Sámuel első könyvéből

25, 14-24. 28-39

Dávid és Abigail

Azokban a napokban: Abigailnak, Nabal feleségének ezeket mondta az egyik szolgája: „Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt, jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket, és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban. Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat. Vedd hát fontolóra a dolgot, és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele.”

Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta. Meghagyta szolgáinak: „Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket.” De férjének, Nabalnak nem szólt semmit. Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak vele szemben, úgyhogy találkoztak. Dávid éppen azt gondolta magában: „Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem veszett el semmi, és most rosszal viszonozza a jót. Ezt meg azt tegye Dáviddal az Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből.”

Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamaráról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt. Aztán letérdelt elé, és így beszélt: „Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben. Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz, és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét pedig forgassa meg az Úr a parittyában. Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki, és Izrael királyává teszi, akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeretfurdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál, uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról.”

Dávid ezt válaszolta Abigailnak: „Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot. De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal nemzetségéből egyetlen férfi sem.” Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: „Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak, és megkegyelmeztem neked.”

Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt, és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit. Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében, és olyan lett, mintha megkövült volna. Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt. Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt: „Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére.”

VÁLASZOS ÉNEK

1 Sám 25, 32. 33; Mt 5, 7

Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. * Ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. * Ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.

Alexandriai Szent Cirill püspök levelezéséből

(Epist. 1: PG 77, 14-18. 27-30)

Szűz Mária istenanyaságának védelmezője

Igen csodálkozom azon, hogyan lehetnek egyáltalán olyanok, akik kétségbe vonják azt, hogy a Szent Szüzet Istenszülőnek kell nevezni. Mert ha a mi Urunk, Jézus Krisztus Isten, akkor képtelenség nem Istenszülőnek vallani a Szent Szüzet, aki őt a világra hozta. Ezt a hitigazságot maguk az Istentől megvilágosított tanítványok hagyományozták át nekünk, jóllehet ők a kifejezést magát nem használták. A szentatyák is erre oktattak minket. Áldott emlékű atyánk, Atanáz, az egylényegű Szentháromságról írt könyve harmadik fejezetében a Szent Szüzet nem egyszer Istenszülőnek nevezi.

Kénytelen vagyok itt őt magát idézni. Ezt írta: „A Szentírásnak sajátos célkitűzése és jellegzetessége az – és erre gyakran felhívtuk a figyelmet –, hogy Krisztusról, a mi Üdvözítőnkről hirdesse mindkét igazságot: az egyik az, hogy ő Isten, és sohasem volt úgy, hogy ő ne lett volna Isten, minthogy ő az Atya Igéje, visszfénye és bölcsessége; a másik igazság pedig az, hogy most, a végső időkben, testet vett fel Szűz Máriától, az Istenszülőtől, és érettünk emberré lett.”

Majd később így ír: „Sokan szentek voltak, és minden bűntől mentesek. Ilyen volt Jeremiás, akit Isten megszentelt, anyja méhétől fogva. Ilyen volt János is, aki még anyja szíve alatt volt, amikor felujjongott örömében az Istenszülő, Mária szavára!” Atanáz teljesen méltó arra, és mindenképpen megérdemli, hogy habozás nélkül higgyünk neki, és nyugodtan követhetjük őt, hiszen semmi olyat sem tanított, ami idegen lett volna a Szentírás szellemétől.

Az Isten sugallatára készült Szentírás azt tanítja, hogy Isten Igéje testté lett, azaz szellemi lélekkel éltetett testtel egyesült. Isten Igéje tehát magára ölti az Ábraháméval azonos természetet, asszonyból készíti magának a testet, és így az emberi test és vér közösségét magára veszi. Ezért már nem csupán Isten, hanem a kapcsolat miatt ember is, akit mihozzánk hasonlónak kell gondolnunk.

Teljesen biztos tehát, hogy az Emmánuel két valóságból van, az istenségből és az emberségből. Egy mégis az Úr Jézus Krisztus, egy az igazi és természetes Fiú, aki egyszerre Isten és ember; de nem megistenült ember; nem úgy, mint akik a kegyelem által az isteni természet részeseivé lesznek, hanem valóságos Isten, aki üdvösségünkért emberi alakban jelent meg, ahogyan Pál is tanúsítja ezekkel a szavakkal: Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. És ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

VÁLASZOS ÉNEK

Nagy dolgokat művelt ő az Úr előtt, bölcsessége betöltötte a földet. * Közbenjár értünk az Úrnál, a mi Istenünknél.

Az Úr főpapja volt, s törvényeiről elmélkedett éjjel-nappal. * Közbenjár.