Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, *

és ő meghallgatott engem.

Ments meg, Uram, a hazug ajkaktól *

és az álnok nyelvtől!

Mit érdemelsz, mit fogsz majd kapni, *

te álnok nyelv?

Harcosoknak hegyes nyilait, *

perzselő parázs tüzét.

Ó, jaj nekem, idegen földön bujdosom, *

pusztai nép sátraiban lakom.

Régóta lakom már azokkal együtt, *

akik a békét gyűlölik.

Békességről beszélek én, *

ők meg harcot akarnak.

Tekintetem a hegyek felé emelem, *

honnét is jöhetne segítségem?

Segítséget csak az Úrtól kaphatok, *

aki az eget és a földet teremtette.

Ő nem hagyja, hogy meginogjon lábad, *

nem szunnyad az, aki őriz téged.

Bizony sosem szunnyad, sosem alszik, *

aki őre Izraelnek.

Az Úr a te őrződ, †

az Úr oltalmaz téged, *

ő áll jobbod felől.

Napközben a nap heve nem éget, *

és a hold nem árt neked éjjel.

Megvéd az Úr minden bajtól, *

és megőrzi lelkedet.

Az Úr megőriz jártodban-keltedben, *

mostantól fogva és mindörökké.

Örvendeztem, amikor azt mondták nekem: *

„Az Úr házába fölmegyünk.”

Íme, már itt is áll a lábunk *

kapuidban, ó, Jeruzsálem.

Jeruzsálem jól megépült város, *

részei szépen egybeillenek.

Oda járnak föl a törzsek, az Úr népének törzsei, †

Izrael törvénye szerint, *

hogy ott az Úr nevének áldást mondjanak.

Mert ott állnak az ítélőszékek, *

Dávid házának székei.

Jeruzsálemre békét esdjetek! *

Béke legyen azzal, aki szeret téged!

Békesség lakozzék falaid között, *

és biztonság bástyáid tövében.

Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök: *

„Békesség teveled!”

Istenünk és Urunk háza miatt *

áldást kívánok neked.