Mennyire szeretem törvényeidet, Uram, *

egész nap azon elmélkedem.

Mily bölccsé tett parancsolatod ellenségem ellen is, *

mert az az enyém már örökre.

Minden tanítómnál okosabb lettem, *

mert mindig intelmeidről elmélkedem.

Meghaladja értelmem a vénekét, *

mert parancsaidat megtartom.

Minden gonosz úttól távol tartom lábamat, *

hogy megtarthassam szavadat.

Meghozott ítéleteidtől sosem hajlok el, *

te magad tanítottál rájuk.

Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, *

számnak édesebb a méznél.

Mivel parancsaid értelmessé tettek, *

azért gyűlölöm a hazugságnak minden útját.

Miért vetettél el végleg, Istenünk, *

és legelőd nyája ellen miért lángol haragod?

Emlékezzél meg közösségedről, *

amely kezdettől fogva birtokod.

Gondolj örökségedre, a népre, amelyet megváltottál, *

és Sion hegyére, amely lakóhelyed.

Irányítsd lépteidet az örök romokhoz: *

szentélyedben mindent letarolt az ellenség.

Közösséged helyén ordítoznak, akik gyűlölnek téged, *

és győzelmük jeléül kitűzték zászlóikat.

Olyanok, mint akik magasan villogtatják fejszéjüket *

a sűrű erdőben.

A veretes kapuknak nekiestek, *

és fejszével, baltával ledöntötték.

Szentélyedet lángba borították, *

porig alázták neved hajlékát.

Szívükben azt mondták: †

„Pusztítsuk el egyszerre őket!”, *

és Isten közösségeit földünkön fölégették.

Jeleinket nem láthatjuk, prófétáink nincsenek, *

és nincs közöttünk, aki tudná, mindez meddig tart még.

Istenünk, meddig gyalázhat még az ellenség, *

nem szűnik meg ellenfelünk nevedet gyalázni?

Miért húzod vissza jobbodat, *

miért nézed ezt ölbe tett kézzel?

Mégiscsak Isten a királyunk kezdettől fogva, *

a földön szabadulást csak ő szerez.

Hatalmaddal széthasítottad a tengert, *

a vízi szörnyek fejét összetörted.

A Leviatán fejét is szétzúztad, *

prédául adtad a tenger szörnyeinek.

Te fakasztasz forrást, patakot, *

kiszárítasz bővizű folyókat.

Tied a nappal, és tied az éjszaka, *

a csillagokat és a napot te formáltad.

Te jelölted ki a föld határait, *

a nyár és a tél is a te alkotásod.

Emlékezz arra, †

az ellenség hogyan gyalázta az Urat, *

egy balga nép megvetette nevedet.

Ne add vadak prédájára a benned bízók lelkét, *

és szegényeidről ne feledkezzél el végleg!

Tekints szövetségedre, *

földünk minden zuga tele van az erőszak sátraival.

Ne távozzék szégyennel a megalázott, *

a szegény és szerencsétlen áldja nevedet!

Kelj fel, Istenünk, védd meg ügyedet, †

emlékezz csak a gyalázatokra, *

amelyekkel a balga káromol naphosszat téged.

Ne feledd el ellenségeidnek hangját *

és gyalázóid egyre erősödő zajongását!