Morus Tamás 1477-ben született, Oxfordban tanult. Házasságából egy fiú és három leány született. A királyi udvarban a kancellári tisztet töltötte be. Az állam helyes kormányzásáról szóló és a vallás védelmét szolgáló műveket írt.
Mindkettőjüket lefejezték 1535-ben, VIII. Henrik király parancsára, akinek ellene mondtak házasságának felbontása kérdésében, mégpedig Fisher Jánost június 22-én, Morus Tamást pedig július 6-an. Míg Fisher János püspök a börtönben volt, III. Pál pápa bíborossá nevezte ki.
Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Legfőbb kegyesség Istene,
világ teremtő mestere,
ki egy vagy hatalom szerint,
de háromság személy szerint.
Fogadd el buzgó énekünk
s a hozzád síró könnyeket,
a tisztult szívnek hadd legyen
öröme benned teljesebb.
A buja ösztön vágyait
eméssze tüzes szeretet,
és felövezve, éberen,
készülten várjuk jöttödet.
Hogy kiknek hangos éneke
most megtöri az éjszakát,
ajándékodként nyerjük el
az égnek boldog otthonát.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk:
egyetlen Úr, örök Király. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Örök dicsőség Istene,
hívőkre küldöd Lelkedet,
ki által hét kegyelmet adsz,
ma mindnyájunkra küldj vigaszt!
Űzd el tőlünk a testi bajt,
s a fertőző botrányokat;
gyomláld a bűn hajtásait
s a szív gyötrő fájdalmait!
Elménkben tiszta fényt deríts,
tisztes munkában megsegíts,
kérő imánkra légy kegyes,
és egykor mennybe felvezess!
A hét nap és hét éjszaka,
világidő hét korszaka,
ám nyolcadiknak végidő,
világítélet napja jő.
Akkor, megváltó Istenünk,
ne vádolj, irgalmazz nekünk,
baloddal el ne távolíts,
jobboddal áldj és üdvözíts!
Kérünk, kegyelmes Istenünk,
néped hallgasd meg, légy velünk,
hogy zengjük mindörökkön át
a Szentháromság himnuszát! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *
mert örökké szeret minket.
Így szóljanak azok, akiket megváltott az Úr, *
akiket megmentett az ellenség kezéből,
és akiket minden tájról összegyűjtött, †
napkeletről és napnyugatról, *
északról és délről.
Bolyongtak a pusztában, a sivatagban, *
lakott város felé utat nem találtak.
Az éhségtől és a szomjúságtól *
szinte elepedt a lelkük.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Egyenes úton vezette őket, *
hogy lakott városba jussanak.
Adjanak hálát az Úrnak jóságáért, *
az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
mert bő vizet adott a szomjazóknak, *
és az éhezőket jóllakatta.
Sötétben, a halál árnyékában ültek, *
nyomorultan, vasra verve,
mert ellenszegültek Isten szavának, *
a Magasságbeli döntését megvetették.
Ezért alázta meg szívüket szenvedéssel, *
elestek, és nem volt, aki fölsegítse őket.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Kivezette őket a sötétből, a halál árnyékából, *
és bilincseiket összetörte.
Adjanak az Úrnak hálát jóságáért, *
az emberekkel tett nagy csodáiért,
mert az érckapukat összetörte, *
és a vas-zárakat összezúzta.
A gonoszság útján balgaságba estek, *
és bűneik miatt nyomorba jutottak.
Megutáltak minden eledelt, *
s már a halál kapujához értek.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Elküldte igéjét, és meggyógyította őket, *
életüket kimentette a pusztulásból,
hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *
az emberekkel tett nagy csodáiért,
hogy a dicséret áldozatát bemutassák, *
és ujjongással hirdessék tetteit.
Akik hajóikon mély tengerre szálltak, *
és a nagy vizek hátán végezték munkájukat,
azok láthatták az Úr nagy tetteit, *
és csodáit a mély tengeren.
Szavára szélvihar támadt, *
és hullámok tornyosultak:
Felemelkedtek az égig, †
majd lezuhantak a mélységekig, *
s nagy veszedelmükben már kétségbeestek.
Meginogtak, tántorogtak, mint a részeg, *
és odaveszett minden bölcsességük.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Szellővé csendesítette a vihart, *
a hullámok elcsitultak.
Örültek is a nagy csendességnek; *
így vezette őket az óhajtott kikötőbe,
hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *
az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
és hogy magasztalják őt a nép gyülekezetében, *
és a vének tanácsában is dicsőítsék.
A folyókat sivataggá tette, *
és a forrásokat szomjas földdé,
a termőföldet pedig szikessé, *
az ott lakók bűnei miatt.
Aztán a pusztát tóvá változtatta, *
a kiszáradt földet vizek forrásává.
Ott telepítette le az éhezőket, *
hogy lakóvárost alapítsanak.
Bevetették földjüket, telepítettek szőlőt, *
és az bőséges termést hozott nekik.
Megáldotta őket, és megsokasodtak, *
és jószágaik számát nem engedte fogyni.
Majd ismét megfogyatkoztak, nyomorba jutottak, *
és gyötrődtek bajtól, szenvedéstől.
De aki a fejedelmeket is megvetéssel sújtja, *
és úttalan pusztán hagyja bolyongani:
az felemelte nyomorából a szegényt, *
és nemzetségüket, mint nyájat megsokasította.
Látják ezt az igazak, és örvendeznek, *
ám bezárul minden gonosz ajka.
Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, *
és megértse az Úr szeretetét?
Uram, a fellegekig ér a te hűséged,
Ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.
ELSŐ OLVASMÁNY
A bírák könyvéből
16, 4-6. 16-31
Delila árulása és Sámson halála
Azokban a napokban: Sámson beleszeretett a Szórek völgyében egy nőbe, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, és azt mondták neki: „Szedd rá, és tudd meg, miben rejlik különleges ereje, hogyan tudnánk fölékerekedni, megkötözni és ártalmatlanná tenni. Ezért ki-ki ad neked 1100 ezüst sékelt.” Delila így szólt Sámsonhoz: „Mondd meg nekem, miben rejlik nagy erőd, mivel kellene téged megkötözni, hogy tehetetlenné tegyenek?”
Mivel egész nap gyötörte szavaival, és zaklatta, halálra fáradt. Feltárta hát előtte egész szívét, és így szólt: „Borotva sosem ért fejemhez, mert az Isten nazirja vagyok anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, elhagy erőm, gyenge leszek, olyan, mint a többi ember.” Delila ekkor látta, hogy kitárta egész szívét. Hívatta hát a filiszteusok fejedelmeit, és ezt mondta nekik: „Most gyertek, mert kitárta előttem egész szívét.”
A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, s magukkal vitték a pénzt is. Erre ő elaltatta Sámsont a térdén, odahívatott egy embert, az lenyírta a fejéről a hét hajfürtöt. Elkezdett gyengülni, és ereje elhagyta. Delila odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Erre fölébredt álmából, és azt mondta: „Kikeveredek a bajból, mint máskor, és kiszabadítom magamat.” Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle. A filiszteusok elfogták, kiszúrták a szemét, és levitték Gázába. Kettős lánccal megkötözték, és a fogságban malmot hajtattak vele.
Közben fején újra kezdett nőni a haj azután, hogy lenyírták. A filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy nagy áldozatot mutassanak be istenüknek, Dágonnak, és örömünnepet tartsanak. Közben egyre mondogatták: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont!” Amikor a nép látta istenét, ujjongásban tört ki a dicséretére, és ezt mondta: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont, aki pusztította országunkat, és sokunkat megölt.” Amikor már jókedvre derültek, így szóltak: „Hívjátok elő Sámsont, hadd mulattasson minket!” Elővezették Sámsont a börtönből, és ő játszott előttük. Utána odaállították az oszlopok közé. Sámson akkor így szólt ahhoz a fiúhoz, aki kezénél fogva vezette: „Vezess oda, hogy megfoghassam az oszlopokat, amelyeken az épület nyugszik, és megtámaszkodhassam.” A ház tele volt férfiakkal és asszonyokkal. A filiszteusok minden fejedelme ott volt, és a tetőn volt vagy háromezer ember, férfi és nő, akik nézték Sámson játékát.
Sámson akkor az Úrhoz könyörgött, és így szólt: „Uram, Istenem, emlékezzél meg rólam, s most az egyszer adj nekem erőt, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért.” Sámson átkarolta a középen álló két oszlopot, amelyen az épület nyugodott, nekifeszült az egyiknek a jobb kezével, a másiknak a bal kezével, s így szólt: „Haljak meg a filiszteusokkal együtt!” Minden erejével nekifeszült, és az épület rászakadt a fejedelmekre és az egész népre, amely ott volt. Sokkal többet ölt meg, amikor meghalt, mint amennyit akkor ölt meg, amikor élt.
Testvérei és atyjának háza tagjai eljöttek, és magukkal vitték. Elszállították, és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoáhnak sírboltjában. Húsz évig bíráskodott Izrael fölött.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 42, 1; 30, 4; Bír 16, 28
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, * Mert erősségem és menedékem te vagy.
Emlékezzél meg rólam, és add vissza egykori erőmet. * Mert erősségem és menedékem te vagy.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Morus Szent Tamás leveléből, amelyet leányához, Margithoz írt a börtönből
(The English Works of Sir Thomas More, London, 1557, p. 1454)
Nagy reménnyel és bizalommal adom át magamat Istennek
Jól tudom, drága Margitom, hogy eddigi életem hitványsága miatt azt érdemelném Istentől, hogy teljesen magamra hagyjon. Mégsem szűnök meg továbbra is bizakodni az ő végtelen jóságában, hogy amint eddig, ezután is megadja szent kegyelmével azt a lelkierőt, hogy lélekben mindent megvessek, amit a földi javak, a gazdag bevételek, sőt saját életem is jelentenek számomra, és ne tegyem le lelkiismeretem tiltakozó parancsa ellenére az esküt. Az Úr jóságos befolyásával csak arra késztette a királyt, hogy ezideig csupán szabadságomtól fosszon meg. (De ezáltal is legalább egy dologban biztosan nagyobb jótéteményben részesített a király, tudniillik abban, hogy jelen helyzetemben, remélhetőleg nagyobb lelki előhaladást érek el, mint annak előtte a reám halmozott összes kitüntetésekkel és javadalmakkal.) Bízom most is az Úr jóságában: oly kegyesen fogja ezután is irányítani a király szívét, hogy vagy nem fog egy még súlyosabb próbatétel elé állítani engem, vagy ha ezt mégis megtenné, akkor majd ad számomra folyton olyan lelkierőt, amivel a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is hősiesen és készségesen elviselem.
Így ez az Úr Jézus keserves kínszenvedésével egyesített türelmes szenvedésem – noha az Úr szenvedése természetesen érdeme tekintetében és módjában mérhetetlenül felülmúlja az én összes szenvedésemet – a tisztítóhelyen bizton enyhíteni fogja a megérdemelt büntetésemet, sőt Isten nagy irgalma folytán valamiképp még majd a mennyei dicsőségem növekedését is elősegíti.
Isten jóságában egy pillanatig sem akarok kételkedni, kedves Margitom, bármennyire gyengének és törékenynek érzem is magam. Ha pedig olyan rémületbe és lelki válságba jutnék, amelyben arra kellene gondolnom, hogy már nem bírom tovább, akkor majd Szent Péter apostolt idézem föl szívemben, aki egy viharos hullámban – éppen kicsiny hite miatt – kezdett már elmerülni, és majd én is azt teszem, amit ő tett akkor. Krisztushoz könyörgök majd: Uram, ments meg! Erős a reményem, hogy felém nyújtja majd kezét, magához emel, és nem engedi, hogy elvesszem.
Ha pedig megengedné azt, hogy Péter szomorú története rajtam is megismétlődjék, és fejvesztetten, megzavarodva mégis elbuknék, s a királynak hűséget esküdnék, és az Urat ezzel az esküvel megtagadnám (amitől mentsen meg engem az irgalmas Isten, és inkább azt engedje meg, hogy érjen bármi kár, mintsem e bukásomból származó bármi haszon), még akkor sem hagynék fel az örökös reménykedéssel, hogy majd csak rám tekint irgalmas szemével, amint Péterre is rátekintett bukása után, és engem is majd kiemel végső elesettségemből, hogy újra hitet tegyek az igazság mellett, és lelkiismeretem súlyos terhétől megkönnyebbüljek, és az elkövetett tagadásomért járó büntetésemet és megszégyenülésemet kitartóan elviseljem.
Végül is, kedves Margitom, az a legbiztosabb meggyőződésem, hogy Isten engem semmiképp sem fog cserbenhagyni, hacsak tudatosan nem vétek ellene. Teljes reménnyel és bizalommal egészen rábízom tehát magamat. Ha vétkeim miatt megengedi majd pusztulásomat, akkor is igazságossága dicsőül meg bennem. Mégis sziklaszilárd bizalommal remélem, hogy nagy irgalmú jósága megőrzi a lelkemet, és úgy intézi, hogy inkább az irgalmassága, mint az igazságossága dicsőül majd meg bennem.
Velem kapcsolatban tehát, kedves leányom, helyesen gondolkodjál; túlságosan ne izgasd magad miattam, bármi baj érjen is engem ezen a világon! Hiszen semmi sem történhet velünk, csak az Isten akarata. Amit pedig megenged vagy akar, bármennyire is rossznak látjuk azt, valójában mégis az a legjobb.
VÁLASZOS ÉNEK
Midőn Krisztus vértanúi szenvedéseik közben már az égieket szemlélték, így fohászkodtak: * Urunk, segíts meg minket, hogy szilárdan helytálljunk!
Tekints szolgáidra, hiszen tieid vagyunk. * Urunk
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te a vértanúk halálában mutattad meg Egyházadnak a hit legszebb példáját. Fisher Szent János és Morus Szent Tamás közbenjárására add, hogy hitünket ne csak szóval valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky