Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
Urunknak áldott napja ez,
szent fényességgel virradó,
világnak átkos vétkeit
kiontott szent vér mossa le.
Eltévedt ember hitre tér,
vakok szemében gyúl a fény;
s hogy irgalmat nyert a lator,
félelmünk immár megszűnik!
Ámulnak mind az angyalok
látván a bűnbánó latort,
ki bízva Krisztushoz kiált,
s menny üdvösségét élvezi.
Csodálandó nagy szent titok:
világnak bűnét elveszi,
s a testben járók vétkeit
eltörli Krisztus teste már.
Mi más lehetne nagyszerűbb?
Bűnt megbocsát az irgalom,
félelmet űz a szeretet,
s új életet hoz a halál.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.
Vagy Húsvét nyolcada utáni köznapokon tetszés szerint:
Örvendj, ég, messzi csillagok,
tenger, föld, nap, tapsoljatok;
kereszthalálból Mesterünk
feltámadt, s benne élhetünk.
Ím, üdvösségünk visszatért,
Bárányunk ontott drága vért,
a bűnhomályból egymaga
lett létünk bátor hajnala.
Halált végzett ki e halál,
gyógyírra bűn, baj itt talál;
erényeink sértetlenül
ragyognak már győztes jelül.
Reményt ad és új kezdetet
e fénylő megváltói tett;
higgyük: mi is feltámadunk,
s mennyben lesz boldog otthonunk.
Fellelkesítnek szent javak,
buzgó imák ujjongjanak;
Húsvétot ünnepeljük itt,
mely nekünk nyújtja kincseit.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Mégis elvetetted és félredobtad, *
fölgerjedt haragod fölkented ellen.
Szolgád szövetségét felbontottad, *
koronáját a porba aláztad.
Falait mind leromboltad, *
erődítményeit romhalmazzá tetted.
Minden arra járó fosztogatja, *
szomszédai előtt csúffá tetted.
Elnyomóinak jobbját fölemelted, *
ellenségeinek örömet szereztél.
Kicsorbítottad kardjának élét, *
és nem segítetted őt a harcban.
Fényes tündöklésének véget vetettél, *
trónját a sárba taszítottad.
Megrövidítetted ifjúsága napjait, *
és őt szégyenbe öltöztetted.
Meddig rejtőzöl el, Uram, talán végleg? *
Meddig lángol haragod tüze?
Emlékezz arra, hogy mily rövid az életem, *
milyen mulandónak teremtettél minden embert.
Ki az az élő ember, aki halált nem lát, *
és megmenthetné lelkét az alvilágtól?
A régi szereteted, Uram, hol van, *
és hűséged, melyet Dávidnak ígértél?
Emlékezz, Uram, szolgáid gyalázatára, *
amit el kell tűrnöm sok nép részéről,
amellyel, Uram, ellenségeid gyaláznak, *
gyalázzák fölkented lépteit.
Áldott legyen az Úr mindörökké! *
Ámen, ámen!
Menedékünk te vagy, Urunk, *
nemzedékről nemzedékre.
Mielőtt a hegyek születtek, †
mielőtt a föld és a világ kialakult, *
mindöröktől örökre vagy te, Istenünk.
Visszaparancsolod az embert a porba; *
csak annyit szólsz: „Emberfiak, térjetek vissza!”
Mert ezer év a te szemedben annyi, mint a tegnapi nap, amely tovatűnt, *
vagy mint egy őrállás ideje éjszaka.
Álmot bocsátasz rájuk, *
olyanná lesznek, mint a reggel sarjadó virág:
hajnalban szirmot bont, kivirul, *
estére lehull, és elszárad.
Bizony, haragodtól semmivé leszünk, *
és indulatodtól elpusztulunk.
Szemed előtt állnak gonoszságaink, *
titkos bűneinkre arcod fényt derít.
Üresen telnek napjaink, mert haragszol, *
esztendeink sóhajként szállnak el.
Életkorunk mindössze hetven év, *
jó erőben lehet tán nyolcvan is.
De javarészt még az is baj és törődés; *
bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk.
Ki tudja fölmérni haragod erejét, *
ki fél eléggé haragod hevétől?
Taníts meg számot vetni napjaink sorával, *
hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk! Meddig vársz még? *
Indítson meg szolgáid könyörgése!
Árassz el minket reggel irgalmaddal, *
hogy mindennap ujjongjunk és vigadozzunk.
Kárpótolj örömmel a sanyarú napokért, *
az évekért, amikor rosszul ment sorunk.
Lássák meg szolgáid gondviselésedet, *
és gyermekeik dicsőségedet.
Az Úrnak, Istenünknek jósága ragyogjon fölöttünk, †
kezünk munkáját kísérje áldásod felülről, *
kezünk munkáját kísérje áldásod.
Isten feltámasztotta az Urat. Alleluja.
És hatalmával minket is feltámaszt. Alleluja.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Jelenések könyvéből
9, 13-21
A háború által okozott csapás
Én, János, hallottam, hogy a hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre szózatot hallottam az Isten előtt álló aranyoltár négy sarka közül. Így szólt a hatodik harsonás angyalhoz: „Oldozd fel a négy angyalt, aki a nagy Eufrátesz folyónál meg van kötözve!”
A négy angyal megszabadult kötelékeitől, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát. A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tűzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította őket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tűz, füst és kénkő csapott ki. Ez a három csapás: a szájukból kicsapó tűz, füst és kénkő megölte az emberek egyharmadát. A lovak ereje a szájukban és a farkukban rejlett: a farkuk ugyanis olyan volt, mint a kígyó, feje volt, amivel marni tudtak.
A többi ember, aki nem halt meg a csapások alatt, mégsem tartott bűnbánatot gonosz tettei fölött, hanem továbbra is imádta a gonosz lelkeket és az aranyból, ezüstből, bronzból, kőből és fából készült bálványokat, amelyek nem látnak, nem hallanak, és nem járnak, nem szakítottak sem a gyilkossággal, sem a varázslattal, sem erkölcstelenségeikkel, sem a lopásokkal.
VÁLASZOS ÉNEK
ApCsel 17, 30. 31; Joel 1, 13. 14
Mindenütt meg kell térnie mindenkinek, * Mert Isten kiválasztott egy napot, és ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött, alleluja.
Isten szolgái, gyűjtsétek egybe a föld minden lakóját, és kiáltsatok az Úrhoz. * Mert Isten kiválasztott egy napot, és ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött, alleluja.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Prohászka Ottokár püspök beszédeiből
(Összegyűjtött munkái, XIII. 2. 5. 7. 11)
Az isteni gondviselés a magyarokhoz vezette
Íme, Adalbert dicsérete: Az ember tönkrement benne, s az Isten működött benne: hajlamai, szenvedélyei, nemessége, gazdagsága, pompája, hírneve, méltósága, érseki uralma tönkrement benne, s miután tönkrement Adalbertben minden emberi, megnyilatkozott benne az Isten ereje: ő nem emberi, ő isteni!
A Szentlélek tüze elharapódzott Adalbert lelkében, s intette, nógatta mindig többre: „Szenteld nekem szüzességedet, Adalbert, mondj le a házaséletben megengedett élvezetekről. Mondj le minden gyönyörről, amely érzékies, és ha fellázad ösztönöd, foszd meg kényétől a szent szegénység által – törd meg erejét böjt és önmegtagadás által –, szakítsd félbe álmodat virrasztás által, és ha ez sem elég, bosszuld meg az erényt véres ostorozás által. Van-e magányos hely Prága közelében? Fuss oda, és szedd össze sokszor lelkedet; nem küldelek a vértanúi halálba, de mivel tudom, hogy a pogány sötétség s az ármány vesz körül, amely el akar téged tántorítani hitedtől, tudd meg, hogy nem szabad eltántorodnod semmi áron tőlem, sem hízelgéssel, sem rémisztéssel, sem ígéretekkel. Ha rá akarnak venni, hogy szegd meg hitedet: nyújtsd testedet vasfogóknak, csontjaidat fűrészeknek, inaidat a kínpadnak, fejedet a baltáknak. Mutatnak majd izzó kemencéket: ne félj beléjük vettetni; mutatnak jeges tavakat: ne félj rajtuk dideregni; ne legyen előtted hegycsúcs oly meredek, vadállat oly éhes, kerék oly csonttörő, nyíl oly éles, rostély oly tüzes, amely miatt meg akarnád tagadni azt, amire tanítlak és buzdítlak!” Ezek azon lelkes érzelmek, amelyek az ifjú Adalbert szívében is a Szentlélek erejében megfogamzottak, visszhangjai a szavaknak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik. S volt-e lelke hozzá az ifjúnak? Nem zavarodott-e meg, nem szorult-e össze a szíve? Ó, nem szorult el szíve, mert megtörte benne Isten az embert!
Az isteni gondviselés a magyarokhoz vezette, hogy Krisztus édes igája alá hajtván a királyt, meghódítsa népét is, azzal a hódítással, amelyekről írják: Non ferro, sed ligno! Nem vassal, hanem (kereszt)fával! Most tűnt föl, mily nagy Adalbert, s hogy mennyit bír, aki előbb ingott, panaszkodott és sírt tehetetlensége és sikertelensége fölött. Isten eltöltötte őt, miután megtörte! Kiszemelte őt arra, hogy a magyar népet ő keresztelje meg, s hogy ki előbb egyes lelkekkel is alig boldogult, most népeket hódítson meg Krisztusnak.
Álmélkodva idézzük, s alkalmazzuk Szent Ágoston szavait Adalbertre: Si Adalbertus non orasset, Hungaria Stephanum non haberet! Ha Adalbert nem imádkozik, ha nem sír, nem szenved, ha szíve alázatosságában meg nem törődik az Isten keze alatt, Magyarországnak nincs Istvánja! Ha Adalbert nincs, hol vagy, István király? Ne gondoljuk ezt túlzásnak: a lelkek, a kegyelmek világában éppúgy vannak láncolatok és sorsok, öröklések és származások, mint a családokban. Vannak lelkiatyák és lelki gyermekek.
Adalbertet, az Isten szentjét, kérve kérjük, hogy – amint Sirák fia mondja – csontjaiból élet áradjon, s fölserkenjen az a hit, az az istenfélelem, az az erény, amelyet ő köztünk áldásosan széthintett.
VÁLASZOS ÉNEK
2 Tim 4, 7-8a; Fil 3, 8b. 10
A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. * Készen vár az igazság győzelmi koszorúja. Alleluja.
Krisztusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok, hogy megismerhessem feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. * Készen vár.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te vértanúdat, Szent Adalbert (Béla) püspököt szenvedései jutalmául szentjeid sorába emelted. Add, kérünk, hogy példája nyomán eljuthassunk az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2026 J. Vidéky