A Kivonulás könyvéből

24, 1-18

Szövetségkötés a Sínai-hegynél

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Menj fel az Úrhoz: te és Áron, továbbá Nadab és Abihu, meg hetvenen Izrael vénei közül! De már messze le kell borulnotok. Csak Mózes járulhat az Úr elé, a többiek nem mehetnek közelebb. A nép nem mehet fel velük.”

Mózes ezután lejött, kihirdette a népnek az Úr minden szavát és minden parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk, amelyeket hozzánk intézett.” Ezután Mózes az Úr minden törvényét leírta. Másnap a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot, Izrael tizenkét törzsének megfelelően.

Azután megbízott fiatal izraelitákat, hogy égőáldozatot mutassanak be, és fiatal bikákat ajánljanak fel az Úrnak közösségi áldozatul. Mózes pedig vette a vér felét, és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét az oltárra hintette. Utána vette a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Amit az Úr parancsol, azt követjük, és megtartjuk.” Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.”

Mózes és Áron, Nadab és Abihu s Izrael vénei közül hetvenen újra felmentek. Látták Izrael Istenét. A lába alatt olyan valami volt, mint a zafír kövezet, és fénylett, mint a tiszta ég. De a kezét nem emelte fel Izrael fiainak képviselői ellen, ezért láthatták az Istent. Ettek és ittak.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj itt! Átadom neked a kőtáblákat a törvénnyel és a parancsokkal, amelyeket oktatásukra írtam.” Mózes elindult szolgájával, Józsuéval, és fölment Isten hegyére. A véneknek ezt mondta: „Várjatok meg itt, amíg visszajövünk! Áron és Húr veletek van. Ha valakinek peres ügye van, forduljon hozzájuk!”

Azután Mózes fölment a hegyre. A felhő betakarta a hegyet, és az Úr dicsősége leereszkedett a Sínai-hegyre. A felhő hat napig takarta be. A hetedik napon a felhőből szólt Mózeshez. Az izraeliták szemében Isten dicsősége olyannak mutatkozott, mint az emésztő tűz a hegy csúcsán. Mózes belépett a felhőbe, és fölment a hegyre. Mózes negyven nap és negyven éjjel maradt a hegyen.

VÁLASZOS ÉNEK

Sir 45, 5. 6; ApCsel 7, 38

Isten megadta Mózesnek, hogy hallhatta a szavát, és bevezette a felhő sötétjébe. * Szemtől szemben adta neki parancsait, az élet és a bölcsesség törvényét, hogy tanítsa meg rá Jákobnak fiait, Izraelt arra, hogy mik a parancsai.

Ő volt az, aki a pusztai közösségből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. * Szemtől szemben adta neki parancsait, az élet és a bölcsesség törvényét, hogy tanítsa meg rá Jákobnak fiait, Izraelt arra, hogy mik a parancsai.

Nagy Szent Vazul püspök szentbeszédeiből

(Hom. 20, De humilitate, 3: PG 31, 530-531)

Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!

Ne dicsekedjék a bölcs a saját bölcsességével, sem az erős a maga erejével, sem a gazdag tulajdon gazdagságával.

De hát akkor mi az igazi dicsekvés, és miben igazán nagy az ember? Aki dicsekszik, abban dicsekedjék, hogy tudja és fölfogja: én vagyok az Úr – mondja a Szentírás (uo.).

Az az ember nagysága, az dicsősége és méltósága, hogy megismerje azt, ami igazán nagy, ahhoz ragaszkodjék, és a dicsőség Uránál keresse a dicsőséget. Ugyanis amikor ezt mondja az Apostol: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék, akkor így beszél: Krisztus Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!

Isten előtt ugyanis az a tökéletes és teljes dicsekvés, amikor valaki nem a saját igaz voltával kérkedik, hanem az igazság színe előtt tudatában van bűnös voltának, és tudja, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit teheti megigazulttá.

Pál is azzal dicsekszik, hogy megveti saját igaz voltát; viszont keresi a hitből való megigazulást, amely Krisztus által Istentől való, hogy megismerje Krisztust, az ő feltámadásának erejét és a szenvedésében való részesedést. Hasonlóvá lett hozzá halálában, hogy így eljusson a halálból való feltámadásra is.

Itt megszűnik minden gőgös büszkeség. Semmid nincs, ó ember, amivel dicsekedhetnél, hiszen minden dicsőséged és reményed abban van, hogy meghaljon mindaz, ami a sajátod, és Krisztusban keresd az új életet. Ennek részesei vagyunk már akkor, amikor ennek az új életnek kezdetét megkapjuk, és már teljesen kegyelemből és Isten ajándékából élünk.

Isten maga műveli bennünk jóakarata szerint a szándékot meg a végrehajtást is. Ugyancsak Isten az, aki a Szentlélek által kinyilatkoztatja bölcsességét, amelyet arra rendelt, hogy a mi dicsőségünk legyen.

Isten ad erőt és kedvet a munkához. Többet dolgoztam mindegyiküknél – mondja Pál –, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van.

Isten kiment bennünket a veszedelmekből minden emberi remény ellenére is. Mi már el is fogadtuk magunkban a halálos ítéletet – írja Pál –, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is megment.

VÁLASZOS ÉNEK

Bölcs 15, 3; Jn 17, 3

Urunk, téged megismerni tökéletes igazság, * És hatalmadról tudni, az a teljes igazság, a halhatatlanság gyökere.

Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. * És hatalmadról tudni, az a teljes igazság, a halhatatlanság gyökere.

Római Szent Franciska életrajzából, amelyet a Tor de’ Specchí obláták főnöknője, Anguillária Mária Magdolna írt

(Cap. 6-7, Acta Sanctorum Martii 2, *188-*189)

Szent Franciska türelme és szeretete

Isten nemcsak a külső javak elvesztése által tette próbára Franciska türelmét, hanem azt is elvárta tőle, hogy testi betegségeiben is sokszorosan bizonyítsa be türelmét. Amint már szó volt róla, és később is még látni fogjuk, súlyos és hosszan tartó betegségek gyötörték. Ám a türelmetlenségnek a legcsekélyebb jelét sem mutatta sohasem, és minden ellenkezés nélkül vállalta a reábízott legmegalázóbb szolgálatot is.

Oly gyengéden szeretett gyermekeinek korai elvesztésekor is állhatatosságáról tett tanúságot. Isten akaratát mindig megbékélt lélekkel fogadta, hálát adva a megpróbáltatásokért is. Hasonlóképpen állhatatos lélekkel viselte el a gyalázkodásokat, a megszólásokat és azokat a rosszindulatú beszédeket is, amelyekkel életmódját illették. Az ellenszenv legkisebb jelét sem mutatta ki azokkal az emberekkel szemben, akikről pedig tudta, hogy róla és cselekedeteiről helytelenül vélekedtek, és rosszindulattal beszéltek. Sőt a rosszat jóval viszonozta, és közben szüntelenül Istenhez fohászkodott értük.

Isten nem azért választotta ki Franciskát, hogy csak saját magát tegye szentté, hanem a kapott isteni ajándékokat embertársai testi és lelki javára is kamatoztatnia kellett. Ezért olyan nagy szeretetreméltóságot adott neki, hogy akivel csak találkozott, mindenkit azonnal megfogott az a belőle sugárzó szeretet és kedvesség, amely őt annyira vonzóvá tette. Beszédének ugyanis olyan csodás ereje és hatása volt, hogy már néhány szavával is megvigasztalta a csüggeteg és beteg lelkűeket, lecsendesítette a nyugtalanokat, megszelídítette a haragosokat, kibékítette az ellenségeket, kioltotta a megrögzött gyűlöletet és indulatot, és legtöbbször már előre megakadályozta a kitervelt és előkészített bosszúállást is. Puszta szavával megfékezte az emberek mindenféle szenvedélyét, és úgy látszott, hogy mindenkit rá tud venni mindenre, amire csak akarja.

Ezért azután mindenfelől tódult a nép Franciskához, mint valami biztos menedékhez. Vigasz nélkül tőle senki sem távozott, noha nyíltan felrótta a bűnöket, és félelem nélkül ostorozta az Istent sértő vétkeket is.

Akkortájt különféle veszedelmes és ragályos betegségek dühöngtek Rómában. Nem törődve a fertőzés veszélyével, Franciska minden félelem nélkül, irgalmasan gyámolította a nyomorgókat és a mások segítségére szorulókat. Amikor rátalált a betegekre, résztvevő együttérzésével először is minden nehézség nélkül bűnbánatra indította, majd gondosan ápolta, és szeretettel arra buzdította őket, hogy mindennemű kellemetlenséget készségesen fogadjanak el Isten kezéből, és viseljék el azt Isten iránti szeretetből, hiszen ő előbb szerette őket, és oly sokat szenvedett értük.

Nem elégedett meg Franciska azoknak a betegeknek az ápolásával, akiket házába tudott gyűjteni. Saját kunyhóikban és a nyilvános kórházakban is felkereste őket. Szomjukat csillapította, fekvőhelyüket rendbe hozta, sebeiket bekötözte. Minél undorítóbbak és visszataszítóbbak voltak ezek a sebek, annál gondosabban és odaadóbban kezelte azokat. Szokása volt az is, hogy elment a temetőkapukhoz, és a magával vitt ételt és ízletes falatokat ott a rászorulók közt szétosztotta. Hazatérve magával vitte kopott ruhadarabjaikat és szegényes, szennyes rongyaikat. Otthon aztán vigyázva kimosta, gondosan megfoltozta, pontosan összehajtogatta, és meg is illatosította azokat, mintha csak magának az Úrnak tenne ezzel szolgálatot.

Franciska harminc éven át szolgálta a betegeket, és látogatta a kórházakat. Ebben az időben férje házában élt, ahonnan gyakran felkereste a Szűz Mária és a Szent Cecília kórházat a Tiberisen túl, továbbá a Szentlélekről nevezett kórházat, valamint a Campo Santón levőt. Ragályos betegségek idején nemcsak a testi betegséget gyógyító orvosokat volt nehéz megtalálni, de még a papokat is, hogy a szükséges lelki orvosságot nyújtsák. Ezért Franciska maga kereste fel, és vezette el a papokat azokhoz a betegekhez, akiket a bűnbocsánat szentségére és az Eukarisztia vételére már előkészített. Hogy pedig szándékát könnyebben megvalósíthassa, saját költségén tartott egy papot, aki az említett kórházakat felkereste, és az általa összeírt betegeket meglátogatta.

VÁLASZOS ÉNEK

Rut 3, 10. 11; Jud 13, 19

Áldjon meg az Úr, leányom! * Mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy.

Nevedet úgy megdicsőítette az Úr, hogy dicséreted nem hal el az emberek ajkán. * Mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy.