Jób könyvéből

29, 1-10; 30, 1. 9-23

Jób elpanaszolja a rázúdult csapásokat

Jób folytatta beszédét, és így szólt: „Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott? Mikor szövétneke fénylett fejem felett, fényénél hatoltam át a sötétségen. Bárcsak újra látnám őszöm napjait, amikor Isten védte sövénnyel sátramat. Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege. Amikor tiszta tejben mostam a lábam, és olajpatakok folytak a sziklából.

Amikor fölmentem a városkapun át, és a piactéren helyet foglaltam; mihelyt megláttak, az ifjak félreálltak, az öregek felálltak, s állva maradtak. A főemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket. Az előkelők is visszafogták hangjuk, nyelvük odatapadt szájuk padlásához.

De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam. És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául. Undorodnak tőlem, és távol maradnak, és nem átallanak arcomba köpködni. Mert fellazította íjam, s meghajlított, kivetik szájukból (menten) a zabolát. Jobb oldalam felől áll föl ez a fajzat, kövekkel dobálnak, ez a lövedékük, és utakat törnek, hogy tönkretehessenek. Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik. Széles faltörésen nyomulnak befelé, és a romok között hengergetnek.

Rettenetes dolgok fordultak ellenem, szelek szárnyán eltűnt méltóságom; akárcsak a szellő, elszállt boldogságom. És mostan szétfolyik énbennem a lélek, nyomorteli napok szakadnak nyakamba. Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek. Hatalmas erővel megfogja ruhámat, s mint köntös nyílását, összefűzköd. Beletaszít engemet a sárba, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám. Kegyetlen zsarnok lettél velem szemben, hatalmas kezeddel harcba szállsz ellenem. Fölemelsz a földről, szélvész szárnyára vetsz, és mennydörgésnek hangjával rettentesz. Nagyon jól tudom, hogy halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik.”

VÁLASZOS ÉNEK

Jób 30, 17. 19; 7, 16

Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek. * Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem a porhoz és hamuhoz.

Hagyj hát magamra, Uram, életem egy lehelet. * Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem a porhoz és hamuhoz.

A Szent Jusztínusz és társai vértanúságáról készült aktákból

(Cap. 1-5: cf. PG 6, 1566-1571)

Állhatatosak voltak a keresztények igaz tanításában

A szenteket – elfogatásuk után – Rómába hurcolták Rusztikusz prefektus elé. Midőn a törvényszék elé állították őket, Rusztikusz prefektus így szólt Jusztínuszhoz: „Mindenekelőtt tégy hitet az istenekre, és kövesd a császári parancsokat.” Jusztínusz felelt: „Bíróság elé állítani és elfogatni senkit sem lehet azért, mert engedelmeskedünk Üdvözítőnk, Jézus Krisztus parancsainak.”

Erre Rusztikusz megkérdezte: „Miféle tanokat vallasz?” Jusztínusz így felelt: „Bár iparkodtam megismerni mindenféle tant, de csak a keresztények igaz tanításához csatlakoztam: ennek igazságait csupán azok nem fogadják el, akik tévedésekben botorkálnak.”

Rusztikusz prefektus kérdezte: „Helyesnek ítéled azokat a tanokat, te szerencsétlen?” Jusztínusz felelt: „Igen, sőt, igaz dogmaként fogadom el azokat.”

Rusztikusz prefektus: „Mi ez a dogma?” Jusztínusz felelt: „Az, hogy a keresztények Istenét tiszteljük, akit egyedül vallunk Teremtőnek az idők kezdetétől, és az egész teremtett látható és láthatatlan világ Alkotójának, és tiszteljük Jézus Krisztust, az Isten Fiát, akit a próféták előre megjövendöltek, mint az emberiség javára eljövendő üdvösség Hírnökét és mint a kiválasztott tanítványok Mesterét. És én, mivelhogy csak ember vagyok – úgy vélem –, csupán parányit mondhatok annak végtelen istenségéről, akit az imént Isten Fiának mondtam, jóllehet ismerem a róla szóló prófétai jövendölések bizonyító erejét. Tudom ugyanis, hogy az égből kaptak ihletést a próféták, és így jövendölték meg az emberek közé való eljövetelét.”

Rusztikusz megkérdezte: „Tehát keresztény vagy te?” Jusztínusz felelt: „Úgy van. Keresztény vagyok.”

A prefektus Jusztínuszhoz: „Hallom, hogy tudósnak tartanak, és te is úgy gondolod, hogy ismered ezeket az igaz tanokat; ha most megkorbácsoltatás után fejedet veszik: vallod-e meggyőződéssel, hogy a mennybe szállsz?” Jusztínusz felelt: „Remélem, hogy az ő honában lakom majd, ha mindezeket elszenvedtem; tudom ugyanis, hogy mindazok, akik helyesen éltek, megkapják az isteni kegyelmet egészen a világ végezetéig.”

Rusztikusz prefektus kérdése: „Tehát azt hiszed, hogy majd a mennybe szállsz, és ott majd elnyered a neked szánt jutalmat?” Jusztínusz felelt: „Nemcsak hiszem, de határozottan tudom, és biztosra is veszem.”

Rusztikusz prefektus válasza: „De térjünk csak vissza a kitűzött tárgyhoz, amely most szükséges és sürgős. Most tehát mindnyájan, akik csak itt vagytok, egyetértve áldozzatok az isteneknek!” Jusztínusz így felelt: „Egyetlen egy helyesen gondolkodó jámbor ember sem vetemedik istentelenségre.”

Rusztikusz prefektus válasza: „Ha nem teljesítitek ezt a parancsot, akkor kegyetlenül megkínoztatlak benneteket.” Jusztínusz így felelt: „Epedve várjuk, hogy Urunkért, Jézus Krisztusért kínzásokat szenvedve üdvözüljünk. Ez ad majd nekünk üdvösséget és megnyugvást a mi Urunk és Üdvözítőnk sokkal félelmetesebb és egyetemes ítélőszéke előtt.”

Ugyanígy nyilatkozott a többi vértanú is: „Tedd, amit akarsz; mert mi keresztények vagyunk, és a bálványoknak nem áldozunk.”

Rusztikusz prefektus kihirdette az ítéletet: „Akik az isteneknek áldozni és a császár parancsának engedelmeskedni nem akarnak, azokat megkorbácsolásuk után vezessék el, hogy a törvény előírása szerint halállal bűnhődjenek.” E szent vértanúk Istent dicsőítve kimentek a kivégzés szokott helyére, és ott Üdvözítőnket megvallva lefejezték őket, és így szenvedték el a vértanúhalált.

VÁLASZOS ÉNEK

ApCsel 20, 21. 24; Róm 1, 16

Hirdettem az evangéliumot, hogy higgyenek Urunkban, Jézus Krisztusban; mit sem aggódom: * Kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet kaptam, hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.

Nem szégyenlem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a pogánynak. * Kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet kaptam, hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.