Olvasmányos imaóra
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Keljünk fel éjjel s közösen virrasszunk,
egyre a zsoltár szavait fontolva,
szárnyalón szálljon a dicséret hangja
édes Urunkhoz.
Jó Királyunknak, akik együtt zengünk,
hadd legyünk méltók az egekbe jutva,
ott, hol a szentek vele laknak együtt,
boldogan élni.
Add meg ezt, kérünk, örök Isten: áldott
jó Atyánk, Krisztus, s velük egybeforrott
éltető Lélek, kit a földön minden
zengve magasztal. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Hallgass meg minket, és hajolj le hozzánk,
irgalmas Isten, ki egyedül Úr vagy,
kérünk, fogadd el esdeklő imáit
gyermekeidnek.
Fényes egedből irgalmasan nézz ránk,
arcod ragyogjon felettünk lámpásként,
mely olajjal telt s szívünkből az árnyat
messzire űzi.
Bűneink láncát törje szét irgalmad,
mosd le a szennyet, ments meg bűneinktől,
könyörülj rajtunk, emeljen fel jobbod,
hogyha elestünk.
Áldás, dicséret az örök Atyának,
és örök hála egyszülött Fiának,
s ki vele együtt uralkodik mindig,
áldjuk a Lelket! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Ne bosszankodj a bűnösökre, *
és ne háborogj a gonosztevők miatt,
mert mint a fű, hamar elhervadnak, *
és elszáradnak, mint a zöldellő növény.
Bizakodj az Úrban, és jót cselekedj, *
akkor megmaradsz földeden, és biztonságban élhetsz.
Örömödet az Úrban keresd, *
ő majd teljesíti szíved vágyait.
Bízd sorsod az Úrra, benne remélj, *
és ő gondoskodik rólad.
Napfényre hozza igazságodat, *
és igaz ügyed ragyog, mint a déli napsugár.
Légy csendben, és várj az Úrra, †
ne irigykedj arra, akinek jól megy a sora, *
noha álnokságon jártatja eszét.
Sose bosszankodj, és ne mérgelődj, *
ne is irigykedj, mert az rosszra visz.
A gonosztevők sorsa pusztulás, *
ám azoké lesz a föld, akik az Úrban bíznak.
Egy kis idő, és már nem is lesz a bűnös, *
keresve sem találod helyét.
Ám a szelídek öröklik a földet, *
és élvezik majd a béke áldásait.
Az igaz kárára cselt sző a gonosz, *
és ellene vicsorgatja fogát.
Az Úr azonban kineveti őt, *
mert látja, hogy eljön rá a bűnhődés napja.
Kardot rántanak a gonoszok, *
íjat is feszítenek,
hogy elejtsék a szegényt és a nyomorultat, *
hogy megöljék azokat, akik szentül élnek.
De kardjuk saját szívüket járja át, *
és összetörnek íjaik.
Jobb az igaz ember szűkös birtoka, *
mint a gonosz bővelkedése,
mert szertefoszlik a bűnös hatalma, *
de az igazat pártolja az Úr.
Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát: *
örökségük megmarad örökre.
Nem szégyenülnek meg balsors idején, *
s van eledelük ínséges időben.
Mert elvesznek a bűnösök, †
az Úr ellenségei elhullanak, mint a mezők dísze, *
füstként enyésznek el.
Kölcsönt kér a gonosz, de nem adja vissza; *
ám az igaz jó szívvel osztogat.
Mert azoké a föld, akiket Isten megáld, *
s akiket megátkoz, elpusztulnak.
A jámbor ember lépteit az Úr vezérli, *
életútjában kedvét találja.
Még ha elesik is, akkor sem éri baj, *
hiszen az Úr fogja kezét.
Ifjú voltam, s az idő eljárt fölöttem, †
elhagyatott igazat mégsem láttam soha, *
még ivadéka sem jutott koldusbotra.
Mindenkor jószívű, és kölcsönt adni kész, *
áldott lesz ezért sarjadéka is.
Hagyd el a rosszat, s tedd a jót, *
és megmaradsz örökkön-örökké,
mert kedveli az Úr az igazságot, *
és nem hagyja cserben híveit.
A gonoszok elvesznek örökre, *
a bűnösök sarjai semmivé válnak,
ám az igazak öröklik a földet, *
és mindörökké lakni fogják.
Az igaz szája bölcsességet szól, *
és nyelve igazságot beszél.
Isten törvénye él a szívében, *
nem is tétováznak soha léptei.
A hívőre leselkedik a gonosz, *
és arra tör, hogy elvegye életét.
Az Úr azonban nem adja kezére, *
s nem ítéli el, ha majd ítélőszéke elé kerül.
Bízzál az Úrban, s maradj meg az ő útján, †
melléd áll akkor, és a földet elnyered, *
s meglátod a bűnösök vesztét.
Láttam én már gőgös, gonosz embert, *
mint viruló cédrus, fenn hordta fejét.
Térültem-fordultam, és már sehol sem volt, *
kerestem, de helyét sem találtam.
Nézd az ártatlant, figyeld az igazat: *
a békés embernek marad ivadéka.
Ám a gonoszok hamar kipusztulnak, *
megsemmisül a bűnös nemzedék.
Az igazak üdve az Úrtól való, *
az Úr oltalmazza őket szenvedés idején.
Segítségük ő és szabadítójuk, †
a bűnösök közül kiragadja, s megmenti őket, *
mivel reményüket őbelé vetették.
Igazi jóságra, okosságra és bölcsességre oktass engem.
Mert én hiszek parancsolataidban.
ELSŐ OLVASMÁNY
Sámuel második könyvéből
18, 6-17. 24 – 19, 4
Absalom halála és Dávid gyásza
Azokban a napokban: Dávid serege harcba vonult Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg. Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember. A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.
Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment. Egy ember meglátta, és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot – mondta –, egy tölgyfán lógott.” Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben, és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.” De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is markomat, akkor se merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: »Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!« Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.” Joáb azt mondta rá: „Eh, mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?”
Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán, odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték. Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek. Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.
Dávid (Machanajimban) a két kapu közt ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé. Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az – tovább futva – közelebb ért, az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.” Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.”
Achimaac megérkezett, és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram, királyomra kezet emeltek!” A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam – válaszolta Achimaac –, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.” A király megparancsolta: „Állj félre, és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt.
Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.” A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” – válaszolta a kusita.
Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába, és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiam, Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!” Jelentették Joábnak: „A király sír és jajgat Absalom miatt.” Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt. S ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából. A király befödte az arcát, és hangosan siránkozott: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!”
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 54, 13. 14. 15; vö. 40, 10; 2 Sám 18, 33
Hogyha ellenségem átkozna engem, azt még elviselném; * De te, olyan ember, aki egyenlő velem, akivel oly édes volt a barátságunk, sarkadat emelted ellenem.
Megrendült a király, fölment a kapu fölötti szobába, és sírt, s járva-kelve ezt mondogatta: * De te, olyan ember, aki egyenlő velem, akivel oly édes volt a barátságunk, sarkadat emelted ellenem.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent II. János Pál pápának a kínai vértanúk szentté avatásakor mondott szentbeszédéből
(AAS 92 [2000], 849-850)
A vértanúk vére a keresztények hitéről tanúskodik
Szenteld meg őket az igazságban, hiszen a te tanításod igazság,. Ez a fohász, amelyet az utolsó vacsorán Krisztus az ő főpapi imájában Atyjához intézett, a szentek és boldogok seregének ajkára is adható, akiket a Szentlélek nemzedékről nemzedékre támaszt az Egyházban. Kétezer évvel a megváltás művének kezdete után felidézzük ezt a fohászt szemünk előtt tartva Zhao Rong Szent Ágostont és 119 vértanútársát Kínában. Az Atyaisten megszentelte őket szeretetében, meghallgatva Fia imáját, aki szent népet szerzett neki, midőn a keresztfán kitárt karral elszenvedte a kínhalált , hogy feloldja a halálnak átkát, és a feltámadásról bizonyságot adjon nekünk.
Hálát adunk az Úrnak, mivel megáldja az Egyházat és beragyogtatja azt kínai fiai és leányai szentségének fényével. Anna Wang 14 éves leányt a hóhér fenyegetésekkel arra biztatta, hogy tagadja meg Krisztusba vetett hitét; ő ennek ellenállt, és készen arra, hogy a hóhér bárdja alá hajtsa fejét, nyugodt lélekkel így szólt: „Az ég kapuja mindenkinek nyitva áll”, és suttogva, háromszor hívta segítségül Jézus nevét. Xi Guizi 22 éves ifjú, aki alighogy jobb karját levágták, és bőrét még élve lehúzták róla, rettenthetetlenül így kiáltott: „Testem minden része, vérem minden cseppje, emlékeztessen benneteket arra, hogy keresztény vagyok.”
Ugyanezen bátorsággal és örömmel tett tanúságot másik 85 kínai vértanú is, különböző korú és állapotú férfiak és nők: papok, szerzetesnők és világi hívek, akik életük odaadásával megerősítették töretlen hűségüket Krisztus és az Egyház iránt. Mindez a kínai egyház történetének különféle viszontagságos és nehéz időszakában történt.
Ezeknek a vértanúknak a sorába tartozik az a 33 misszionárius férfi és nő is, akik hazájukat elhagyva a kínaiak szokásait és szellemét törekedtek elsajátítani, és nagy szeretettel elfogadták ennek az országnak sajátosságait attól a vágytól indíttatva, hogy a kínai népnek hirdessék Krisztust, és őt szolgálják közöttük. Sírjaik mindmáig fennmaradtak, és ez azt bizonyítja, hogy őket mintegy közülük valónak tekintik ma is, mivel – amennyire emberileg lehetséges – őszinte szívvel szerették és minden erejükkel segítették ezt a népet. „Senkinek nem ártottunk, ellenkezőleg sokaknak hasznára voltunk” – felelte Fogolla Ferenc püspök a kormányzónak, aki arra készült, hogy kardjával kivégezze őt.
VÁLASZOS ÉNEK
Mt 5, 44-45. 48
Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. * Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.
Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes. * Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, te Zhao Rong Szent Ágoston áldozópap és társai, kínai vértanúk hitvallása által Egyházadat csodálatos gondviseléseddel megerősítetted. Add, hogy néped a reábízott küldetéshez hűséges maradjon, nyerje el a szabadság növekedését, és a világ előtt tanúskodjék az igazságról. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky