Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
A földön minden színre még
sötét fátyolt borít az éj.
Igaz Bíránk, szívünk feléd
áldón eseng és kérve kér.
Hogy minden vétkét elvegyed
s a lélek szennyét mind lemosd,
add, Krisztusunk, kegyelmedet:
kerüljünk el minden gonoszt.
Mert nézd, a szív bűntől beteg,
gonoszság mérge marta meg,
de már az éjben ébredez,
Megváltónk, tégedet keres.
Te űzd el tőlünk messzire
a lelken ülő éjhomályt,
a boldogító égi fény,
világosságod járja át.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled,
időtlen századok során. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Hallgass meg, áldott Krisztusunk,
minket, kik hozzád fordulunk,
hitünket hogy ne törje le
a rossz világ bűnös keze.
Kerüljön el rossz gondolat
s irigységnek konok tüze,
a sértést némán tűrjük el,
a rosszat jóval űzzük el.
Szívünkből végleg tűnjön el
csalás, kevélység, vad harag,
a kapzsiság sóvár szeme:
minden bajoknak kútfeje.
A békességet tartsa meg
a szent, őszinte szeretet;
éljünk tisztán, szemérmesen,
töretlen hitben szüntelen.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled,
időtlen századok során. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Mégis elvetetted és félredobtad, *
fölgerjedt haragod fölkented ellen.
Szolgád szövetségét felbontottad, *
koronáját a porba aláztad.
Falait mind leromboltad, *
erődítményeit romhalmazzá tetted.
Minden arra járó fosztogatja, *
szomszédai előtt csúffá tetted.
Elnyomóinak jobbját fölemelted, *
ellenségeinek örömet szereztél.
Kicsorbítottad kardjának élét, *
és nem segítetted őt a harcban.
Fényes tündöklésének véget vetettél, *
trónját a sárba taszítottad.
Megrövidítetted ifjúsága napjait, *
és őt szégyenbe öltöztetted.
Meddig rejtőzöl el, Uram, talán végleg? *
Meddig lángol haragod tüze?
Emlékezz arra, hogy mily rövid az életem, *
milyen mulandónak teremtettél minden embert.
Ki az az élő ember, aki halált nem lát, *
és megmenthetné lelkét az alvilágtól?
A régi szereteted, Uram, hol van, *
és hűséged, melyet Dávidnak ígértél?
Emlékezz, Uram, szolgáid gyalázatára, *
amit el kell tűrnöm sok nép részéről,
amellyel, Uram, ellenségeid gyaláznak, *
gyalázzák fölkented lépteit.
Áldott legyen az Úr mindörökké! *
Ámen, ámen!
Menedékünk te vagy, Urunk, *
nemzedékről nemzedékre.
Mielőtt a hegyek születtek, †
mielőtt a föld és a világ kialakult, *
mindöröktől örökre vagy te, Istenünk.
Visszaparancsolod az embert a porba; *
csak annyit szólsz: „Emberfiak, térjetek vissza!”
Mert ezer év a te szemedben annyi, mint a tegnapi nap, amely tovatűnt, *
vagy mint egy őrállás ideje éjszaka.
Álmot bocsátasz rájuk, *
olyanná lesznek, mint a reggel sarjadó virág:
hajnalban szirmot bont, kivirul, *
estére lehull, és elszárad.
Bizony, haragodtól semmivé leszünk, *
és indulatodtól elpusztulunk.
Szemed előtt állnak gonoszságaink, *
titkos bűneinkre arcod fényt derít.
Üresen telnek napjaink, mert haragszol, *
esztendeink sóhajként szállnak el.
Életkorunk mindössze hetven év, *
jó erőben lehet tán nyolcvan is.
De javarészt még az is baj és törődés; *
bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk.
Ki tudja fölmérni haragod erejét, *
ki fél eléggé haragod hevétől?
Taníts meg számot vetni napjaink sorával, *
hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk! Meddig vársz még? *
Indítson meg szolgáid könyörgése!
Árassz el minket reggel irgalmaddal, *
hogy mindennap ujjongjunk és vigadozzunk.
Kárpótolj örömmel a sanyarú napokért, *
az évekért, amikor rosszul ment sorunk.
Lássák meg szolgáid gondviselésedet, *
és gyermekeik dicsőségedet.
Az Úrnak, Istenünknek jósága ragyogjon fölöttünk, †
kezünk munkáját kísérje áldásod felülről, *
kezünk munkáját kísérje áldásod.
Uram, tenálad van az élet forrása,
S a te nevedben látjuk az igazi fényt.
ELSŐ OLVASMÁNY
Kezdődik a Siralmak könyve
1, 1-12. 18-20
Jeruzsálem elhagyatottsága
Ó, mily elhagyottan ül a város, amely egykor tele volt néppel! Olyan, mint az özvegy, bár nagy volt a népek között. A tartományok úrnőjét, lám, robotra fogták.
Csak sír, egyre sír éjjelente, könnyei peregnek az arcán. Azok közül, akik szerették, egy sincs, hogy vigasztalja. Barátai mind cserbenhagyták és ellenségeivé lettek.
Számkivetésbe került Júda, alávetve elnyomásnak, nehéz szolgaságnak. A pogány népek között lakik, s nem talál nyugalmat. Üldözői mind utolérték, ott, ahol nem volt menekvése.
A Sionra vivő utak gyászolnak, mert nincs, aki ünnepelni jönne. Kapui mind elhagyottak, papjai sóhajtoznak. Lányai gyászban vannak, és ő maga is csupa keserűség.
Akik szorongatták, fölé kerekedtek, ellenségei dúskálkodnak. Maga az Úr sújtott le rá, tömérdek vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek az elnyomó szeme láttára.
Sion leányának eltűnt minden dicsősége. Fejedelmei olyanok lettek, mint a kosok, amelyek nem találnak legelőt. Erejüket vesztve vonszolják magukat üldözőik előtt.
Jeruzsálem emlékezetébe idézi nyomorúsága és elnyomatása napjait, amikor népe ellenség kezére került, és senki nem sietett segítségére. Elnyomói látták ezt, és mulattak pusztulásán.
Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, és tisztátalanná vált. Azok, akik tisztelték, most mind megvetik, mert látják gyalázatát. Ő maga meg csak sóhajtozik, és szégyenében elfordítja arcát.
Szenny borítja ruhája szegélyét; nem gondolta volna, hogy ilyen végre jut. Szörnyű mélyre süllyedt, és nincs, aki vigasztalja. „Uram, lásd meg nyomorúságomat, mert ellenségem ujjong fölöttem.”
Az ellenség kinyújtotta kezét minden drágasága felé. S látnia kellett, amint a pogányok behatoltak szentélyébe; azok, akiknek megtiltottad, hogy belépjenek gyülekezetedbe.
Egész népe sóhajtozik, és kenyér után eseng. Odaadják élelemért minden kincsüket, csakhogy megmentsék életüket. „Nézz rám, Uram, és vedd észre, mennyire megvetnek!”
Ó, ti mindnyájan, akik erre jártok az úton, nézzetek ide és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? Mert lesújtott rám az Úr izzó haragjának napján.
Igazságosan sújt az Úr, mert lázongtam parancsai ellen. Hallgassatok ide mind, ti, nemzetek, és lássátok fájdalmamat: Hajadon leányaim és ifjaim fogságba mentek.
Segítségért folyamodtam barátaimhoz, de cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor élelmet kerestek, hogy megmentsék életüket.
Nézd, Uram, mennyire szorongok! Megrendült egész bensőm, s a szívem megfordult bennem. Bizony, mennyit lázongtam ellened! És most kívül fiaimtól foszt meg a kard, belül meg a halál pusztít.
VÁLASZOS ÉNEK
Jób 16, 17; Siralm 1, 16. 18. 12
A sírástól vörös lett az arcom, mert vigasztalóm, aki erőt önthetne belém, messze van tőlem. Hallgassatok ide mind, ti, nemzetek: * Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam?
Ó, ti, mindnyájan, akik erre jártok az úton, nézzetek ide és lássátok. * Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam?
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Brúnó áldozópap zsoltármagyarázatából
(Ps 83: edit. Cartusiæ de Pratis, 1891, 376-377)
Ha elfeledkeznék rólad, Jeruzsálem
Mily kedves a te hajlékod! Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába, azaz a mennyei Jeruzsálembe, amely az Úr városa.
Elmondja azután a Zsoltáros azt is, hogy miért vágyakozik az Úr templomába: azért, ó, Uram, mennyei seregek Istene, Királyom és Uram, mert boldog, aki házadban, a mennyei Jeruzsálemben élhet. Mintha ezt mondaná: Ki ne vágyódnék templomodba menni, hiszen te Isten vagy, azaz Teremtő, a Seregek Ura és Királya, s mindenki boldog, aki házadban élhet. A templom és a ház itt ugyanazt jelenti. S amikor boldognak mondja a benne lakókat, akkora nagy boldogságot tulajdonít nekik, amennyit csak fel tudnak fogni. Azért boldogok, mert hódoló szeretettel téged dicsérnek szüntelen, azaz vég nélkül; ugyanis nem dicsérnének vég nélkül, ha nem lennének mindörökké boldogok.
Ezt a boldogságot senki önmaga erejéből el nem érheti, még akkor sem, ha hite, reménye és szeretete volna; hanem csak az boldog ember, azaz csak az éri el ezt a boldogságot, akinek te vagy az erőssége arra a boldogsághoz vezető zarándoklatra, amelyet eltökélt szívében. Ez ugyanis, mintha azt mondaná: Csak arról állíthatjuk, hogy el fogja érni a boldogságot, aki elhatározza szívében, hogy az erények és a jótettek hosszú zarándokútján eljut erre a boldogságra, és ehhez a te kegyelmedből meríti az erőt. A maga erejéből ugyanis senki sem képes oda feljutni, ahogy az Úr is tanúsítja: Senki sem ment föl a mennybe, tudniillik saját erejéből, csak az Emberfia, aki a mennyben van.
Arról az emberről beszélünk, aki zarándokútra készül, és a könnyek völgyében él, azaz ebben az életben él, amely nyomorúságos és a megpróbáltatások könnyeivel van tele; ezzel szemben azt a másik életet az örömök csúcsának kell mondanunk.
Mivel pedig azt mondta a Zsoltáros: Boldog ember, akinek te vagy erőssége, megkérdezheti valaki: Vajon ad-e erőt erre Isten? Mire így válaszol a Zsoltáros: Valóban Istentől van a boldogok ereje. Törvényhozónk, tudniillik Krisztus, aki törvényt adott nekünk, állandóan megáld és meg fog áldani kegyelme sokszoros ajándékaival, ezzel áldja meg övéit, azaz fölemeli a boldogságig. Ezeknek az áldásoknak a segítségével vonulnak városról városra övéi, és a mennyei Sionban meg fogják látni Krisztust, az Istent, aki Isten lévén majd övéit is részesíti istenségében; sőt, mivel bennük van Sion, lélekben látni fogják a Szentháromság egy Istent; ez azt jelenti, hogy értelmükkel látni fogják önmagukban Istent, akit itt nem láthatnak; akkor ugyanis Isten lesz minden mindenben.
VÁLASZOS ÉNEK
1 Jn 3, 2-3
Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. * Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.
És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is. * Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te megváltottál és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2024 J. Vidéky