Gondolj szolgádnak mondott igédre, *

amellyel reményt öntöttél belém.

Gyötrő megaláztatásomban csak ez a vigaszom, *

mert a te ígéreted éltet.

Gúnyoltak engem a gőgösök, és nagyon kinevettek, *

de én törvényed útjáról le nem tértem.

Gyakran emlékezem örök döntéseidre, Uram, *

és megvigasztalódom.

Gonosztevők láttán elragad az indulat, *

akik törvényedet félredobták.

Gyönyörű énekek nekem rendelkezéseid, *

zarándoklásom helyén.

Gondolok nevedre, Uram, éjjel is, *

és megtartom törvényedet.

Gazdag osztályrészül ez jutott nekem, *

mert intéseidet megfogadtam.

Az oktalan így gondolkodik magában: „Nincs Isten!” †

Megromlottak, utálatos dolgokat művelnek, *

aki jót cselekedne, senki sincs olyan.

Megszemléli Isten az égből az embereket, *

hadd lássa, van-e köztük értelmes és Istenre szomjas.

Mind rossz útra tértek, megromlottak mind, *

nincs, aki jót tenne, nincs egyetlen egy sem.

Hát nem térnek észre a gonosztevők, *

akik, mint kenyeret, felfalják népemet?

Nem fohászkodnak az Úrhoz, *

de ott is reszketnek majd, ahol nincs mitől félni,

mert Isten szétszórja elnyomóid csontját; *

megszégyenülnek, mert Isten elvetette őket.

Bárcsak jönne már üdvösség Sionból Izraelnek! †

Ha Isten kimenti népét a rabságból, *

ujjong és örvend majd Isten minden választottja.

Istenem, a te nevedben szabadíts meg engem, *

szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal!

Istenem, hallgasd meg imádságomat, *

figyelj ajkam szavára!

Gőgös idegenek keltek föl ellenem, †

hatalmasok törtek életemre, *

akik Istent nem tartották szemük előtt.

De íme, az Isten megsegít engem, *

és az Úr oltalmazója életemnek.

Készséges lélekkel áldozom neked, *

magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy.

Minden gyötrelmemből kimentettél, *

és szemem megvetéssel néz ellenségeimre.