Könyörülj rajtam, Istenem, *

szerető jóságod szerint,

és minthogy mérhetetlen a te irgalmad, *

gonoszságomat töröld le rólam!

Mosd le bűnömet teljesen, *

és vétkemtől tisztíts meg engem!

Gonoszságomat belátom, *

bűnöm előttem lebeg szüntelen.

Egyedül csak ellened vétkeztem, *

ami színed előtt gonosz, olyat tettem.

Te feddhetetlen vagy döntéseidben, *

és igazságos, amikor ítélsz.

Íme, én bűnben születtem, *

anyám már vétekben fogant engem.

Te pedig a szívben élő hűséget kedveled, *

és kinyilatkoztattad nekem bölcsességed titkait.

Hints meg izsóppal, és tiszta leszek, *

moss meg, és fehérebb leszek, mint a hó!

Add, hogy vidámságot és örömet halljak, *

hadd örvendezzenek megtört csontjaim!

Fordítsd el bűneimtől arcodat, *

és töröld el minden vétkem.

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, *

új és erős lelket önts belém!

Ne taszíts el színed elől, *

és szent lelkedet ne vond meg tőlem!

Add meg újra az üdvösség örömét, *

a készséges lelkületet erősítsd bennem!

A vétkeseknek megmutatom utadat, *

és a bűnösök hozzád térnek.

Ments meg a vérontástól, Isten, szabadító Istenem, *

igazságosságodat ujjongva hirdeti nyelvem.

Nyisd meg, Uram, ajkamat, *

hogy dicséretedet hirdesse szavam!

Hiszen te a véres áldozatot nem kedveled, *

s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.

Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, *

te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet.

Jóságodban, Uram, tégy jót Sionnal, *

építsd fel újra Jeruzsálem falait!

Akkor majd neked tetsző áldozatot hoznak eléd, *

és oltárodon fiatal tulkokat áldoznak.

Hallottam, Uram, amit hirdettél, *

és félelem fogott el.

Uram, a te művedet *

keltsd életre köztünk napjainkban!

Napjainkban is hadd lássuk azokat, *

haragodban is emlékezzél irgalmadra!

Jön az Isten Támán felől, délről, *

Fárán hegyéről jön népünk Szentje.

Dicsősége elborítja az eget, *

és fölsége betölti a földet.

Úgy tündöklik, mint a napfény, †

kezéből sugárnyaláb ragyog, *

nagy ereje abban rejlik.

Harcba szálltál, hogy megszabadítsd népedet, *

és megvédd azt, akit fölkentél.

Lovaiddal utat tapostál a tengeren, *

a nagy vizek hullámain.

Hallottam ezt, és beleremegett a szívem, *

hangjától reszketett az ajkam.

Csontjaimba kínos kór nyilallt, *

lépteim bizonytalanná váltak,

de én békén várom a szorongatás napját, *

amely a minket szorongató népre virrad.

Mert nem hajt ki többé a fügefa, *

a szőlőtőkén nem lesz gyümölcs.

Az olajfa nem hoz termést, *

és a szántóföld nem terem eledelt.

A juhok az aklokból kifogynak, *

és a jászlak előtt nem áll jószág.

Én azonban örvendezem az Úrban, *

és ujjongok szabadító Istenemben.

Az Isten, az Úr az én erőm, *

aki lábamat hasonlóvá teszi a szarvaséhoz.

A Győztes a magasságokra vezet engem, *

ahol énekelhetem zsoltáraimat.

Dicsérd, Jeruzsálem, az Urat, *

† Istenedet magasztald, Sion!

Mert erőssé tette kapuid zárát, *

és fiaidat megáldja benned.

Határaidon ő ad békét, *

és jóllakat kövér búzával.

Elküldi szavát a földre, *

gyorsan fut az ő igéje.

Gyapjúként teríti szét a havat, *

és mint a hamut, úgy szórja a zúzmarát.

Jegét hullatja, mint a morzsát; *

ki bírná elviselni annak hidegét?

De kibocsátja igéjét, és szétolvasztja mindezt, *

lehelete ráfúj, és a vizek árja zúg.

Igéjét Jákobnak hirdeti, *

törvényét és végzéseit Izrael népének.

Egyetlen néppel sem bánt így, *

végzéseit nem fedte fel senki másnak!