Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
Idők előtt te élsz, Urunk,
létforrás vagy egymagad;
nézd, minket bűnök terhe nyom,
halálra szánt sereg vagyunk.
Atyánk, az ember vétkezett,
s elhangzott szent ítéleted,
hogy porba visszatér a por,
s így engeszteljen tégedet.
De adtál néki gondosan
oly éltető leheletet,
mely testen túl is fennmarad
s öröklétünknek magva lesz.
Vigasztalás ez és remény,
hogy újra felvirulhatunk,
s ki elsőként feltámadott,
felvisz tehozzád Krisztusunk.
Egy meghalt férfi:
Elhunyt szolgád élvezze majd
a boldog élet otthonát,
akit keresztvíz öntözött
s fölkent teremtő Lelked is.
Egy meghalt nő:
Elhunyt szolgálód nyerje el
a boldog élet otthonát,
akit keresztvíz öntözött
s fölkent teremtő Lelked is.
Több meghalt:
Benned meghalt testvéreink
élvezzék házad életét,
kiket keresztvíz öntözött
s fölkent teremtő Lelked is.
Készíts nekünk is szent hazát,
ha földedről már távozunk,
hogy áldjunk mindörökkön át,
célunk, teremtő Istenünk. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Vágyva vágytam az Úrra, *
és ő lehajolt hozzám.
Meghallgatta jajszavamat, *
és kivont a sírgödörből, az undok iszapból.
Sziklára állított engem, *
azután lábamba erőt öntött.
Új dalt adott a számba, *
Istenünknek zengő éneket.
Megrettenve látják ezt sokan, *
és eltelnek az Úr iránt bizalommal.
Boldog, aki bizalmát az Úrba veti, *
és mit sem vár a kevély és álnok embertől.
Uram, én Istenem, sok nagy csodát tettél miérettünk: *
nincs hozzád hasonló.
Ha hirdetni s elbeszélni akarnám, *
nem találnám se szerét, se számát.
Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, *
fülemet azonban megnyitottad.
Égő- s engesztelő áldozatot sem követeltél. *
Így szóltam akkor: „Íme, eljövök.
A könyvtekercsben rólam írva áll, *
hogy megtegyem a te akaratodat.
Erre vágyom, Istenem, *
törvényed örömmel tölti el szívemet.”
Igazságodat hirdetem a nagy gyülekezetben, *
ajkamat be nem zárom, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtem el szívembe, *
hűségedet és segítségedet elbeszélem.
Nem titkolom irgalmasságodat és hűségedet *
a nagy gyülekezet előtt.
Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, *
szereteted és hűséged őrizzen szüntelen.
Mert annyi baj vett körül, *
hogy megszámlálni sem lehet.
Utolértek engem bűneim, *
már látni sem tudok.
Több a vétkem, mint hajszál a fejemen, *
szívem is ellankad egészen.
Szabadíts meg, Uram, irgalmasan, *
Uram, siess segítségemre!
Ujjongjanak és örvendjenek benned az istenkeresők, *
„Hatalmas az Úr!” – kiáltsák szüntelen, akik segítségedet várják.
Szegény vagyok és nyomorult, *
de az Úr gondomat viseli.
Segítőm és megmentőm te vagy; *
én Istenem, ne késlekedj!
Mint szarvas sóvárog a forrásvízre, *
úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.
Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után: *
mikor mehetek, hogy megjelenjek az ő színe előtt?
Éjjel-nappal könny a kenyerem, *
mert azt hallom naponta: „Hol a te Istened?”
Csak arra gondolok, elmém azon mereng, *
hogyan vonultam be a csodás hajlékba Isten házáig,
miközben ujjongott és énekelt *
az ünneplő sokaság.
Miért csüggedsz, lelkem, *
miért vagy nyugtalan?
Bízzál az Úrban: fogom még áldani *
arcom szabadítóját, Istenemet.
Szomorkodik bennem a lélek, †
hozzád röpül ezért gondolatom *
a Jordán és a Hermon távoli hegyes tájairól.
Harsognak zuhatagjaid, örvény kiált az örvénynek; *
minden kavargó hullámod átzuhog fölöttem.
Árassza rám az Úr irgalmát naphosszat, †
neki zeng éjjel háladalom, *
és áldom éltető Istenemet.
Így szólok az Úrhoz: „Oltalmazóm vagy, †
miért feledkeztél meg rólam? *
Miért kell bánatban élnem, ellenségeimtől gyötörten?”
Keserűség marja bensőmet, †
amikor kínzóim gúnyolnak, *
s naponta azt mondják: „Hol a te Istened?”
Miért csüggedsz, lelkem, *
miért vagy nyugtalan?
Bízzál az Úrban: fogom még áldani *
arcom szabadítóját, Istenemet.
Uram, végtelen nagy a te irgalmad,
Igéddel éltess engem!
ELSŐ OLVASMÁNY
Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
1 Kor 15, 12-34
Krisztus feltámadása a hívők reményének alapja
Testvéreim! Ha azt hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, és nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus sem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg.
Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.
De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített.
Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. Amikor arról van szó, hogy „minden alá van neki vetve”, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.
Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Krisztus Jézusban. Mit használ nekem, hogy Efezusban – emberi módon szólva – vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek. Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat.
VÁLASZOS ÉNEK
1 Kor 15, 25-26; vö. Jel 20, 13. 14
Krisztusnak addig kell uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. * Utolsó ellenségként a halál semmisül meg.
Akkor a halál és az alvilág is visszaadja halottait, a halált és az alvilágot a tüzes tóba vetik. * Utolsó ellenségként a halál semmisül meg.
Vagy:
Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
1 Kor 15, 35-57
A halottak feltámadása és az Úr eljövetele
Testvéreim! Kérdezhetné valaki, hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a nap ragyogása, más a hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is.
Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi.
Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való, mennyei. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni. Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot.
Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: „A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által.
VÁLASZOS ÉNEK
Vö. Jób 19, 25. 26. 27
Tudom, hogy Megváltóm él, és a végső napon feltámadok a földből. * És saját testemben látom majd Istent, az én Üdvözítőmet.
Én magam látom majd őt, és nem más; saját szemeim szemlélik majd. * És saját testemben látom majd Istent, az én Üdvözítőmet.
Vagy:
Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
2 Kor 4, 16 – 5, 10
Amikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja
Testvéreim! Nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.
Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba. Ha beköltözünk, többé nem látszunk ruhátlannak. Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem, hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet. Maga Isten készített erre elő, a Lelket adva nekünk foglalóul. Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 50, 4
Uram, ne tetteim szerint ítélj meg, mert semmi hozzád méltót nem cselekedtem. Ezért esedezem Felségedhez, * Istenem, gonoszságomat töröld le rólam.
Uram, mosd le bűneimet teljesen, vétkeimtől tisztíts meg engem! * Istenem, gonoszságomat töröld le rólam.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ambrus püspök könyvéből, amelyet testvérének, Satyrusnak haláláról írt
(Lib. 2, 40. 41. 46. 47. 132. 133: CSEL 73, 270-274. 323-324)
Haljunk meg Krisztussal, hogy vele éljünk!
Látjuk, hogy egyrészt a halál nyereség, másrészt pedig az élet büntetés. Ezért mondja Pál is: Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Kicsoda Krisztus, ha nem a test halála és a lélek élete? Ezért haljunk meg vele, hogy vele együtt éljünk! Akarjunk mindennap így meghalni, és tényleg haljunk is meg így, hogy lelkünk a halál által el tudjon szakadni a testi vágyaktól, és a halál képét öltse magára oly magasságokba emelkedve, ahová már nem érhetnek fel a földi szenvedélyek, és nem is tudják már a lelket beszennyezni. A test törvénye ugyanis a lélek törvénye ellen tusakodik, és bűnbe is viszi a lelket. De mi erre az orvosság? Ki vált meg e halálra szánt testtől? Az Isten kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által.
Van tehát orvosunk, használjuk is az orvosságát. A mi orvosságunk Krisztus kegyelme, és a mi testünk ez a halálra szánt test. Tehát szakadjunk el a testtől, de ne szakadjunk el Krisztustól. Bár testben élünk, mégse kövessük a test kívánságait, ne mondjunk le a természet jogairól, de becsüljük többre a kegyelmi adományokat.
Mi többre van még szükség? Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával, így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe.
Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.
A halál nem tartozott hozzá természetünkhöz, hanem a természet ellen van. Isten nem rendelte el kezdettől fogva a halált, hanem gyógyszerül adta. Az embert kötelességszegése miatt sújtotta a mindennapi fáradságos munka büntetése, és a kibírhatatlan fájdalom kezdte szerencsétlenné tenni életét. Úgy kellett véget vetnie e bajoknak, hogy a halál állítsa helyre, amit az élet elveszített. Ha a kegyelem nem segítene, a halhatatlanság inkább teher lenne, mint előny.
A léleknek ezért már kötelessége elkerülni a görbe életutat, a földi test szennyét, és a mennyei kincsre kell törekednie, bár csak a szenteknek osztályrésze, hogy Isten színe elé jussanak, és mintegy hárfaszó mellett dicsérjék őt, amint a prófétai szóból tudjuk: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne-tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul, hogy lássa a te menyegződet is, ó, Jézus, amikor a mindenség öröméneke közben a földről az égbe vezetik a menyasszonyt, aki már nem a világ lekötelezettje, hanem teljesen a léleké, hiszen hozzád jut el minden ember.
Szent Dávid is mindennél jobban kívánta, hogy ezt megláthassa és szemlélhesse. Ezért mondja: Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján, hogy az Úr gyönyörűségét láthassam.
VÁLASZOS ÉNEK
Vö. 2 Mak 12, 45; Mt 13, 43
Akik jámborságban halnak meg, * Nagy jutalmat kapnak.
Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap, Atyjuk országában. * Nagy jutalmat kapnak.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Mennyei Atyánk, hallgasd meg jóságosan imádságunkat, amikor húsvéti hittel valljuk, hogy szent Fiad a halálból életre támadt. Kérünk, erősítsd bennünk azt a reménységet, hogy elhunyt híveidnek is megadod a boldog feltámadást. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky