A galatákhoz írt levélből

3, 15 – 4, 7

Az ószövetségi törvény rendeltetése

Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazottadnak”, s ez Krisztus.

Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten.

Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén. Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy. Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha a törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazzá válás.

De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben.

Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze, és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben.

Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.

Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig, így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk.

De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki őt így szólítja: „Abba, Atya!” Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.

VÁLASZOS ÉNEK

Gal 3, 27. 28; Ef 4, 24

Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, * Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

Öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény. * Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

Soubirous Szent Mária Bernadett szűz leveléből

(Ep. ad P. Gondrand, a. 1861: cf. A. Ravier, Les écrits de sainte Bernadetté, Paris, 1961, pp. 53-59)

Az Úrnő szólt hozzám

Az egyik napon, amikor két leánnyal a Gave folyó partjára mentem ki rőzsét gyűjteni, valami szélzúgást hallottam. A rét felé fordultam, de a fákat egy cseppet sem láttam hajlongani. Ekkor fölemeltem fejemet, és észrevettem a barlangot. Megláttam ott a fehér ruhába öltözött Úrnőt. Tündöklő fehér ruha volt rajta, és kék öv a derekán, mindkét lábán világossárga rózsa, olyan színű volt, mint az olvasója.

Láttára megdörzsöltem a szememet, mert azt hittem, hogy káprázik; kezemet pedig ruhám zsebébe dugtam, és megfogtam az olvasómat. Keresztet is akartam vetni, de nem tudtam a kezemet felemelni, mert lehanyatlott. Amikor pedig az az Úrnő keresztet vetett, bár remegett a kezem, megpróbáltam én is, és végre sikerült. Rögtön elkezdtem imádkozni a szentolvasót, maga az Úrnő is pergette olvasója szemeit, ajka azonban nem mozgott. Mire befejeztem a szentolvasót, a látomás rögtön eltűnt.

Megkérdeztem erre a két leányt, hogy láttak-e valamit. Azt mondták: semmit. Sőt még ők kérdeztek engem: „Milyen titkot tudsz mondani számunkra?” Közöltem velük, hogy láttam a fehér ruhás Úrnőt, azonban nem tudom, kicsoda ő. De figyelmeztettem őket, hogy erről hallgassanak. Erre meg ők figyelmeztettek engem, hogy ide ne jöjjek többé. Ebbe viszont én nem egyeztem bele. Újra eljöttem tehát vasárnap, hiszen erre belső indítást éreztem.

Az Úrnő csak a harmadik alkalommal szólt hozzám, és megkérdezte, hajlandó lennék-e tizenöt napon át kijönni ide hozzá. Azt feleltem, hogy igen. De hozzátette még, hogy biztatnom kell a papokat, hogy építtessenek fel ott egy kápolnát. Aztán megparancsolta, hogy igyam a forrásból. Mivel nem láttam ott semmi forrást, elindultam a Gave folyóhoz. Ő azonban jelezte, hogy nem a folyóról beszélt, és ujjával a forrásra mutatott. Amikor pedig arra a helyre mentem, ott csak sárral kevert kis vizet találtam. Kezemmel semmit nem tudtam meríteni belőle, azért kaparni kezdtem, és végre kevés vizet bírtam meríteni a markommal. Háromszor kimertem, és a negyedik alkalommal már inni is tudtam belőle. Ezután megszűnt a látomás, és én hazamentem.

Tizenöt napon át pedig visszamentem oda, és az Úrnő egy hétfő és egy péntek kivételével mindennap megjelent nekem ugyanazt parancsolva, hogy figyelmeztessem a papokat ott egy kápolna felépítésére, és kérte, hogy menjek a forráshoz megmosdani, és imádkozzam a bűnösök megtéréséért. Többször kérdeztem ugyan kiléte felől, de ő csak szelíden mosolygott. Végül is karját felemelve és szemével az égre tekintve megmondta nekem, hogy ő a Szeplőtelen Fogantatás.

E tizenöt nap alatt három titkot is közölt velem, de megtiltotta, hogy ezeket bárkinek is eláruljam. Én pedig ezeket mindeddig hűségesen megőriztem.

VÁLASZOS ÉNEK

Lk 1, 46. 49. 48

Magasztalja lelkem az Urat, * Mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk.

Íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek. * Mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk.