Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
A földön minden színre még
sötét fátyolt borít az éj.
Igaz Bíránk, szívünk feléd
áldón eseng és kérve kér.
Hogy minden vétkét elvegyed
s a lélek szennyét mind lemosd,
add, Krisztusunk, kegyelmedet:
kerüljünk el minden gonoszt.
Mert nézd, a szív bűntől beteg,
gonoszság mérge marta meg,
de már az éjben ébredez,
Megváltónk, tégedet keres.
Te űzd el tőlünk messzire
a lelken ülő éjhomályt,
a boldogító égi fény,
világosságod járja át.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled,
időtlen századok során. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Hallgass meg, áldott Krisztusunk,
minket, kik hozzád fordulunk,
hitünket hogy ne törje le
a rossz világ bűnös keze.
Kerüljön el rossz gondolat
s irigységnek konok tüze,
a sértést némán tűrjük el,
a rosszat jóval űzzük el.
Szívünkből végleg tűnjön el
csalás, kevélység, vad harag,
a kapzsiság sóvár szeme:
minden bajoknak kútfeje.
A békességet tartsa meg
a szent, őszinte szeretet;
éljünk tisztán, szemérmesen,
töretlen hitben szüntelen.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled,
időtlen századok során. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Mégis elvetetted és félredobtad, *
fölgerjedt haragod fölkented ellen.
Szolgád szövetségét felbontottad, *
koronáját a porba aláztad.
Falait mind leromboltad, *
erődítményeit romhalmazzá tetted.
Minden arra járó fosztogatja, *
szomszédai előtt csúffá tetted.
Elnyomóinak jobbját fölemelted, *
ellenségeinek örömet szereztél.
Kicsorbítottad kardjának élét, *
és nem segítetted őt a harcban.
Fényes tündöklésének véget vetettél, *
trónját a sárba taszítottad.
Megrövidítetted ifjúsága napjait, *
és őt szégyenbe öltöztetted.
Meddig rejtőzöl el, Uram, talán végleg? *
Meddig lángol haragod tüze?
Emlékezz arra, hogy mily rövid az életem, *
milyen mulandónak teremtettél minden embert.
Ki az az élő ember, aki halált nem lát, *
és megmenthetné lelkét az alvilágtól?
A régi szereteted, Uram, hol van, *
és hűséged, melyet Dávidnak ígértél?
Emlékezz, Uram, szolgáid gyalázatára, *
amit el kell tűrnöm sok nép részéről,
amellyel, Uram, ellenségeid gyaláznak, *
gyalázzák fölkented lépteit.
Áldott legyen az Úr mindörökké! *
Ámen, ámen!
Menedékünk te vagy, Urunk, *
nemzedékről nemzedékre.
Mielőtt a hegyek születtek, †
mielőtt a föld és a világ kialakult, *
mindöröktől örökre vagy te, Istenünk.
Visszaparancsolod az embert a porba; *
csak annyit szólsz: „Emberfiak, térjetek vissza!”
Mert ezer év a te szemedben annyi, mint a tegnapi nap, amely tovatűnt, *
vagy mint egy őrállás ideje éjszaka.
Álmot bocsátasz rájuk, *
olyanná lesznek, mint a reggel sarjadó virág:
hajnalban szirmot bont, kivirul, *
estére lehull, és elszárad.
Bizony, haragodtól semmivé leszünk, *
és indulatodtól elpusztulunk.
Szemed előtt állnak gonoszságaink, *
titkos bűneinkre arcod fényt derít.
Üresen telnek napjaink, mert haragszol, *
esztendeink sóhajként szállnak el.
Életkorunk mindössze hetven év, *
jó erőben lehet tán nyolcvan is.
De javarészt még az is baj és törődés; *
bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk.
Ki tudja fölmérni haragod erejét, *
ki fél eléggé haragod hevétől?
Taníts meg számot vetni napjaink sorával, *
hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk! Meddig vársz még? *
Indítson meg szolgáid könyörgése!
Árassz el minket reggel irgalmaddal, *
hogy mindennap ujjongjunk és vigadozzunk.
Kárpótolj örömmel a sanyarú napokért, *
az évekért, amikor rosszul ment sorunk.
Lássák meg szolgáid gondviselésedet, *
és gyermekeik dicsőségedet.
Az Úrnak, Istenünknek jósága ragyogjon fölöttünk, †
kezünk munkáját kísérje áldásod felülről, *
kezünk munkáját kísérje áldásod.
Uram, tenálad van az élet forrása,
S a te nevedben látjuk az igazi fényt.
ELSŐ OLVASMÁNY
A királyok első könyvéből
22, 1-9. 15-23. 29. 34-38
Prófétai szó előremondja a gonosz Acháb végzetét
Azokban a napokban: Három évig nyugalom volt, nem dúlt háború Arám és Izrael között. A harmadik esztendőben azonban Júda királya, Jehosafát elment látogatóba Izrael királyához, (Achábhoz). Akkor Izrael királya így szólt szolgáihoz: „Tudjátok jól, hogy Gileádban Ramot hozzánk tartozik, s mi ülünk tétlenül, ahelyett, hogy kiragadnánk Arám kezéből.” Majd Jehosafáthoz fordult: „Hadba vonulsz velem a gileádi Ramot ellen?” Jehosafát azt felelte Izrael királyának: „Ott leszek éppen úgy, mint te, népem, mint a te néped, lovaim, mint a te lovaid.” Aztán ezt mondta Jehosafát Izrael királyának: „Kérj előbb útmutatást az Úrtól!” Izrael királya összehívta hát a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és így szólt hozzájuk: „Hadba vonuljak a gileádi Ramot ellen, vagy mondjak le róla?” Ezt a választ adták: „Vonulj fel, az Úr a király kezébe adja!” Jehosafát azonban így szólt: „Nincs itt véletlenül az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk?” „Van itt egy – válaszolta Izrael királya Jehosafátnak –, aki által megkérdezhetnénk az Urat, bár a magam részéről nem kedvelem, mert sose jövendöl nekem jót, mindig csak rosszat: Jimla fia, Michajehu.” Jehosafát azonban megjegyezte: „Ne beszéljen így a király!” Izrael királya erre hívatta egyik udvari emberét, és azt mondta neki: „Hozd ide gyorsan Jimla fiát, Michajehut!”
Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Michajehu, hadba vonuljunk a gileádi Ramot ellen, vagy mondjunk le róla?” Azt válaszolta: „Vonulj! Győzelmet aratsz, az Úr a király kezébe adja!” A király azonban megkérdezte: „Hányszor eskesselek meg, hogy csak az igazat mondod az Úr nevében?” Erre megszólalt: „Látom egész Izraelt, szétszórva a hegyen, mint a pásztor nélkül maradt nyájat. S az Úr ezt mondja: Nincs gazdájuk, térjen hát vissza ki-ki békében házába!” Izrael királya Jehosafáthoz fordult: „Hát nem megmondtam, hogy sose jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat?” De az folytatta: „Halld hát az Úr szavát: Láttam az Urat, a trónján ült, az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és a balján. S azt mondta az Úr: »Ki veszi rá Achábot, (Izrael királyát), hogy hadba vonuljon és Ramotnál, Gileádban elessen?« Az egyik ezt mondta, a másik azt mondta, míg végül az Úr elé állt a lélek, és így szólt: »Én veszem rá.« S az Úr megkérdezte: »Milyen úton-módon? Hogyan?« »Én megyek – felelte –, és a hazugság lelke leszek a prófétái ajkán!« Erre azt mondta neki: »Vedd hát rá, hiszen képes vagy rá! Csak menj, és tedd meg!« S lám az Úr valóban a hazugság lelkét adta ezeknek a te prófétáidnak az ajkukra, mert az Úr vesztedet határozta el.”
Izrael királya és Júda királya, Jehosafát így hadba vonult a gileádi Ramot ellen. De egy ember vaktában kifeszítette íját, s eltalálta Izrael királyát a mellvért és az öv között. Erre megparancsolta szekere hajtójának: „Fordulj meg, és vigyél ki az ütközetből, mert megsebesültem!” A harc azonban egyre hevesebbé vált azon a napon, a király kénytelen volt a szekerén állva maradni, szemben az arámokkal. Estére meghalt. Sebéből a vér a kocsi aljára folyt. Naplementekor kiáltás hallatszott a táborban: „Vissza! Ki-ki a maga városába, ki-ki a maga földjére! A király halott!”
Szamariába mentek és Szamariában temették el a királyt. Amikor Szamaria tavában lemosták a kocsit, a kutyák nyalták fel a vérét és a ringyók fürödtek benne az Úr szava szerint.
VÁLASZOS ÉNEK
Jer 29, 8. 9. 11; MTörv 18, 18
Nehogy félrevezessenek titeket a köztetek lakó próféták, mert hazugságot jövendölnek nektek az én nevemben; * Tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek, mondja az Úr.
Prófétát támasztok, és ajkára adom szavaimat. * Tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek, mondja az Úr.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent András és Benedek remeték életéből, amelyet Boldog Mór pécsi püspök írt meg
(Acta Sanctorum Ungariæ, Tyrnaviæ, 1744, Seinestre secundum, 64-67)
Örömmel várta a szent feltámadás napját
Abban az időben, amikor a jámbor István király parancsára Pannóniában még alig kezdett sarjadzani az Istenség neve és tisztelete, a derék uralkodó hírének hallatára más országokból sok pap és szerzetes jött hozzá, mint atyjához, nem kényszerűségből, hanem azért, hogy a szent szerzetesi életnek új öröme fakadjon az ő gyülekezetükből.
Ezek közt egy Zoerárd nevezetű, falusi egyszerűségből – mint rózsa a tövisek közül – származó férfiú a Szentlélek sugallatára Lengyelországból hazánkba jött, és Fülöp apát kezéből, aki Szent Hippolit vértanú tiszteletére Zobor nevezetű kolostort épített Nyitra földjén, fölvette a szerzetesi öltönyt, András nevet kapott, és remeteéletre adta magát. Vele együtt élő tanítványának, boldog Benedeknek előadása alapján elhatároztam, hogy néhány szóval följegyzem, amit hallottam, hogy mily töredelmes szívvel és mekkora testi kínzásokkal sanyargatta magát. Én, Mór, aki Isten irgalmából most pécsi püspök vagyok, gyermekkoromban láttam ugyan a jó embert, de hogy milyen volt az ő életmódja, azt nem látásból, hanem hallomásból tudtam meg. Az említett Benedek szerzetes, aki többször megfordult a Szent Márton püspök tiszteletére emelt kolostorunkban, maga beszélte el nekem az ő tiszteletreméltó életéről a következőket.
Miután tiszteletreméltó András a remeteség magányába vonult, állandóan böjtölt, ami nagy testi fáradsággal, de a lelki élet megerősödésével járt. Három napig tartózkodott mindennemű ételtől, annak szeretetéért, aki emberré lett az emberekért, és negyven napig böjtölt. Midőn pedig elérkezett a Nagyböjt ideje, Zozimus apát szerzetesi életének példájára, aki testvéreivel együtt 45 szem datolyával húzta ki a Nagyböjtöt, Fülöp apáttól, akinek kezéből vette a szerzetesi öltönyt, 40 diót kapott, és avval megelégedve örömmel várta a szent feltámadás napját. Ugyanakkor pedig és egyéb napokon, habár az étkezés nemcsak a test felüdítésére nem volt elég, hanem még lelkét is elgyöngítette, mindazonáltal – az imádság idejét kivéve – sohasem hagyta abba a munkát, hanem fejszét ragadva az erdőnek egy magányos helyére ment dolgozni.
Ó, boldog András, akinek jutalma a boldog és örök élet, a százszoros ékességű korona, amely az égben kipótolja azt, amit oly nehezen vásárolt meg itt a földön! Ó, hallatlan neme a hitvallásnak, amely még drágábbá teszi az ígéret országát! Az étel, a pihenés nem rabolhatta el hiú édességével az örök életet, s a gonosz lélek nem találhatott módot az ő elcsábítására.
Amiket eddig írtam, tanítványának, Benedeknek elbeszéléséből tudtam meg, aki atyja halála után elhatározta, hogy ugyanazon a helyen lakik. Midőn mestere példájára három évig szigorú életet folytatott, rablók vetődtek arra, s mivel sok pénzt gyanítottak nála, a Vág folyó partjára hurcolva megölték, és a vízbe dobták.
Sokáig keresték a holttestét, de nem találták meg. Egy egész évig láttak a Vág folyó partján ülni egy sast, amely mintha lesett volna valamire. Általa bizonyosakká lévén a test hollétéről, a víz alá merítettek egy embert, és így találták meg olyan épen, mintha nemrég halt volna meg. Benedeket a nyitrai Szent Emmerám bazilikában temették el ugyanabba a sírba, amelyben szent atyjának, Boldog Andrásnak csontjait őrizték.
VÁLASZOS ÉNEK
Ő az, aki Isten előtt nagy tetteket vitt végbe, és egész szívvel dicsérte az Urat; * Ő az, aki közbenjár Istennél népe bűneinek bocsánatáért.
Íme, a panasz nélküli férfi, Isten igaz tisztelője, aki minden rossz cselekedetet legyőzött önmagában, és kitartott ártatlanságában. * Ő az, aki közbenjár Istennél népe bűneinek bocsánatáért.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, Szent Zoerárd-András és Benedek a te hívásodat követve a remeteség magányát választották, hogy a csendben imádsággal és munkával tökéletesebben szolgáljanak neked. Közbenjárásukra add segítségedet, hogy e világ változandóságai közepette is készségesen meghalljuk szavadat, és mindenben követhessük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2024 J. Vidéky