Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
HIMNUSZ
Ez most a kedvező idő,
kegyelmek napja ránk ragyog:
a lankadt földre hozza már
a böjt a boldog gyógyulást.
Krisztus nagy fénye tündököl,
üdvünknek nyitja napjait,
míg bűnnel sebzett szíveket
fegyelme gyógyít, jóra int.
Urunk, tarthassunk üdvösen
testben-lélekben böjtöket,
s utunkon biztos fény legyen
örök Húsvétod öröme.
Kegyes Háromság, tégedet
imádjanak már mindenek,
s kiket megújít nagy kegyed,
zengjük dicső, új éneked. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Figyelj, népem, tanításomra, *
hallgassatok ajkam igéire!
Példabeszédre nyitom meg ajkam, *
ősidők titkait hirdetem nektek.
Amit hallottunk és megismertünk, †
és amit őseink beszéltek el nekünk, *
nem titkoljuk el fiaik elől.
Hirdetjük a jövő nemzedéknek az Úr dicső tetteit és erejét, *
és a csodákat, amelyeket véghezvitt.
Úgy rendelkezett Jákobnak, *
azt a törvényt adta Izraelnek,
hogy amit az atyáknak meghagyott, †
adják azt tudtul a fiaknak, *
hadd tudjon róla a jövendő nemzedék, a fiak, akik ezután születnek.
Mondják el majd ezek is gyermekeiknek, *
hogy Istenben bízzanak,
ne feledjék el Isten tetteit, *
és parancsait tartsák meg híven.
Ne legyenek olyanok, mint atyáik voltak: *
lázadó és makacs nemzedék,
állhatatlan szívű népség, *
amelynek lelke nem maradt hűséges Istenhez.
Efraim fiai, a hírneves íjászok, *
megfutamodtak az ütközet napján.
Isten szövetségét semmibe vették, *
nem akarták követni tanítását.
Elfelejtették nagy tetteit, *
a csodákat, melyeket nekik mutatott.
Csodákat művelt atyáik előtt, *
Egyiptom földjén, Tánisz mezején.
Szétválasztotta a tengert, úgy vitte át őket, *
megállította a vizet, mint egy kőfalat.
Felhővel vezette őket nappal, *
éjjel pedig tűznek fényével.
Sziklát repesztett a pusztában, *
mint folyóból, ihattak a vízből.
Patakot fakasztott a kősziklából, *
folyóként öntötte a sok vizet.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Ám ők mégis tovább vétkeztek, *
lázongtak a Fölséges ellen a pusztában.
Istent kísértették szívük mélyén: *
ételt követeltek kívánságuk szerint.
Isten ellen zúgolódtak; *
így beszéltek: „Tud-e Isten a pusztában asztalt teríteni?”
A sziklára ugyan ráütött, és víz fakadt, *
patakok folytak;
„De tud-e kenyeret is adni, *
és húsról gondoskodni népének?”
Hallotta az Úr, és haragra gerjedt, †
tűz csapott fel Jákob ellen, *
haragja fellobbant Izrael ellen,
mert nem hittek Istenben, *
és nem bíztak segítségében.
Mégis parancsot adott a felhőknek odafönn, *
és megnyitotta az ég kapuit:
mannát hullatott eledelül, *
mennyei kenyeret adott nekik.
Angyalok kenyerét ette az ember, *
bőségesen jóltartotta őket.
Keleti szelet támasztott az égen, *
és déli szelet hajtott erejével.
Húst hullatott rájuk, annyit, mint a por, *
annyi madarat, mint a tenger fövenye.
Lehullottak táboruk közepén, *
sátoraik közelében.
Ettek, és igen jóllaktak, *
amit csak kívántak, Isten megadta nekik.
De nem hagytak fel kívánságaikkal, *
bár még szájukban volt az étel.
Ezért Isten haragja újra fellobbant ellenük, †
és megölte nagyjaikat, *
leterítette Izrael ifjait.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Ám ők tovább vétkeztek, *
csodáinak nem adtak hitelt.
Ezért napjaikat megrövidítette, *
hamar véget vetett éveiknek.
Amikor öldökölte őket, keresni kezdték, *
megtértek, és hozzá siettek.
Ráeszméltek, hogy Isten a kősziklájuk, *
a fölséges Isten a szabadítójuk.
Szájukkal azonban hamisan szóltak, *
és nyelvükkel hazudtak neki.
Szívük nem volt őszinte hozzá, *
s nem maradtak hűek szövetségéhez.
De ő mégis megkönyörült rajtuk, *
elengedte bűnüket, és nem szórta szét őket.
Újra meg újra fékezte haragját, *
nem engedte fellobbanni indulata lángját.
Mert tudta, hogy halandó emberek ők, *
olyanok, mint a tovatűnő szél, amely nem tér vissza.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez,
Mert jóságos és irgalmas!
ELSŐ OLVASMÁNY
A Kivonulás könyvéből
2, 1-22
Mózes születése és menekülése
Azokban a napokban egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett a saját nemzetségéből. Ez fogant, és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, és bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket, és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele.
Amikor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta, és így szólt: „Egy héber gyerek.” A gyermek nővére a fáraó leányához fordult: „Akarod, hogy elmenjek, és a héber asszonyok között dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt?” „Menj!” – válaszolta a fáraó leánya.
A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: „Vidd magaddal a kicsit, és neveld fel nekem, s megfizetek érte.” Az asszony elvitte a gyermeket, és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint saját fiával, és a Mózes nevet adta neki, „mivel – úgymond – a vízből húztam ki”.
Közben Mózes felnövekedett, és elment meglátogatni a testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett, s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” – kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká; talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt, és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.”
A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt, és megitatta juhaikat.
Amikor hazatértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte: „Miért jöttetek ilyen korán?” Így válaszoltak: „Egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk, és megitatta a juhokat.” „Hol van – kérdezte a leányait –, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk!”
Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam.” Másik fiút is szült neki, ezt pedig Eliezernek nevezte, mivel – úgymond – „atyám Istene lett a segítségem, ő mentett meg a fáraó kezéből”.
VÁLASZOS ÉNEK
Vö. Zsid 11, 24-25. 26. 27
Mózes a hitében tagadta felnőtt korában, hogy a fáraó leányának a fia. Inkább vállalta, hogy az Isten népével együtt elszenvedi a sanyargatást, mint hogy a bűn múló előnyét élvezze. * Mert a jutalommal is számolt.
A Messiás gyalázatát nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél; hittel távozott Egyiptomból. * Mert a jutalommal is számolt.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Aranyszájú Szent János püspök homíliáiból
(Supp., Hom. 6 De precatione: PG 64, 462-466)
Az imádság a lélek világossága
Legfőbb kincsünk az imádság, az Istennel való beszélgetés; hiszen ez találkozás és együttlét Istennel. Amiként testi szemünk fényessé lesz, mihelyt a fényt megpillantja, úgy ragyog és tündöklik az Isten felé forduló lélek is, szavakkal le nem írható isteni fényben. Persze azt az imádságot értem, amelyik a szív mélyéből fakad, nem pedig csak bizonyos megszokásból történik: nem meghatározott alkalmak és időközök szabják meg, hanem éjjel és nappal szünet nélkül tör elő.
Mert gondolatainkat nemcsak akkor kell Istenre irányítanunk, amikor belefogunk az imádkozásba, hanem az Isten utáni vágyakozásunkat és a reá való emlékezésünket is kapcsoljuk bele mindennapi teendőink végzésébe: a szegények gyámolításába, egyéb gondjainkba és üdvös jótékonykodásainkba. Isten iránti szeretetünk, mint a só, ízt ad mindennapi életünknek, és olyan lesz, mint a kedves ételáldozat az Úr előtt. Ne sajnáljuk, ha sok időt fordítunk is rá, mert egész életünkben mindig nagy haszon árad ránk belőle.
Az imádság a lélek világossága, Istennek igazi megismerése, közvetítő Isten és az emberek között. Az imádság által a magasba emelkedő lélek az egekbe hatol, és kimondhatatlan ölelésekkel karolja át az Urat. Mint a csöppnyi gyermek az anyjához, úgy sír fel, és könnyezve esdi az isteni táplálékot; saját kívánságai szerint kér, de az ajándék, amit kap, különb az egész látható világnál!
Az imádság tiszteletre méltó követünkként van jelen Istennél, megvidámítja a lelket, lecsendesíti érzéseit. Amikor kimondom e szót: imádság, ne szavak egymásutánjára gondolj, hiszen az sóvárgás az Isten után, szavakba nem önthető, kimondhatatlan áhítat, nem is emberi teljesítmény, hanem az isteni kegyelem műve, amelyről az Apostol is azt mondja: Nem is tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal.
Az imádságnak ezt a kegyelmi ajándékát, ha valaki megkapja az Úrtól, ez el nem rabolható kincs lesz számára, és ez a mennyei táplálék teljesen betölti a lelkét. Aki pedig ezt megízleli, az az Úr iránti bensőséges örök szeretetre gyullad, és szívét mintegy lobogó tűzként hevíti.
Az imádkozásnak ezt az eredeti módját megvalósítva, díszítsd lelked házát szerénységgel és alázatossággal, tedd ragyogóvá az igazságosság fényével; ékesítsd jó cselekedetekkel, mint művészi aranylemezdíszítéssel, és tedd mutatóssá azt - cifra és díszes kövek helyett – hittel és nagylelkűséggel. Mindezek fölé hajlékod betetőzéséül építsd fel az imádság boltozatát. Tökéletes házat építs tehát az Úrnak, hogy abban, mint fényes királyi házban, láthasd őt vendégül: őt, akinek már-már mintegy élő mását hordozod kegyelme által lelked templomában az imádság erejéből.
VÁLASZOS ÉNEK
Siralm 5, 20. 21; Mt 8, 25
Miért is feledkezhettél el rólunk végleg? Miért hagysz el oly sokáig minket? * Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk!
Uram, ments meg minket, elveszünk! * Téríts minket magadhoz, Uram, és mi megtérünk!
OLVASMÁNY
A karthágói vértanú szentek vértanúhaláláról írt beszámolóból
(Cap. 18. 20-21; edit. van Beek Noviomagi, 1936, pp. 42. 46-52)
Az Úr dicsőségére meghívottak és kiválasztottak
Felragyogott a vértanúk győzelmi napja, és ők úgy indultak a börtönből az amfiteátrumba, mint a mennyországba: derűs arccal, tiszta tekintettel, és ha talán remegtek is, az az örömtől volt, nem pedig félelemből.
Előbb Perpétuát öklelte fel szarvaival a megvadított tehén, és a földre taszította. De Perpétua felállt, majd amikor meglátta Felicitászt összetiportan, odament hozzá, és kezét nyújtva neki, felsegítette őt. Együtt álltak ott ketten. Miután a nép kegyetlenségét így kielégítették, visszahívták őket az életben maradottak kapujához. Itt egy hozzá ragaszkodó, Rusztikusz nevű hittanuló támogatta Perpétuát. Ekkor, mintha kábulatból ébredne (annyira lelki elragadtatásban volt), kezdett körültekinteni, és mindnyájuk csodálkozására ezt kérdezte: „Mikor visznek már minket oda az elé a nem is tudom, miféle tehén elé?” Midőn pedig azt hallotta, hogy az már megtörtént, addig el sem hitte, amíg testén és ruháján az öklelések nyomait meg nem látta. Ekkor odahívta testvérét és Rusztikusz hittanulót, és így szólt hozzájuk: „Állhatatosak legyetek a hitben, mindnyájan szeressétek egymást, és szenvedésemben meg ne botránkozzatok.”
Hasonlóképpen buzdította Száturusz a másik kapuban Pudensz katonát: „Végre mégis, ahogy kívántam, és előre megmondtam, eddig még egy vadállat sem ért hozzám. Most pedig teljes szívedből higgyél, íme, újra kimegyek oda, és a leopárd egyetlen harapására végem lesz.” S mindjárt a látványosság végén a leopárd elé vetették, és annak egyetlen harapása annyira vérbe borította, hogy visszatértében a nép ilyen kiáltással tett tanúságot e második keresztségéről: „Üdvös fürdő, üdvös fürdő.” Valóban üdvözült is ő, aki ily módon a saját vérében fürdött.
Ekkor Pudensz katonához fordult: „Isten veled, emlékezzél a hitre és énrám is, és mindez meg ne tántorítson, sőt inkább erősítsen meg.” És rögtön elkérte az ujjáról a gyűrűjét, és a sebe vérébe mártva visszaadta neki örökség gyanánt, mint vértanúságának bizonyságát és emlékét. Aztán már félholtan odahurcolták a többiekhez, hogy azokkal együtt a szokott helyen megkapja a kegyelemdöfést.
Midőn pedig a nép azt követelte, hogy az aréna közepébe állítsák őket, hogy így a gyilkosság egész lefolyását végignézhessék, azok maguktól felálltak, és a nézők kívánta helyre mentek, ott előbb megcsókolták egymást, hogy vértanúságukat a béke ünnepélyes kinyilvánításával fejezzék be.
Mindnyájan mozdulatlanul és csendben fogadták a kardot: különösen Száturusz, aki elsőnek lépett oda, és elsőként adta ki lelkét, támogatta még Perpétuát is. Perpétua pedig, hogy valami fájdalomban részesüljön, az oldalbordái közé kapott döfést. Erre felujjongott, és a kezdő gladiátor eltévedt jobbját maga igazította nyakára. Különben talán nem is ölhették volna meg ezt a hős asszonyt, akitől még a tisztátalan lélek is rettegett.
Ó, rettenthetetlen és boldogságos vértanúk! Ó, ti valóban meghívottak és kiválasztottak voltatok a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségére!
VÁLASZOS ÉNEK
Róm 8, 34-35. 37
Krisztus Jézus az Isten jobbján közbenjár értünk. * Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?
De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. * Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, Szent Perpétua és Felicitász vértanúk irántad való szeretetből bátran szembenéztek üldözőikkel, és legyőzték a halál kínjait. Közbenjáró imájukra add, hogy folytonosan növekedjünk az irántad való szeretetben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a felhívást:
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a Dicsőség az Atyának.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2024 J. Vidéky