Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Siess, ó boldog vértanú,
köszöntsd győzelmed ünnepét,
ma nyerted véred díjaként
fejed köré a koszorút.
A világ éjéből e nap
bírót, bakót mikor levert,
téged fénylő egekbe vitt,
és Krisztus nyájához sorolt.
Most angyalok közt van helyed,
s fehér ruhában tündökölsz:
tisztára mostad, hős tanú,
véred patakját ontva rá.
Állj mellénk, könyörgő szavad
Krisztus kegyelmét esdje le:
hajoljon hozzánk kegyesen
s oldjon fel vétkeink alól.
Csak kis időre szállj közénk,
Krisztus kegyét terjeszd ki ránk.
A bűntől terhelt szíveket
bocsánat könnyebbítse meg.
Atyát, Fiát s Vigasztaló
Lelkét dicsérjük szüntelen,
ki dicsőséggel koronáz
örökre téged odafenn. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Uram, ne büntess haragodban, *
felindulásodban ne sújts engem!
Könyörülj rajtam, Uram, mert elernyedtem, *
minden csontom remeg, gyógyíts meg, Uram!
A lelkem is mélyen megrendült, *
és te, Uram, még meddig késel?
Fordulj felém, Uram, ments meg, *
szabadíts meg, mert te irgalmas vagy!
A holtak közt nincs, aki rólad emlékezzék, *
a holtak országában ki dicsőít téged?
Elfáradtam a sóhajtozásban, †
éjjelente könnyekkel áztatom ágyamat, *
könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet.
Szemem a bánattól elhomályosult, *
sok ellenségem miatt őszülök.
Ti, gonosztevők, távozzatok tőlem, *
hangos sírásomat az Úr meghallotta.
Meghallgatta az Úr könyörgésemet, *
és imádságomat elfogadta.
Megzavarodva piruljanak ellenségeim; *
és nagy szégyenükben futva meneküljenek.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Hálát adok, Uram, teljes szívemből, *
összes csodádat elbeszélem.
Ujjongok és örvendezem benned, *
nevedről szól énekem, fölséges Isten!
Mert ellenségeim meghátrálnak, *
elbuknak, és semmivé lesznek színed előtt.
Magadévá tetted igazságos ügyemet, *
trónodra ültél, mint igaz bíró.
Megfenyítetted a népeket, és a gonoszt megsemmisítetted, *
még a nevüket is eltörölted mindörökre.
Az ellenség megsemmisült, †
városait lerontottad, örökre pusztasággá lettek, *
még emlékük is elenyészett velük együtt.
Az Úr azonban örökké uralkodik, *
trónusa áll ítéletre készen.
A világot ő ítéli meg igazságban, *
a népeknek ő oszt méltányosan igazságot.
Az elnyomottnak az Úr a menedéke, *
a nyomorúság és szükség napjaiban egyetlen mentsége.
Aki nevedet ismeri, benned bízik: *
Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Énekeljetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, *
hirdessétek nagy tetteit a népek között.
Ő kéri számon a vért, és jól emlékezik, *
a szegények jajszavát nem felejti.
Könyörülj rajtam, Uram; †
lásd, mennyire szorongatnak ellenségeim, *
de te a halál kapujából is fölemelsz!
Sion városának kapujában hadd hirdessem dicséretedet, *
és hadd örvendjek, mert megszabadítottál.
A népek a maguk ásta verembe zuhantak; †
a hurokban, amit ők rejtettek el, *
lábuk fennakadt.
Megmutatta magát az Úr, ítéletet tartott, *
a gonoszt megfogta saját keze műve.
A gonoszok az alvilágba hullanak, *
és minden nemzet, amely elfelejti Istent.
Mert ő nem feledkezik meg a szegényekről végleg, *
a nyomorultak reménye nem vész el örökre.
Kelj fel, Uram, nehogy elbízza magát az ember, *
szólítsd ítéletre a népeket magad elé.
Bocsáss, Uram, rájuk rettegést, *
tudják meg a nemzetek, hogy ők csak emberek!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Szívem és testem. Alleluja.
Áhítozik az élő Isten után. Alleluja.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Jelenések könyvéből
19, 11-21
Isten Igéjének győzelme
Én, János, nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején ékes korona. Neve fel van írva, de senki sem ismeri, csak ő maga. Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: „Királyok Királya és Urak Ura.”
Láttam, hogy egy angyal áll a napban. Harsány hangon szólt az égi madaraknak: „Gyertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát, a lovak és lovasok húsát, minden szabadnak és rabszolgának, kicsinek és nagynak a húsát!” Majd láttam: A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot, és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. És az összes madár jóllakott a húsukból.
VÁLASZOS ÉNEK
Jel 19, 13. 15. 16
Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. * Ő tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját, alleluja.
Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és az Urak Ura. * Ő tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját, alleluja.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Bangha Béla beszédeiből
(Összegyűjtött művei, XXII. 287)
A vértanúk az Oltáriszentségből merítettek erőt
Visszaszáll a lelkem a múltba. Szüzeket látok, és vértanúkat, akik liliomot tartanak kezükben, és pálmát lengetnek. Csodálva kérdezem őket: ti, virágai az emberiségnek, ti emberfeletti emberek, mi tett titeket oly naggyá, oly erőssé, hogy szembe tudtatok helyezkedni mindazzal, amit a test kíván, s az élet ígér?
S valamennyi egy titokzatos fehér kenyérre mutat, s az oltárra, amelyből mint élő szökőkútból árad a láthatatlan erő, a krisztusi lendület, a természetfölöttiség csodás varázsa, a hősiesség és a lelki nagyság vérhulláma. Látok férfiakat és nőket, ifjakat és leányokat, akik mind húsból és vérből valók, s mégis megállták helyüket a legnehezebb harcokban, és diadalra vitték törékeny testükben a lélek és keresztény eszmeiség örök igényeit. Honnan merítették erre az erőt? Kérdem tőlük, és valamennyi így felel: az Oltáriszentségből. Krisztus eleven testének s vérének vétele edzett meg bennünket, s az ojtott isteni erőt emberi erőtlenségünk törzsébe; az tisztította meg, s hasonlította át a mi vérünket, hogy Krisztus szívverése lett a mi szívünk dobogása. Oltáriszentség! Ami jó és nemes, tiszta és hősi volt valaha a kereszténység történetében, mind a te csodád, a te varázsod, a te ihlető erőd nagyszerű eredménye!
Még mélyebbre szállok vissza a múltba. Egy ember ül tizenkét hívétől környékezve tágas, Húsvétra díszített teremben. Szomorúság és szeretet ül az ember arcán, csodálkozás és ámulat a tanítványaién. A Megváltó és apostolai búcsúlakomát ülnek. A mester távozik, Golgotára, kereszthalálra készül. De nem tudja rászánni magát, hogy árván hagyja övéit. Nem hagylak árván benneteket – mondja nekik a végrendelkező anya gyengédségével. S nem hagyta árván őket. Itt hagyta nekik örökségül önmagát. Ez az én testem, ez az én vérem kelyhe, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. A tanítványok szent áhítattal veszik az ő testét, és isszák az ő vérét. Eszükbe jut, hogy hiszen a Mester erről a csodálatos eledelről és italról külön hosszú beszédet mondott már régebben, Kafarnaum vidékén, a Genezáreti-tó partján. Ott megmondotta, hogy csodálatos, mennyből szállt kenyeret fog adni nekik, és ez a kenyér nem lesz egyéb, mint az ő teste. És aki eszi majd ezt a kenyeret, az ő testét, és issza az ő vérét, azt ő a saját teste és vére részesének tekinti, és fel fogja támasztani az utolsó napon. És jaj annak, aki nem eszi élő hittel ezt a kenyeret, s nem issza ezt a vért, mert abban nem lesz élet, az elszárad, eltikkad, elhal, és nem lesz része őbenne. Most megtette a Mester, amit akkor ígért: odaadta nekik az ő testét és vérét, s megmondta, miként kívánja, hogy tanítványai a jövőben is hasonlóképp tegyenek az ő emlékezetére.
Jézus van itt jelen, hogy áldozzon értünk, s a szentmise titokzatos aktusában megújítva, világ végéig egyre folytassa a keresztfán egykor értünk bemutatott áldozatát. Jézus van itt jelen, hogy tápláljon bennünket, hogy erőt, frissességet, lendületet adjon, hogy el ne fáradjunk, ki ne merüljünk, meg ne rokkanjunk a hosszú és keserves úton, amely az ő csillagos trónusáig vezet. Mint pelikánmadár a mondában, tulajdon vérével frissít fel bennünket, valahányszor lankadunk, egy egész életen át, első áldozásunk napjától addig a napig, amikor megtörő szemmel, szakadozó szívvel utoljára fogjuk magunkhoz venni halálos ágyunkon, mint a minden halálon diadalmaskodó örök élet biztos, édes, éltető zálogát!
VÁLASZOS ÉNEK
Jel 2, 10. 11; Sir 4, 33
Légy hű mindhalálig, és életet adok neked győzelmi koszorúul. * A győztesen nem vesz erőt a második halál, alleluja.
Mindhalálig küzdj az igazságért, akkor Isten harcba száll érted ellenségeiddel! * A győztesen nem vesz erőt a második halál, alleluja.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te Szent Flórián vértanú emléknapján örömmel töltesz el minket. Engedd, hogy akinek dicsőséges győzelmét tiszteljük a földön, annak boldog társaságát elnyerjük a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a felhívást:
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a Dicsőség az Atyának.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2026 J. Vidéky