A krónikák második könyvéből

20, 1-9. 13-24

Isten csodás győzelmet ad a jámbor Jehosafát királynak

Azokban a napokban: Moáb és Ammon fiai egy csapatnyi meunitával együtt hadba vonultak Jehosafát ellen. Mentek és jelentették neki: „Hatalmas tömeg jön ellened a tengeren túlról, Edomból. Immár Hacacon-Támárban, vagyis Engediben vannak.” Erre Jehosafát megijedt, és elhatározta, hogy az Úrhoz fordul. Egész Júdának böjtöt hirdetett. Erre Júda össze is jött, hogy az Úrhoz könyörögjön, sőt Júda valamennyi városából egybegyűltek, hogy könyörögjenek az Úrhoz. Ekkor Jehosafát az Úr házában az új udvar előtt odaállt Júda és Jeruzsálem gyülekezete elé. Így imádkozott: „Urunk, atyáink Istene! Te vagy az Isten a mennyben, és te vagy a népek összes királyságának uralkodója. A te kezedben olyan erő és hatalom van, hogy annak senki sem tud ellenállni. Istenünk, te űzted ki e föld lakóit néped, Izrael elől, és te adtad barátod, Ábrahám ivadékának mindörökre, ők le is telepedtek rajta, és szentélyt építettek nevednek azzal a szándékkal: Ha valami nyomorúság tör ránk, kard vagy büntetés, pestis vagy éhínség, akkor megállunk e templom előtt és a te színed előtt, mert ebben a házban van a te neved. Aztán hozzád kiáltunk szorongattatásainkban, és akkor te meghallgatsz és megsegítesz bennünket.”

Ezalatt egész Júda ott állt az Úr előtt gyermekeikkel és feleségeikkel együtt. Ekkor a sokaság közepette az Úr lelke leszállt egy Aszaf fiai közül való levitára, Jahazielre, Zekarjahu fiára, Bénája, Jeuel és Mattanja utódára, így kezdett beszélni: „Ide figyeljetek, egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is, Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek. Holnap gyertek le eléjük! A Cic nevű domboldalon fognak felvonulni, így rájuk találtok a völgy végén Jeruel pusztájával szemben. Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg. Akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket, Júdát és Jeruzsálemet. Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ki eléjük, és az Úr veletek lesz!”

Ekkor Jehosafát a földig hajolt, egész Júda és Jeruzsálem lakói leborultak az Úr előtt, hogy hódoljanak előtte. Aztán a Kehát fiai és a Korach fiai közül való leviták felálltak, hogy emelt hangon, harsogva magasztalják az Urat, Izrael Istenét. Kora reggel föl is keltek, és kivonultak Tekoa pusztájába. Elindulás előtt Jehosafát eléjük állt, és így szólt: „Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és akkor életben maradtok. Higgyetek prófétáinak, és boldogultok.” Miután ezt a tanácsot adta a népnek, felállította az Úr énekeseit, hogy kivonuláskor a hadba keltek élén szent díszben magasztalják őt e szavakkal: „Dicsérjétek az Urat, mert irgalma örökkévaló!”

Mihelyt felhangzott a dicsőítő és magasztaló ének, az Úr a lesben álló csapatokat azok ellen fordította, akik Júda ellen vonultak: Ammonnak, Moábnak és Szeirnek fiai ellen, így ezek vereséget szenvedtek. Aztán Ammon és Moáb fiai fölkeltek Szeir hegyének fiai ellen, hogy kiirtsák és elpusztítsák őket. Miután végeztek Szeir lakóival, az egyik férfi a másikat segítette a pusztításban. Amikor Júda a pusztai kilátóhelyhez ért, és a sokaság felé tekintett: lám, azok holtan feküdtek a földön. Senki sem menekült meg.

VÁLASZOS ÉNEK

Ef 6, 12. 14; 2 Krón 20, 17

Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok és a gonosz szellemek ellen. * Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét.

Álljatok oda, akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket. * Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét.

Szent András és Benedek remeték életéből, amelyet Boldog Mór pécsi püspök írt meg

(Acta Sanctorum Ungariæ, Tyrnaviæ, 1744, Seinestre secundum, 64-67)

Örömmel várta a szent feltámadás napját

Abban az időben, amikor a jámbor István király parancsára Pannóniában még alig kezdett sarjadzani az Istenség neve és tisztelete, a derék uralkodó hírének hallatára más országokból sok pap és szerzetes jött hozzá, mint atyjához, nem kényszerűségből, hanem azért, hogy a szent szerzetesi életnek új öröme fakadjon az ő gyülekezetükből.

Ezek közt egy Zoerárd nevezetű, falusi egyszerűségből – mint rózsa a tövisek közül – származó férfiú a Szentlélek sugallatára Lengyelországból hazánkba jött, és Fülöp apát kezéből, aki Szent Hippolit vértanú tiszteletére Zobor nevezetű kolostort épített Nyitra földjén, fölvette a szerzetesi öltönyt, András nevet kapott, és remeteéletre adta magát. Vele együtt élő tanítványának, boldog Benedeknek előadása alapján elhatároztam, hogy néhány szóval följegyzem, amit hallottam, hogy mily töredelmes szívvel és mekkora testi kínzásokkal sanyargatta magát. Én, Mór, aki Isten irgalmából most pécsi püspök vagyok, gyermekkoromban láttam ugyan a jó embert, de hogy milyen volt az ő életmódja, azt nem látásból, hanem hallomásból tudtam meg. Az említett Benedek szerzetes, aki többször megfordult a Szent Márton püspök tiszteletére emelt kolostorunkban, maga beszélte el nekem az ő tiszteletreméltó életéről a következőket.

Miután tiszteletreméltó András a remeteség magányába vonult, állandóan böjtölt, ami nagy testi fáradsággal, de a lelki élet megerősödésével járt. Három napig tartózkodott mindennemű ételtől, annak szeretetéért, aki emberré lett az emberekért, és negyven napig böjtölt. Midőn pedig elérkezett a Nagyböjt ideje, Zozimus apát szerzetesi életének példájára, aki testvéreivel együtt 45 szem datolyával húzta ki a Nagyböjtöt, Fülöp apáttól, akinek kezéből vette a szerzetesi öltönyt, 40 diót kapott, és avval megelégedve örömmel várta a szent feltámadás napját. Ugyanakkor pedig és egyéb napokon, habár az étkezés nemcsak a test felüdítésére nem volt elég, hanem még lelkét is elgyöngítette, mindazonáltal – az imádság idejét kivéve – sohasem hagyta abba a munkát, hanem fejszét ragadva az erdőnek egy magányos helyére ment dolgozni.

Ó, boldog András, akinek jutalma a boldog és örök élet, a százszoros ékességű korona, amely az égben kipótolja azt, amit oly nehezen vásárolt meg itt a földön! Ó, hallatlan neme a hitvallásnak, amely még drágábbá teszi az ígéret országát! Az étel, a pihenés nem rabolhatta el hiú édességével az örök életet, s a gonosz lélek nem találhatott módot az ő elcsábítására.

Amiket eddig írtam, tanítványának, Benedeknek elbeszéléséből tudtam meg, aki atyja halála után elhatározta, hogy ugyanazon a helyen lakik. Midőn mestere példájára három évig szigorú életet folytatott, rablók vetődtek arra, s mivel sok pénzt gyanítottak nála, a Vág folyó partjára hurcolva megölték, és a vízbe dobták.

Sokáig keresték a holttestét, de nem találták meg. Egy egész évig láttak a Vág folyó partján ülni egy sast, amely mintha lesett volna valamire. Általa bizonyosakká lévén a test hollétéről, a víz alá merítettek egy embert, és így találták meg olyan épen, mintha nemrég halt volna meg. Benedeket a nyitrai Szent Emmerám bazilikában temették el ugyanabba a sírba, amelyben szent atyjának, Boldog Andrásnak csontjait őrizték.

VÁLASZOS ÉNEK

Ő az, aki Isten előtt nagy tetteket vitt végbe, és egész szívvel dicsérte az Urat; * Ő az, aki közbenjár Istennél népe bűneinek bocsánatáért.

Íme, a panasz nélküli férfi, Isten igaz tisztelője, aki minden rossz cselekedetet legyőzött önmagában, és kitartott ártatlanságában. * Ő az, aki közbenjár Istennél népe bűneinek bocsánatáért.