2024. január 27.

Szombat, évközi idő, 3. hét
3. zsoltáros hét

Olvasmányos imaóra

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:

Legfőbb kegyesség Istene,

világ teremtő mestere,

ki egy vagy hatalom szerint,

de háromság személy szerint.

Fogadd el buzgó énekünk

s a hozzád síró könnyeket,

a tisztult szívnek hadd legyen

öröme benned teljesebb.

A buja ösztön vágyait

eméssze tüzes szeretet,

és felövezve, éberen,

készülten várjuk jöttödet.

Hogy kiknek hangos éneke

most megtöri az éjszakát,

ajándékodként nyerjük el

az égnek boldog otthonát.

Add meg, kegyelmes jó Atya,

Atyának egyszülött Fia,

és Szentlélek, Vigasztalónk:

egyetlen Úr, örök Király. Ámen.

II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:

Örök dicsőség Istene,

hívőkre küldöd Lelkedet,

ki által hét kegyelmet adsz,

ma mindnyájunkra küldj vigaszt!

Űzd el tőlünk a testi bajt,

s a fertőző botrányokat;

gyomláld a bűn hajtásait

s a szív gyötrő fájdalmait!

Elménkben tiszta fényt deríts,

tisztes munkában megsegíts,

kérő imánkra légy kegyes,

és egykor mennybe felvezess!

A hét nap és hét éjszaka,

világidő hét korszaka,

ám nyolcadiknak végidő,

világítélet napja jő.

Akkor, megváltó Istenünk,

ne vádolj, irgalmazz nekünk,

baloddal el ne távolíts,

jobboddal áldj és üdvözíts!

Kérünk, kegyelmes Istenünk,

néped hallgasd meg, légy velünk,

hogy zengjük mindörökkön át

a Szentháromság himnuszát! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Adjatok az Úrnak hálát jóságáért, az emberekkel tett nagy csodáiért!
107 (106). zsoltár
Hálaadás a szabadulásért
Isten a tanítást Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által (ApCsel 10, 36).
I.

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *

mert örökké szeret minket.

Így szóljanak azok, akiket megváltott az Úr, *

akiket megmentett az ellenség kezéből,

és akiket minden tájról összegyűjtött, †

napkeletről és napnyugatról, *

északról és délről.

Bolyongtak a pusztában, a sivatagban, *

lakott város felé utat nem találtak.

Az éhségtől és a szomjúságtól *

szinte elepedt a lelkük.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Egyenes úton vezette őket, *

hogy lakott városba jussanak.

Adjanak hálát az Úrnak jóságáért, *

az emberek fiaival tett nagy csodáiért,

mert bő vizet adott a szomjazóknak, *

és az éhezőket jóllakatta.

Sötétben, a halál árnyékában ültek, *

nyomorultan, vasra verve,

mert ellenszegültek Isten szavának, *

a Magasságbeli döntését megvetették.

Ezért alázta meg szívüket szenvedéssel, *

elestek, és nem volt, aki fölsegítse őket.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Kivezette őket a sötétből, a halál árnyékából, *

és bilincseiket összetörte.

Adjanak az Úrnak hálát jóságáért, *

az emberekkel tett nagy csodáiért,

mert az érckapukat összetörte, *

és a vas-zárakat összezúzta.

Ant. Adjatok az Úrnak hálát jóságáért, az emberekkel tett nagy csodáiért!
2. ant. Láthatták az Úr nagy tetteit és csodáit.
II.

A gonoszság útján balgaságba estek, *

és bűneik miatt nyomorba jutottak.

Megutáltak minden eledelt, *

s már a halál kapujához értek.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Elküldte igéjét, és meggyógyította őket, *

életüket kimentette a pusztulásból,

hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *

az emberekkel tett nagy csodáiért,

hogy a dicséret áldozatát bemutassák, *

és ujjongással hirdessék tetteit.

Akik hajóikon mély tengerre szálltak, *

és a nagy vizek hátán végezték munkájukat,

azok láthatták az Úr nagy tetteit, *

és csodáit a mély tengeren.

Szavára szélvihar támadt, *

és hullámok tornyosultak:

Felemelkedtek az égig, †

majd lezuhantak a mélységekig, *

s nagy veszedelmükben már kétségbeestek.

Meginogtak, tántorogtak, mint a részeg, *

és odaveszett minden bölcsességük.

Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *

aki szorult helyzetükből kiragadta őket.

Szellővé csendesítette a vihart, *

a hullámok elcsitultak.

Örültek is a nagy csendességnek; *

így vezette őket az óhajtott kikötőbe,

hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *

az emberek fiaival tett nagy csodáiért,

és hogy magasztalják őt a nép gyülekezetében, *

és a vének tanácsában is dicsőítsék.

Ant. Láthatták az Úr nagy tetteit és csodáit.
3. ant. Látják ezt az igazak, és örvendeznek, és megértik az Úr szeretetét.
III.

A folyókat sivataggá tette, *

és a forrásokat szomjas földdé,

a termőföldet pedig szikessé, *

az ott lakók bűnei miatt.

Aztán a pusztát tóvá változtatta, *

a kiszáradt földet vizek forrásává.

Ott telepítette le az éhezőket, *

hogy lakóvárost alapítsanak.

Bevetették földjüket, telepítettek szőlőt, *

és az bőséges termést hozott nekik.

Megáldotta őket, és megsokasodtak, *

és jószágaik számát nem engedte fogyni.

Majd ismét megfogyatkoztak, nyomorba jutottak, *

és gyötrődtek bajtól, szenvedéstől.

De aki a fejedelmeket is megvetéssel sújtja, *

és úttalan pusztán hagyja bolyongani:

az felemelte nyomorából a szegényt, *

és nemzetségüket, mint nyájat megsokasította.

Látják ezt az igazak, és örvendeznek, *

ám bezárul minden gonosz ajka.

Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, *

és megértse az Úr szeretetét?

Ant. Látják ezt az igazak, és örvendeznek, és megértik az Úr szeretetét.

Uram, a fellegekig ér a te hűséged,

Ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Második Törvénykönyvből

32, 48-52; 34, 1-12

Mózes halála

Miután Mózes átadta a nép vezetését Józsuénak, az Úr így szólt Mózeshez:

„Menj fel az Abarim-hegységbe, Nebo hegyére, amely Moáb földjén Jerikóval szemben van, s nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izrael fiainak adok birtokul. Azon a hegyen, amelyre most fölmész, meghalsz, megtérsz törzsed tagjaihoz, amint testvéred, Áron is meghalt, s megtért törzse tagjaihoz Hór hegyén, mivel Kádesben, Cin pusztájában, a viszály vizénél vétettetek ellenem Izrael fiai között: nem vallottatok szentnek Izrael fiai előtt. Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be arra a földre, amelyet Izrael fiainak adok.”

Mózes tehát Moáb pusztájából fölment Nebo hegyére, a Piszga-hegység csúcsára, amely Jerikóval szemben van, s az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot Dánig, egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a nyugati tengerig, a déli országrészt és a Jordán-kanyart, Jerikónak, a pálmák városának a síkságát egészen Coárig. Így szólt hozzá az Úr:

„Ez az a föld, amelyre Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküt tettem ezekkel a szavakkal: »Utódaidnak adom! Megnézhetted saját szemeddel, de oda nem juthatsz el!«”

Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint. Az Úr Moáb földjén a völgyben temette el Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig. Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt. Izrael fiai harminc napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ért Mózes siratásának ideje.

Józsuét, Nun fiát azonban eltöltötte a bölcsesség lelke, mivel Mózes rátette kezét, és Izrael fiai engedelmeskedtek neki: úgy tettek, amint az Úr Mózesnek parancsolta.

Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Az Úr parancsára sok jelet és csodát mutatott Egyiptom földjén a fáraón, szolgáin és az egész országon. Nagy hatalomról tett tanúságot, s nagy rettenetet keltett egész Izrael szeme láttára.

VÁLASZOS ÉNEK

Jn 1, 14. 16. 17; Sir 24, 33

Az Ige közöttünk élt, akit kegyelem és igazság tölt be; mindannyian az ő teljességéből részesültünk, mert a törvényt Mózes közvetítette, * A kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.

A törvényt Mózes adta az igazság szabálya gyanánt örökségül Jákob családjának. * A kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.

MÁSODIK OLVASMÁNY

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

(Nn. 18. 22)

A halál misztériuma

Az ember sorsa a halállal szembesítve válik a legnagyobb rejtéllyé. Az embert gyötri a fájdalom és a test fokozódó felbomlása, és még inkább a rettegés, hogy egyszer s mindenkorra szűnik meg majd a léte. Igaza van azonban, amikor szívének ösztönzésére irtózattal utasítja el azt a gondolatot, hogy személyisége teljesen szertehull, és végképpen megsemmisül. Az ember lázad a halál ellen, mivel magában hordja az örökkévalóság magját, amely nem vezethető vissza a puszta anyagra. A technika összes próbálkozásai, bármilyen hasznosak is, nem képesek csillapítani szorongását. Az élet meghosszabbítása ugyanis nem elégítheti ki a továbbélésnek azt a vágyát, amely kitéphetetlenül gyökerezik az ember szívében.

A halállal kapcsolatban csődöt mond minden képzelet; az Egyház azonban, minthogy a kinyilatkoztató Istentől vette, állítja, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy eljusson egy, a földi nyomorúság határain túli boldog célba. Sőt, a keresztény hit azt is tanítja, hogy az ember nem halt volna meg, ha nem vétkezett volna, és hogy eljön az idő, amikor a testi halál vereséget szenved, mert a mindenható és könyörületes Üdvözítő visszaadja az embernek az üdvösséget, amelyet ez a bűnével elveszített. Isten ugyanis arra hívta és hívja az embert, hogy egész lényével kapcsolódjék őhozzá a romolhatatlan isteni élet közösségében. A győzelmet a feltámadó Krisztus vívta ki, halálával megszabadította az embert a haláltól. A hit tehát, ha szilárd érvekkel együtt terjesztik elő, minden gondolkodó embernek megadja a választ jövő sorsát illető aggodalmára. Egyúttal lehetőséget nyújt neki arra is, hogy fenntartsa a lelki közösséget Krisztusban azokkal a szeretett hozzátartozóival, akiket a halál elragadott; a hit ugyanis megadja a reményt, hogy ők Istennél megtalálták már az igazi életet.

A keresztény ember – ez magától értetődik – kénytelen, sőt köteles is, sok gyötrődés közepette küzdeni a rossz ellen, és el kell szenvednie a halált is, de reményből merített erővel a feltámadás felé menetel, hiszen a húsvéti misztériumban részesedett, és Krisztus halálához hasonul.

Mindez azonban nemcsak a keresztény hívőre vonatkozik, hanem minden jó szándékú emberre is, akinek szívében láthatatlan módon működik a kegyelem. Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra – Isten tudja, miképpen –, hogy a Húsvét titkában részesedjék.

Ilyen szép és nagy az ember misztériuma, így tündöklik a hívők előtt a krisztusi kinyilatkoztatás fényében. Krisztus által és Krisztusban világosság derül tehát a szenvedés és a halál rejtélyére, amely Jézus evangéliuma nélkül összezúzna minket. Krisztus feltámadt, halálával legyőzte a halált, és élettel ajándékozott meg bennünket, hogy mint fiak a Fiúban, kiáltsuk a Lélek ösztönzésére: Abba, Atya!

VÁLASZOS ÉNEK

Zsolt 26, 1; 22, 4

Világosságom és üdvösségem az Isten, kitől félnék? * Életemnek az Úr az oltalma, kitől rettegnék?

Járjak bár halálsötét völgyekben, ott sem félek a bajtól, hiszen te vagy énvelem. * Életemnek az Úr az oltalma, kitől rettegnék?

KÖNYÖRGÉS

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.

A MKPK jóváhagyásával, 2013

© 1999-2023 J. Vidéky