Október

A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT (LISIEUX-I) SZENT TERÉZ SZŰZ ÉS EGYHÁZTANÍTÓ

Amikor a vértanúság vágya nagyon elfogott, Szent Pál leveleit vettem kezembe, hogy végre válaszra találjak. Éppen A korintusiakhoz írt első levél tizenkettedik és tizenharmadik fejezetét pillantottam meg. Az előbbiben azt olvastam: nem lehet mindenki egyszerre apostol, próféta és tanító, és hogy az Egyház különböző tagokból áll, és a szem nem lehet egyszersmind kéz is. Noha világosan érthető válasz volt ez számomra, de mégsem olyan, ami csillapította volna vágyamat, és nem hozott békét a lelkemnek.

Tovább olvastam, és nem csüggedtem; és e felemelő eligazításra találtam: Törekedjetek az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek{n}{r}1 Kor 12, 31{/r}{/n}. Az Apostol tényleg megmutatja, hogy szeretet nélkül ezek az értékesebb adományok semmit sem érnek, és hogy a szeretet a magasztos út, amely biztosan Istenhez vezet. Végre megnyugodott a lelkem.

Amikor az Egyház misztikus testét vizsgálgattam, ahogy Szent Pál leírta, én egyik tagjában sem ismertem rá magamra, vagy inkább mindegyik tagban magamat szerettem volna látni. A szeretet adott új fordulatot a hivatásomnak. Ekkor megértettem, hogy az Egyház valóban különböző tagokból álló test, de akkor ebből a testből sem hiányozhat egy fontos és nagyon nemes tag. Ekkor értettem meg, hogy az Egyháznak szíve is van, s ez a szív szeretettől lángol. Megértettem, hogy egyedül ez a szeretet serkenti cselekvésre az Egyház tagjait, de ha kihalna benne ez a szeretet, akkor az apostolok sem hirdetnék azután már tovább az evangéliumot, a vértanúk sem ontanák már tovább a vérüket. Teljesen beláttam és megértettem, hogy a szeretet magában foglal minden hivatást; hogy a szeretet minden, és hogy a szeretet összekapcsol minden kort és helyet, egyszóval: hogy a szeretet örök.

Ekkor megittasult lelkem nagy örömében felkiáltottam: Ó, Jézusom, Szerelmem, végre megtaláltam hivatásomat; az én hivatásom: a szeretet. Én ugyanígy megtaláltam helyemet is az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem. Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében én a szeretet leszek; így minden leszek, és így megvalósul a lelkem vágya.

Istenem, kitüntettél boldogító szereteteddel, amely ifjúságom óta velem együtt nőtt; {*} És szinte felfogni sem tudom szereteted mélységét.

Milyen nagy a te jóságod, Uram, amelyet a téged félőknek tartogatsz. {*} És szinte felfogni sem tudom szereteted mélységét.

HIMNUSZ

Teremtő Isten, szent, örök,

szárazföld, tenger, ég Ura,

igazságod mér érdemet,

jutalmaz, s bűnök ostora.

Te sok társával elveted

fellázadt, büszke angyalod,

de szolgáiddá rendeled

a többi híven hódolót.

Most hittel, bízva kér szavunk:

ilyen védőket küldj nekünk,

hogy üdvösségre általuk

vezesse jobbod életünk.

Vigasszal látogassanak,

tisztítva jóra intsenek,

tanítva lángra gyújtsanak,

kísértőt messze űzzenek.

Őrangyaloknak Istene,

így biztosítsd a jó utat,

hogy égbe jutva általuk,

meglássuk egykor arcodat.

Dicsőség néked, Istenünk,

ki trónolsz angyalok felett,

és köztük készítesz nekünk

a mennyben boldog lakhelyet. Ámen.

(Sermo 12 in psalmum Qui habitat, 3. 6-8: Opera omnia, Edit. Cisterc. 4 [1966], 458-462)

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon{n}{r}Zsolt 90, 11{/r}{/n}. Magasztaljuk az Urat irgalmasságáért és csodáiért, amelyeket az emberekért cselekedett. Magasztaljuk az Urat, és hirdessük a nemzetek közt, hogy nagy dolgokat cselekedett velünk. Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla? Miért fordítod felé szívedet? Felé fordítod szívedet, íme, törődöl vele, és gondját viseled. Sőt elküldöd hozzá Egyszülöttedet, kiárasztod rá Szentlelkedet, megígéred neki azt is, hogy színről színre fog látni téged. És szent angyalaidat küldöd szolgálatunkra, hogy legyen az égiek között, aki gondoskodik rólunk, és arra rendeled őket, hogy őrizzenek minket, rájuk bízva nevelésünket.

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon{n}{r}Zsolt 90, 11{/r}{/n}. Ezek a szentírási szavak milyen nagy tiszteletre köteleznek irántuk téged, milyen nagy hűségre indítanak, és milyen nagy bizalomra sarkallnak! Tisztelettel tartozol nekik jelenlétükért, hűséggel jóakaratukért, és bizalommal őrizetükért. Itt vannak, hogy védelmezzenek, melletted állanak, hogy javadra legyenek. Bár mindezt Isten parancsára teszik, de nagy szeretettel engedelmeskednek neki, és segítenek rajtunk sokféle bajainkban. Ezért nem lehetünk hálátlanok irántuk.

Legyünk tehát hűségesek hozzájuk, legyünk hálásak az ily nagy őrzőknek! Szeretetükre válaszoljunk mi is szeretettel, adjuk meg nekik azt a tiszteletet, amelyet csak tudunk, és amivel tartozunk nekik. De tiszteletünk és szeretetünk teljességét egyedül Istennek adjuk meg, hiszen az angyalok és mi is tőle kaptunk mindent, azt is, hogy tisztelhetjük és szerethetjük őt, és hogy az angyalok és mi is szeretetre és tiszteletre méltók vagyunk.

Testvéreim, igaz szeretettel szeressük tehát Istenben az ő angyalait! Ezek egykor társaink lesznek az örökségben, addig azonban mennyei Atyánk gondviselőinkké, gyámolítónkká és vezetőinkké rendelte őket. Isten gyermekei vagyunk ugyanis, noha ez most nem látszik, mert még gondviselők és gyámok vannak felettünk mint gyermekek felett, mintha most még semmiben sem különböznénk a szolgáktól.

Annak ellenére azonban, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek, és még ha nehéz és nagyon nagy és nagyon veszélyes út áll is előttünk, miért félnénk ilyen hatalmas védelmezők oltalma alatt? Nem lehet legyőzni vagy rászedni azokat, akik minket őriznek minden utunkon, még kevésbé kell attól tartanunk, hogy ők maguk akarnának bennünket megtéveszteni. Hűségesek ők, bölcsek és hatalmasok. Akkor hát miért aggódjunk? Csak kövessük őket, ragaszkodjunk hozzájuk, és maradjunk meg boldogan az ég Istenének ebben az oltalmában!

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon. {*} Tenyerükön fognak hordani, hogy kőbe ne üsd lábadat.

Nem eshet semmi bajod, otthonodhoz nem közelíthet semmi csapás. {*} Tenyerükön fognak hordani, hogy kőbe ne üsd lábadat.

Az örök Atya Szent Gábor főangyalt azzal az üzenettel küldte a Boldogságos Szent Szűzhöz, Máriához, hogy az ő fölséges, szent és dicsőséges Igéje leszáll majd a mennyből, és a Szűzanya méhében magára veszi gyarló emberi természetünket. Isten Igéje, bár végtelenül gazdag volt, mégis a szegénységet választotta a maga és Boldogságos Édesanyja számára. Szenvedése előtt megünnepelte tanítványaival együtt a Húsvétot. Azután pedig így imádkozott Atyjához: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely{n}{r}Mt 26, 39{/r}{/n}.

De ugyanakkor a saját akaratát egészen az Atya akaratára bízta. Az Atya akarata pedig az volt, hogy áldott és dicsőséges szent Fia, ez a nekünk adott és értünk emberré lett Fia, tulajdon vére árán áldozatul adja oda magát értünk a kereszt oltárán. Nem saját magáért áldozta fel magát – hiszen minden általa lett_–, hanem a mi bűneinkért adta oda áldozatul magát, példát hagyva nekünk, hogy nyomdokaiba lépjünk{n}vö. {r}1 Pét 2, 21{/r}{/n}. Azt is akarja, hogy általa mindnyájan elnyerjük az üdvösséget, és befogadjuk őt tiszta szívünk, tiszta lelkünk templomába.

Milyen boldogok és áldottak azok, akik szeretik Urunkat, és úgy cselekszenek, ahogy Urunk meghagyta az evangéliumban: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből; embertársadat pedig, mint saját magadat{n}{r}Mt 22, 37{/r}{/n}. Szeressük tehát Istent, és imádjuk őt tiszta szívvel, tiszta lélekkel, mert mindenekelőtt ezt óhajtja. Ezért mondja: Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát{n}{r}Jn 4, 23{/r}{/n}. Vagyis mindazoknak, akik őt imádják, lelkük benső hűségében kell imádniuk. Terjesszük is eléje dicsérő imádságainkat éjjel-nappal, és mondjuk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy{n}{r}Mt 6, 9{/r}{/n}, mert szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni{n}{r}Lk 18, 1{/r}{/n}.

Azonkívül igyekezzünk megteremni a bűnbánat méltó gyümölcseit{n}{r}Mt 3, 8{/r}{/n}. Szeressük embertársainkat, mint saját magunkat! Legyen szeretetünk, legyünk alázatosak, adjunk alamizsnát, mert az lemossa a lélekről a bűnök szennyét. Az ember mindazt elveszíti, amit itthagy e világon. Csak a szeretetből végzett jó cselekedetei érdemét és kiosztott alamizsnáit viszi magával: ezekért kap majd az Úrtól jutalmat és méltó viszonzást.

Ne akarjunk okosak és bölcsek lenni e világ szerint. Inkább legyünk egyszerűek, alázatosak és tiszták. Soha ne akarjunk mások fölé kerekedni, hanem inkább legyünk minden ember szolgája és alárendeltje Isten kedvéért. Mindazokon, akik így tesznek, és mindvégig állhatatosan kitartanak, megnyugszik az Úr Lelke, sőt bennük fog lakni, mint hajlékában. A mennyei Atya gyermekei lesznek, mert az ő tetteit teljesítik, így a mi Urunk, Jézus Krisztus jegyesei, testvérei, sőt anyja lesznek.

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. {*} Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. {*} Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Valóban nagy ma az örömöm, amiért az egész Egyház számára bemutathatom, mint Istennek a mi időnkre szóló ajándékát, Faustina Kowalska nővér életét és tanúságtételét. Az Isteni Gondviselésből fakadóan Lengyelország eme alázatos szolgálóleányának élete teljes mértékben a 20. századhoz köthető, ahhoz a századhoz, melyet éppen most hagytunk magunk mögött. Pontosan az első és a második világháború között bízta rá Krisztus az irgalmasság üzenetét. Mindazok, akik visszaemlékeznek, akik tanúi és résztvevői voltak ezen évek eseményeinek, s mindazoknak a borzalmas szenvedéseknek, melyeket sok millió ember volt kénytelen átélni, pontosan tudják mennyire szükséges volt az irgalmasság üzenete.

Jézus azt mondta Faustina nővérnek: „Az emberiség nem talál békére, amíg nem fordul bizalommal az isteni irgalmassághoz” (Napló, 132. old.). A lengyel szerzetesnő működésén keresztül ez az üzenet mindörökre a 20. századhoz köthető, a második évezred utolsó századához, mely hidat képez a harmadik évezredbe. Nem egy új üzenetről van szó, hanem egy különleges erejű megvilágosításról, amely abban segít, hogy mélyebben megéljük a húsvéti Örömhírt, és fénycsóvaként kínáljuk azon férfiak és nők számára, akik a mi korunkban élnek.

Mit fognak hozni az előttünk álló évek? Hogyan alakul majd az ember sorsa a földön? Nem adatott meg számunkra, hogy ismerjük a választ. Bizonyos azonban, hogy a fejlődés új ágazatai mellett nem hiányoznak sajnos a fájdalmas tapasztalatok sem. De az isteni irgalmasság fénye, amellyel az Úr mintegy újra meg akarta ajándékozni a világot Faustina nővér karizmáján keresztül, megvilágosítja a harmadik évezred emberének ösvényét.

Mint az apostolok egykor, ugyanúgy szükséges, hogy a mai emberiség is fogadja a történelem cönákulumában a feltámadt Krisztust, aki megmutatja keresztre feszítésének sebeit és ismétli: „Békesség veletek!” Nagyon fontos, hogy az emberiség hagyja magát elérni és eltölteni a feltámadt Krisztus által ajándékozott Szentlélektől. A Szentlélek az, aki gyógyítja a szív sebeit, s leküzdi azokat az akadályokat, amelyek elválasztanak Istentől és egymástól, együtt adja vissza az Atyaisten szeretete és a testvéri egység miatti örömet.

Krisztus nemcsak azt tanította, hogy „az ember megtapasztalhatja Isten irgalmát, hanem azt is megparancsolta, hogy maga az ember mások felé irgalommal legyen: »Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek«{n}{r}Mt 5,7{/r}{/n}” (Dives in misericordia, 82). Ő megmutatta számunkra az irgalmasság számos útját, mely nemcsak megbocsátja a bűnöket, hanem az ember összes szükségletével kész találkozni. Jézus lehajol minden emberi nyomorúsághoz, legyen az anyagi, avagy lelki.

Az Ő irgalmasságának üzenete továbbra is elér bennünket a szenvedő ember felé kitárt kezének gesztusán keresztül. Így látta Őt, és így hirdette minden kontinens minden emberének Faustina nővér, aki a Krakkó városában lévő Lagiewniki konventben élve, egész létezését az irgalmasság énekévé változtatta: „Az Úr irgalmasságát énekelem szüntelen”{n}{r}Zsolt 89 [88], 2{/r}{/n}.

Az Úr irgalmasságát énekelem szüntelen, {*} Nemzedékről nemzedékre hirdeti szám igazságodat.

Könyörületes az Úr, és jóságos, hosszan tűrő és nagy irgalmú. {*} Nemzedékről nemzedékre hirdeti szám igazságodat.

Közösségünk mai ünnepe az imádság házának felszentelése. Ez tehát a mi imádságaink háza: Isten háza pedig mi magunk vagyunk. Ha Isten háza mi vagyunk, e világban épülünk, hogy a világ végén felszenteljenek bennünket. Az épület, sőt az építkezés munkát kíván, a felszentelés már ujjongást.

Ami itt történt, amikor a falak emelkedtek, az történik most is, amikor a Krisztusban hívők összegyűlnek. Amikor ugyanis hisznek, mintegy fa és kő termelődik az erdőkből meg a hegyekből; amikor megtanulják hitünket, és megkeresztelkednek, akkor formálódnak, mesterkezek faragják, egyengetik, és helyükre illesztik őket.

Mindazonáltal csak úgy alkotjuk az Úr házát, ha szeretetben egyesülünk. Ha a gerendák és a kövek nem kapcsolódnának biztos rendben egymásra, ha nem kötődnének békésen egybe, ha valamiképpen nem egyesülnének szeretetben, senki sem lépne be ebbe a templomba. Végül, ha azt látod, hogy egy épületben a kövek és gerendák szilárd egységben vannak, biztonságosan beléphetsz, nem félsz, hogy összeomlik.

Krisztus Urunk tehát be akar lépni, és közöttünk akar lakni, ezért mondotta mintegy építkezni akarva: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!{n}{r}Jn 13, 34{/r}{/n} Parancsot adok nektek, mondta. Amíg ugyanis régiek voltatok, nem épültetek számomra házzá. Saját romjaitokban hevertetek. Szeressétek tehát egymást, hogy kiemelkedjetek régi romjaitokból.

Gondoljátok meg tehát, szeretteim, hogy a jövendölések és ígéretek alapján még fel kell építenünk ezt a házat az egész világon. Az új parancs kiteljesedése tehát: szeretnünk kell Istent önmagáért, embertársainkat pedig Istenért. Embertársát így az szereti igazán, aki benne Istent szereti, vagy azért, mert benne van már, vagy azért, hogy benne legyen.

Jó az Isten, és valóban szeretett minket. De ha meggondoljuk, kiket szeretett, szégyenkeznünk kell. Ám mégsem szégyenkezünk, mert azzal, hogy ilyeneket szeretett, elérte, hogy ne maradjanak ilyenek. Pironkodunk elmúlt életünkre gondolva, s örvendezünk a jövendő reményében. De miért szégyenkeznénk a múltunkon? Inkább reménykedjünk jövő üdvösségünkben. Valaha sötétség voltatok – mondja az Apostol a hitetlenekből lett hívőknek_–, most azonban világosság vagytok az Úrban{n}{r}Ef 5, 8{/r}{/n}. Ha tehát világosság az Úrban; sötétség az Úr nélkül. Ezért ha világosság vagytok az Úrban, és sötétség az Úr nélkül, járuljatok hozzá, és fényesség ragyog fel bennetek.

Az örök lakást jó cselekedetekkel kell előkészíteni. Ez a templom csak egy bizonyos időre épült, és nem is fog örökké állni, amint halandó testünk sem, amelynek igényeit van hivatva ez a sok áldozatkészségből épült templom kielégíteni. Mert tudjuk, hogy ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amelyet nem ember kéz épített{n}{r}2 Kor 5, 1{/r}{/n}. Testünk temploma a feltámadásban lesz égi és örök. De ha most még nem is láthatjuk színről színre{n}{r}1 Kor 13, 12{/r}{/n}, a hit által mégis bennünk lakik az Isten. Az így bennünk lakó Istennek a jó cselekedetek által készítünk lakást. Ezek közül való az a jó cselekedet is, amely ezt a bazilikát építette.

Éppen ezért nagy buzgósággal és lelketek szeretetével építsétek jótetteitek által a hit és a remény házát, amelyre most még nagy szükségetek van. Szívetekbe tegyétek fundamentumnak az apostolok tanítását, padozatnak terítsétek le alázatosságtokat, az üdvös tanítást erősítsétek meg lelketekben imádságokkal és szentbeszédekkel, mint erős falakkal; s a gyengéket mint oszlopok erősítsétek meg, hogy az Úristen ideig tartó jó cselekedetekért örök javakkal fizessen, ti pedig az ő örökre felszentelt, tökéletes templomai lehessetek.

Szent Mihály főangyal, védelmezz minket a küzdelemben, {*} A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk.

Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten. {*} A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk.

Miután legkedvesebb testvérünk, Landovinus gyakori és kedves beszámolóiból tudomást szereztem megfontolt és valóban dicséretes, fegyelmezett életetek hajlíthatatlan szigoráról, és arról is, hogy milyen szent szeretettel és szüntelenül törekedtek mindarra, ami tökéletes és erényes, ezért lelkem ujjong az Úrban. Tényleg ujjongok, és sietek dicséretet és hálát mondani az Úrnak, de ugyanakkor keservesen sóhajtozom is. Ujjongok – miként illik is – a ti erényeitek gyümölcsének növekedése miatt. Magam miatt azonban, aki tehetetlenül és bénán elmerülök bűneim szennyében, kesergek és szégyenkezem.

Szeretett testvéreim, örvendjetek tehát annak, hogy ilyen boldog az életetek, és hogy Isten ilyen bőkezűen adja nektek kegyelmét. Örüljetek, hogy elkerültétek e háborgó világ sok veszedelmét és zátonyát. Örüljetek, mert ti már elértétek ennek az elrejtett kikötőnek a biztos és nyugodt révpartját, ahová oly sokan szeretnének bejutni. Sokan tesznek is érte némi erőfeszítést, de mégsem érik el. Sokan pedig, miután már bejutottak oda, kizáratnak onnét, mivel nem részesültek erőben a magasból.

Ezért, testvéreim, legyetek egészen meggyőződve arról, hogy aki megízlelte ezt az annyira kívánatos boldog életet, ha bármi okból mégis elveszítette, mindhalálig siratni fogja, ha ugyan értékeli valamire lelke üdvösségét, és törődik is vele.

Rólatok pedig, szeretett segítőtestvéreim, ezt mondom: Magasztalja az én lelkem az Urat{n}{r}Lk 1, 46{/r}{/n}, mivel irgalmának nagy tetteit látom rajtatok elöljárótok és szeretett Atyátok bizalmas közlése szerint. Sokat dicsekszik veletek, és örvend miattatok. Mi is örvendünk, mert bár az írás és olvasás tudományában járatlanok vagytok, de a hatalmas Isten saját ujjával írta bele szívetekbe szent törvényének nemcsak szeretetét, hanem ismeretét is. Tetteitekkel mutatjátok meg ugyanis, hogy mit szerettek, és mit ismertek. Mert amikor gondosan és minden igyekezettel megtartjátok az igaz engedelmességet, abból már nyilvánvaló az is, hogy ti bölcsen éltek a Szentírás édes és életet adó gyümölcseivel.

Bár szárnyaim lennének, mint a galambnak, hogy elrepülnék, és megnyugodnék. {*} Igen messze elbujdosnék innen, és a pusztaságban laknék.

A világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre. {*} Igen messze elbujdosnék innen, és a pusztaságban laknék.

A születendő Szentet Isten Fiának fogják hívni{n}{r}Lk 1, 35{/r}{/n}. A bölcsesség forrásáról van szó, a magasságbeli Atya Igéjéről. A te közreműködésed által, Szent Szűz, Istennek ez az Igéje – aki azt mondta magáról: Én az Atyában vagyok, és az Atya bennem{n}{r}Jn 14, 10{/r}{/n} – emberré lett, hogy elmondhassa azt is: Én Istentől való vagyok, és tőle jöttem{n}vö. {r}Jn 16, 28{/r}{/n}.

Azt olvassuk: Kezdetben volt az Ige{n}{r}Jn 1, 1{/r}{/n}. Már buzog a forrás, de még csak önmagában, hiszen az Ige Istennél volt, megközelíthetetlen fényben rejtezett. Azt is mondta az Úr kezdettől fogva: Az én gondolataim a békesség gondolatai, és nem a pusztulásé{n}vö. {r}Jer 29, 11{/r}{/n}. De a te Gondolatod nálad van, és mi nem tudjuk, hogy te mit gondolsz. Vajon ki látta az Úr gondolatait, vagy tanácsot ki adott neki?{n}Vö. {r}Róm 11, 34{/r}{/n}

Tehát leszáll hozzánk a békesség gondolata, hogy megvalósítsa a békét. Az Ige testté lett, és már közöttünk élt{n}{r}Jn 1, 14{/r}{/n}. Valóban a szívünkben él a hit által, ott van emlékezetünkben, ott él a gondolatunkban, és leszáll egészen a képzeletünkig. Régen mit is gondolhatott Istenről az ember, ha ugyan bálványt nem tákolt szívében? Hiszen ő felfoghatatlan volt, megközelíthetetlen és láthatatlan, elgondolni sem lehetett. Most pedig azt akarja, hogy felfogható, látható és elgondolható legyen.

Azt kérdezed, miként lehetséges mindez? Gondolj arra, aki a jászolban feküdt, és a Szűz ölében pihent. Kövesd őt a hegyre, ahol prédikált; az éjszakába, amelyet imádkozva átvirrasztott. Szemléld őt a kereszten függve, a haláltól elsápadtan, de amint szabad a halottak között, és parancsoló az alvilágban. Vagy amint harmadnapra feltámad, és győzelme jeleként mutatja apostolainak a szegek helyét, és végül szemük láttára fölemelkedik az ég rejtekébe.

Mindezekről nemde igaz, jámbor és szent módon kell elmélkednünk? Bármelyikről is elmélkedem, magáról Istenről elmélkedem, és mindegyikben veled találkozom, én Istenem. Ezért mondtam, hogy róluk elmélkedni maga a bölcsesség, és okosságnak ítéltem az édes emlékezet felidézését, amely ilyen magokból bő termésként sarjadt a papi vesszőn, és amelyet a mennyből merítve Mária még gazdagabban árasztott ránk.

Jeruzsálem leányai között nincsen hozzád hasonló, Szűz Mária; te vagy a királyok Királyának anyja, az angyalok úrnője, az ég királynője. {*} Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.

Üdvöz légy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. {*} Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.

HIMNUSZ

Ó, dicsőséges, ó, ékességes,

mint a csillag, fényes!

Úrnőnk s Anyánk vagy, drága, szép, erényes.

Angyali szózat, látnoki jóslat,

ős királyi magzat,

bölcs Salamonnál zeng neked a hangzat.

Menny királynője, baj enyhítője,

égi sark erője.

Tavaszi színben rózsa aranytője.

Hajnal nyílása, éltünk világa,

nap dicső sugára!

Új fényt fakasztál üdvünk borújára.

Éj tiszta holdja, kín gyógyítója.

Rab szabadítója:

tőled segítve láncait leoldja.

Nap mosolygása, füst lobogása,

szende szűzi lányka:

Szeplőtlen, érted gyúlt a Király lángra.

Szép arany nyaklánc, mennyei borház,

érctorony, fedett sánc:

minden nyomorgót üdvét adva megszánsz. Ámen.

1. Ant.Kegyelemnek meghozója, irgalomnak bő forrása: Magyarország Nagyasszonya, okosságnak királynéja.

2. Ant.Csodálatos gazdag forrás, jóság Anyja, figyelj reánk: hitünknek vagy kezdete, minden erény edénye.

3. Ant.Emberi nem üdvössége, kinek ékes csillagfénye a bűnöknek zsarnoki láncát rólunk leveszi.

A maga dicséretét zengi a bölcsesség, népe közepette dicséri önmagát. Megszólal a Magasságbeli népének körében, és hatalma láttán dicsekszik. (Magasztalják népe körében, s megcsodálják az összes szentnél. Dicsérik a választottak sokasága előtt, s áldják az áldottak között, amikor így szólt:)

„Én a Fölségesnek szájából születtem, (mint elsőszülött valamennyi teremtmény előtt. El nem múló fényt gyújtottam az égen,) s ködként borítottam be az egész földet. Fönt a magasságban volt a lakóhelyem, és a trónusom felhőoszlopon állt.

Bejártam egymagam az égi köröket, megjártam a szakadék mélységét. A tenger hullámain és az egész földön, minden nép és nemzet közt uralkodó voltam, (erőmmel jártam minden fölött, ami magas, és ami alacsony.) Mindannyiuknál a nyugalmat kerestem, és hogy kinek részén üthetném fel sátram. Ekkor a mindenség Teremtője parancsot adott, Teremtőm kijelölte sátramnak a helyét. Így szólt: »A sátradat Jákobban üsd fel, az örökrészed Izraelben legyen, (és választottaim között verj gyökeret)!«

Ősidőktől fogva, a kezdet kezdetén teremtett, és nem pusztulok el soha, mindörökre. Szolgáltam előtte, az ő szent sátrában, majd pedig Sionban kaptam lakóhelyet. Letelepedtem a szeretett városban, amelyet éppen úgy szeretett, mint engem, s Jeruzsálemben van uralmam székhelye. Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén, (s a szentek gyülekezetében megtelepedtem).

Magasra nőttem, mint Libanon cédrusa, és mint a ciprusok a Hermon-hegységben. Magasra nőttem, mint Engedi pálmája, mint a jerikói rózsaültetvények. Mint a pompás olajfa a síkságon, mint a vízmelléki platán, úgy nőttem fel. Illatos vagyok, mint a fahéj és a balzsam, mint a kiváló mirha, illatot árasztok. Mint a stórax, a galbán, az ónix és a stakté, mint a jó illatú tömjén a sátorban, (s illatom, mint a színtiszta balzsamé).

Mint a terebint kiterjesztem ágaim, ágaim szépek és ékesek. Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek. (Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a beismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye.)

Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, teljetek el a gyümölcseimmel. Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél. (Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.) Aki megízlel, még jobban kíván, s aki iszik belőlem, még jobban szomjazik. Nem szégyenül meg, aki rám hallgat, akik hozzám szegődnek, nem vétkeznek, (akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek).”

Ez mind áll az Istennel való szövetség könyvére és a törvényre, amit Mózes adott nekünk, Jákob családjának öröksége gyanánt.

Üdvözölt légy, virágzó sértetlen Szűz, Anya, Királynőnk, kit ékesít csillagos korona. {*} Angyaloknál ragyogóbb, tiszta és folttalan, a nagy Király jobbján állsz aranyos ruhában.

Üdvöz légy, Nagyasszonyunk, hazánk Királynője, csillagokba öltözött, szebb, mint holdnak fénye. {*} Angyaloknál ragyogóbb, tiszta és folttalan, a nagy Király jobbján állsz aranyos ruhában.

Amikor Velence a tenger királynője lett, fényes ünnepet tartott, aranyos hajón kivonult a dózse, s aranygyűrűt dobott a tengerbe; eljegyezte Velencének a tengert. Eljegyezte, hogy hű legyen, s ne kegyetlen, hogy hullámai gyöngyöket görgessenek, s el ne söpörjék palotáit, hogy a tenger lehelete hősöket és szenteket neveljen.

Tenger a világ, zivataros; népek és országok csak zátonyokon állnak, nincs maradandó városuk. De azért az Isten terveit kell minden népnek küzdve, tűrve, haladva, fejlődve megvalósítani, s biztosítani létét az idők tengerében.

Magyarország kis sziget idegen népáradatban, hullámok csapdossák; aggodalmak, remények járnak fölöttünk; tengerünk nemigen van, amely nemzeti haladásunkat, gazdagodásunkat előmozdítaná, melynek leheletétől hősök és szentek lelkesülnének, de a „Tenger Csillaga” mégis mosolyog felénk. Kilencszázados történetünk verőfényében éppúgy, mint mély árnyaiban ott látom alakját, amely az égből leszáll, s megáld; hallom nevét, amely a királyok és hősök nevei mellett és fölött hangzik, mint angyalének; ez az alak, ez a név: Mária. Szent István neki ajánlja föl életének esthajnalán a koronát, hogy valamint neki esti csillaga volt, úgy nemzetének hajnalcsillaga legyen; neki adja át népét, hogy Nagyboldogasszonya, Úrnője legyen.

I. Nagyboldogasszony … először hitünknek asszonya. Az a kereszténység hódította meg a magyart, amely a Szent Szűz alakjával, tiszteletével és szeretetével köszöntött be a világba. Az az evangélium hódította meg a magyart, amely az angyal köszöntésével kezdődik, amely a Szent Szűz alázatával lép a világba, és amelynek első híve a Szűz, boldog, aki hitt{n}{r}Lk 1, 45{/r}{/n}. Nagyasszonynak hívtuk, mert nagy hatalmát fölértettük. Hatalmas méltóságából s belső kitűnőségéből (Szeplőtelen, kegyelemteljes, páratlan Szűz, mennybe fölvitt) folyik, ő valóban királyi lélek: Istenhez legközelebb, frigy szekrénye; szívébe vette bele magát az Úr; szeretetét anyai tejjé, bánatát istenanyai könnyé forralta. Őt szereti az Úr leginkább: Hallgass rám, leányom … elbűvölte a királyt szépséged{n}{r}Zsolt 44, 11-12{/r}{/n}. Légy engedelmes – mondja neki az Úr.

Ez asszonynak járó hódolat a legfényesebb, a szívek hódolata: Megáldott téged, leányom, a Magasságbeli Isten{n}{r}Jud 13, 18{/r}{/n}. Lelkesülnek érte: Csak tekints reánk, és mi örömest leszünk szolgái a királynak{n}vö. {r}Ter 47, 25{/r}{/n}. Áldást hozó hatalom!

Légy a mi Úrnőnk új századokra, hogy míg Istent keressük, általad megtaláljuk.

II. Nagyboldogasszony … a magyar nép művelődésében s nemesbülésében. A legbiztosabb nevelés a jóért, szépért, gyöngédért való lelkesítés; a szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől; az erkölcs finomodik a tisztaságnak, a szeplőtelen szüzességnek behatásától. A népek először templomokat emelnek; de ha a Szűzanya képét tisztelik, ezekbe a templomokba az erkölcs, a művészet is bevonul. A magyar nép művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében; a magyar katolikus nemesség másfél századon át a Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; az első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni.

Mi lesz ezentúl? Találtok-e szebb, finomabb eszményt? Jobb iskolát az erkölcsnek? Kilencszáz év óta hány templomot építettünk tiszteletére, s nem értük be velük, szebbet szeretnénk? Hány képét teremtették meg művészek ihletettségük elragadtatásában? Térden állva festették, s mégis azt mondják: ez nem az. Aki ránéz, foglya lesz: Vigyél magaddal, ó, Szűz!{n}Vö. {r}Én 1, 4{/r}{/n}

III. Nagyboldogasszony … a magyar nép hivatásának őrangyala. 1896. szeptember 28-án volt 400 éve, hogy Nikápolynál török és magyar először szemben állt. Háromszáz éven át szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk. Hősiességünk fölött az ő képe, az ő zászlaja lengett. Ha el kellett volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfödőnk, s csendítésünk az Ave Maria estharangszava.

Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka, erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét. Maradjunk ez alapon: a népeknek élete nemcsak vértócsákba, hanem fertőkbe is veszhet. A fertőkbe nem jutunk, ha a hit erejével s az erkölcs lelkével a kultúrmunkához fogunk, hiszen nála van az élet és az erény minden reménye{n}vö. {r}Sir 24, 25{/r}{/n}.

A bűnösnek jó remény, kegyelemnek Anyja, tenger fénylő csillaga, hajótörött vára. {*} Mennyeknek nyílt ajtaja, magyaroknak üdve, a Királyhoz juttass fel, szentekhez az égbe.

Szűz Mária, jó anya, ajánlj minket Fiadnak, mutass be az Úrnak, légy biztos oltalom nekünk, magyaroknak. {*} Mennyeknek nyílt ajtaja, magyaroknak üdve, a Királyhoz juttass fel, szentekhez az égbe.

Amint sokféle az üldözés, ugyanúgy sokfajta a tanúságtétel is. Naponta Krisztus tanúja vagy. Ha megkísértett a paráznaság szelleme, de te szent félelemmel gondolsz Krisztus eljövendő ítéletére, és ezért nem akarod bemocskolni tested és lelked tisztaságát, Krisztus vértanúja vagy. Ha megkísértett a kapzsiság szelleme, hogy erőszakkal elvedd a nálad gyengébbnek vagyonát, és megsértsd a védtelen özvegy jogait, de te megfontolod az isteni parancsokat, és úgy ítéled, hogy inkább segítened kell rajtuk, nem pedig jogtalanságot elkövetned ellenük: Krisztus tanúja vagy. Hiszen Krisztus ilyen tanúkat akar maga mellé állítani, amint írva is van: Szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet. Aztán gyertek, s szálljatok velem perbe – mondja az Úr{n}{r}Iz 1, 17-18{/r}{/n}. Ha megkísértett a gőgös kevélység szelleme, de amikor megláttad a szegényt és a gyámoltalant, jóságos szívvel együttéreztél vele, és jobban szeretted az alázatosságot, mint a kevélységet: Krisztus tanúja vagy. Sőt mi több, nemcsak szóban, hanem tetteiddel is tanúságot tettél.

Van-e megbízhatóbb tanú annál, aki megvallja, hogy az Úr Jézus testben jött el{n}{r}1 Jn 4, 2{/r}{/n}, és ugyanakkor megtartja az evangéliumi törvényeket is? Mert aki hallja, és nem teszi meg, az megtagadja Krisztust; noha szavával megvallja, tetteivel azonban megtagadja. Miután sokan majd azt mondják: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk, és űztünk ördögöt, és tettünk annyi csodát?{n}{r}Mt 7, 22{/r}{/n}, ő majd azon a napon így felel nekik: Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők!{n}{r}Mt 7, 23{/r}{/n} Tehát csak az a tanú, aki tetteivel is tanúságot tesz az Úr Jézus parancsai mellett.

Hány ilyen titkos vértanúja van Krisztusnak napról napra, és hányan vallják meg az Úr Jézust! Ezt a vértanúságot és ezt a Krisztus melletti hűséges tanúságtételt az Apostol is ismeri, hiszen ezt mondja: Azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik{n}{r}2 Kor 1, 12{/r}{/n}. De milyen sokan vannak, akik kifelé ugyan megvallották, de belül megtagadták őt! Írva van: Ne higgyetek minden léleknek{n}{r}1 Jn 4, 1{/r}{/n}, hanem gyümölcseikről{n}{r}Mt 7, 16{/r}{/n} ismerjétek meg, hogy melyiknek kell hinnetek. Légy tehát hűséges és bátor a belső üldözésben, hogy a külső üldözés idején is helyt tudj állni. A belső üldözésben is vannak királyok és helytartók, meg félelmetes hatalmú bírák. Legyen számodra példa az Úr kísértése, amelyet elviselt.

Másutt ezt olvassuk: Ne uralkodjék halandó testeteken a bűn{n}{r}Róm 6, 12{/r}{/n}. Ember, lásd meg, hogy milyen királyok elé állítottak téged, a bűnök milyen fejedelmei elé, ha a bűn uralkodik rajtad. Ahány bűn, ahány bűnös készség, mindannyi király; és eléjük vezetnek bennünket, és előttük állunk. Ezeknek a királyoknak már sok ember lelkében ott is van az ítélőszékük. De aki megvallja Krisztust, az azonnal foglyul ejti ezt a királyt, és elűzi lelkének trónusáról. Hogyan állhatna fenn tovább is az ördög trónja abban az emberben, akiben Krisztus trónja van felállítva?

Isten szentjei nagy küzdelmet vívtak, keresztül hatoltak a tűzön és a vízen, és eljutottak az üdvösségre: {*} Az Úristentől kaptak jutalmat.

Ezek azok a szentek, akik életüket áldozták Istenük szövetségéért. {*} Az Úristentől kaptak jutalmat.

Leonardi Szent János áldozópapnak V. Pál pápával folytatott levelezéséből

(Epist. Pro universali totius Ecclesiæ reformatione: in archivo Ordinis Clericorum Regularium Matris Dei)

Szentatyám! Arra törekszel, hogy megújítsd az emberek erkölcsi életét. Ehhez először is elengedhetetlenül szükséges, hogy mindenekelőtt csak az Úr dicsőségét keresd, és e felette üdvös, de nehéz munkádhoz csak Istentől – akitől minden jó származik – várj és kérj segítséget. Azután pedig úgy állj oda ezek elé az erkölcsi megújulásra rászoruló emberek elé, mint minden erény példaképe, mint a tartóra helyezett világító lámpás, hogy feddhetetlen életeddel és tiszta erkölcsöddel világíts mindazoknak, akik Isten házában vannak. Inkább ilyen szelíd módon – és ne kényszert alkalmazva – vezesd rá az embereket erre az erkölcsi megújulásra. A trienti zsinat szavaival élve: ne azt követeld meg a test tagjaitól, ami a főben sincs meg, mert ebben az esetben veszélybe kerülne az Úr egész családjának helyzete és rendje. Ezenfelül jó szakorvosként szorgosan kell kutatni, hogy milyen gyógyszer szükséges azokra a betegségekre, amelyek az Egyházat most emésztik, pontosan kell ismerni, hogy az egyes bajokon melyik gyógyszer tud biztosan segíteni.

Mivel az Egyház egész közösségének gyógyítását, vagyis az elöljáróknak a rájuk bízottakkal való együttes megújítását a főtől kezdve a legkisebbig meg kell valósítani, ezért elsősorban azokra kell figyelmet fordítani, akik elöljárói tisztségben vannak, hogy így azoknál kezdődjék ez a megújulás, akiknek kötelességük a többiek életét is megújítani.

Legfőként arra kell törekedni, hogy a bíborosok, pátriárkák, érsekek, püspökök és plébánosok – akikre közvetlenül rá van bízva a lelkipásztori munka – megfelelők legyenek az Úr nyájának biztos vezetésére. De az elöljárók után irányítsuk figyelmünket a rájuk bízottakra is, azaz a legfőbbek után a gyermekekre, mivel nem szabad kevésre becsülnünk azokat, akiknél majd meg kell kezdeni ezt az egyházi erkölcsi megújulást. Meg kell kísérelni mindent, ami elősegíti azt, hogy a keresztény hitélet igazi legyen, és a gyermekek már zsenge éveiktől kezdve jó erkölcsökben gazdagodjanak. Ennek megvalósítását semmi más nem segíti elő jobban, mint a krisztusi tanok megtanításának az a szent formája, hogy a gyermekek oktatásával csak derék és istenfélő embereket bízzanak meg.

Ezek voltak általában, szentséges atyám, azok, amiket nekem kegyes jóságával sugalmazott az Úr ebben a mostani nagyon nehéz helyzetben. Jóllehet az elmondottaknak megvalósítása első tekintetre talán nehéznek is látszik, de ha tekintetbe vesszük, hogy ezek mennyire szükségesek, akkor a megvalósításuk már rögtön könnyebbnek bizonyul, hiszen nagy dolgok nem jönnek létre nagy egyéniségek nélkül, és a nagy egyéniségekhez nagy tettek illenek.

Ő az, aki megtett mindent, amit Isten mondott neki. Ezért az Úr így szólt hozzá: {*} Lépj be nyugalmam helyére, mert igaznak találtalak az emberek között.

Ő az, aki megvetette a világ csábításait, és eljutott a mennyei hazába. {*} Lépj be nyugalmam helyére, mert igaznak találtalak az emberek között.

Figyelemre méltó, hogy a Gondviselés miként vezetett vissza oda, ahová papi hivatásom első indításait kaptam, azaz a lelkipásztori szolgálathoz. Most is a lelkek teljes és közvetlen szolgálatában érzem magam. Valójában mindig azt tartottam, hogy egy egyházi személy számára az úgynevezett diplomáciát is át kell járnia a lelkipásztori szellemnek; másként semmit sem ér, és nevetségessé teszi a szent küldetést. Most arra választottak ki, hogy a lelkek és az Egyház igazi érdekeit képviseljem, azaz, hogy az Egyház végső célja: a lelkek üdvössége, az égbe vezetése megvalósuljon. Ez elég számomra, és hálát adok érte az Úrnak. Ezt mondtam Velencében a Szent Márk-bazilikában beiktatásom napján. Nem kívánok mást, nem gondolok másra, mint élni és halni a lelkekért, akiknek a szolgálatára megbízást kaptam. A jó pásztor életét adja juhaiért. Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen{n}{r}Jn 10, 11. 10{/r}{/n}.

Pápai szolgálatomat olyan életkorban kezdem – hetvenhét évesen_–, amikor mások befejezik azt. Az örökkévalóság küszöbén érzem tehát magam. Jézusom, lelkünk első pásztora és püspöke, életemnek és halálomnak titka a te kezedben van, és közel a szívedhez. Egyrészt remegek, hogy közeledik a végső óra, másrészt bizakodom és napról napra előre nézek. Gonzága Szent Alajos helyzetében érzem magamat. Végzem a napi munkámat, mindig törekszem a tökéletességre, de még inkább gondolok az isteni irgalomra.

A még hátralevő néhány évemben – a szó teljes értelmében – szent lelkipásztor akarok lenni, mint elődöm Szent X. Piusz pápa, mint a tiszteletre méltó Ferrari bíboros, és mint püspököm, Radini Tedeschi, amíg élt, és ahogyan folytatta volna életét haláláig. „Így segítsen meg engem az Úr!” Ezekben a napokban Szent Gergelyt és Szent Bernátot olvastam; mindketten a lelkipásztor belső életéért aggódtak, amely, nem szabad, hogy háttérbe szoruljon az anyagi, a külső teendők miatt. Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15 titkával – lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt – azzal a szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a szegény bűnösöket. Mint bíborosnak és pátriárkának az egyházi méltóság és tekintély nagy fénye mellett két fájdalmas problémám adódott: egyrészt a pátriárkai javadalom szűkössége, másrészt a szegények nagy száma, az alkalmazottak jogos követelései és a különféle segélyezések.

A javadalom hiányossága nem akadályozott meg engem, hogy javítsam az anyagi feltételeket mind a magam, mind pedig a szolgálatban utódaim számára. Szívből áldom az Urat ezért a kissé megalázó és gyakran zavarba hozó szegénységért. Ez tett engem egyre hasonlóbbá a szegény Jézushoz és Szent Ferenchez, de biztos vagyok benne, hogy nem halok éhen. Ó, boldog szegénység, amely nagy áldást biztosít nekem a jövőre nézve és mindarra, ami nagyon fontos az én lelkipásztori szolgálatomban.

Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. {*} Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.

Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. {*} Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.

(In sollemnem Concilii Oecumenici Vaticani II inaugurationem, die 11 octobris 1962: AAS 54 [1962], 786-787. 792-793)

Az Anyaszentegyház örül, mert az isteni Gondviselés különleges ajándéka révén, most felvirradt a régóta várt nap, amely során itt, Szent Péter sírjánál, a Szűz Istenanya oltalma alatt, akinek anyai méltóságát ma ünnepeljük, ünnepélyesen megkezdi munkáját a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat.

Csaknem húsz évszázad elmúltával, a helyzetek és nehéz problémák, amelyekkel az emberiségnek szembesülnie kell, nem változtak; Krisztus az, aki elfoglalja a központi helyet a történelemben és az életben. Az emberek vagy közelednek hozzá és Egyházához, és így részesülnek a fényből, a jóságból, az igaz rendből és a béke áldásából; avagy nélküle élnek, illetve harcolnak ellene és szándékosan kívül rekednek az Egyházból, és ezért zavar van köztük, a kapcsolatok nehézzé válnak és növekszik a véres háborúk veszélye.

A II. Vatikáni Egyetemes Zsinat megnyitásakor egyértelmű, hogy az Úr igazsága örök. Látjuk ugyanis, ahogy egymást váltják a különböző korok, hogy az emberek bizonytalan véleményei hogyan ütköznek egymással, és hogy a tévedések gyakran eltűnnek alig valamivel megjelenésük után, ahogyan a köd eloszlik, amikor a Nap felkel.

Nem létezett olyan időszak, amikor az Egyház ne szállt volna szembe ezekkel a tévedésekkel; gyakran elítélte azokat, néha nagyon is, igen keményen. Ami a jelen kort illeti, Krisztus jegyese szívesen választja az irgalmasság orvosságát, mintsem hogy megragadná a szigor fegyvereit; úgy vélve, hogy napjaink szükségleteivel szembesülve – ahelyett hogy az elítéléshez folyamodna – még világosabban ki kell fejtenie tanításának értékét. Nem mintha híján lenne a világ a hamis tanításoknak, véleményeknek, veszélyeknek, melyekkel szemben védekezni kell, s amelyeket el kell hárítani. Hanem azért, mert mindezek oly szembetűnően ellentétesek a becsületesség igaz elveivel, és olyan halálos gyümölcsöket teremnek, hogy napjainkban az emberek – úgy tűnik – spontán módon kezdik elvetni azokat, különösen azokat a formákat, amelyek figyelmen kívül hagyják Istent és az Ő törvényeit, túl nagy bizalmat helyezve a technológia fejlődésébe és a jólétet kizárólag a kényelmes életre alapozva. Az emberek egyre inkább tudatában vannak annak, hogy az emberi személy méltósága és az ő természetes tökéletessége jelentősségteljes kérdés és nehéz megválaszolni. Ami leginkább számít, hogy az emberek megtanulták, mégpedig személyes tapasztalatból, hogy a mások felett gyakorolt erőszak, a fegyverek ereje, a politikai önkény egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy jobb megoldást kínáljanak a gyötrő problémákra.

Mivel így állnak a dolgok, a Katolikus Egyház - miközben ezzel az Egyetemes Zsinattal magasba emeli a katolikus igazság fáklyáját – szerető édesanyaként kíván bánni mindenkivel, jósággal, türelemmel, irgalommal fordulva különvált gyermekei felé. A sokféle nehézségtől sújtott emberiségnek azt mondja, amit már Péter is mondott a tőle alamizsnát kolduló szegénynek: „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!”{n}{r}ApCsel 3,6{/r}{/n}. Más szavakkal: az Egyház napjaink emberének nem mulandó javakat kínál, se nem ígér pusztán csak evilági boldogságot, hanem természetfeletti javakat oszt, melyek - felemelve az embert Isten gyermekeinek méltóságára – valódi védelmet és segítséget adnak, hogy emberibbé tegyék az életüket. Az Egyház megnyitja a termékeny tanítás forrásait, hogy az emberek Krisztus fényétől megvilágosítva, alapjaiban megérthessék, kik is ők valójában, milyen méltósággal lettek felruházva, mely cél felé kell haladniuk. Végül, az Egyház gyermekei által mindenütt megmutatja a keresztény szeretet nagyságát, melynél semmi sem alkalmasabb a széthúzás eltörlésére, semmi sem hatásosabb az egyetértés, az igaz béke, és a testvéri egység előmozdítására.

Jézus azt mondta Simonnak: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, {*} S az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak Fortunatushoz címzett értekezéséből

Ennek az időnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd kinyilvánul rajtunk{n}{r}Róm 8, 18{/r}{/n}. Nemde mindenkinek mindent meg kellene tennie e nagy dicsőség eléréséért, hogy Isten barátjává legyen, hogy Krisztussal már most örvendezzék, hogy a földi gyötrelmek és kínok után megkapja az isteni jutalmat. Ha e világban a katonáknak az a nagy dicsőségük, hogy az ellenség legyőzése után diadalmenetben hazatérnek, akkor sokkal kiválóbb és nagyszerűbb az a dicsőség, hogy mi a sátánt legyőzve diadalmenetben vonulunk be a paradicsomba; visszatérünk oda, ahonnét a bűnbe esett Ádámot elűzte Isten. Magunkkal visszük a győzelmi jelvényeket annak bizonyságául, hogy leterítettük az emberek bűnre vezetőjét; bemutatjuk Istennek a neki legkedvesebb ajándékokat: a romolhatatlan hitet, a lélek sértetlen erejét és az odaadás fönséges dicséretét. Azután kíséretéhez szegődünk, amikor majd eljön, hogy megítélje ellenségeit, és jobbjára állunk, amikor leül, hogy ítéletet tartson. Krisztus társörökösei leszünk, egyenrangúak az angyalokkal, és együtt örvendezünk a mennyország boldogságában a pátriárkákkal, az apostolokkal és a prófétákkal. Ezeket a lelkesítő gondolatokat kitörölheti-e az elménkből bármilyen nagy üldözés, elhomályosíthatják-e akár a legnagyobb gyötrelmek is?

Az az ember, aki istenes elmélkedésekben szilárd alapot szerzett magának, bátran és megingathatatlanul áll helyt. Dacol a sátán minden ijesztgetésével, a világ minden fenyegetésével, mert erőssé teszi lelkét a jövőbe vetett biztos és szilárd hite. Az üldözések idején elzárkózik a föld, de megnyílik az ég; fenyegetőzik az antikrisztus, de maga Krisztus siet védelmünkre; halál tör reánk, de halhatatlanság következik utána. Milyen nagy tisztesség és milyen nagy biztonság ily vidáman távoznunk a földről, gyötrelmeken és szorongattatásokon át bemenni a dicsőségbe; az embereket és a világot látó szemünket egyszer csak behunyni, és mindjárt utána felnyitni, hogy lássuk Istent és Krisztust! Boldog lesz ez a költözés, ezért is tűnik majd rövidnek. Egyszer csak valamilyen erő elragad téged a földről, és máris ott vagy az égi hazában.

Ezeket jól be kell vésni szívünkbe és lelkünkbe. Róla elmélkedjünk éjjel-nappal! Ha ilyen üldözés lepi meg Isten katonáját, nincs oly erő, amely meg tudná törni azt, aki kész a csatára. De, még ha ennél előbb szólítana is haza valakit az Isten, nem marad jutalom nélkül az ilyenek vértanúságra felkészült hite: az isteni Bíró haladéktalanul megadja nekik a jutalmat. Üldözés idején a vértanúságért, béke idején pedig a tiszta lelkiismeretért kapják meg a koszorút.

Vigyázzatok az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, {*} Hogy igazgassátok Isten egyházát, amelyet Isten Krisztus vére árán szerzett meg magának.

A gondnokoktól egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak. {*} Hogy igazgassátok Isten egyházát, amelyet Isten Krisztus vére árán szerzett meg magának.

Ha Jézus Krisztus mint jó barát és jóságos vezető ott van mellettünk, akkor mindent el tudunk viselni. Ő mindig kész rajtunk segíteni, és bennünket támogatni, senkit el nem hagy: egyszóval igazi és őszinte barátunk. Az is világos előttem, s azóta teljesen beláttam, hogy ha az Úristennek kedvében akarunk járni, és azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, akkor úgy akarja, hogy mindezt Jézus Krisztus szentséges emberi természetének révén kapjuk meg, amelyben ő szent Felségének – saját szavai szerint – gyönyörűsége telik.

Ezt számtalan esetben tapasztaltam, sőt maga az Úr is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy ő szent Felsége, az ég uralkodója nagy titkokat közöljön velünk. Nem kell keresnünk más utat, még ha föl is értünk volna már a szemlélődés csúcsára; mert ezen az úton biztonságosan és bátran járhatunk. A mi Urunk az, akitől és aki által minden jót megkapunk, ő majd személyesen fog minket oktatni. Ha az ő életéről elmélkedünk, ennél jobb és tökéletesebb mintaképet nem találunk.

Kívánhatunk-e többet annál, hogy ilyen hűséges barát legyen mellettünk, aki nem hagy bennünket cserben, mint evilági barátaink szokták, ha bajba és nehéz helyzetekbe kerülünk. Boldog az az ember, aki őt őszintén és igazán szereti, és állandóan kitart mellette. Nézzük például a dicső Szent Pál apostolt, aki – mondhatnánk – állandóan ajkán hordta Jézus nevét, annyira bele volt vésve és írva a szívébe. Amióta ezt megértettem, gondosan megfigyeltem néhány más nagy szemlélődő szentnek az életét is, és azt láttam, hogy ők is csak ezen az úton jártak, így Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Bernát és Sienai Szent Katalin. Kitárt szívvel kell tehát haladnunk ezen az úton, teljesen az Úristen kezére hagyatkozva. Ha ő szent Felsége fel akar bennünket emelni kamarásainak és titkos tanácsosainak a rangjára, fogadjuk szívesen ezt a kitüntetést.

Valahányszor pedig rágondolunk Krisztusra, mindig jusson eszünkbe a szeretete is, amellyel annyi kegyelmet ajándékozott nekünk, és hogy mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Úristen, amikor szent Fiában ennek az irántunk való szeretetének a zálogát adta nekünk. A szeretet ugyanis szeretetet szül. Ezért igyekezzünk is, hogy mindig figyelemmel legyünk rá, és ezzel is élesszük magunkban a viszontszeretetet! Mert ha egyszer – az Úr kegyelméből – az ő szeretete mélyen belevésődik szívünkbe, akkor majd minden könnyűvé lesz számunkra. Hamarosan és kevés fáradsággal igen sokat tudunk majd elérni.

Íme, elpusztul, aki téged elhagy, Uram. {*} Nekem azonban jó az Istennel lennem, és az Úristenbe helyeznem bizakodásom.

Aki az Úrral egyesül, egy lélek vele. {*} Nekem azonban jó az Istennel lennem, és az Úristenbe helyeznem bizakodásom.

Istennek ez a szolgálója jól tudta, hogy a mennyei Jeruzsálem építésére szolgáló élő köveknek ebben a világban sok ütést-verést kell elszenvedniük, és hogy a dicsőséges mennyei hazába csak nagy megpróbáltatások elviselésével lehet eljutni. Ezért teljes odaadással vállalta a szenvedések áradatát, és testét kímélet nélkül állandóan keményen sanyargatta. Sok böjtöléssel és a jobb ételekről való lemondással mindennap úgy meggyötörte magát, hogy igen sokan joggal csodálták is: hogyan képes egy ilyen kimerült és gyönge asszony ennyi szenvedést elviselni.

Minél tudatosabban törekedett teste állandó sanyargatására – ebben azonban mindig bölcsen meg tudta őrizni a helyes mérsékletet_–, annál jobban előrehaladt a lelki életben és a kegyelmi gazdagodásban, annál jobban megerősödött az Isten iránti szeretetben és áhítatban, és egyre tökéletesebbé vált. Gyakran megtörtént vele, hogy lángoló, buzgó vágya elragadtatásában olyan közel vitte Istenhez, hogy szinte érzéketlenné vált az őt körülvevő dolgok iránt.

Ahogyan lelkének buzgósága szüntelenül Isten felé törekedett, úgy fordult állandóan jótevő szeretete embertársai felé. Bőkezűen osztogatott alamizsnát a szűkölködőknek, adományaival segítségére sietett a társulatoknak és a szerzeteseknek, akik kolostorokban vagy azon kívül éltek. Sok ajándékkal támogatta az özvegyeket és árvákat, a betegeket és elesetteket, a leprásokat és a börtönbe zártakat, a zarándokokat és a nélkülöző kisgyermekes anyákat. Azt mondhatjuk tehát: egyetlenegy segélykérő sem távozott tőle anélkül, hogy ne gondoskodott volna róla.

Mivel tehát Istennek ez a szolgálója sohasem mulasztott el semmi olyan jó cselekedetet, amit megtehetett, egy egészen különleges kegyelmet kapott Istentől. Hiszen amikor minden anyagi lehetősége hiányzott a jótékonykodásra, és saját testi ereje is fogytán volt, Krisztus szenvedéséből isteni erőt merítve, szükséget szenvedő embertársai kérését akkor is mindig tudta teljesíteni, így lett tehát képes Isten jósága folytán segítséget nyújtani mindazoknak, akik testi vagy lelki nyomorúságuk enyhítéséért hozzá fordultak.

Jól körülkötötte derekát övével, és nekifeszítette karját a munkának. {*} Ezért sohasem alszik ki lámpája.

Megízlelte és megtapasztalta, hogy milyen jó Isten bölcsességét ismerni. {*} Ezért sohasem alszik ki lámpája.

Úgy gondolom, hogy a mi Urunk azért kívánja olyan nagyon szentséges Szívének különös tiszteletét, hogy ezáltal megújuljanak lelkünkben az ő megváltói ajándékai. Szent Szíve ugyanis kimeríthetetlen forrás, semmi mást nem kíván, csak azt, hogy elárassza az alázatosak szívét, és azok így szabadon és készségesen alakítsák saját életüket az ő tetszése szerint.

Ebből az isteni Szívből szünet nélkül három forrás tör elő. Az első a bűnösök számára van: ez az irgalmasság forrása, ebből árad a bűnösökbe a töredelem és a bánat lelkülete. A második a szeretet forrása: ez nyújt segítséget minden szükséget szenvedőnek és főként azoknak, akik a tökéletességre törekszenek, hogy erőt kapjanak a nehézségek leküzdésére. A harmadik forrásból pedig szeretet és fény árad Jézus tökéletes barátaira, akiket magához akar édesgetni, hogy részesedjenek az ő ismeretében és tanításában azért, hogy ők – ki-ki a maga módján – teljesen az ő dicsőségének szolgálatára szenteljék magukat.

Ez az isteni Szív minden javak kimeríthetetlen mélysége, ebbe kell belemeríteniük a szegényeknek minden szükségüket; ez az öröm kimeríthetetlen mélysége, bele kell merítenünk minden szomorúságunkat; ez az alázatosság kimeríthetetlen mélysége a mi kérkedésünkkel szemben, ez az irgalmasság kimeríthetetlen mélysége a rászoruló szerencsétlenek részére, és ez a szeretet kimeríthetetlen mélysége, ebbe kell belemerítenünk minden ínségünket.

Már rögtön megtéréstek elején eggyé kell tehát forrnotok a mi Urunk, Jézus Krisztus Szívével, hogy így biztonságosan gondoskodjatok magatokról, a végén pedig, hogy neki teljesen eleget tegyetek. Nem tudtok előrehaladni az imádkozásban? Akkor elég nektek, hogy felajánljátok Istennek mindazt a közbenjáró imádságot, amit a mi Megváltónk végez értünk az Oltáriszentségben, és hogy felajánljátok az ő lángoló buzgóságát a ti hanyagságtok engesztelésére. Bármit tesztek, így imádkozzatok: „Én Istenem, most megteszem ezt, illetve elszenvedem ezt Fiad Szívében és az ő akarata szerint, ezt ajánlom fel neked engesztelésül cselekedeteim hibáiért és tökéletlenségeiért.” Ugyanígy imádkozzatok az élet minden körülményei között! Valahányszor pedig bármi büntetés, nyugtalanság vagy jogtalanság ér benneteket, mindig ezt mondjátok magatoknak: „Fogadd el ezt, mert Jézus Krisztus szentséges Szíve azért bocsátotta rád, hogy ezzel is magához fűzzön téged.”

Mindenekfölött pedig őrizzétek meg szívetek békéjét, amely minden kincsnél többet ér. Ennek a békének megőrzésére semmi sem lesz hasznosabb, mint ha lemondunk saját akaratunkról, és helyébe az isteni Szív akaratát helyezzük, hogy ő tegye meg bennünk mindazt, ami az ő dicsőségét szolgálja, és örömmel vessük az ő akarata alá magunkat, és teljesen őrá hagyatkozzunk.

Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. {*} Igen, Atyám, így tetszett neked.

Szívem Istene és örökrésze mindig az Isten. {*} Igen, Atyám, így tetszett neked.

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a rómaiakhoz írt leveléből

Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogy ne gyakoroljatok velem alkalmatlan jótéteményt. Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak. Esedezzetek Krisztushoz értem, hogy e vadállatok révén áldozattá legyek Isten számára.

Mit használna nekem e világ gyönyöre vagy e világ minden országa? Jobb nekem meghalnom Jézus Krisztusban, mint uralkodni a föld határain, őt keresem, aki értünk meghalt; őt akarom, aki értünk feltámadt. Születés vár reám. Hagyjatok engem, testvérek! Ne akadályozzátok meg, hogy éljek, ne akarjátok, hogy meghaljak! Vágyva vágyom Istené lenni, ne adjatok hát vissza a világnak, el ne tereljetek ajándékotokkal! Hagyjatok, hadd jussak be a tiszta fény honába; ha oda eljutok, akkor leszek igazi ember. Engedjétek, hogy Istenem szenvedését kövessem! Akiben ő lakik, az értse meg, hogy mit akarok, és legyen részvéttel irántam, tudva, mi aggaszt engem.

E világ fejedelme magának akar engem megszerezni, és Istenre vágyó akaratomat meg akarja rontani. Akik jelen lesztek, közületek senki se őt támogassa, hanem inkább legyetek az én pártomon, azaz Istenén. Ne emlegessétek Jézus Krisztust, ha még a világot kívánja a szívetek. Ne legyen bennetek féltékenység! Még ha majd jelen is leszek köztetek, és úgy kérnélek valami másra, akkor se higgyétek el; csak azt higgyétek, amit most írok. Élve írok nektek, de a halált kívánva. Az én szeretetem keresztre van feszítve, és nincs bennem semmi, ami a föld szeretetére tüzelne, hanem élő víz szólal meg bennem, és ezt mondja bensőmben: „Jöjj az Atyához!” Nem telik élvezetem romlandó eledelben, sem e világ gyönyörűségeiben. Isten kenyerét akarom, vagyis Jézus Krisztus testét, aki Dávid nemzetségéből származik; italul pedig az ő vérét kívánom, aki a romolhatatlan szeretet.

Nem akarok tovább földi emberként élni. És ez meg is lesz, ha ti is úgy akarjátok. Legyetek rajta, kérlek, hogy ti is irgalmat nyerjetek! E rövid levélben azt kérem tőletek, hogy higgyetek nekem. Jézus Krisztus nyilvánvalóvá teszi majd előttetek, hogy igazat mondok; ő az az igazmondó ajak, amelyből igazán az Atya szólt. Könyörögjetek értem, hogy ezt elérjem! Nem a test szerint, hanem Isten szándéka szerint írtam ezeket nektek. Ha eljutok a szenvedéshez, akkor jóakaróim voltatok; de ha felmentenének a szenvedéstől, akkor rosszakaróim.

Semmi sincs előttetek elrejtve, ha tökéletesen hisztek Jézus Krisztusban, és szeretitek őt, mert ezek által kezdődik és teljesül be az élet. {*} A hit ugyanis a kezdet, a szeretet pedig a beteljesedés.

Öltsetek magatokra szelídséget, szülessetek újjá a hitben, amely az Úr teste, és a szeretetben, amely Jézus Krisztus vére. {*} A hit ugyanis a kezdet, a szeretet pedig a beteljesedés.

HIMNUSZ

Ó boldog munkás férfiú,

apostolok szent társa te,

mint hű segítőt kérlelünk,

és áld szívünk dicsérete.

Örömhírt hoztak ők nekünk,

e Krisztus küldte hírnökök,

eljött a béke korszaka,

igazság győzött, új, örök.

Az ég kegyelme téged is

e nagy lelkek közé emelt;

dicső, kiváló művedért

Egyházunk áldva ünnepel.

Te szórtál sok fényt, meleget;

Krisztus hevéből küldj ma le,

érleljen napja sok magot,

s töltsék az égi csűrt tele!

Ki, mint a főapostolok

Bíránk mellett majd ott leszel,

hozd el nekünk bocsánatát,

s bő áldását is megszerezd!

Krisztusnak hála, tisztelet,

Atyánknak s Léleknek vele,

s dicső hazában boldogan

élvezzük egykor fényüket. Ámen.

Sault, megtérése után, Barnabás maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett. Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába kísérték, majd onnét Tarzuszba küldték.

Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt.

Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antiochiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antiochiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik Urunkat, Jézust. Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz.

Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antiochiába. Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, boldog volt, és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek.

Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. Amikor ráakadt, magával vitte Antiochiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antiochiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek.

Az Isten szava egyre szélesebb körben terjedt. {*} És hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve.

A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek. {*} És hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve.

Szeretett Testvéreim! Urunk és Üdvözítőnk olykor beszédeivel, olykor pedig cselekedeteivel tanít bennünket. Minden egyes tette ugyanis valóságos parancs. Ha ő minden külön oktatás nélkül is cselekszik valamit, már ezzel is megmutatja, hogy mit kell tennünk, így például kettesével küldi tanítványait az ige hirdetésére, mert két parancsa van a szeretetnek, mégpedig Isten és az embertestvér szeretete.

Amikor így kettesével küldi az Úr prédikálni a tanítványokat, szavak nélkül még azt is értésünkre adja ezzel, hogy akiben nincs szeretet embertársa iránt, az semmiképpen se vállalkozzék igehirdetői tisztségre.

Találóan írja ezután az Evangélista: Elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült{n}{r}Lk 10, 1{/r}{/n}. Igehirdetőit ugyanis kíséri az Úr, mert először elhangzik a prédikáció, a buzdítás szavai pedig, mint hírnökök, utat egyengetnek. A lélek befogadja az igazságot, és akkor érkezik az Úr a szívünk hajlékába. Ezért mondja az igehirdetőknek Izajás: Készítsetek utat az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét{n}{r}Iz 40, 3{/r}{/n}. Ezért szólítja fel őket a Zsoltáros: Készítsetek utat az Úrnak, aki a napnyugta fölé emelkedik{n}vö. {r}Zsolt 67, 5{/r}{/n}. Igen, a napnyugta fölé emelkedik az Úr, mert a szenvedésben lenyugodott ugyan, de feltámadása után éppen ezért még jobban felragyogtathatta dicsőségét. Napnyugta fölé emelkedett tehát, mert a halált elszenvedte, de feltámadva széttiporta a halál erejét. Az Úrnak készítünk tehát utat, a napnyugta fölé emelkedőnek, amikor az ő dicsőségét hirdetjük nektek; hogy amikor majd utánunk ő is megérkezik hozzátok, szerető jelenlétével beragyogja lelketeket.

Hallgassuk meg azonban, mit mondott az Úr akkor, amikor igéje hirdetőit útnak indította: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába{n}{r}Lk 10, 2{/r}{/n}. A sok aratnivalóhoz képest kevés a munkás, és ezt csak szomorúan állapíthatjuk meg. Vannak még ugyanis, akik meghallgatnák a jó hírt, de nincsenek, akik hirdessék. Pedig tele van a világ papokkal, csakhogy az Úr aratásában már nagyon kevés munkást találunk, mert a papi szolgálatot elvállaltuk ugyan, de a szolgálatunkkal járó kötelességünket már nem teljesítjük.

Fontoljátok meg azonban, kedves testvéreim, fontoljátok meg, mit mondott az Úr: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Tinektek kell tehát értünk imádkoznotok, hogy munkálni tudjuk azt, ami kijár nektek, nehogy lusta legyen a nyelvünk a buzdításra, és ha már elfoglaltuk az igehirdetői állást, nehogy némaságunk vádoljon minket az igazságos Bíró előtt.

Elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárt, és sorban leírta az evangéliumot, {*} Hogy meggyőződjünk róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.

Elbeszélt mindent, amit Jézus tett és tanított. {*} Hogy meggyőződjünk róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.

DE BRÉBEUF SZENT JÁNOS ÉS JOGUES SZENT IZSÁK ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAIK VÉRTANÚK

(The Jesuit Relations and Allied Documents, The Burrow Brothers C°, Cleveland, 1898, 164. 166)

Teljes két napon át éreztem a vértanúság nagy vágyát, és minden kínzást szerettem volna elviselni, amit a vértanúk elszenvedtek.

Én Uram és Üdvözítőm, Jézusom, mit adhatok viszonzásul mindazért a sok jótéteményedért, amit nekem már megadtál? A te szenvedéseid kelyhét veszem kezedből, és a te nevedet hívom segítségül{n}vö. {r}Zsolt 115, 13{/r}{/n}. A te örök Atyád és a Szentlélek színe előtt fogadom, Szentséges Anyádnak, az ő szűzi Jegyesének, az angyaloknak, apostoloknak, vértanúknak és szent atyámnak, Ignácnak és Xavéri Szent Ferencnek a színe előtt, őszinte lélekkel fogadom néked, Üdvözítő Jézusom, hogy – amennyiben rajtam múlik – sohasem térek ki a vértanúság kegyelme elől, ha azt valamikor is végtelen irgalmadból felajánlod nekem, méltatlan szolgádnak.

Ezért arra kötelezem magam, hogy a még hátralevő egész életemben megengedhetetlen és tilos lesz számomra elkerülni minden olyan alkalmat, hogy érted meghaljak, és érted ontsam véremet, hacsak meg nem bizonyosodnék arról, hogy a te dicsőségedet jobban szolgálom akkor, ha nem ezt teszem. Sőt, arra is elkötelezem magamat, hogy amikor majd a halálos ütést kapom, azt a te kezedből fogadjam boldog és örömteli lélekkel. Ezért, szeretett Jézusom, azzal a tüzes szeretettel, amely most engem eltölt, már most feláldozom neked véremet is, testemet is, életemet is, hogy csak teérted haljak meg, ha megadod nekem ezt a kegyelmet, mert te is kegyes voltál meghalni értem. Segíts úgy élnem, hogy megkapjam tőled e boldog halál ajándékát, így hát, én Istenem és Üdvözítőm, szenvedéseid kelyhét a te kezedből veszem, és a te nevedet hívom segítségül{n}vö. {r}Zsolt 115, 13{/r}{/n}: Jézus, Jézus, Jézus!

Én Istenem, mennyire fáj nekem, hogy itt még nem ismernek téged, hogy ez a barbár vidék nem tért még meg egészen hozzád, hogy itt még nem szűnt meg a bűn uralma. Ezért hát, Istenem, ha rám zúdulna is mindaz a súlyos, durva kínzatás, amit a foglyoknak e tájakon el kell viselniük, szívesen vállalom, hogy én magam szenvedjem el mindazt.

A szentek a hit erejével országokat győztek le, igazságot osztottak, hősök voltak a háborúban; {*} A hitükről mind bizonyságot kaptak.

Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. {*} A hitükről mind bizonyságot kaptak.

A legjobb és legszentebb dolog: az Úr kínszenvedéséről gondolkodni és elmélkedni, mivel ezen az úton lehet eljutni az Istennel való szent közösségbe. A szenteknek ebben az iskolájában tanulhatjuk meg az igazi bölcsességet, hiszen ezt mindegyik szent itt tanulta meg. Amikor édes Jézusunk keresztje már mélyebben ereszt gyökeret a szívetekbe, csak akkor énekelitek dalolva: „Szenvedni, és nem meghalni”, majd meg: „Vagy szenvedni, vagy meghalni”, vagy még helyesebben ezt: „Se nem szenvedni, se meg nem halni, hanem csak tökéletesen igazodni Isten akaratához.”

A szeretet ugyanis egyesítő erény, és sajátjává teszi a szeretett Jónak gyötrelmeit. Ez a szív mélyéig hatoló tűz a szerető személyt a szeretett lénnyé változtatja, és valami egészen magasztos módon összevegyül a szeretet a szenvedéssel és a szenvedés a szeretettel, így a szeretet és a szenvedés annyira összekapcsolódik, hogy többé már meg se lehet különböztetni a szeretetet a szenvedéstől, sem a szenvedést a szeretettől; ezért szeretetében örül a lélek, midőn szenved, és szenvedésében ujjong, mert szeret.

Legyetek tehát állhatatosak minden erény gyakorlásában, különösképpen a szenvedő édes Jézus követésében, mert ez a csúcsa a tiszta szeretetnek. Úgy cselekedjetek, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá váljék, miszerint nemcsak bensőtökben, de külsőtökben is hordozzátok a keresztre feszített Krisztus képét, aki a lelki édesség és szelídség példaképe. Aki ugyanis bensőleg egyesült Isten Fiával, az külsőleg is magán viseli az ő képét a hősi erény folytonos gyakorlása által, különösképpen azzal a hősi türelemmel, amely sem titkon, sem nyilvánosan nem panaszkodik. Tehát rejtőzzetek a keresztre feszített Jézusba! Semmi másra ne vágyakozzatok, csak hogy mindnyájan mindenben az ő akaratához igazodjatok.

Ezért hát a keresztre Feszített igazi szerelmeseivé válva bensőtök templomában a szent keresztet ünnepeljétek szüntelen. Tartsatok ki csendben, ne bízzatok egy teremtményben sem! Mivel pedig az ünnepet örömmel kell megünnepelni, ezért a szent kereszt ünnepét hallgatag szenvedésükkel ünnepeljék meg a keresztre Feszítettet szerető emberek, külsőleg vidám és mosolygós arccal, hogy szenvedésük rejtve maradjon az emberek előtt, és egyedül csak a legfőbb Jó ismerje azt. Minthogy pedig az ünnepen mindig van ünnepi lakoma is, legyen hát az eledel most Isten akarata, amint példát adott rá nekünk a mi keresztre feszített Szerelmesünk.

Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. {*} Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.

Én örvendezem az Úrban, és ujjongok szabadító Istenemben. {*} Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.

A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyházról a mai világban szóló lelkipásztori konstitúciójából

A keresztények emlékezvén az Úr szavára: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”{n}{r}Jn 13, 35{/r}{/n}, mit kívánhatnának jobban, mint azt, hogy egyre nemesebb lélekkel és hatékonyabban szolgálják ma a világ embereit. Így tehát hűségesen ragaszkodva az evangéliumhoz, belőle merítve az erőt, s mindazokkal összefogva, akik szeretik és teszik az igazságot, hatalmas feladatot vállaltak itt a földön, melyről számot kell majd adniuk annak, aki mindenki fölött ítélkezni fog az utolsó napon. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondogatja: „Uram, Uram”, hanem csak azok, akik megteszik az Atya akaratát{n}vö. {r}Mt 7, 21{/r}{/n}, és derekasan munkához látnak. Az Atya pedig azt akarja, hogy minden emberben fölismerjük Krisztust, a mi testvérünket, és hatékonyan szeressük, nemcsak szóval, hanem tettel is, így téve tanúságot az igazságról, s hogy közöljük másokkal a Mennyei Atya szeretetének misztériumát. Ha ezt tesszük, az emberekben az egész földkerekségen mindenütt felébred a Szentlélek ajándékaként az élő reménység, hogy végezetül fölvétetnek a békébe és tökéletes boldogságba abban a hazában, melyet az Úr dicsősége ragyog be.

„Annak pedig, aki a bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön örökké. Amen.”{n}{r}Ef 3, 20-21{/r}{/n}

Az Úrban most már eljutottatok a világosságra: éljetek úgy, mint a világosság fiai. {*} A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.

Ti vagytok a világ világossága. Világosságotok világítson az embereknek. {*} A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.

Péter eljött Rómába! Mi vezérelte őt, és mi hozta el ebbe a Városba, a Római Birodalom szívébe, ha nem az Úrtól kapott indítás iránti engedelmesség? Ez a galileai halász talán nem is akart idejönni. Talán szívesebben maradt volna otthon, a Genezáreti-tó partján hajójával és hálói között. De az Úr szavára, indításának engedelmeskedve, elérkezett idáig.

Egy nagyon régi hagyomány szerint a Néró-féle üldözés idején Péter el akarta hagyni Rómát. De az Úr közbelépett: szembe jött vele. Péter ezzel a kérdéssel fordult hozzá: „Quo vadis, Domine? – Hová mégy, Uram?” Az Úr ezt válaszolta neki: „Megyek Rómába, hogy másodszor is megfeszítsenek.” Péter erre visszatért a városba, és ott maradt egészen addig, míg megfeszítették.

A mi korunk arra szólít, arra ösztökél és arra kötelez, hogy az Úrra tekintsünk, és Krisztus legfőbb hatalmának misztériumában merüljünk el alázatos és áhítatos meditációban.

Mert Ő, aki Szűz Máriától született – az ács fia, ahogy vélekedtek róla, és az élő Isten Fia, amint Péter megvallotta_–, azért jött, hogy valamennyiünkből „papi népet” alkosson.

A II. Vatikáni Zsinat emlékezetünkbe idézte ennek a hatalomnak a misztériumát és azt a tényt, hogy Krisztus küldetése – a Pap, a prófétai Tanító és a Király küldetése – folytatódik az Egyházban. Mindenki, Isten egész népe részese ennek a hármas küldetésnek. A múltban talán azért is tették a pápa fejére a hármas koronát, hogy ezzel a szimbólummal fejezzék ki, hogy Krisztus Egyházának egész hierarchikus rendje, az egész „szent hatalom”, amelyet az Egyházban gyakorolnak, nem egyéb, mint szolgálat. Olyan szolgálat, amelynek egyetlen célja van: hogy Isten egész népe részesedjék Krisztusnak e hármas küldetésében és mindig az Úr hatalma alatt maradjon. Ez a hatalom nem e világi eredetű, hanem a mennyei Atyától való, s a kereszt és a föltámadás misztériumából következik.

Az Úr feltétlen és mégis édes és szelíd hatalma az ember legmélyebb vágyainak felel meg, és kielégíti értelmének, akaratának és szívének legmagasabb törekvéseit; nem az erőszak nyelvén beszél, hanem a szeretetben és az igazságban fejezi ki magát.

Péter új utóda a Római Székben ma alázattal, de bizakodva és áhítattal így imádkozik: „Ó Krisztus! Engedd, hogy a te egyetlen hatalmad szolgája lehessek! A te édes hatalmad szolgája! A te hanyatlást nem ismerő hatalmad szolgája! Tedd meg, hogy szolga legyek, sőt a te szolgáidnak a szolgája!”

Testvéreim! Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát!

Legyetek segítségére a pápának és mindazoknak, akik Krisztusnak akarnak szolgálni és Krisztus hatalmával akarják szolgálni az embert és az egész emberiséget!

Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy „mi lakik az emberben”. De egyedül ő tudja ezt!

Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek_–, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi!

Ne féljetek: az emberiség Megváltója kinyilatkoztatta a kereszt hatalmát és életét adta értünk! {*} Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!

Az Egyházban meghívást kaptunk az ő hatalmában való részesedésre. {*} Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!

Kapisztrán Szent János áldozópapnak „A papság tükre” című értekezéséből

Azok, akik az Úr oltárához vannak rendelve, fényként világítsanak, és az erkölcsi feddhetetlenség tiszteletreméltó példájával járjanak elöl, kerüljék a bűnök minden szennyét és tisztátalanságát. Erényes életük által legyenek saját maguk és embertársaik számára a föld sója, tetteik ragyogó fényességével a világ világossága, és világítsák meg mások életét, hiszen isteni tanítónk, Jézus Krisztus nemcsak apostolainak és tanítványainak, hanem az ő összes utódainak és a papoknak is mondta: Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák{n}{r}Mt 5, 13{/r}{/n}.

Valóban eltapodják az emberek, mint hitvány szemetet, a tisztátalan és szennyes lelkű papot, akit átjárt a bűn utálatossága, és foglyul ejtettek a gonoszság bilincsei. Értéktelennek tartják őt, mint aki nem használ sem önmagának, sem másoknak. Szent Gergely pápa így tanítja: „Ha valakinek az életét megvetik az emberek, a prédikációját sem fogják megbecsülni.”

A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak{n}{r}1 Tim 5, 17{/r}{/n}. Valóban kétszeres tiszteletet érdemelnek az ilyen méltó életű papok. Megbecsülést szereznek hivatásuk és egyéni életük által. Az ideigvaló javakat összekapcsolják a lelkiekkel, a mulandókat pedig az örökkévalókkal. A földön élnek halandó teremtmények között a természet viszontagságainak igájában, de szorgosan keresik az ég angyalainak társaságát, hogy mint éber szolgák tetszést találjanak a király előtt. Így, miként a nap is odafönt kel föl Isten magasságában, de a föld számára világít, ugyanígy a papok világossága is világítson az embereknek, hogy a papok jótetteit látva dicsőítsék a mennyei Atyát{n}vö. {r}Mt 5, 16{/r}{/n}.

Ti vagytok a világ világossága{n}{r}Mt 5, 14{/r}{/n}. A világosság ugyanis nemcsak magának világít, hanem szétszórja sugarait mindenfelé, és megvilágít mindent, amit csak maga körül talál, így világítja meg az igaz lelkű papság sugárzó élete mások életét is a szentség fényével, és így árasztja derűjét mindazokra, akik életét szemmel tartják. A papot arra rendelték, hogy másokat gondozzon, de saját élete példájával kell megmutatnia az embereknek, hogy miként éljenek az Úr Egyházában.

Ne hallgass, ha szavad mentségül szolgálhat, s ne rejtsd véka alá a bölcsességedet. {*} Mert hát a bölcsesség a szóban nyilvánul meg, az okosság pedig a nyelv válaszában.

Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. {*} Mert hát a bölcsesség a szóban nyilvánul meg, az okosság pedig a nyelv válaszában.

A szent apostolok a Szentlélek tüzétől vezetve bejárták az egész földet. Ugyanettől a tűztől föllelkesítve az apostoli hithirdetők is eljutottak, eljutnak és el fognak jutni a világ végéig, a föld egyik sarkától a másikig, hogy hirdessék Isten igéjét úgy, hogy Szent Pál e szavait méltán elmondhassák magukról is: Krisztus szeretete sürget minket{n}{r}2 Kor 5, 14{/r}{/n}.

Krisztus szeretete sürget, késztet minket, hogy elmenjünk, és hogy a szent buzgóság szárnyain felemelkedve repüljünk. Aki igazán szereti Istent, az szereti embertársát is; az igazán buzgó ember szeret is, de egy magasabb fokú szeretet mértéke szerint, úgy, hogy minél inkább lángol a szeretettől, annál inkább hajtja a buzgóság. Ha valakiben nincs buzgóság, az már annak a bizonyítéka, hogy az illető szívéből kihalt minden szeretet. Akiben viszont buzgóság lakik, az azt szeretné, és mindent meg is tesz azért, hogy Istent mindig jobban megismerjék, szeressék, és neki szolgáljanak e földön és a másvilági életben, mivel ez a szent szeretet határtalan. A buzgó ember ugyanígy tesz az embertársával is. Azt akarja, és arra törekszik, hogy itt, e földön mindenki megelégedett, a mennyei hazában pedig áldott és boldog legyen; hogy mindenki üdvözüljön; hogy örökre senki el ne vesszen, és meg ne bántsa Istent; hogy semeddig se maradjon meg bűnében; hogy meglássuk Istent a szent apostolokkal és mindazokkal együtt, akik apostoli lélekkel buzgólkodnak.

Magamnak mondom: a szeplőtelen Szívű Máriának fia az az ember, aki a szeretettől lángol, és ahol csak megfordul, e szeretetre gyullaszt mindenkit, és hathatósan kívánja, és minden segítséget megad azért, hogy minden ember ennek az isteni szeretetnek a tüzétől égjen. Az ilyen ember semmitől sem riad vissza. Örül annak, ha kifosztják, elviseli a megpróbáltatásokat, átöleli a szenvedéseket, mosolyog, ha gyalázzák, örül a gyötrelmeknek. Semmi másra nem gondol, csak arra, hogy Jézus Krisztust hogyan kövesse, és hasonlóvá legyen hozzá imádságában, munkájában, szenvedésében és Isten dicsőségének, valamint a lelkek üdvözítésének szüntelen és kizárólagos szolgálatában.

Nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. {*} Ennyire megszerettünk benneteket!

Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. {*} Ennyire megszerettünk benneteket!

A keresztény templom emlékeztet a mennyei Jeruzsálemre, amelynek alapfalait – Szent János látomása szerint – drágakövek alkotják{n}vö. {r}Jel 21, 19-20{/r}{/n}. A hívek is mint élő és szent kövek beépülnek az egyházi közösségbe az evangélium szerint való élet által, amit a látomás drágakövei jelképeznek.

A világoszöld színű jáspis tudniillik az elevenen zöldellő hitet és a tevékeny vallásos életet jelenti. Ez szerepel elsőként. Hiszen Istenhez fordulásunkban első lépés a hit, amely a hitetlenség minden elszáradt venyigéjét tűzre veti.

A kék színű zafír azokat jelenti, akik a mennyek országáért önmagukat vétkeikkel és bűnös vágyaikkal együtt keresztre feszítik.

A harmadik a kalcedon, amelyet nem lehet csiszolni, és a szelíd fénnyel égő lámpás halványságát mutatja. Ez azokra emlékeztet, akiket a hitetlenek semmiféle evilági csalárdsággal vagy hízelgéssel a hitben való megmaradástól eltántorítani semmi módon nem tudnak, és akik emellett alázatosan viselkednek.

A sötétzöld színű smaragd, amelyet elhagyott tájakon küzdelemmel kell megszerezni, leginkább azokat jelenti, akik kerülve az emberek tekintetét, egész életükben elrejtőznek, mint ahogy a remeték teszik, és hervadhatatlanul virulnak Krisztus szolgálatában.

A szárdonix, amely ónixból és szárdiumból áll, noha természete szerint egy kő, mégis három színben játszik: feketében, fehérben és pirosban. E kő jelképezi azokat a híveket, akiket a szeretet kettős parancsának a teljesítése tesz ékessé, és pirosak a szenvedéstől, lelkük tisztasága hófehér fényben ragyog, alázatosságukban mégis az utolsók közé számítják magukat.

A kárneol vérszínű, ezért kiválóan alkalmas arra, hogy a vértanúkra emlékeztessen.

A krizolit, amely izzó szikrákat szóró tündöklő színaranyhoz hasonló, azokat jelöli, akiknek értelme az isteni bölcsességtől fénylik, mint a vert arany, embertársaikhoz szóló buzdító szavaik pedig olyanok, mint a fellobbanó tüzes szikrák. Ilyenek voltak az apostolok, és ilyenek mindenkor a szentek.

A berill kettős színű: élénkzöld és halványsárga. Azokat jelzi, akiknek hite eleven és zöldellő, de alázatosságukban szerényen visszahúzódnak.

A topázról azt mondják, hogy minden drágakő színét magában foglalja. Ez azokat jelzi, akik minden erényben tündöklenek.

A krizopráz aranyszínű és zöldes fényű. Azokat jelképezi, akik kitűnnek a bölcsességben, bátrak a hitben, és hűségesen teljesítik a szeretet kettős parancsát Isten és embertársaik iránt.

A jácintkő, amely olyan, mint a víz tükrén csillogó napsugár, azokat jelzi, akik mindenféle bölcsességben kitűnnek.

Az ametiszt bíborszínű. Csodálatosan jelképezi azokat, akiknek az életútján a bűn uralmának még csak nyoma sincs.

Mindezek a szentek számunkra olyan égi jelek – mintegy álló és mozgó csillagok_–, akiknek fénye az egész Egyházat beragyogja.

Glattfelder Gyula püspöknek a szeged-csanádi székesegyház felszentelésekor mondott homíliájából

E márvány és az arany ragyogása, amely ezerfelé sugárzik a hívek arcán, mind azt bizonyítja, hogy Szeged városa nem szorul az Egyházzal szemben fennálló kötelességeinek a figyelmeztetésére. A templom egy városnak nemcsak a legmagasabb épülete és legfőbb ékessége, hanem a városnak és a benne lakók lelkének értékmérője is. Örülök, hogy az ország főpapsága és a pápa követe jelenlétében zenghetek hálaimát, és köszönetet mondhatok Szeged városának, hogy nem volt fukar, hanem amit ígért és fogadott a vész napjaiban, azt hősiesen megvalósította.

Amikor Szeged város fényes templomot emelt, akkor nem gondolt arra, és az Egyház sem gondolt arra, hogy itt a szórakozásnak vagy a tökéletlen lelkeknek adjon hajlékot. Az Egyház azért serkenti a várost, mert tudja, hogy a templom a legnagyobb áldás, mely a szent egyetértés hajléka. Itt nem hallatszik a lelkeket megosztó gyűlölet szava. Itt mindenki testvér. Senki sem lehet oly nagy, aki ide belép e falak közé, hogy belépéskor rá ne eszmélne Isten előtt való kicsinységére. De viszont senki sem lehet oly kicsiny, hogy itt e falak közt lélekben óriássá ne nőjön, és ne érezné az Isten közelségét. Kicsiny és nagy, gazdag és szegény egyformán testvér itt, mert azért jönnek ide, hogy kiegyenlítsék azokat az ellentéteket, amelyeket az élet vert lelkeik közé. Ez a szent testvériség hajléka.

Itt van jelen a szentek egysége, mely az eget a földhöz és az embert az emberhez fűzi. Hajléka azonban egyúttal az áldásos haladásnak is. Ebben a templomban az emberi gondolkozás és törekvés felségében fog ragyogni ennek a városnak a lelke.

Sok vihart látott Szeged, és amikor a legutolsó zúgott el felette, apáink nem rázták káromolva az öklüket, hanem letérdeltek, és elrebegték szent fogadalmukat. A város népe Istenhez fordult tehát a bajban, és segítséget is nyert. Ezen segítséget köszöni meg ez a templom. Apáitok lelket ígértek, és jól ismerték a népet, amikor templomot ajánlottak fel, mely az alföldi magyarság felfelé törő lelkének, haladásvágyának bátor és büszke szimbóluma.

Mindenható Úristen! Hálatelt szívvel borulunk isteni szent Fölséged elé. Fogadd kegyesen áldozatunkat. Szállj le közénk e szent hajlékba, és áraszd innen bőségesen atyai áldásodat ezen város és vidéke, sőt az egész ország népére.

Amikor ezen a helyen imádkoznak, {*} Bocsásd meg néped bűneit, Istenünk, és mutasd meg nekik azt a jó utat, amelyen járniuk kell, és tedd nyilvánvalóvá dicsőségedet e helyen.

Hallgass meg minket, választott néped Pásztora, aki nyájadként vezeted József népét. Aki a kerubok fölött trónolsz. {*} Bocsásd meg néped bűneit, Istenünk, és mutasd meg nekik azt a jó utat, amelyen járniuk kell, és tedd nyilvánvalóvá dicsőségedet e helyen.

HIMNUSZ

Jertek, hívek, tiszta szívvel

hódolatra gyűljetek.

Mór, az első szent magyar pap

tiszteletét tiszta ajkak

zengjék a nagy ünnepen.

Szálljon hála és dicséret

a ragyogó égre fel.

Mert az Isten küldte nekünk

szent Püspökünk, példaképünk,

kit most szívünk ünnepel.

Áldj meg minket, Szent Mór püspök,

Isten kedvelt embere,

pártfogásod küldd e népre;

bú és balsors annyi érte,

s mindig könnyes a szeme.

Hódolatra eléd gyűltünk,

te szent ember, hű barát;

segítséged esdve kérjük,

oltalmazd és védd a népünk

s ezt a szegény kis hazát. Ámen.

Éljetek méltón ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába

Testvéreim! Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban. Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre.

Mi tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is. Ti éppúgy tudjátok, mint mi, hogy – érdeketekben – hogyan viselkedtünk körötökben. S ti az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, s így Macedóniában és Achájában minden hívőnek példaképévé lettetek.

Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk. Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendő haragtól.

Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére, így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. Tanúk vagytok rá, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk köztetek, amikor hívők lettetek. Azt is tudjátok, hogy mint apa a gyermekét, egyenként intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltón ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába.

Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek.

Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében. Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel. Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket! A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!

Törekedjél igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. {*} Légy a hívek példaképe, beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban.

Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. {*} Légy a hívek példaképe, beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban.

Egy alkalommal Szent István király a fiával együtt Szent Márton egyházába tért imádkozni, amelyet Pannónia szent hegyén ő maga kezdett építtetni, és a szerzetesek jeles gyülekezetével ékesített. A király, ismerve a gyermek nagy érdemét, megadta fiának azt a tisztességet, amely őt megillette. Mert amikor az említett szerzetesek a körmenet befejeztével a királyhoz járultak tiszteletadásra, fiát előrebocsátotta üdvözlésükre. A gyermek Imre pedig Szentlélekkel eltelve: amint az isteni kegyelem sugallatára kinek-kinek érdemeit ismerte, a csókokat úgy osztotta egyenlőtlenül: az egyiknek csak egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül pedig egynek hét csókot adott.

Ezen a dolgon – a többiekkel együtt – Szent István király csendben igen elcsodálkozott. A mise végeztével azután bizalmas beszélgetésben szorgalmasan megtudakolta tőle, miért osztotta a csókokat egyenlőtlen számban. Szent Imre külön-külön mindegyiknek érdemeit feltárta atyja előtt, tudniillik, hogy aszerint adta a csókokat, egyiknek kevesebbet, másiknak többet, hogy ki-ki mennyi időn át tartott ki a megtartóztatás erényében. Azt is megmondta, hogy az, akinek hétre sokszorozta a csókok számát, egész életén át szűzi életet élt.

Ó, minden erényeket keltegető Kegyelem, te a mi természetünk gyarlóságát bőségesen felülhaladod, te a mélységes titkokat a kicsinyeknek felfeded, te voltál szent Imrének is tanítója, te adtad meg neki mások rejtett dolgainak megértését!

Ennek a belső kinyilatkoztatásnak igazsága pedig a következőképpen igazolódott. Néhány nappal azután, hogy eltávozott a szent hegyről, István király – csak két szolgáját vivén magával – visszatért ugyanoda, és a szerzetesek virrasztását és imádkozását titokban megfigyelte. Vége volt már a hajnali zsolozsmának, s a többiek leheveredtek ágyukra, csak azok maradtak ott a templomban, akiknek Szent Imre több csókot adott, és a templom titkosabb szegleteiben meghúzódva Isten színe előtt zsoltárokkal virrasztottak. A szent király külön-külön hozzájuk lépett, felfedte előttük arcát, és az áldás igéivel köszöntötte őket. Miközben egyesek a királyi felséget a csendet megszegve megtisztelték, ő a Mórnak nevezett testvérhez ért, akit Szent Imre hét csókkal különböztetett meg: de sem köszöntésének szép szavával, sem a királyi fenyegetés erejével nem tudta szóra bírni.

Megvirradván a reggel, amikor is a szerzetesek összegyülekeztek, a király maga is megjelent köztük, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosságban kipróbálja, mindenki előtt a szerzeteshez méltatlan cselekedetekkel vádolta. De a király állításaira Mór semmiféle ellenvetést nem tett, hanem alázatát el nem veszítve, reménykedőn Istenhez fordult, aki az emberi lélek szemlélője. Ebből pedig Szent István király megismerte, hogy fiának szavai nem tévednek, és a dolgot rendre előadva Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy püspöki székhely is dicsekedhessék vele, kevéssel utána a pécsi püspökségre emelte.

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, új és erős lelket önts belém. {*} Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet.

Az Úr igéje hangzik, szüzek nagy serege hirdeti a jó hírt. {*} Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet.

Ezt a megemlékezést azokban a templomokban ünnepelik, ahol a templomszentelés napja ismeretlen.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

A mi Urunk, Jézus Krisztus rendelte a földkerekség számára a lelki vezéreket, a tanítómestereket s az ő isteni misztériumainak szolgáit. Parancsot adott nekik, hogy világítsanak, mint a fény, és világosságukkal árasszák el már nem csupán Júdea földjét, hanem egyenesen a világ minden országát és minden emberét, a föld valamennyi lakóját. Valóban úgy van, ahogyan olvassuk: A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív{n}{r}Zsid 5, 4{/r}{/n}. A minden ember felett levő apostoli tisztségre ugyanis a mi Urunk, Jézus Krisztus hívta meg tanítványait.

Az igazság oszlopai és biztos alapjai lettek ezek a boldog tanítványok. Róluk mondta az Úr, hogy úgy küldi őket, amint őt küldte az Atya. E szavakkal azt is jelezte, hogy milyen nagy az apostoli tisztség méltósága, és hogy semmi mással össze nem hasonlítható a nekik átadott hatalom dicsősége. Mint látható, ezzel az apostoli intézmény feladatkörét is megjelölte.

Ha ugyanis az volt az Úr gondolata, hogy úgy kell küldenie tanítványait, amint őt küldte az Atya, akkor nyilvánvalóan az is szükséges volt, hogy leendő követői megtudják azt is, hogy mire küldte az Atya a Fiút. Ezért, miután az Úr Jézus a maga küldetését már sokféleképpen jellemezte, végül is ebben foglalta azt össze: Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot{n}{r}Lk 5, 32{/r}{/n}. És ezt is mondta: Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött{n}{r}Jn 6, 38{/r}{/n}. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ{n}{r}Jn 3, 17{/r}{/n}.

Így foglalta tehát össze röviden az apostoli munka céljait, és így mutatott rá a saját küldetése és az apostolok küldetése között fennálló hasonlóságra. E küldetésük alapján érezzék kötelességüknek az apostolok, hogy a bűnösöket bűnbánatra hívják, hogy a testben és lélekben betegeket gyógyítsák, hogy szolgálatukban ne a saját akaratukat keressék, hanem azét, akitől a küldetést kapták, és végül, hogy a világot, mint Isten tulajdonát, tanításukkal üdvözítsék. Ha az Apostolok Cselekedeteit és Szent Pál leveleit olvassuk, könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy a szent apostolok mennyire iparkodtak mindezeket a lehető legjobban megvalósítani.

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, és arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, {*} Maradandó gyümölcsöt.

Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok. {*} Maradandó gyümölcsöt.

Romzsa Tódor mint szemináriumi spirituális nem tett különbséget ruszin, ukrán, orosz és magyar kispap között. Számára mindegyik növendéke: leendő apostol és lelkipásztor volt. Rajongásig szerette népét. Ezért arra biztatta a ruszin papnövendékeket, hogy népük felemelkedésén fáradozzanak.

Mint a filozófia tanára, érdekfeszítően magyarázott, és a nehéz szövegeket sokszor humoros megjegyzésekkel oldotta fel. Mintha megsejtette volna a jövőt, növendékeit az ateizmus elleni harcra készítette fel. Minden egyes filozófiai tételnél megemlítette azt az ellenvetést, amely az ateisták részéről felmerülhet, és egyúttal megadta rá a választ. Tanítás közben biztos tudás sugárzott róla. Erre a biztos tudásra nevelte a növendékeket is, s azt akarta, hogy a katolikus világnézetet szakértelemmel és magabiztosan képviseljék.

A szeminárium kápolnájának szószékéről adott elmélkedései dogmatikai jellegűek voltak, de mindig fűzött hozzájuk erkölcsi tanulságokat is. Arra törekedett, hogy a hivatás kegyelmét egyre jobban kibontakoztassa a növendékekben. Nemcsak kispapjai, hanem paptársai is követendő példát láttak benne.

1947 őszén Sztálin jóváhagyta a Szovjetunióban működő keresztény egyházakra vonatkozó jelentéseket és intézkedési terveket, amelyek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye és annak püspöke, Romzsa Tódor sorsát is meghatározták. Hruscsov, az ukrajnai kommunista párt központi bizottságának első titkára Sztálinhoz fordult azzal a kéréssel, hogy engedélyezze számára a Rómával egyesült egyházi felsőbbség likvidálását az egykor magyar városban, Ungváron.

Tódor püspök és egyházmegyéjének papjai továbbra is igyekeztek úgy élni és tevékenykedni, mintha ez a veszélyhelyzet nem létezne, tudomásul véve azt, hogy életterük mindinkább beszűkül. Amikor Lóka (Lavki) községben (Munkácsi járás) befejeződött a templom felújítása, annak 1947. október 26-án, Krisztus Király ünnepén történő felszentelésére Tódor püspököt kérték meg.

Mivel a püspökre és papjaira vonatkozó utazási tilalmat csak az illetékes egyházügyi megbízott oldhatta fel, ezért az állambiztonsági szervek jól ismerhették az utazás időpontját. Az ünnepélyes templomszentelés után a püspök és kísérete a beregszőllősi plébánián ebédelt. Itt a helybeliek figyelmeztették, hogy a faluvégen idegen férfiakat és autókat láttak, ezért a püspök a következő napra halasztotta a hazatérést.

Másnap, hétfőn 9 óra tájban Iványi irányába indult hazafelé. Beregszőllőstől 2-3 km távolságban azonban egy nagy, 12 kerekes teherautó teljes sebességgel hátulról belerohant a püspököt szállító lovas kocsiba. A püspök és Bacsinszky Dániel parochus atya az úttestre zuhantak, kísérőit, Bereznay András titkár atyát és két kispapot pedig az ütközés ereje 10 méterre röpítette a mezőre, akiket a támadók még agyba-főbe vertek. A felocsúdott két kispap segítségért kiabálva a közeli falu felé futott, de a pufajkás merénylők – abbahagyva a püspök ütlegelését – utolérték őket. A püspöki titkár eszméletlenül feküdt. Bacsinszky Dániel parochust, akinek a lábán amúgy is átment a gázoló teherautó kereke, úgy látszik a püspöknek nézték, mert az ütlegekből különösen is sok jutott neki. Tódor püspök fejsérüléseket és állkapocstörést szenvedett a vastárgyakkal való csapásoktól. A merénylők rövid időn belül végeztek volna áldozataikkal, de Iványi felől emberek közeledtek. Erre a támadók elmenekültek.

A postaautón a sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az orvosok mindent megtettek a sérültek érdekében. Tódor püspök leginkább a fején sérült meg. Állkapcsán kétszeres törést szenvedett, szájüregében csupán hét foga maradt épségben, a többi részben kitört, részben meglazult. Egyik lábszárán hosszanti nyílt sebek voltak, egész testét zúzódások és kék foltok borították. A műtétek, illetve az orvosi ellátás után nyugodtan telt el az éjszaka, a betegek állapota stabilizálódott.

Teofila bazilita rendi nővér (aki a sebészeti osztály főnővére és a kórház adminisztrációs főnővére volt) tanúsítja, hogy a kórház főorvosa – szokatlan eljárással – másnap egy fiatal leányt alkalmazott betegápoló nővérnek arra az időszakra, amíg Tódor püspök és kísérete a kórházban tartózkodott, és határozott utasítása volt, hogy ételüket a konyháról is ez az új alkalmazott hozza majd be személyesen számukra, sőt szállást is a sebészeten kellett neki biztosítani. A főorvos igyekezett eltávolítani a nővéreket és a hozzátartózkodókat, hogy ne töltsék az éjszakát a betegek mellett, hiszen itt van az új „nővér”, akit kizárólag az új sebesültek mellé vett fel. A főorvos Bacsinszky atyát át akarta helyezni a teológusok kórtermébe, hogy a püspöknek kellő nyugalmat lehessen biztosítani, de Tódor püspök határozottan arra kérte, hogy paptársa maradjon mellette.

Másnap Tódor püspök meggyónt és megáldozott. Állkapocs törése, illetve az azt rögzítő kapcsok miatt egy kis cső segítségével csak folyékony táplálékot tudott magához venni.

A főorvos és helyettese péntekről szombatra virradó éjjel nagyon kései időben, akárcsak az előző éjszakán is, vizitet tartottak. A főorvos a nővéreket kiparancsolta a betegszobából, ahogyan mondta: „Mindössze öt percre.”

Amikor a nővérek visszajöttek, úgy látszott, hogy semmi baj nem történt. De nemsokára a püspök felsóhajtott: „Jézusom”, majd látták, hogy az egész testét megrázó görcs után nem mozdul többé. A szomszéd ágyon fekvő Bacsinszky atya csak annyit tudott mondani: „Volt itt egy nővér, és a püspök atya orra alá tartott valamit.” Ez a vallomás és az orrnál kezdődő kékülés arra mutatnak, hogy a méreg a belélegzéssel, az orr nyálkahártyáján keresztül szívódott fel, s okozta halálát mintegy 10 perc alatt, 1947. november 1-én.

Csak másnap, vasárnap este engedélyezték a püspök testének hazaszállítását a munkácsi kórházból. Hétfőn a hívek egész nap búcsúztak a Székesegyházban felravatalozott főpásztoruktól. November 4-én délelőtt a Szent Liturgia után Tódor püspököt a Székesegyház kriptájában temették el.

Szeretlek téged, Uram, én erősségem; {*} Az Úr az én erősségem és oltalmam.

Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged. {*} Az Úr az én erőségem és oltalmam.