A Zsidókhoz írt levélből

2, 5-18

Jézus, az üdvösség szerzője, mindenben hasonlóvá lett testvéreihez

Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, Isten nem az angyalok uralma alá rendelte. Bizonyság erre az egyik helyen a következő: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá? Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsőséggel, nagysággal koronáztad. Lába alá vetettél mindeneket, s úrrá tetted kezed művei fölött.” Ha mindent uralma alá vetett, semmit sem hagyott, ami nem volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll. De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált.

Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben megdicsőítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket, amikor ezt mondja: „Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt.” Majd: „Bizalommal ráhagyatkozom.” Aztán: „Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket.”

Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. Hiszen nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit. Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Zsid 2, 11. 17; Bár 3, 38

Ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért Krisztusnak minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, * Hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen.

Isten megjelent a földön, és társalgott az emberekkel. * Hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen.

Fisher Szent János püspök és vértanú zsoltármagyarázatából

(Ps 129: Opera omnia, edit. 1579, p. 1610)

Ha vétkeztünk is, van közbenjárónk az Atyánál

A mi Főpapunk, Jézus Krisztus, a mi áldozatunk pedig az ő szent teste, ezt áldozta fel a kereszt oltárán minden ember üdvösségéért.

A mi megváltásunkért kiontott vér pedig nem az ószövetségben szokásos tulkok és bakok vére volt, hanem az ártatlan Báránynak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak a vére.

Az a templom pedig, amelyben Főpapunk bemutatta az áldozatát, nem emberi kézzel épített templom volt, hanem maga a mindenható Isten alkotta azt a templomot. Hiszen Főpapunk az egész világ szeme láttára ontotta vérét, s ez a világ az Isten keze által alkotott templom.

Ennek a templomnak két része van: az egyik ez a föld, itt van most a mi lakásunk, a másikat mi, halandó emberek még nem ismerjük.

Főpapunk az ő áldozatát először itt a földön mutatta be, amikor elszenvedte a kegyetlen halált. Azután pedig feltámadva és a halhatatlanságot magára öltve belépett a legszentebb szentélybe, azaz a mennybe, és ott ajánlotta fel a mennyei Atyának minden ember bűnéért az ő végtelen értékű vérét, amelyet túláradó mértékben ontott ki értünk.

Ez az áldozat Isten előtt annyira nagy értékű és kedves, hogy Isten azt elfogadta, és szinte mást nem is tehetett, csak azt, hogy rögtön megkönyörülve rajtunk, irgalmasan megbocsátott minden őszinte bűnbánónak.

Továbbá ez az áldozat örök áldozat is, nemcsak évenkénti egy áldozat, mint amilyen az Ószövetségben volt. Ez az áldozat a mi vigasztalásunkra mindennap megjelenő áldozat, sőt minden órában és minden pillanatban bemutatott áldozat, hogy rendíthetetlen bátorítást nyerjünk belőle. Erre céloz az Apostol, amikor azt mondja, hogy ez az áldozat örök megváltást szerzett.

Ebből a szent és örök áldozatból részesednek mindazok, akik elkövetett bűneiktől elfordulnak, és megbánják azokat, és így biztosak lehetnek nemcsak arról, hogy e vétkeik eltöröltetnek, hanem még segítséget is kapnak arra, hogy állandóan megmaradjanak a megkezdett erényes életben.

Ezzel kapcsolatban írja Szent János: Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

VÁLASZOS ÉNEK

Vö. Róm 5, 10. 8

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, * Most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk.

Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. * Most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk.

A II. vatikáni zsinat Christus Dominus kezdetű, a püspököknek az Egyházban betöltött pásztori tisztségéről szóló határozata

(Nn. 12-13. 16)

Legyenek minden jóra alkalmas eszközzé

Tanítói hivatásuk gyakorlásában Krisztus evangéliumát hirdessék az embereknek: ez a püspökök legfőbb kötelességei közül is kiválik; a Lélek erejében hívják őket a hitre, vagy erősítsék meg őket az élő hitben. Tárják eléjük Krisztus teljes misztériumát, vagyis azokat az igazságokat, amelyeket nem ismerni annyi, mint Krisztust nem ismerni; mutassák meg azt az utat is, amelyet az isteni kinyilatkoztatás világít meg, s amely Isten megdicsőítésére és – éppen ezáltal – az örök boldogság elérésére vezet.

Ezenfelül magyarázzák meg, hogy a teremtő Isten szándéka szerint maguk a földi dolgok és az emberi alkotások is az emberek üdvösségére irányulnak, és így nagyon hozzájárulhatnak Krisztus testének a felépítéséhez.

Ezért azt is hirdessék, hogy az Egyház tanítása szerint hogyan kell megbecsülni az emberi személyt a maga szabadságában és testi életében is; a családot és annak egységét és szilárdságát, a gyermek vállalását és felnevelését; a világi közösséget törvényeivel és különféle hivatásaival együtt; a munkát és a szabad időt, a művészeteket és a technikai találmányokat; a szegénységet és a bővelkedést; végül pedig, fejtsék ki azokat az elveket, amelyek alapján megoldhatók az anyagi javak birtoklásának, gyarapításának és helyes szétosztásának, a békének és a háborúnak, az összes nép testvéri együttélésének igen súlyos kérdései.

A keresztény tanítást korszerűen adják elő, vagyis legyen meg szavukban a válasz azokra a nehézségekre és kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatják és nyugtalanítják az embereket; védjék is meg ezt a tanítást, a híveket is oktatva annak igazolására és terjesztésére. Tanítói munkájuk maga legyen a bizonyság, hogy az Egyház édesanyaként gondoskodik minden emberről, hívőkről és nem hívőkről. Különös gondjuk legyen a szegényekre és az alacsony sorsú emberekre: azért küldte őket az Úr, hogy hozzájuk vigyék az örömhírt.

A püspökök atyai és pásztori feladatuk betöltésében övéik között olyanok legyenek, mint a szolgák; jó pásztorok, akik ismerik juhaikat, de akiket a juhok is ismernek; igaz atyák, akik azzal tűnnek ki, hogy mindenkit szeretnek, és mindenkiről gondoskodnak, és akiknek magától Istentől nyert tekintélye előtt mindnyájan szívesen meghajolnak. Nyájuk egész családi közösségét fogják úgy össze, és neveljék oly módon, hogy valamennyien – kötelezettségeiket szemmel tartva – a szeretet egységében éljenek és munkálkodjanak.

A püspökök csak akkor valósíthatják meg mindezeket, ha minden jóra alkalmas eszközzé válva, és mindent eltűrve a választottakért egész életformájuk alkalmazkodik az idők követelményeihez.

VÁLASZOS ÉNEK

1 Pét 5, 2. 3-4; ApCsel 20, 28

Legeltessétek az Isten rátok bízott nyáját; * Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

Vigyázzatok az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten Egyházát. * Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.