Istened?”

Csak arra gondolok, elmém azon mereng, *

hogyan vonultam be a csodás hajlékba Isten házáig,

miközben ujjongott és énekelt *

az ünneplő sokaság.

Miért csüggedsz, lelkem, *

miért vagy nyugtalan?

Bízzál az Úrban: fogom még áldani *

arcom szabadítóját, Istenemet.

Szomorkodik bennem a lélek, †

hozzád röpül ezért gondolatom *

a Jordán és a Hermon távoli hegyes tájairól.

Harsognak zuhatagjaid, örvény kiált az örvénynek; *

minden kavargó hullámod átzuhog fölöttem.

Árassza rám az Úr irgalmát naphosszat, †

neki zeng éjjel háladalom, *

és áldom éltető Istenemet.

Így szólok az Úrhoz: „Oltalmazóm vagy, †

miért feledkeztél meg rólam? *

Miért kell bánatban élnem, ellenségeimtől gyötörten?”

Keserűség marja bensőmet, †

amikor kínzóim gúnyolnak, *

s naponta azt mondják: „Hol a te Istened?”

Miért csüggedsz, lelkem, *

miért vagy nyugtalan?

Bízzál az Úrban: fogom még áldani *

arcom szabadítóját, Istenemet.

Könyörülj rajtunk, tekints ránk, mindenség Istene, *

szereteted fényét mutasd meg nekünk!

Bocsásd félelmedet a nemzetekre, *

amelyek nem ismernek téged.

Hadd tudják meg,

hogy rajtad kívül nincs más Isten, *

és hirdessék nagy tetteidet.

Emeld föl kezedet az idegen népek ellen, *

hogy lássák hatalmadat.

Amint szemük láttára szent voltál velünk, *

úgy a mi szemünk láttára légy dicső fölöttük,

hogy úgy ismerjenek, ahogy mi ismerünk, *

mert rajtad kívül, Urunk, nincs más Isten!

Újítsd meg a jeleket, és tégy csodákat újból, *

dicsőítsd meg kezedet, erős karodat!

Gyűjtsd össze Jákob minden törzsét, †

hadd tudják meg, hogy rajtad kívül nincs más Isten, *

és mondják el nagy tetteidet.

Tekintsd őket örökségednek, *

mint a régmúlt időkben.

Könyörülj népeden, amelyet terólad neveztek el, *

Izraelen, amelyet elsőszülöttednek tekintettél,

és könyörülj szent városodon, *

nyugalmad városán, Jeruzsálemen!

Áraszd el Siont kimondhatatlan igéiddel, *

és népedet dicsőségeddel!

Isten dicsőségét hirdetik az egek, *

kezének művéről vall a mennybolt.

A nappalok ezt zengik egymásnak, *

erre oktatja éj az éjszakát.

Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, *

hogy meg ne értenéd szavát.

Minden földre elhat szózatuk, *

a földkerekség végéig eljut igéjük.

Az égen vert Isten sátort a napnak, †

és az, mint nászházból kilépő vőlegény, *

mint ujjongó dalia fut neki útjának.

Az ég egyik pereméről indul, †

és másik széléig ér a pályája: *

tüze elől rejtőzni nem lehet.