Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
Urunknak áldott napja ez,
szent fényességgel virradó,
világnak átkos vétkeit
kiontott szent vér mossa le.
Eltévedt ember hitre tér,
vakok szemében gyúl a fény;
s hogy irgalmat nyert a lator,
félelmünk immár megszűnik!
Ámulnak mind az angyalok
látván a bűnbánó latort,
ki bízva Krisztushoz kiált,
s menny üdvösségét élvezi.
Csodálandó nagy szent titok:
világnak bűnét elveszi,
s a testben járók vétkeit
eltörli Krisztus teste már.
Mi más lehetne nagyszerűbb?
Bűnt megbocsát az irgalom,
félelmet űz a szeretet,
s új életet hoz a halál.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.
Vagy Húsvét nyolcada utáni köznapokon tetszés szerint:
Örvendj, ég, messzi csillagok,
tenger, föld, nap, tapsoljatok;
kereszthalálból Mesterünk
feltámadt, s benne élhetünk.
Ím, üdvösségünk visszatért,
Bárányunk ontott drága vért,
a bűnhomályból egymaga
lett létünk bátor hajnala.
Halált végzett ki e halál,
gyógyírra bűn, baj itt talál;
erényeink sértetlenül
ragyognak már győztes jelül.
Reményt ad és új kezdetet
e fénylő megváltói tett;
higgyük: mi is feltámadunk,
s mennyben lesz boldog otthonunk.
Fellelkesítnek szent javak,
buzgó imák ujjongjanak;
Húsvétot ünnepeljük itt,
mely nekünk nyújtja kincseit.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Ments meg engem, Istenem, *
mert a víz már torkomig ér.
Feneketlen iszapba süllyedtem, és nincs hol megállnom, *
a vizek mélyére kerültem, eltemet a hullám.
Belefáradtam a kiáltozásba, torkom berekedt; *
míg Istenemre várok, szemem elsötétül.
Hajam szálánál is többen vannak, *
akik ok nélkül gyűlölnek engem.
Nagy erőre kaptak üldözőim, gonosz ellenségeim, *
amit el sem vettem, azt kell megfizetnem.
Te ismered, Uram, balgaságomat, *
bűneim nincsenek rejtve előtted.
Akik benned bíznak, ne piruljanak miattam, *
Uram, mindenható Isten!
Miattam ne érje szégyen azokat, *
akik keresnek téged, Izrael Istene!
Mert érted viselek gyalázatot, *
arcomat érted borítja szégyen.
Testvéreim előtt idegenné lettem, *
anyám fiai sem ismernek rám.
A házadért való buzgóság emészt, *
rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.
Sírtam, és böjtöléssel gyötörtem magam, *
de az is gyalázatomra vált.
Vezeklő szőrruhát öltöttem magamra, *
és ezért is szóbeszéd ért.
Ellenem beszélnek a kapukban ülők, *
a bor mellett is rólam énekelnek.
De én, Uram, tehozzád imádkozom, *
kegyelmed idején, Istenem.
Hallgass meg mérhetetlen jóságodban, *
hűséged szerint segíts meg!
Emelj ki az iszapból, hogy el ne süllyedjek, †
ragadj ki azok közül, akik gyűlölnek, *
és a vizek mélységéből.
Ne merítsen el a vizek hulláma, †
és ne húzzon le a mélység, *
ne záruljon be fölöttem a verem szája.
Hallgass meg, Uram, jóságos szeretettel, *
nagy irgalmaddal fordulj hozzám.
Szolgádtól ne fordítsd el arcodat, *
sietve hallgass meg, mert nagyon gyötrődöm!
Jöjj közel hozzám, és légy védelmezőm, *
ellenségeimtől válts meg!
Te ismered gyalázatomat, *
csúfos helyzetemet és szégyenemet.
Szemed előtt vannak mind, akik gyötörnek engem, *
szívemet a szégyen összetörte, ellankadtam.
Vártam, hogy valaki együttérez velem, de nem volt, *
vigasztalókat kerestem, de nem találtam.
Enni nekem epét adtak, *
és szomjúságomban ecettel itattak.
Nyomorult vagyok, és fájdalommal telve, *
de segítséged, Uram, fölemel engem.
Isten nevét énekszóval áldom, *
dicsérettel magasztalom őt.
Az Úrnak ez kedvesebb, mint az áldozati bika, *
vagy mint az üsző, amelynek szarva és körme van.
Látják ezt az alázatosak, és örülnek: *
„Ti, akik keresitek Istent, éledjen föl szívetek!”
Az Úr meghallgatja a szegényeket, *
és foglyait nem hagyja magukra.
Dicsérje őt az ég és a föld, *
a tengerek és minden, ami azokban mozog.
Isten megszabadítja Siont, †
Júda városait újra felépíti. *
Ott lesz lakóhelyük, és az lesz birtokuk.
Azt örökli szolgáinak ivadéka, *
és ott laknak majd, akik nevét szeretik.
Feltámadásodnak, Krisztus. Alleluja.
Ég és föld örvendezik. Alleluja.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Jelenések könyvéből
10, 1-11
János újra megbízatást kap a jövendölésre
Én, János, láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. Hangosan kiáltozott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltozására hét mennydörgés válaszolt. Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: „Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le!”
És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget, és ami benne van, a földet, s ami benne van, a tengert, és ami benne van: „Nincs többé haladék! Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak.”
Azután az égi hang újra szólt hozzám: „Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll.” Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz.” Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor ezt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről és királyról.”
VÁLASZOS ÉNEK
Jel 10, 7; 24-30
Amikor az angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, * Amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak, alleluja.
Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és meglátják, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. * Amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak, alleluja.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Efrém diakónus beszédeiből
(Sermo de Domino nostro, 3-4. 9: Opera edit. Lamy, 1, 152-158. 166-168)
Krisztus keresztje: az emberi nem üdvössége
Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált, mint ahogyan az utat szokták. Alávetette magát a halálnak, s önakaratából fogadta el azt, hogy a vonakodó halált megsemmisítse.
Urunk ugyanis kiment a Kálváriára keresztet hordozva, mert így akarta a halál. Ő azonban megszólalt a kereszten, és a sírok mélyéről előhívta szavával a megholtakat, a halál minden vonakodása ellenére.
Csak a magára vett testében ölte meg őt a halál; s ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A halál megöli a természetes életet, s viszont őt megöli a természetfeletti élet.
Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Magára vett testében jutott be az alvilágba, magához ragadta annak kincseit, és kincsestárát megsemmisítette.
Elment tehát Évához, minden élő ember anyjához, ő az a szőlőskert, amelynek sövényét a halál Éva kezeivel nyitotta meg, hogy megízlelje annak gyümölcsét; így lett Éva, a minden élő anyja, egyben minden élő számára a halál kútfeje is.
Tündöklött Mária, mint sokkal különb új szőlőtő a régi szőlőtő Évánál, és új élet lakozott benne: Krisztus, hogy a mindent elnyelő és elbizakodottan közelgő halál előtt halandó gyümölcsben rejtőzzék a halált-tipró Élet. Amikor tehát a halál elnyelte őt minden félelem nélkül, akkor szabadította meg a haláltól az életet, s vele együtt sokakat.
Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét a mindenkit elnyelő halottak országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet honába mentette át. Miként az emberi nem egy fa révén süllyedt le a holtak birodalmába, ugyanúgy egy fa révén jutott át az élet honába is. Abba a fába régen fanyar vad oltóág lett beoltva, most nemes, édes oltóág oltódott be, hogy felismerjük őt, akinek semmiféle teremtmény sem szegülhet ellene.
Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a lelkek rajta keresztül jussanak át a halál országából az élet birodalmába.
Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted.
Te valóban élsz; hiszen megölőid úgy bántak életeddel, mint a földművesek; tudniillik vetőmagként vetették életedet a barázdába, hogy onnan az kikeljen, és magával sokakat életre keltsen.
Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként; buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen.
VÁLASZOS ÉNEK
1 Kor 15, 55-56. 57; 2 Kor 4, 13-14
Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn. * Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által, alleluja.
Mivel a hitnek szelleme él bennünk, hisszük, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt. * Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által, alleluja.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy akik az Úr feltámadásának kegyelmi erejét megismertük, a szeretet Lelkének erejével új életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky