Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Ma zengjen szívünk ünnepi
és édes, boldog éneket
a szűznek; ő már mennyei
örök hazába érkezett.
Krisztust dicsérte idelenn
nem lankadó, hű élete,
most meg már ott fenn zeng dala,
Urunkat áldó éneke.
A földre húzó test nyűgét
fegyelme bátran törte meg,
világ csábító hangjait,
Urát követve győzte le.
E szűz kedvéért, Jézusunk,
vidd győzelemre harcaink,
övezz erővel, adj erőt,
hogy el ne vétsük útjaink.
Szűztől szült drága Jézusunk,
dicsérünk, áldunk szüntelen,
Atyádat és a Lelket is
örökkön áldják mindenek. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Uram, miért vagy olyan messze, *
miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a szegényt a kevély gonosz, *
de belehull tervei tőrébe!
Bűnös vágyaival dicsekszik a gonosz, *
a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: *
„Úgysem kéri számon, nem számít az Isten!”
Ez neki minden gondolata, *
mert mindig sikerek kísérik útján.
Oly magasak végzéseid, hogy ez föl sem éri, *
ezért minden ellenfelét ócsárolja.
Szívében így szól: „Meg nem rendülök, *
nemzedékek hosszú során baj nem érhet!”
Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, *
nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
Leshelyén ül a mellékutak mentén, *
hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
Szeme a nyomorultat kémleli, *
leselkedik, mint a bozótban az oroszlán.
Csapdát állít, hogy elfogja a nyomorultat, *
a szerencsétlent rászedi, és tőrbe ejti.
Meglapul, majd rárohan, és a nyomorult elbukik *
az ő karja erejétől.
Azt mondja szívében: „Isten elfelejtette, *
arcát elfordítja, végül nem is látja.”
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Kelj föl, Istenem, tárd ki erős karodat, *
és a nyomorultról el ne feledkezzél!
Miért veheti semmibe Istent a gonosz? *
Azt mondja szívében: „Úgysem kéred számon!”
Uram, te ezt látod, †
te minden kínt és könnyet számon tartasz, *
ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyott, *
az árvának te vagy segítője.
Törd össze a bűnösök és gonoszok kezét, *
kérd számon bűnüket, hogy nyomuk se maradjon!
Király az Úr örökkön-örökké, *
a pogányok eltűnnek a föld színéről.
A szegények kívánságát meghallgatod, Uram, *
megerősíted szívüket, figyelmed feléjük fordul.
Oltalmazod az árva és az elhagyott ügyét, *
hogy ne félemlítse őket többé a földből való ember!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Segíts, Uram, mert elfogytak az igazak, *
a hűségesek eltűntek az emberek közül.
Hazug dolgokat beszélnek embertársuknak, *
hamis ajakkal, kettős szívvel szólnak.
Némítsa el az Úr az összes hazug ajkat, *
és a nagyokat mondó nyelvet.
Azokét, akik azt mondják: „A nyelvünk az erőnk, †
mindenkor segítségünk az ajkunk, *
vajon ki lehetne úr fölöttünk?”
„A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt †
– így szól az Úr – most már fölkelek, *
és szabadulást viszek annak, aki arra vágyódik.”
Az Úr beszéde tiszta, egyenes beszéd, *
salaktalan, hétszeresen megtisztított, tűzben kipróbált ezüst.
Uram, te minket megőrzöl és megoltalmazol *
ettől a nemzedéktől mindörökre!
Körülöttünk nyíltan jár-kel a gonosz, *
az emberek fiai az aljasságot magasztalják.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
A szelídeket törvénnyel vezeti az Úr,
Az alázatosaknak ösvényét tanítja.
ELSŐ OLVASMÁNY
A galatákhoz írt levélből
2, 11 – 3, 14
Az igaz a hitből él
Testvéreim! Amikor Péter Antiochiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott, és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe.
Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: „Ha te zsidó létedre pogány módon és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?”
Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok. Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bűnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bűnt mozdítaná-e elő? Semmi esetre sem. Ha ugyanis újra fölépítem azt, amit leromboltam, törvényszegőnek bizonyulok. Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem. Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.
Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el?
Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg jól: aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.
Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.”
Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét.
VÁLASZOS ÉNEK
Gal 2, 16. 21
Az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. * Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, és nem a törvény szerinti tettekben.
Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg. * Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, és nem a törvény szerinti tettekben.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Nagy Szent Gergely pápa „Párbeszédek” című könyvéből
(Lib. 2, 33: PL 66, 194-196)
Az győzött, aki jobban szeretett
Szent Benedeknek volt egy leánytestvére, Skolasztika, aki gyermekkora óta Istennek volt szentelve. Évenként egyszer el szokott menni a testvéréhez, aki ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül levő közeli majorba.
Egy alkalommal, szokása szerint, megérkezett Skolasztika, és tiszteletreméltó testvére felkereste őt tanítványai kíséretében. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek.
A beszélgetés tovább folyt, a késő órákig. Ekkor ez az Istennek élő szűz azzal a kéréssel fordult testvéréhez: „Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeiről.” „Mi jut eszedbe, nővérem – válaszolta fivére –, az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba.”
A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdődött, és óriási záporeső zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem léphettek a ház küszöbén.
Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: „A mindenható Isten legyen irgalmas hozzád, nővérem! Jaj, mit csináltál!” Skolasztika így válaszolt: „Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál rám. Aztán kértem az én Istenemet, és ő meghallgatott engem! Most aztán, ha tudsz, csak lépj ki, és engem itt hagyva, menj haza a monostorba.”
Testvére mi mást tehetett: ha a szép szóra nem is, hát ott maradt kénytelenségből. Így történt azután, hogy átvirrasztották az egész éjszakát, és lelki beszélgetéssel kölcsönösen felüdítették egymást.
Csoda-e, ha erősebbnek bizonyult a nővér, mint a fivére? Nemde megmondta Szent János, hogy Isten a szeretet? Nagyon igazságos tehát, hogy az győzött, aki jobban szeretett.
Három nap elmúltával, amikor Isten embere éppen az égre emelt tekintettel a cellájában tartózkodott, látta nővérének lelkét, mint egy galambot, hogy kiröppenve testéből, felhatol, és bejut az égbe. Nagyon megörült Benedek e nagy dicsőség láttán, hálaimával és himnuszokkal mondott köszönetet Istennek. Azután elküldte a testvéreket, hozzák el a monostorba a holttestet. Abba a sírba temettette el nővérét, amelyet ő saját magának már előre elkészített.
Így történt, hogy akiknek a lelke mindig is egy volt Istenben, azoknak a testét a sír sem választotta el.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 132, 1
Amikor a tiszteletreméltó szűz Istent kérte, hogy testvére ne hagyja el őt, * Sokat kapott szíve Urától, mert nagyon szeretett.
Íme, milyen jó és mily gyönyörűséges, amikor békén együtt élnek a testvérek! * Sokat kapott szíve Urától, mert nagyon szeretett.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Szent Skolasztika szűz emlékezetét ünnepelve kérünk, Istenünk, hogy példáját követve szívünk tiszta szeretetével szolgáljunk neked, és elnyerjük örök szereteted boldogító ajándékát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a felhívást:
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a Dicsőség az Atyának.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2026 J. Vidéky