A királyok első könyvéből

21, 1-21. 27-29

Illés a szegények igazának a védelmezője

Abban az időben: Nabotnak, a jiszreelitának volt egy szőlőskertje Achábnak, Szamaria királyának a palotája mellett. Acháb beszélt Nabottal. Így szólt hozzá: „Engedd át nekem a szőlőskertedet, hogy veteményeskertül szolgáljon nekem; egész közel fekszik házamhoz. Adok érte egy jobb szőlőskertet, vagy ha úgy tetszik jobban, kifizetem az árát pénzben.” Nabot azonban azt válaszolta Achábnak: „Az Úr óvjon attól, hogy atyáim örökségét átengedjem neked!” Acháb hazament. Kedvetlen volt és haragos a válasz miatt, amit Nabot, a jiszreelita adott neki, amikor azt mondta: „Nem engedem át neked atyáim örökségét.” Leheveredett, befordult, és nem evett semmit.

Odament hozzá a felesége, Izebel, és megkérdezte: „Mi van veled, hogy olyan kedvetlen vagy, és nem eszel semmit?” „Megbeszélésem volt a jiszreeli Nabottal – felelte. Azt mondtam neki: Engedd át nekem szőlőskertedet arany ellenében, vagy ha úgy tetszik jobban, adok neked érte egy másik szőlőskertet. De kijelentette: »Nem engedem át neked atyáim örökségét!«” Felesége, Izebel erre azt mondta neki: „Hát nem vagy Izrael királya? Kelj föl, egyél, és légy jókedvű. Majd én megkerítem a jiszreeli Nabot szőlejét.”

Aztán leveleket írt, lepecsételte az ő pecsétjével, és elküldte őket a Nabottal együtt lakó véneknek és előkelőknek. Ezt írta a levelekben: „Hirdessetek böjtöt, és Nabotot ültessétek az asztalfőre az emberek közé. Aztán vele szemben két semmirekellő ember kapjon helyet, akik tanúskodnak majd ellene, és kijelentik: »Káromoltad Istent és a királyt.« Aztán vezessétek ki, és kövezzétek agyon!” S városának lakói, a vének és előkelők, akik együtt laktak vele a városban, úgy tettek, amint Izebel parancsolta, ahogy a nekik küldött levelekben írva volt. Böjtöt hirdettek, és Nabotot az asztalfőre ültették az emberek közé. Aztán előkerült két ember, semmirekellő ember, s leült vele szemben. Tanúságot tettek, és kijelentették: „Nabot káromolta Istent és a királyt.” Erre kivezették a város elé, és agyonkövezték. Majd jelentették Izebelnek: „Nabotot megköveztük, halott.”

Mihelyt Izebel meghallotta, hogy Nabotot agyonkövezték, azt mondta Izebel Achábnak: „Nos, vedd birtokba Nabot szőlejét, amelyet nem akart neked pénzért átengedni. Mert Nabot nem él többé, halott.” Amikor Acháb meghallotta, hogy Nabot halott, fogta magát Acháb, elment a jiszreelita Nabot szőlejébe, és birtokba vette.

Az Úr hallatta szavát, és azt mondta a tisbei Illésnek: „Indulj, menj el Achábhoz, Izrael királyához, aki Szamariában székel; épp Nabot szőlejében van, lement, hogy birtokba vegye. És mondd meg neki: Így szól az Úr: Gyilkoltál, és most az örökséget is eltulajdonítod? Ezért azt mondja az Úr: Ott fogják a kutyák a te véredet is felnyalni, ahol Nabot vérét felnyalták a kutyák!” Acháb azt mondta: „Hát rám találtál, ellenségem?” „Rád találtam – felelte. Mert arra adtad magad, hogy azt tedd, ami gonosznak számít az Úr szemében. Lásd, romlást hozok rád, elsöpörlek, kiirtom Acháb házából mind aki férfi, a szolgát is, a szabadot is Izraelben.”

Amikor Acháb meghallotta ezeket a szavakat, megszaggatta ruháját, vezeklő ruhát öltött mezítelen testére, és böjtölt. Aludni is vezeklő ruhában tért és kedvetlenül járt-kelt. Az Úr ezért így szólt a tisbei Illéshez: „Látod, hogy megalázkodott előttem Acháb? Mivel megalázkodott előttem, nem hagyom, hogy életében rátörjön a baj házára, majd csak fia idejében sújtom házát romlással.”

VÁLASZOS ÉNEK

Jak 4, 8. 9. 10; 5, 6

Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, megosztott lelkűek. * Gyászoljatok és szomorkodjatok, alázkodjatok meg az Úr előtt.

Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást. * Gyászoljatok és szomorkodjatok, alázkodjatok meg az Úr előtt.

Szent Bonaventura püspöknek „A lélek útikönyve Istenhez” című könyvecskéjéből

(Cap. 7, 1. 2. 4. 6; Opera omnia, 5, 312-313)

A Szentlélek által kinyilatkoztatott misztikus bölcsesség

Krisztus az út és az ajtó. Krisztus a lépcső és a segítség az Istenhez jutásban, mivel ő a szövetség ládájára helyezett kiengesztelési tábla, és ő a kezdettől elrejtett titok. Aki erre az engesztelő táblára teljesen odafordított arccal néz, nézi a keresztre feszített Krisztust hittel, reménnyel, szeretettel, áhítattal, csodálattal, örvendezéssel, megbecsüléssel, dicsérettel és ujjongással, az ilyen ember pászkát, azaz átvonulást vállal vele, hogy a kereszt vesszejével átmenjen a Vörös-tengeren, Egyiptomból kivonul a pusztába, ahol titokzatos mannát ízlel, és Krisztussal együtt nyugszik a sírban, külsőleg mintegy meghalva, de lélekben megérezve mégis azt – már amennyire e földi életben lehetséges –, amit a hozzá forduló gonosztevőnek mondott Krisztus a kereszten: Még ma velem leszel a paradicsomban.

Ebben az átvonulásban, ha ez tökéletes, minden értelmi tevékenységet el kell hagyni, és a szeretet minden hevének Isten felé és Istenbe kell átfordulnia. Ez azonban misztikus és titokzatos dolog, amit senki más nem ismer, csak aki megkapja; senki más nem kapja meg, csak aki vágyódik utána; de vágyódni sem tud utána senki más, csak akinek szívét a Szentlélek felgyújtotta, az a Szentlélek, akit Krisztus küldött a földre. Ezért is mondja az Apostol, hogy ezt a misztikus bölcsességet a Szentlélek nyilatkoztatta ki.

Ha azt kutatod, hogyan történik mindez, a kegyelmet kérdezd, ne a tanítást; a vágyat kérdezd, ne az értelmet; az imádság sóhajtásait, ne a tanulmányokat; a jegyest, ne a tanítót; Istent, ne az embert; a felhőt, ne a ragyogást; ne a fényt, hanem a mindenestől lángra gyújtó tüzet, amely elragadó illatával és lángoló szeretetével visz Istenhez. Ez a tűz pedig az Isten, ez a tüzes kemence Jeruzsálemben van, és Krisztus gyújtotta meg izzó szenvedésének lobogásában, amit egyedül csak az fog fel igazán, aki ezt mondja: A megfulladást áhította a lelkem, s csontjaim a halált. Aki a halált szereti, az megláthatja Istent, mert kétségtelenül igaz: Nem láthat meg engem élő ember. Haljunk meg tehát, és lépjünk be a felhőbe, parancsoljunk csendet gondjainknak, vágyainknak és képzeletünknek; vonuljunk át a megfeszített Krisztussal ebből a világból az Atyához, hogy miután megmutatta nekünk az Atyát, mondhassuk Fülöppel: Ez elég nekünk, és hallhassuk Pállal: Elég neked az én kegyelmem, és Dáviddal is ujjongva mondhassuk: Érje bár testemet és szívemet enyészet, szívem Istene és örökrésze mindig az Isten. Áldott legyen az Úr öröktől fogva mindörökké. Az egész nép mondja: Úgy legyen! Úgy legyen!

VÁLASZOS ÉNEK

1 Jn 3, 24; Sir 1, 9. 10

Aki teljesíti Isten parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne. * Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk.

Az Úr teremtette a bölcsességet a Szentlélekben, és kiárasztotta minden műveire. * Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk.