Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Felharsan már a kakasszó,
éj sötétet old e jel,
és az éjfél vak rémeit
mint felleget űzi el.
Jóságos Úr, hozzád térünk,
s buzgón kérünk, légy velünk.
Erős, éber Őrként jöttél,
embereknek fényeként,
mikor földön nagy csend honolt,
s ráborult a néma éj,
a halandó emberi nem
halálának jeleként.
Kérünk, Krisztus, ébressz minket,
űzd el gonosz álmaink,
és az éj e börtönéből
kegyelmeddel szabadíts;
add vissza a fényt szemünknek,
életutunk társa légy.
Áldunk téged és Atyádat,
s áldjuk együtt Lelkedet,
a Hármas-egy Istenséget,
békét, fényt és életet,
s neve minden másnál drágább,
minden méznél édesebb! Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Teremtő Isten, légy velünk,
minden fény Atyja, kútfeje,
ha szent kegyelmed nincs velünk,
szívünk erőtlen, reszketünk.
Lelkünket Lelked töltse el!
Költözz szívünkbe, Istenünk,
ne tűrjön álnok cselszövőt,
ne tárjon ajtót bűn előtt,
hogy napjaink sok gondja közt,
mivel magához húz e rög,
éljünk vétkektől mentesen,
s vezérünk törvényed legyen.
Jóság Királya, Krisztusunk,
Atyáddal áldás, üdv neked,
s Szentlelkednek, ki Vigaszunk,
örök dicsőség, tisztelet. Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Hajlítsd füledet imádságomra, Istenem, †
ne rejtőzz el kérésem elől, *
figyelj rám, és hallgass meg engem!
Zilált vagyok elmélkedésemben, és zavart vagyok *
az ellenség hangoskodása és a bűnösök gyötrése miatt.
Elhalmoznak engem gonoszságaikkal, *
és haraggal támadnak ellenem.
Bensőmben a szívem remeg, *
halálsejtelmek gyötörnek.
Félelem és rettegés szállt rám, *
borzongás fogott el engem.
És így szóltam: †
„Bár szárnyaim lennének, mint a galambnak, *
hogy elrepülnék, és megnyugodnék!
Igen messze elbujdosnék innen, *
és a pusztaságban laknék.”
Várom azt, aki szabadulást hoz nekem *
a szélvész és vihar fergetegétől.”
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Szórd szét őket, Uram, zavard össze nyelvüket, *
látom, hogy pártoskodás dúl az egész városban.
Éjjel-nappal körbejárnak a város falain, †
belül gonoszság, kín és csalárdság, *
a tereken nem szűnik a durvaság és cselszövés.
Mert hogyha ellenségem átkozna engem, *
azt még elviselném.
Vagy ha az akarna fölém kerekedni, aki gyűlöl engem, *
az elől talán elrejtőznék.
De te, olyan ember, aki egyenlő velem, *
jóbarátom és bizalmasom,
akivel oly édes volt a barátságunk; *
az Isten házába is együtt és egy szívvel jártunk.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
De most Istenhez kiáltok, *
és az Úr megszabadít engem.
Este, reggel és napközben elgondolkodom és sóhajtozom, *
és ő meghallgatja szavamat.
Békét ad, és megment a támadók hadától, *
pedig sokan acsarkodnak ellenem.
Meghallgat az Isten, és megalázza őket, *
ő, aki él öröktől fogva!
Nem lehet rajtuk változtatni, *
nincs bennük istenfélelem.
Ez társaira emel kezet, *
és megszegi adott szavát.
Szája lágyabb, mint a vaj, *
de szíve merő háborúság.
Beszéde simább, mint az olaj, *
de éles, mint a kivont kard.
Vesd az Úrra gondodat, †
ő majd gondoskodik rólad; *
és nem engedi soha, hogy az igaz meginogjon!
De ezeket, Istenem, te elveted, *
a pusztulás gödrébe szórod.
A vérengzők és csalók napjaiknak a felét sem érik el, *
de én, Uram, tebenned bízom!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Figyelj, fiam, a bölcsességemre,
És okosságomnak nyisd ki a füledet!
ELSŐ OLVASMÁNY
Jób könyvéből
12, 1-25
Jób szerint Isten fölötte áll minden emberi bölcsességnek
Jób így válaszolt Cofárnak: „Ti valóban bölcs emberek vagytok, sírba száll a bölcsesség, ha ti meghaltok. Nekem is van eszem, akárcsak tinektek, én sem állok hátrább, mint ahol ti álltok. Mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok? Gúnynak céltáblája barátai előtt, ki az Istent hívja, hogy feleljen neki? A jámbort és igazt gúnydallal csúfolják. Balsorsnak csúfság jár, véli a gondtalan; kiknek ingadozik lábuk, azoknak kéznél van. A rablók sátrát békesség lakja, az istenkáromlóké meg csupa biztonság, akik az Istent kezükbe merik venni.
Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked. Ki az, ki mindebből ne tudná meglátni, hogy az Isten keze teremtett mindent? Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek.
Ne válogassa meg a fül a szavakat, mint ahogy az íny ízleli az ételt? Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság. Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik. A víz beivódik, hogyha elrekeszti, ha szabadon hagyja, szétárad a földön.
Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője. A tanácsurakat butasággal veri, meg a bírákat is bolonddá teszi. Hogyha a királyok övét leoldozza, helyette kötelet csavar derekukra. A papokat mezítláb járatja, a hatalmas urakat meg a porba sújtja. A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi. Megvetést zúdít a nemes emberekre, és az erőseknek övét meglazítja.
Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek. Fény nélkül, sötétben tapogatóznak, támolyognak, mintha ittasok volnának.
VÁLASZOS ÉNEK
Jób 12, 13. 14; 23, 13
Az Úré a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és az okosság. * Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik.
Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar. * Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok” című művéből
(Lib. 10, 47-48: PL 75, 946-947)
A belső tanú
Akit kigúnyol a barátja, úgy, mint engem, az az Istenhez kiált, és Isten meghallgatja őt. A gyarló ember nem egyszer külső vigasztalásnak adja át magát azzal, hogy tetszeleg az emberek elismerésében, amelyben jótetteiért részesítik, így háttérbe szorítja azt, amire jobbik énje vágyódik, és szívesen elidőzik abban, amit hízelgőitől hall. Már nem is annak örül, hogy boldog, hanem annak, hogy boldognak mondják. Mivel pedig hízelgő szavakat hajhász, odahagyja azt a jót, ami már jelentkezett benne. Éppen abban a dologban szakad el Istentől, amelyben már Isten szerint dicséretreméltónak látszott.
Nem egyszer megtörténik azonban az, hogy az ember állhatatos lélekkel teszi a jót, és mégis az emberek gúnyolódásának céltáblája lesz. Csodálni kellene, amit művel, és gyalázatot kap érte. Az ilyen, akit talán az emberek közé vonzott volna a dicséret, a gyalázkodó szavak hatására visszavonul lelke magányába, és szíve mélyén annál jobban tapad Istenhez, minél kevésbé találja meg az emberek között a lelke nyugalmát. Ilyenkor az ember minden reményét Teremtőjébe helyezi, a gúny és gyalázkodás ostromát állva csak e belső tanújához fordul fohászaival. E megalázott ember lelke annyival kerül közelebb Istenhez, amennyire eltávolodik az emberek kegyétől és elismerésétől. Szakadatlanul imádkozik, és szorongatásaiban egyre jobban megtisztul, és lelki emberré válik.
Találó tehát ez a mondás: Akit kigúnyol a barátja, úgy, mint engem, az az Istenhez kiált, és Isten meghallgatja őt. A rossz emberek ugyanis szidalmaikkal felhívják a jók figyelmét arra, hogy kit kérjenek fel tetteik tanújának. A jó ember magába szállva imádságból merít bátorságot, és éppen az biztosítja neki az isteni meghallgatást, hogy az emberek megvonják tőle a dicséretüket.
Figyeljük meg, milyen körültekintésre vall, hogy kiemeli: úgy, mint engem. Vannak ugyanis, akik nem kevésbé szenvednek a gúnytól, és mégsem lesznek Isten előtt méltók a meghallgattatásra. Ha ugyanis valamilyen bűnük váltja ki a gúnyos nevetést, akkor bizony mások gúnyolódásából nem születik sem erény, sem érdem.
Az igazt gúnydallal csúfolják. A világnak bizony ez a bölcsessége: a szív érzéseit ügyeskedéssel rejtegetni, szavakkal a gondolatot elleplezni, a hazugságot igaz színben feltüntetni és az igazságról kimutatni, hogy hazugság.
Az igaz ember bölcsessége viszont az, hogy álnok képmutatással nem él, azt mondja, amit gondol; az igazságot, ahogy van, szereti; kerüli a hazugságot, jótettért jót nem vár, a rosszat inkább eltűri, mintsem azt másnak okozza, igazságtalanságot a legkevésbé sem torol meg, az igazságért kapott megvetést haszonnak érzi. Csakhogy éppen az igaz embernek ez az egyszerűsége az, amit kinevetnek: ennek a világnak a bölcsei ostobaságnak tartják a tiszta becsületességet. Az igazak minden jószándékú cselekedetét ők egyenesen ostobaságnak minősítik, és a jótettekben bármit szentesít is az igazság, bennük dőreséget lát a test szerint való bölcsesség.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 118, 104-105; Jn 6, 69
Gyűlölöm a hazugságnak minden útját. * Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít.
Uram, kihez mennénk? Tied az örök életet adó tanítás. * Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel szolgáljon neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a felhívást:
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a Dicsőség az Atyának.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky