A királyok első könyvéből

22, 1-9. 15-23. 29. 34-38

Prófétai szó előremondja a gonosz Acháb végzetét

Azokban a napokban: Három évig nyugalom volt, nem dúlt háború Arám és Izrael között. A harmadik esztendőben azonban Júda királya, Jehosafát elment látogatóba Izrael királyához, (Achábhoz). Akkor Izrael királya így szólt szolgáihoz: „Tudjátok jól, hogy Gileádban Ramot hozzánk tartozik, s mi ülünk tétlenül, ahelyett, hogy kiragadnánk Arám kezéből.” Majd Jehosafáthoz fordult: „Hadba vonulsz velem a gileádi Ramot ellen?” Jehosafát azt felelte Izrael királyának: „Ott leszek éppen úgy, mint te, népem, mint a te néped, lovaim, mint a te lovaid.” Aztán ezt mondta Jehosafát Izrael királyának: „Kérj előbb útmutatást az Úrtól!” Izrael királya összehívta hát a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és így szólt hozzájuk: „Hadba vonuljak a gileádi Ramot ellen, vagy mondjak le róla?” Ezt a választ adták: „Vonulj fel, az Úr a király kezébe adja!” Jehosafát azonban így szólt: „Nincs itt véletlenül az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk?” „Van itt egy – válaszolta Izrael királya Jehosafátnak –, aki által megkérdezhetnénk az Urat, bár a magam részéről nem kedvelem, mert sose jövendöl nekem jót, mindig csak rosszat: Jimla fia, Michajehu.” Jehosafát azonban megjegyezte: „Ne beszéljen így a király!” Izrael királya erre hívatta egyik udvari emberét, és azt mondta neki: „Hozd ide gyorsan Jimla fiát, Michajehut!”

Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Michajehu, hadba vonuljunk a gileádi Ramot ellen, vagy mondjunk le róla?” Azt válaszolta: „Vonulj! Győzelmet aratsz, az Úr a király kezébe adja!” A király azonban megkérdezte: „Hányszor eskesselek meg, hogy csak az igazat mondod az Úr nevében?” Erre megszólalt: „Látom egész Izraelt, szétszórva a hegyen, mint a pásztor nélkül maradt nyájat. S az Úr ezt mondja: Nincs gazdájuk, térjen hát vissza ki-ki békében házába!” Izrael királya Jehosafáthoz fordult: „Hát nem megmondtam, hogy sose jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat?” De az folytatta: „Halld hát az Úr szavát: Láttam az Urat, a trónján ült, az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és a balján. S azt mondta az Úr: »Ki veszi rá Achábot, (Izrael királyát), hogy hadba vonuljon és Ramotnál, Gileádban elessen?« Az egyik ezt mondta, a másik azt mondta, míg végül az Úr elé állt a lélek, és így szólt: »Én veszem rá.« S az Úr megkérdezte: »Milyen úton-módon? Hogyan?« »Én megyek – felelte –, és a hazugság lelke leszek a prófétái ajkán!« Erre azt mondta neki: »Vedd hát rá, hiszen képes vagy rá! Csak menj, és tedd meg!« S lám az Úr valóban a hazugság lelkét adta ezeknek a te prófétáidnak az ajkukra, mert az Úr vesztedet határozta el.”

Izrael királya és Júda királya, Jehosafát így hadba vonult a gileádi Ramot ellen. De egy ember vaktában kifeszítette íját, s eltalálta Izrael királyát a mellvért és az öv között. Erre megparancsolta szekere hajtójának: „Fordulj meg, és vigyél ki az ütközetből, mert megsebesültem!” A harc azonban egyre hevesebbé vált azon a napon, a király kénytelen volt a szekerén állva maradni, szemben az arámokkal. Estére meghalt. Sebéből a vér a kocsi aljára folyt. Naplementekor kiáltás hallatszott a táborban: „Vissza! Ki-ki a maga városába, ki-ki a maga földjére! A király halott!”

Szamariába mentek és Szamariában temették el a királyt. Amikor Szamaria tavában lemosták a kocsit, a kutyák nyalták fel a vérét és a ringyók fürödtek benne az Úr szava szerint.

VÁLASZOS ÉNEK

Jer 29, 8. 9. 11; MTörv 18, 18

Nehogy félrevezessenek titeket a köztetek lakó próféták, mert hazugságot jövendölnek nektek az én nevemben; * Tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek, mondja az Úr.

Prófétát támasztok, és ajkára adom szavaimat. * Tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek, mondja az Úr.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

(Sermo 1 in Nativitate Domini, 2. 3: PL 54, 191-192)

Mária előbb fogant lélekben, mint testben

Királyi szűz leányt, Dávid családjából valót választott ki Isten, hogy anya legyen, szentséges magzat édesanyja. Gyermekét, aki Isten és ember, előbb foganta lélekben, mint testben. Az angyallal folytatott beszélgetésből meg kellett tudnia, mit készül tenni benne a Szentlélek, meg kellett ismernie Isten tervét, különben az előre nem sejtett események gyötrő félelemmel töltötték volna el. Ezután már nem tartott attól, hogy szüzességében megszégyenül, ő aki nemsokára Isten anyja lesz. Miért is ne bízna a fogantatás egészen újszerű módjában az, aki ígéretet kapott, hogy a Magasságbeli erejéből lesz termékennyé. Mária hitt, és ebben csak erősítette egy megelőző csoda híre: Isten váratlanul gyermeket ajándékoz Erzsébetnek, így az, akinek hatalmából foganhat a magtalan, hitelt érdemlően ígérheti, hogy gyermeket fog szülni a szűz.

Isten Igéje tehát, maga az Isten, Isten Fia, aki kezdetben Istennél volt, minden általa lett, nélküle semmi sem lett, emberré lett, hogy az örök haláltól megmentse az embert. Nyomorúságos emberi létünket magára öltve – méltóságának sérelme nélkül –, úgy hajolt le hozzánk, hogy megmaradva annak, ami volt, felvéve azt, ami nem volt, igazán szolgai külsőt kapcsolt ahhoz a természethez, amely által egylényegű ő az Atyaistennel. Olyan nagyszerű volt ez az egység, amellyel egymáshoz kötötte e két természetet, hogy az alsóbbrendűt nem semmisítette meg a felmagasztalás, a magasabb rendűt pedig nem fokozta le a megtestesülés.

Megmarad tehát mind a két valóság sajátos jellege, és egy személyben egyesül, de úgy, hogy a Fönség alacsonyabb természetet, az Erő gyengeséget, az Örökkévalóság halandóságot vesz magára; az ember adósságának lerovására a sérthetetlen természet sebezhető természettel egyesül, a valóságos Isten és a valóságos ember az Úr egy személyiségében összeforr, hogy – amint gyógyulásunknak megfelelő volt – az Istennek és az embereknek egyetlen közvetítője egyrészt meghalhatott embersége szerint, másrészt feltámadhatott istensége szerint. Méltányos volt, hogy az Üdvözítő világra hozása ne rontsa meg a szűzi épséget; mert az örök igazságot szülte, azért maradt érintetlen a szüzessége.

Igen, szeretteim, így illett születnie Krisztusnak, aki az Isten ereje és bölcsessége, így illeszkedett be ő közénk emberségével, így magasztosult fölénk istenségével. Ha nem lett volna valóságos Isten, nem hozott volna üdvösséget nekünk; ha nem lett volna valóságos ember, nem adott volna példát.

Amikor Urunk megszületett, ujjongó angyalok énekelték: Dicsőség a magasságban Istennek, és hirdették: Békesség a földön a jóakaratú embereknek. Azt látták ugyanis, hogy a mennyei Jeruzsálem lakossága a világ minden népéből épül. Az isteni jóság kimondhatatlanul nagyszerű műve ez. Ha láttára így örvendeznek a magasságos angyalok, mennyire kell ujjonganiuk miatta a nyomorúságos embereknek!

VÁLASZOS ÉNEK

Ünnepeljük meg a dicsőséges Szűz Máriának áldott emlékezetét, akinek alázatosságát tekintetre méltatta az Úr; * Amikor az angyal köszöntötte, méhébe fogadta a világ Üdvözítőjét.

Zengjünk dicséretet Isten szeplőtelen Anyjának a mai szent ünnepen. * Amikor az angyal köszöntötte, méhébe fogadta a világ Üdvözítőjét.