Jó dolog az Urat áldani, *

énekkel magasztalni nevedet, Fölséges;

már hajnalban hirdetni jóságodat, *

és éjszaka zengeni hűségedet,

tízhúrú lanton és hárfazenével, *

citera mellett énekelve.

Mert örömmel töltenek el alkotásaid, *

kezed művei láttán örvendezem.

Mily nagyszerűek a te műveid, Uram, *

gondolataid mily mélységesek!

Az oktalan ember föl nem fogja, *

és nem érti meg őket az esztelen.

Sarjadhatnak a bűnösök, akár a fű, *

és virágozhatnak a gonosztevők,

sorsuk mégis örökös pusztulás; *

te azonban, Uram, fölséges vagy örökké.

Mert íme, ellenségeid, Uram, †

mert íme, ellenségeid elvesznek, *

és elpusztulnak mind a gonosztevők.

Erőt adsz nekem, bikáéhoz hasonlót, *

és fölkentél színtiszta olajjal.

Szemem ellenségeimre lenéz, *

s a rám törő gonoszok vesztéről hall a fülem.

Virul az igaz, akár a pálma, *

úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa.

Az Úr házában van elültetve, *

Istenének csarnokában bont virágot.

Gyümölcsöt érlel öreg korában is, *

termékeny marad, szépen zöldellő.

Hirdeti, hogy igaz az Isten, *

ő a menedékem, nincs benne hamisság.

Hallgassátok, egek, szavamat, *

hallja meg a föld is szám igéit!

Tanításom esőként permetezzen, *

szavam úgy szálljon le, mint a harmat,

mint mikor zápor hull a rétre, *

és a sarjadó füvet eső öntözi.

Az Úr nevét hívom segítségül, *

magasztaljátok Istenünket!

Mert tökéletes minden műve, *

és igazságos minden útja.

Hűséges és feddhetetlen az Isten, *

ő maga az igazság és egyenesség!

Vétkeztek ellene, elromlottak, nem fiai már; *

gonosz és elfajzott nemzedék ez.

Ezzel fizetsz most az Úrnak, *

te oktalan, balga nép?

Vajon nem tulajdon Atyád ő neked, *

aki létrehívott, alkotott, és fönntart?

Emlékezz csak a régi időkre, *

vedd sorra az egyes nemzedékeket!

Kérdezd atyádat, és ő megtanít, *

vagy őseidet, ők majd elmondják neked!

Amikor a Mennybenlakó szétválasztotta a népeket, *

amikor különválasztotta Ádám fiait,

és kijelölte a népek határait, *

Izraelt is, fiainak száma szerint:

az Úr osztályrésze lett az ő népe, *

Jákob az ő kimért öröksége.

A pusztában találta meg őt, *

a félelem helyén, a zord magányosság földjén.

Körülvette, és tanítgatta, *

és mint a szeme fényét, úgy őrizte.

Mint fiókáit repülni tanító sasmadár, *

amely fölöttük lebeg,

kitárta szárnyát, őt meg fölemelte, *

és tulajdon vállain vitte.

Vezére az Úr volt egyedül, *

és idegen isten nem volt vele.

Uram, mi Urunk, *

a te neved széles e világon mily csodálatos!

Az egeknél fenségesebb *

a te dicsőséged!

Kisdedek és csecsemők ajkán †

zendítesz dicséretet ellenségeiddel szemben, *

hogy elnémíts ellenséget és lázadót.

Szemlélem az eget: ujjaid műve az; *

a holdat és a csillagokat: te alkottad őket.

Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, *

az ember fia, hogy gondod van rá?

Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, †

dicsőséggel és fénnyel koronáztad, *

fölébe emelted kezed műveinek.

Mindent az ő lába alá vetettél: *

minden juhot, barmot, a mező vadjait,

az ég madarait s a tenger halait, *

amelyek a tenger ösvényeit járják.

Uram, mi Urunk, *

a te neved széles e világon mily csodálatos!