Sámuel második könyvéből

15, 7-14. 24-30; 16, 5-13

Absalom lázadása és Dávid menekülése

Azokban a napokban Absalom így szólt Dávid királyhoz: „El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem. Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban.” A király ezt mondta neki: „Menj békével!” Útra kelt hát, és elment Hebronba. Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: „Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!” Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról. A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városból, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré.

Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: „Izrael népének szíve Absalomhoz fordult.” Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen, és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk, és kardélre hányja a várost!”

Ott volt Cádok pap is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. Akkor a király azt mondta Cádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel, és viszontláthatom hajlékát. Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.” Aztán azt mondta a király Cádok papnak: „Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Ebjatár fia, Jonatán. Magam a pusztában a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem.” Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak. Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák-hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé.

Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták, és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött, sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról körülfogták a királyt. Így hangzottak Simi átkai: „Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember! Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy.”

Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek, és fejét vegyem!” De a király így válaszolt: „Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék! Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?” Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: „Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki. Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban, és jót ad ahelyett az átok helyett, amely ma ér.” Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta, és fölkavarta előtte a port.

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 40, 10; Mk 14, 18

Még barátom is, akiben pedig bíztam, * Aki együtt ette kenyerét velem, sarkát emelte ellenem.

Egyiketek elárul engem, egy, aki eszik velem. * Aki együtt ette kenyerét velem, sarkát emelte ellenem.

XII. Piusz pápának Goretti Mária szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

(AAS 42 [1959], 581-582)

Nem félek semmi bajtól, hiszen te vagy énvelem

Ez a védtelen szűz, mint ismeretes, egy nagyon szörnyű harcba kényszerült bele; váratlanul zúdult rá a legsötétebb szenvedély vak vihara, amely arra tört, hogy angyali tisztaságán foltot ejtsen, és tönkretegye. De amikor szörnyű küzdelmében vergődött, ő akkor is a „Krisztus követése” sorait ismételgette isteni Megváltója felé: „Ha a legnagyobb gyötrelmek kísértése és küzdelme szakad is reám, nem félek a bajoktól, hiszen velem van a te kegyelmed. Ez az én erősségem. Ez ad nekem jó tanácsot és segítő erőt. Kegyelmed erősebb minden ellenségnél.” Tehát ő, aki ezzel az égi kegyelemmel volt felruházva, s akinek nemes és erős akarata mindig erre a kegyelemre volt hangolva, ha életét fel is áldozta, tisztasága szűzi dicsőségét el nem veszítette.

Ennek az alázatos leánynak az életét – amelyről csak nagy vonásokban szóltunk – nemcsak úgy kell szemlélnünk, mint az égiek számára méltó látványt, hanem azt úgy kell tekintenünk, mint amely méltó, hogy korunk csodálatát és tiszteletét kiérdemelje. Tanulják meg belőle a családapák és családanyák: Istentől kapott gyermekeiket hogyan kell komolyan és szentül nevelniük bátor helytállásra és a katolikus vallás parancsainak megtartására olyannyira, hogy ha gyermekeik erkölcsi veszélybe kerülnek, az Úr kegyelmének segítségével mégis legyőzhetetleneknek, sérthetetleneknek és szeplő nélkülieknek bizonyuljanak.

Tanulják meg tőle az ártatlan gyermekek és a lelkesedő fiatalok, hogy a haszontalan és gyorsan eliramló érzéki örömök és mindenfajta rafinált vétkezés szánalmas gyönyöre helyett tudjanak erős és gyors léptekkel – ha kemény küzdelem árán is – a keresztény erények elsajátításának arra a magas fokára törekedni, amelyet isteni ajándékokkal segítve és csakis ezekre építve: bátor törekvéssel, az imádság és munka kitaposott útján, kisebb vagy nagyobb fokban mindnyájan megközelíthetünk.

Valóban, nem mindnyájan nyerünk vértanúi hivatást, de a keresztény erényesség megvalósítására mindnyájan hivatva vagyunk. Az erényesség pedig erőt tételez fel, amely, ha nem is versenyezhet ennek az angyali tisztaságú leánynak kegyelmi nagyságával, mégis megkívánja mindannyiunk részéről a mindhalálig tartó mindennapos szorgos munkálkodást és soha el nem hagyható éber erőfeszítést. Emiatt nyugodtan nevezhetjük ezt is egy lassú, de kitartóan véghezvitt mártíromságnak, amelynek vállalására az Úr Jézusnak ezek az isteni szavai figyelmeztetnek: A mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg.

Isten kegyelmére támaszkodva tehát törekedjünk erre mindnyájan, ahogyan ezt Goretti Szent Mária szűz és vértanú tanácsolja nekünk. És ez a kedves szűz eszközölje ki imádságával számunkra is az isteni Megváltó színe előtt – akinek jelenlétében az égiek örök boldogságát élvezi –, hogy mi is mindnyájan készséges jóakarattal, sajátos körülményeinknek megfelelően lépjünk dicső nyomdokaiba, és méltó cselekedetekkel kövessük őt.

VÁLASZOS ÉNEK

Ó, mily szép vagy, Krisztusnak lefoglalt szűz, * Aki méltó voltál elnyerni az Úr koronáját, az örök szüzesség jutalmát.

Senki el nem veheti tőled a szüzesség pálmáját, és el sem szakíthat Isten Fiának szerelmétől. * Aki méltó voltál elnyerni az Úr koronáját, az örök szüzesség jutalmát.