Rendelkezéseid csodálatosak, *

ezért figyel azokra a lelkem.

Ragyogva világít szavad fénye, *

értelmessé teszi a kicsinyeket.

Reménykedve nyitom fel ajkam, *

parancsolataid után epedek.

Részvéttel hajolj felém, és könyörülj rajtam, *

ahogy szoktál azokon, akik nevedet tisztelik.

Rendezd lépteimet törvényed szerint, *

a gonosz ne uralkodjék rajtam.

Rágalmazóim kínzásától válts meg, *

hogy parancsaidat megtarthassam.

Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, *

taníts meg rendelkezéseidre.

Riadtan sírok, patakzik a könny a szememből, *

mert törvényeidet nem tartják meg.

Isten ott áll az isteni tanácsban, *

ítéletet tart az „istenek” körében.

„Meddig ítélkeztek még hamisan, *

meddig pártoljátok a bűnösöket?

Védjétek meg a szegény és az árva jogát, *

ítéljétek meg igazát az elnyomottnak és a nyomorultnak.

Szabadítsátok meg a szűkölködőt, *

mentsétek ki a szegényt a gonosz hatalmából!”

Ők azonban balgák és oktalanok, sötétben botorkálnak; *

alapjaiban inog az egész föld!

Azt mondtam: „Istenek vagytok, *

a Magasságbeli fiai vagytok mindnyájan.”

Meghaltok mégis, mint a közemberek, *

és elhulltok, mint bármelyik főember.

Kelj föl, Istenünk, ítéld meg a földet, *

hiszen minden nemzet a te örökséged!

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, *

és ő meghallgatott engem.

Ments meg, Uram, a hazug ajkaktól *

és az álnok nyelvtől!

Mit érdemelsz, mit fogsz majd kapni, *

te álnok nyelv?

Harcosoknak hegyes nyilait, *

perzselő parázs tüzét.

Ó, jaj nekem, idegen földön bujdosom, *

pusztai nép sátraiban lakom.

Régóta lakom már azokkal együtt, *

akik a békét gyűlölik.

Békességről beszélek én, *

ők meg harcot akarnak.