2025. szeptember 16.

Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk
emléknap


Kornélt 251-ben szentelték a római egyház püspökévé. A Novatianus-féle eretnekség ellen küzdött, és Ciprián segítségével tudta megerősíteni tekintélyét. Gallus császár száműzte őt. Civitavecchia mellett szenvedett vértanúságot, 253-ban. Holttestét Rómába vitték, és a Kallixtusz-katakombában temették el.

Ciprián Karthágóban született 210 körül pogány családból. Megtérve pap lett, majd 249-ben szülővárosa püspökévé szentelték. A nehéz időkben kitűnően kormányozta egyházát tetteivel és írásaival. A Valerianus-féle üldözés idején előbb számkivetésbe kényszerült, majd 258. szeptember 14-én vértanúságot szenvedett.

Olvasmányos imaóra

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:

Keljünk fel éjjel s közösen virrasszunk,

egyre a zsoltár szavait fontolva,

szárnyalón szálljon a dicséret hangja

édes Urunkhoz.

Jó Királyunknak, akik együtt zengünk,

hadd legyünk méltók az egekbe jutva,

ott, hol a szentek vele laknak együtt,

boldogan élni.

Add meg ezt, kérünk, örök Isten: áldott

jó Atyánk, Krisztus, s velük egybeforrott

éltető Lélek, kit a földön minden

zengve magasztal. Ámen.

II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:

Hallgass meg minket, és hajolj le hozzánk,

irgalmas Isten, ki egyedül Úr vagy,

kérünk, fogadd el esdeklő imáit

gyermekeidnek.

Fényes egedből irgalmasan nézz ránk,

arcod ragyogjon felettünk lámpásként,

mely olajjal telt s szívünkből az árnyat

messzire űzi.

Bűneink láncát törje szét irgalmad,

mosd le a szennyet, ments meg bűneinktől,

könyörülj rajtunk, emeljen fel jobbod,

hogyha elestünk.

Áldás, dicséret az örök Atyának,

és örök hála egyszülött Fiának,

s ki vele együtt uralkodik mindig,

áldjuk a Lelket! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Kiáltásom jusson eléd, ne fordítsd el tőlem arcodat, Uram!
102 (101). zsoltár
Száműzöttek imája
Isten megvigasztal minket minden nyomorúságunkban (2 Kor 1, 4).
I.

Uram, hallgasd meg könyörgésemet, *

és kiáltásom jusson eléd!

Ne rejtsd el előlem arcodat; †

megpróbáltatásom napján *

fordítsd felém füledet!

Amikor csak segítségül hívlak, *

sietve hallgass meg engem!

Napjaim elenyésznek, mint a füst, *

csontjaim, mint a parázs, izzanak.

Szívem olyan, mint a lekaszált és kiszáradt fű, *

kenyeremet megenni is elfelejtem.

Hangos sóhajtozásom közben *

húsom csontomra sorvadt.

Hasonlóvá lettem a sivatagi pelikánhoz, *

olyan vagyok, mint a romokon ülő bagoly.

És úgy virrasztok, *

mint a magányos veréb a háztetőn.

Ellenségeim egész nap gyaláznak, *

akik egykor dicsértek, most nevemmel átkozódnak.

Kenyér helyett hamut eszem, *

és italomat könnyel vegyítem

haragod és neheztelésed miatt, *

mert magasba emeltél, és most földre sújtasz.

Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, *

és én, mint a fű, elszáradok.

Ant. Kiáltásom jusson eléd, ne fordítsd el tőlem arcodat, Uram!
2. ant. Az alázatosak imáját hallgasd meg, Uram!
II.

De te, Uram, örökre megmaradsz, *

és emléked is él nemzedékről nemzedékre.

Kelj fel, és könyörülj meg Sionon, *

mert eljött az idő, hogy megkönyörülj rajta.

Még köveiben is gyönyörködnek szolgáid, *

romjain is szánakoznak.

A nemzetek félve tisztelik majd nevedet, Uram, *

és minden király vallja dicsőségedet;

mert felépíti az Úr Siont, *

és megjelenik dicsőségben.

A szegények imádságát meghallgatja, *

és nem veti meg könyörgésüket.

Írják le mindezt az eljövendő nemzedéknek, *

a születendő nép is magasztalja az Urat:

Mert letekint szentélyének magasából, *

az Úr az égből földünkre tekintett,

hogy meghallja a rabok sóhaját, *

és megmentse a halálra szántakat;

hogy hirdessék az Úr nevét Sionban, *

és Jeruzsálemben dicsőségét,

mikor majd a népek egybegyűlnek, *

és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

Ant. Az alázatosak imáját hallgasd meg, Uram!
3. ant. Te alkottad a földet, és az ég is a te kezed műve, Uram.
III.

Erőm megtört az úton, *

megrövidültek napjaim.

De így fohászkodom: „Istenem, †

ne ragadj el életem delén, *

a te éveid nemzedékről nemzedékre tartanak.

Kezdetben te alkottad a földet, *

és az ég is a te kezed műve.

Ezek elenyésznek, de te megmaradsz, †

elavulnak, mint a ruha, *

változnak, mert mint az öltözetet váltod őket.

Te azonban ugyanaz maradsz, *

és éveid el nem fogynak.

Szolgáid fiai itt lakhatnak, *

és ivadékuk színed előtt biztonságban él.”

Ant. Te alkottad a földet, és az ég is a te kezed műve, Uram.

Figyelj, népem, tanításomra,

Ajkam igéire figyeljetek.

ELSŐ OLVASMÁNY

Ezekiel próféta könyvéből

8, 1-6. 16 – 9, 11

Ítélet a bűnös Jeruzsálem felett

A hatodik évben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor házamban voltam, Júda vénei meg előttem ültek, fölöttem volt az Úr keze.

Ezt láttam: egy emberhez hasonló lény jelent meg. Attól lefelé, ami a derekának látszott, tűz volt, a derekától fölfelé meg fénylett valami, mint az érc. Egy kézhez hasonlót nyújtott felém, megragadott a fejem egyik hajfürtjénél fogva, aztán fölemelt a lélek ég és föld közé, s isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe a belső kapu bejáratához, amely északra néz, ahol a féltékenység bálványa volt, amely féltékenységre ingerelt.

S lám, ott volt Izrael Istenének dicsősége, amelyet a síkságon láttam. Így szólt hozzám: „Emberfia, fordítsd tekintetedet észak felé!” Észak felé fordítottam tekintetemet, s lám, az oltár kapujától északra a féltékenység bálványa állt, egészen a bejáratnál. Így szólt hozzám: „Emberfia, látod mit művelnek? Szörnyűség, amit Izrael háza itt végbevisz, miatta el kell hagynom szentélyemet. De látsz még szörnyűbb dolgokat is.”

Most bevitt az Úr templomának a belső udvarába. S lám, az Úr szentélyének a bejáratánál, az előcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi állt az Úr szentélyének hátat fordítva; kelet felé néztek, és leborultak kelet felé a Nap előtt. Így szólt hozzám: „Láttad ezt, emberfia? Hát nem elég még Júda házának, hogy ezeket az iszonyatos dolgokat művelik, amik itt folynak?

Tele az ország erőszakkal, és folyton-folyvást haragra ingerelnek. Lám, ágat tartanak az orruk elé. Majd én is így teszek haragomban, szemem nem tekint rájuk könyörülettel, és nem irgalmazok nekik. Hangosan szólítgatnak majd, de nem hallgatom meg őket.”

Akkor hangosan felkiáltott a fülem hallatára: „Gyertek elő, város ostorai! Mindegyiktek tartsa kezében öldöklő szerszámait!” És lám, megjelent hat férfi a felső kapu felől, amely északra néz, és mindegyik kezében tartotta öldöklő szerszámait. Közülük az egyik férfi fehér ruhába volt öltözve, oldalán meg íróeszközök voltak. Beléptek és helyet foglaltak a bronz oltár mellett. Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán.

Az Úr így szólt hozzá: „Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne!” A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: „Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, hajadont, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemnél kezdjétek!”

Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak. És így szólt hozzájuk: „Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!” Azok elindultak, bejárták a várost, és pusztítottak.

Míg ők öldököltek, én a helyemen maradtam, arcra borultam a földön, és így kiáltottam: „Jaj, Uram, Isten, teljesen el akarod pusztítani Izrael maradékát, amikor rázúdítod haragodat Jeruzsálemre?” Ezt mondta nekem: „Izrael és Júda házának igen nagy a gonoszsága, az ország tele van vérrel, s a város törvényszegéssel. Azt mondják: »Az Úr elhagyta az országot, az Úr semmit sem lát.« Ezért most én sem nézek rájuk irgalommal, és nem könyörülök, hanem számon kérem rajtuk útjaikat.”

Ekkor a fehér ruhába öltözött ember, akinek íróeszközök voltak az oldalán, jelentette e szavakkal: „Megtettem, amit parancsoltál.”

VÁLASZOS ÉNEK

Mt 24, 15. 21. 22; Jel 7, 3

Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, nagy gyötrelem lesz; ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. * De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.

Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit! * De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Választható a következő két olvasmány közül:

Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből

(Epist. 60, 1-2. 5: CSEL 3, 691-692. 694-695)

A mindenre elszánt és szilárd hit

Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.

Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?

El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.

Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.

Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.

Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.

A Szent Ciprián püspök vértanúságáról készült prokonzuli aktákból

(Acta, 3-6: CSEL 3, 112-114)

Ily igaz dologban nincs mit fontolgatni!

Szeptember 14-én reggel nagy tömeg gyűlt össze Sextus birtokán, Galerius Maximus helytartó parancsára. E napon ugyanő, Galerius Maximus helytartó – a Sauciolum-teremben ülve – maga elé vezettette Cipriánt. Amikor megjelent előtte, Galerius Maximus helytartó így szólt Ciprián püspökhöz: „Te vagy-e Thascius Cyprianus?” Ciprián püspök válaszolta: „Én vagyok.”

Galerius Maximus helytartó így szólt: „Te adtad ki magad a szentségtörő emberek főpapjának?” Ciprián püspök válasza: „Igen, én.”

Galerius Maximus helytartó: „A szentséges császárok megparancsolták neked, hogy végezd el a szertartásokat.” Ciprián püspök: „Nem teszem meg!”

Galerius Maximus rászólt: „Fontold meg!” Ciprián püspök így válaszolt: „Az én álláspontom igaz, ily igaz dologban nincs mit fontolgatni. Tedd azt, amit parancsoltak neked.”

Ekkor Galerius Maximus tárgyalt a bíróság tagjaival, majd kelletlenül és zavarodottan e szavakkal mondott ítéletet: „Sokáig éltél szentségtörő lelkületben, sok embert szerveztél be gonosz összeesküvésbe. A római isteneknek és a szent vallásnak ellenségévé lettél. A jámbor és szentséges uralkodók: Valerianus és Gallienus fenségek, és a nemes Valerianus császár sem tudott téged vallása követésére visszatéríteni. Rád bizonyult, hogy gyalázatos bűnöket követtél el, és ezeknek az embereknek vezére is voltál. Ezért elrettentő példa leszel számukra, akiket aljas bűnöddel magad köré gyűjtöttél: a megsértett jogrendet véred ontása állítja helyre.” Miután ezeket előadta, egy tábláról felolvasta a határozatot: „Thascius Cyprianus karddal való kivégzését elrendeljük.” Ciprián püspök felkiáltott: „Hála legyen érte az Istennek!”

Amint elhangzott az ítélet, a jelenlevő testvérek felkiáltottak: „Fejezzetek le minket is ővele!” Ebből azután a testvérek soraiban zavargás támadt. A nagy tömeg elkísérte Cipriánt a kivégzés helyére. A nevezett Cipriánt így vezették el Sextus birtokán az egyik szántóföldre. Ott az elítélt levetette piros köpenyét, letérdelt, majd leborult a földre, hogy Urához imádkozzék. Utána levetette felsőruháját is, és átadta a diakónusoknak. Fehér ingjében állt, és várta a hóhért.

Amikor a hóhér megérkezett, Ciprián felszólította övéit, hogy adjanak neki huszonöt aranyat. A testvérek a vér felfogására vásznat, kendőket terítettek le előtte. Ezután a boldog vértanú, Ciprián, saját kezével tette rá a kendőt szemére, de mivel megkötni végül is magának nem tudta, Julianus pap és Julianus alszerpap tette meg ezt helyette.

Ez volt Szent Ciprián szenvedésének története. Testét a pogányok kíváncsiskodásától tartva először a közelben temették el; éjnek idején kihantolták, és a vértanút gyertyák és fáklyák fényénél nagy áhítattal és diadalmenetben vitték Macrobius Candidianus kormányzó kertjébe. Ez a kert a Mappalia felé vezető úton van, a halastó közelében. Néhány nappal ezután meghalt Galerius Maximus helytartó.

Szent Ciprián vértanú szeptember 14-én szenvedte el a halált, Valerianus és Gallienus császár alatt, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus uralkodott, akié a tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

VÁLASZOS ÉNEK

Amikor küzdünk, és a közös hitért harcolunk, küzdelmünket nézi Isten, nézi Krisztus, és az angyalok is reánk figyelnek. * Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni, és Krisztustól jutalmul koszorút nyerni!

Harcoljunk teljes erővel, készüljünk a halálos küzdelemre tiszta lélekkel, teljes hittel és az áhítat fegyverével. * Mekkora dicsőség, milyen kitüntetés Isten jelenlétében küzdeni, és Krisztustól jutalmul koszorút nyerni!

KÖNYÖRGÉS

Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent Kornél pápát és Szent Ciprián püspököt néped gondos pásztorává rendelted, és megadtad nekik, hogy vérük ontásával tegyenek tanúságot rólad. Engedd, hogy közbenjárásukra gyarapodjunk hitben és állhatatosságban, és odaadó lélekkel munkálkodjunk az Egyház egységén. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.

A MKPK jóváhagyásával, 2013

© 1999-2024 J. Vidéky