Január

Athénban úgy voltunk, mint egy folyónak két ága, amelyek közös hazai forrásból fakadtak, de a tudásvágyuk szétszakította őket, majd szinte egy akarat folytán, tudniillik az Isten ösztönzésére, újra egyesültek.

Akkoriban nemcsak magam vettem körül csodálattal az én nagy Vazulomat, mivel láttam erkölcsi komolyságát, érett és bölcs beszédét, hanem hasonló viselkedésre bírtam másokat is, akik kevésbé ismerték őt. Így sokan mások is megbecsülésükbe fogadták, mivel már hírből ismerték.

Mindennek mi lett az eredménye? Az, hogy így csaknem ő volt az egyetlen kivétel azok között, akik Athénba jöttek tanulni; mert nagyobb megbecsülésben részesült, mint ami a kezdő tanulónak kijárt volna. Ez lett barátságunk bevezetője, kapcsolatunk gyújtószikrája, így sebzett meg minket a kölcsönös szeretet.

Amikor idők múltával kölcsönös vonzalmunkat feltártuk egymás előtt, és azt is, hogy a filozófiáért lelkesedünk, akkor már mindene lettünk egymásnak: lakótársak, elválaszthatatlan barátok voltunk, egyetértettünk, egyformán gondolkodtunk, és napról napra forróbbá és erősebbé szőttük egymás közt a szeretet szálait.

Egyforma tudásszomj vezetett bennünket, és – noha ez a féltékenység egyik legerősebb indítéka – mégis távol állt tőlünk az irigység, bár a vetélkedést nagyra tartottuk. Ez a kettőnk közötti versengés egyikünket sem emelte a másik fölé, mert mindegyikünk a másiknak engedte át az elsőséget, hiszen mindegyikünk sajátjának tartotta a másik dicsőségét.

Úgy tetszett, hogy egy lélek lakik kettőnkben, két testet éltetve egyszerre. Ha nem is lehet igazat adni azoknak, akik szerint a dolgok mind átjárják egymást, nekünk mégis nyugodtan elhiheti bárki, hogy mindketten egymásban és egymásnál éltünk.

Mindkettőnk munkája és törekvése egyformán az erényre irányult, hogy a jövendő reménységnek éljünk és így felkészüljünk arra, hogy már halálunk előtt kiköltözzünk ebből a világból. Ezt tartottuk szem előtt életünk és minden cselekedetünk irányításában. Egyrészt az isteni parancsok útmutatását követtük, másrészt pedig egymást támogattuk erényeink tökéletesítésében. Talán nem tűnik elbizakodott beszédnek, ha azt mondom: mi egymásnak szabályul és mértékül szolgáltunk a jónak a rossztól való megkülönböztetésében.

Az embereknek más és más nevük van, amelyet vagy szüleiktől kaptak, vagy maguk szereztek az életben tanúsított törekvéseik, illetve elért eredményeik alapján. Nekünk viszont az volt nagy dicsőségünk és nagy nevünk, hogy Krisztus-követők legyünk, és kereszténynek hívjanak minket.

Az Úr bölcsességet ad a bölcseknek, és tudományt azoknak, akik megértik. {*} Kinyilatkoztatja a mélységes és elrejtett titkokat.

Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. {*} Kinyilatkoztatja a mélységes és elrejtett titkokat.

Jézus szent neve az a név, amely után annyira vágyakoztak az ősatyák, amelyet annyi gyötrelem közt vártak, amelyre annyi megpróbáltatás közepette hosszú időn át várakoztak, amelyet annyi sóhajtozással hívtak, amelyért könnyek között oly sokszor fohászkodtak, és amely végül is a kegyelem idején irgalmasan megadatott nekik. Erről a névről ne a hatalom, ne a bosszúállás, hanem az igazságosság jusson eszedbe. Legyen ez a név számodra az irgalmasság neve, hangozzék füledbe állandóan Jézus neve, mert szépen cseng a hangja, és bájos az arca{n}vö. {r}Én 2, 14{/r}{/n}.

Hitünk erős alapja tehát Jézus neve, és ez a név Isten gyermekeivé tesz bennünket. A mi katolikus hitünk valójában azt jelenti, hogy megismerjük Jézus Krisztust, és elfogadjuk az ő megvilágosító kegyelmét, mert ő a lélek világossága, az élet kapuja, az örök üdvösség alapja. Aki ezt a nevet nem vallja vagy elhagyja, az olyan, mint az az ember, aki az éjszaka sötétjében lámpa nélkül jár, mint aki a szirtek között csukott szemmel járva lezuhan. Bármennyire is kitűnnék éles elméjével, vak vezetőt követ, amikor az égi titkok megértésében a saját esze után megy. Olyan ember ez, mint aki az alapozással nem törődve akar házat építeni; vagy éppenséggel hasonlítható ahhoz, aki az ajtót mellőzve a tetőn keresztül akar bejutni a házba. Az alap tehát Jézus: ő a fény és az ajtó, aki utat mutat a tévelygőknek, aki a hit világosságát nyújtja mindenkinek. Ebben a világosságban az ismeretlen Istent kereshetjük, a keresett Istenben hinni tudunk, és őt a hitben megtaláljuk. Ez az alap tartja fenn a Jézus nevében felépített Egyházat. Jézus neve fény az igehirdetőknek. Ez teszi világossá szavukat, a meghirdetett igéket pedig elfogadhatóvá. És mit gondolsz, honnét van az egész világon a hitnek olyan hirtelen keletkezett és erős fényessége, ha nem Jézus nevének meghirdetéséből? Nemde ennek a névnek a fényében és vonzásában hívott meg minket Isten az ő csodálatos világosságára? Akik pedig megvilágosodtak és ebben a fényben látják meg a világosságot{n}vö. {r}Zsolt 35, 10{/r}{/n}, azokról méltán mondja az Apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei{n}{r}Ef 5, 8{/r}{/n}.

Ó dicső név, ó kedves név, ó szeretett és erőteljes név! Általad megoldódnak a bűn kötelékei, általad győzzük le az ellenséget, általad gyógyulnak meg a betegek, általad edződnek meg a megpróbáltatásokban és gyulladnak örömre a szenvedők. Te vagy a hívők dicsősége, te az igehirdetők tanítója, a munkálkodók erőforrása, te az ellankadók támasza. A te tüzedtől és melegedtől csillapodnak a bűnös vágyak, nyerjük meg a kért segítséget, esnek elragadtatásba a szemlélődő lelkek, és általad dicsőülnek meg mindnyájan, akik a mennyei dicsőségre jutnak. A te szent neved által, édes Jézusunk, velük együtt minket is gyűjts egybe.

Örvendjenek mind, akik benned bíznak, Uram, és ujjongjanak szünet nélkül. Te véded őket, ők pedig magasztalnak téged. {*} Akik nevedet szeretik.

Arcod fényében járnak, Uram, és egész nap nevednek örvendeznek. {*} Akik nevedet szeretik.

Az igazság hirdetője nem tévedett, hanem helyesen mondta, hogy mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztusban, üldözést szenvednek{n}vö. {r}2 Tim 3, 12{/r}{/n}. Úgy gondolom, senki sincs kivéve ez alól az általános szabály alól, csak az, aki vagy elhanyagolja, vagy nem ismeri a fegyelmezett, szent és buzgó életet ebben a világban{n}{r}Tit 2, 12{/r}{/n}.

Távol legyen tőletek, hogy ti azok közé tartozzatok, akiknek háza békességes, nyugodt és biztonságos, és akik fölött nincs az Isten büntető vesszeje, akik jó sorsban töltik életüket, és végtére is elkárhoznak.

Lelketek tisztasága és jámborságtok azonban kiérdemli és igényli, hogy – mivel Isten elfogadott benneteket, és kedvesek vagytok előtte – lelketek tisztasága sok megpróbáltatáson át finomodjék ki egészen. Ezért, ha olykor kétszeres vagy háromszoros erővel suhog fölöttetek a kard, még ezt is örömmel kell a szeretet jelének tekintenetek.

Külső harc és belső félelem: ez kétélű kard. Belsőleg akkor sokszorozódik, amikor az a bizonyos csalárd szellem álnoksággal és hízelgéssel nyugtalanítja a szívek mélyét. Az ilyenfajta küzdelmeket már eddig is eléggé megismertétek. E nélkül lehetetlen lett volna eljutnotok a belső békéteknek és nyugalmatoknak erre az oly szép rendjére.

Külsőleg viszont akkor sokszorozódik a kard, amikor az Egyház lelki javai ellen tör ki alaptalanul az üldözés: ez esetben súlyosabbak a sebek, főleg ha barátainktól kapjuk azokat.

Ez Krisztusnak az a kívánatos és boldog keresztje, amelyet András apostol oly férfiasan és örvendező lélekkel fogadott. Egyedül ebben kell dicsekednünk, mondja az Apostol, Isten választott edénye.

Tekintsetek fel tehát hitünk szerzőjére és fenntartójára, Jézusra, aki övéitől ártatlanul szenvedett, és a bűnösök közé számították. Ha tehát isztok a mi Urunk, Jézus csodálatos kelyhéből, adjatok hálát az Úrnak, aki az összes javakat osztogatja.

A szeretet és béke Istene pedig, adjon békességet szíveteknek és gyorsítsa meg előrehaladástokat. Oltalmazó pajzsként rejtsen el arca az emberek zaklatásai elől egy időre, amíg csak el nem vezet és át nem ültet abba a teljességbe, ahol mindörökre a béke szépségében, a bizalom otthonában és a bőség nyugalmában fogtok megállapodni.

Tanításának fénysugarával megvilágította a sötétség foglyait; {*} Szeretetének melegével kiváltotta a szegénység és a hatalom rabjait.

A gonoszságból kimentette az eltévedteket, az elnyomástól megszabadította a szegényeket. {*} Szeretetének melegével kiváltotta a szegénység és a hatalom rabjait.

Jól tudom, Atyám, mindenható Istenem, hogy életem legfőbb kötelességeként azzal tartozom neked, hogy minden szavam és gondolatom téged dicsőítsen.

Hiszen a tőled kapott beszédkészségemnek semmi más nagyobb jutalma nem lehet, mint hogy téged hirdetve neked szolgáljon, és bizonyságot tegyen a téged nem ismerő vagy téged eretnek módon tagadó világ előtt, hogy te vagy az Atya, azaz a mi egyszülött Istenünk Atyja.

Mindez persze csak az én akaratom elhatározása, ehhez még kérnem kell a te segítséged és irgalmad ajándékát is, hogy hitünk látható megvallásának kifeszített vitorláit Szentlelked fuvallata dagassza, és e téged magasztaló prédikálásunk útját te irányítsd. Hiszen hűséges a nekünk adott ígéreteihez az, aki ezt mondja: Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek{n}{r}Mt 7, 7{/r}{/n}.

Tudjuk, mi magunk gyengék vagyunk, ezért kérjük majd tőled mindazt, amire szükségünk van. Prófétáid és apostolaid írásait is majd szüntelen igyekezettel kutatjuk, és kopogtatni fogunk minden előttünk bezárt ismeret ajtaján, de egyedül tőled függ, hogy megadod-e, amit kértünk, hogy meglesz-e, amit kerestünk, és kinyílik-e az az ajtó, amelyen zörgettünk.

Ránk nehezedik emberi természetünk tunya tudatlansága, hiányos a tudásunk, és a te titkaid megértésében korlátoz még bennünket értelmünk gyengesége is. Ha azonban állandóan foglalkozunk tanításaiddal, ez elvezet bennünket az isteni dolgok megismerésére, és a hitbeli engedelmesség a természetes vélekedés fölé emel minket.

Mi gyámoltalanok vagyunk, azt várjuk tehát, hogy te kezdd el bennünk a szót, te erősítsd annak további folytatását, és te kapcsolj be minket is a prófétai és apostoli lelkek közösségébe, hogy tanításaikat ne értelmezzük másképp, mint ahogyan ők mondták, és szavaik sajátos jelentését is ugyanabban az értelemben magyarázzuk.

Mi ugyanis azt akarjuk hirdetni, amit isteni sugallatra ők prédikáltak, hogy te vagy az örök Isten, az örökkévaló egyszülött Fiúnak az Atyja. Téged, az egy Istent, aki nem születtél, és az egy Úr Jézus Krisztust, aki öröktől fogva tőled született, nem szabad az igazságtól eltérve a többi istenek közé sorolni. De nem szabad azt sem tanítanunk, hogy ő nem tőled, az egy Istentől született volna, és nem szabad másnak, mint igaz Istennek tartanunk őt, aki tőled, az igaz Istentől, az Atyától született.

Add meg tehát nekünk, hogy megértsük a szavakat, adj értelmünknek világosságot, add, hogy tiszteletben tartsuk tanításaidat, add, hogy hűek legyünk az igazsághoz. Add, hogy amit hiszünk, „azaz amit tanultunk a próféták és apostolok tanításából”, téged, az egy Istent, az Atyát és egy Urunkat, Jézus Krisztust egyrészt hirdessük most az ezt tagadó eretnekekkel szemben, másrészt pedig úgy dicsőítsünk téged, Istenünket, és úgy hirdessük Krisztust is, hogy tanításunk tévedés nélküli legyen.

Minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való. {*} Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.

Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. {*} Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.

Az evangéliumi tanácsokat, az Istennek szentelt szegénységet, tisztaságot és engedelmességet isteni ajándékként kapta az Urától az Egyház, hiszen az Úr szavain és példáján alapulnak; az apostolok, az atyák, az Egyház tanítói és pásztorai ajánlják; az isteni kegyelem is mindig megőrzi ezt az ajándékot. Magának a hivatalos Egyháznak pedig gondja van arra, hogy a Szentlélek vezetésével értelmezze e tanácsokat, szabályozza követésüket, és a bennük foglaltak alapján tartós életformákat is megszervezzen. Így a magból, amelyet Isten vetett el az Úr földjén, fa nőtt, csodálatos és szerteágazó fa: a remetéskedő és a közös élet különféle formái alakultak ki, és szerzetescsaládok nagy változatosságban. Mindezek jelentékenyen segítik tagjaik tökéletesedését, és gyarapítják az egész krisztusi test gazdagságát. A szerzetescsaládok ugyanis megadják tagjaiknak az életforma szilárdabb állandóságát, a jól bevált tanítást a tökéletesség elérésére, Krisztus seregében a testvéri közösséget és a segítséget az engedelmességben kibontakozó szabadsághoz úgy, hogy szerzetesi elkötelezettségükben biztosan helytállhatnak és hűségesen kitarthatnak, s örvendező lélekkel haladhatnak előre a szeretet útján.

A szerzetesség az Egyház isteni és hierarchikus alkotmánya szempontjából nézve nem közbülső állapot a klerikusok és a laikusok között. Az Isten ugyanis mind a két részről hív keresztény hívőket, hogy az Egyház életén belül különleges adományban legyen részük, és ki-ki közreműködjék a maga módján az Egyház üdvösségszerző küldetésében.

Elérkezett, amit mindig kívántam: feloszlani, s Krisztussal egyesülni. {*} Pályámat végigfutottam, már csak az igazság koszorúja vár rám.

Már régóta társamnak ígért remeteségemben az Úr. {*} Pályámat végigfutottam már csak az igazság koszorúja vár rám.

A szülők halála után húgával egyedül maradva a körülbelül 18-20 éves Antal átvette a ház és húga gondviselését.

Nem telt el még hat hónap sem a szülők halála után, amikor szokása szerint a vasárnapi misére ment, és útközben azt forgatta magában, hogy hogyan hagyták el az apostolok mindenüket, és követték Üdvözítőnket, és azokra is gondolt, akik az Apostolok Cselekedetei szerint minden vagyonukat eladták, árát pedig az apostolok lábához tették, hogy a szegényekről gondoskodjanak belőle. Elgondolkodott azon is, hogy az ilyeneket micsoda remény várja a mennyben. Ezen elmélkedve lépett be a templomba, s történt, hogy amikor az evangéliumot olvasták, Antal hallotta, hogy az Úr azt mondja a gazdag ifjúnak: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem!{n}{r}Mt 19, 21{/r}{/n}

Antal ekkor, mintha isteni indításra jutottak volna eszébe a szentek, s mintha őmiatta olvasták volna az említett részt, mihelyt kijött a szentmiséről, az őseitől örökölt birtokot (mintegy 300 szántásnyi termékeny és szép fekvésű földje volt), elajándékozta a falusi szomszédoknak, hogy az ne legyen terhére sem neki, sem a húgának. Aztán pénzzé tette minden ingóságát, s az érte kapott nagy összeget szétosztotta a szegények között, csak egész keveset tartott vissza a húga számára.

Legközelebb a vasárnapi misére menve hallotta, hogy az Úr azt mondja az evangéliumban: Ne aggódjatok a holnap miatt!{n}{r}Mt 6, 34{/r}{/n} Ezután már azt sem tudta elviselni, hogy valamije is maradjon, s kimenve, azt is szétosztotta a szegényebbek között. Húgát az általa ismert szüzekre és a hívekre bízta, hogy ők neveljék. Ő maga pedig ettől kezdve háza közelében önmegtagadó életre adta magát, és kemény, önmegtartóztató életet élt.

Saját kezével dolgozott, mert ezt hallotta: Aki nem dolgozik, ne is egyék!{n}{r}2 Tessz 3, 10{/r}{/n} Így részben magának tudott kenyeret venni, részben a szegényeken tudott segíteni.

Gyakran imádkozott, mivel azt tanulta, hogy visszavonultan, szünet nélkül kell imádkozni{n}vö. {r}1 Tessz 5, 17{/r}{/n}; annyira figyelt a szentírási olvasmányokra, hogy abból semmit sem felejtett el, hanem mindent megjegyzett, úgyhogy végül is emlékezete szolgált neki könyv gyanánt.

Az összes közelben lakó és becsületes férfi, akivel bizalmasan elbeszélgetett, csodálta ezt az embert, és Isten barátjának hívták. Egyesek gyermekükként, mások testvérükként szerették őt.

Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. {*} Aztán gyere, és kövess engem!

Aki nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom. {*} Aztán gyere és kövess engem.

HIMNUSZ

Margit e földön nyílt virág,

Pannóniának drága gyöngy:

zendítse rá a szent öröm

domonkos rendje kardalát!

Midőn veszélyben volt hazánk,

értünk ajánlta életét:

Felszentelt házak rejtekén

bocsánatot esdett le ránk.

Klastrom fogadta, s eltakart mindent,

mit ér királyi vér;

a testének csak szenvedést,

csak böjtöt és ostort akart.

Szívében Krisztusért hevült,

feléje tárta karjait,

s az ő erődén tagjait

szolgálta rendületlenül.

Dicsérjük Istenünk, Atyánk

s Fiát, ki véle egy való,

s Lelkük, a szent Vigasztaló,

dicsértessék örökkön át! Ámen.

Ant. 1Fényűzéssel, csalfasággal telt világot elítél. Margit, szűz ártatlansággal, boldog égi nászt remél.

Ant. 2Cilicium övezi, fején szűzi fátyla, magát ostorral veri Krisztus szentelt lánya, kemény vasöv derekán az ő boldogsága.

Ant. 3Szentségének illatát ontja bőven a népnek, fénylő példát benne lát mind, aki vele élhet.

Testvéreim! A szüzeket illetően nincs külön parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint olyan, aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel. Azt tartom, a mostani megpróbáltatások miatt ez az állapot ajánlható; jó, ha így marad az ember.

Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget. De ha megnősülsz, nem vétkezel, s ha a lány férjhez megy, nem követ el bűnt. Ám az ilyeneket testi nyugtalanság gyötri, s én meg akarlak kímélni benneteket

Azt mondom tehát, testvérek: az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki használja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.

Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.

Ha valaki mégis úgy véli, hogy igazságtalanul bánna hajadon lányával, mert eljárt fölötte az idő, ha úgy van rendjén, tegye, amit akar. Nem vétkezik, kössenek csak házasságot. Akinek azonban szilárd a meggyőződése, s minden kényszerítő ok nélkül, teljesen szabadon úgy döntött, hogy megőrzi hajadon lányát, jól teszi. Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi.

Az asszony le van kötve, amíg férje él, de ha férje meghal, felszabadul. Férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. Boldogabb azonban, ha úgy marad, ahogy van. Ez a tanácsom, és hiszem, hogy Isten Lelke szerint beszélek.

Akarom, határozottan tudjátok meg: {*} Szüzességem tisztaságát, amelyet kiskoromban egész lélekkel az Úr Jézus Krisztusnak szenteltem, nemcsak világi dicsőségért, de sem életért, sem halálért még a legkisebb dologban sem szegem meg vagy sértem meg.

Nemde szüleid vagyunk, és Isten parancsa szerint nekünk engedelmeskedni tartozol? {*} Szüzességem tisztaságát, amelyet kiskoromban egész lélekkel az Úr Jézus Krisztusnak szenteltem, nemcsak világi dicsőségért, de sem életért, sem halálért még a legkisebb dologban sem szegem meg vagy sértem meg.

XII. Piusz pápa határozatából, amellyel Árpád-házi Margitot szentté nyilvánította

Istentől ránk ruházott apostoli szolgálatunkból folyóan ránk háruló legnagyobb feladatok közt sincs oly súlyos, de kedvesebb sem, mint az, hogy a vallásos tisztelet legmagasabb elismerését megadjuk azoknak a híveknek, akik földi életükben az erények minden fajtájában a tökéletesség fokára jutottak, és méltán állnak az életszentség hírében. Teljes joggal kell ezek közé sorolnunk a katolikus magyar nemzet díszét, Szűz Szent Margitot, IV. Béla király leányát, Szent Domonkosrendi apácát. Mivel ő folyamatosan ősi tiszteletnek örvend, erényeiről és csodáiról hitelt érdemlő történetírók egyöntetű tanúságtétele sem hiányzik, valóban méltónak találjuk arra, hogy, bár nem szabályszerű és szokásos szentté avatással, hanem saját döntésünkkel szentnek nyilvánítjuk, és a szentek sorába iktatását elrendeljük.

Margit abból az Árpád-házi királyi családból származott, amely csupán a 13. században egymaga még négy, az életszentségben kiemelkedő nőt adott Isten Egyházának, nevezetesen Szent Erzsébetet, Boldog Ágnest és IV. Béla királynak két leányát, Kingát és Jolánt, akiknek tiszteletét az Apostoli Szentszék megerősítette. Margit 1242 körül született, amikor a tatárok Magyarországot tűzzel-vassal pusztították. Szülei, IV. Béla és Laszkarisz Mária, a megfogant magzatot, ha leány lesz, Istennek szándékoztak szentelni engesztelő áldozatként az ország felszabadulásáért és saját megmenekülésükért. Imádságuk és fogadalmuk meghallgatásra talált. Édesanyja, megemlékezve ígéretéről és a kapott jótéteményekről, már négyéves kora előtt a veszprémi apácák kolostorába vitte. Itt Margit tanulékony, készséges és nemes lelkületével és nyíltszívűségével tűnt ki. Amikor pedig királyi atyja a Duna szigetén, amely ma Szent Margit nevét viseli, kolostort emelt, abba nemcsak szüzeket telepített, hogy magukat égő áldozatként egyedül Istennek szenteljék, hanem odavitte Margit lányát is, akit a többi gyermekei közül annál gyengédebb érzéssel szeretett, minél inkább felismerte benne az Istennek szentelt jámbor élet ígéretes csíráit.

Eközben Margit egyre jobban magáévá tette az Apostol szavát; Uramnak, Krisztus Jézusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam{n}{r}Fil 3, 8-9{/r}{/n}. Mindig a legsilányabb ruhákba öltözött, az alacsonyrendű szolgálatokra áhítozott. A söprésben, szennyes helyek takarításában, konyhai munkában, nehéz terhek cipelésében lelte örömét. A beteg nővéreket, sőt szolgálókat, akiknek betegsége miatt mások fertőzéstől tartottak, szeretettel és a megalázkodásnak nagy vágyával szolgálta ki, és a körülöttük kínálkozó összes nehéz és alantas szolgálatot magának követelte.

Az Úr szenvedésének titkairól zokogva elmélkedett, és a vértanúság forró vágya lobogott benne. Szívesen imádkozott az eukarisztikus színekben rejtőző Jézus Krisztus előtt vagy a feszület előtt naponta hosszú órákon át, szívét kiöntve. De imádkozott ő mindenütt megszakítás nélkül. Az előírt istentiszteletet nem ritkán az Atyaistenhez vagy a Vigasztaló Szentlélekhez intézett könyörgésekkel és a neki olyannyira kedves Szűz Istenanya dicséretével tetézte.

Margit tevékenységét nem korlátozta csupán az Istenhez intézett lángoló könyörgésekre és igen kemény vezeklésekre. Nem habozott éles szemrehányásokkal illetni a bűnt sem, akárki, még ha a legnagyobb tekintélyt vagy méltóságot képviselő személy követte is el. Amikor pedig látta az atyja családját marcangoló ellenségeskedéseket és meghasonlást, a nép elnyomását, az Anyaszentegyháznak zsarnoki lábbal tiprását, a kolostorok elnéptelenedését, Margit a mindenható Isten haragjának engesztelésére és népe számára a kegyelem kieszközlésére, még bőségesebb könnyhullatással imádkozott. Testét böjtökkel sanyargatta, vezeklőövet viselt, siratva azok bűneit, akik gonoszul Isten ellen cselekszenek, s egészen imádságba merülve járt közben népéért Istennél.

Közeli halálát előre tudva, az Egyház végső szentségeit angyali áhítattal vette fel, s harmincadik életévének betöltése előtt elaludt az Úrban.

Ajánld testedet és lelkedet az Úristennek, és szíved legyen mindenkor az Úrral, {*} Hogy sem halál, sem egyéb ok téged el ne vonjon Isten szerelmétől.

Ez az atyák tökéletessége: Istent szeretni, magunkat megvetni, senkit meg nem vetni, senkit meg nem ítélni. {*} Hogy sem halál sem egyéb ok téged el ne vonjon Isten szerelmétől.

Szent Ciprián vértanú püspök és a római egyház levélváltásából Szent Fábián pápa vértanúhalála alkalmával

Amikor Szent Ciprián értesült Fábián pápa haláláról, ezt a levelet írta Róma papjainak és diakónusainak:

„Szeretett testvéreim! A kiváló férfiúnak, a szent tisztségben társamnak haláláról eleinte bizonytalan hírek érkeztek, és ellentétes értesüléseink voltak. Ekkor kaptam meg leveleteket, amelyet Crementius alszerpap által juttattatok el hozzám. Ebből teljes képet kaptam dicsőséges haláláról, nagyon boldog voltam, mert kiváló kormányzói működéséhez híven életét is tiszteletre méltó módon fejezte be.

Ezzel kapcsolatban fogadjátok szívből fakadó jókívánságaimat: az ő emlékét ugyanis olyan ünnepélyes és messzire világító tanúságtétellel örökítettétek meg, hogy általatok jutott el hozzánk annak ismerete. Elöljárótok dicsőséges emlékének híre pedig nemcsak számotokra dicsőség, hanem a hit és az erényesség jó példáját nyújtja számunkra is.

Mert amennyire megnöveli a bukás veszélyét a hívek számára egy elöljáró erkölcsi összeomlása, annyira hasznos és üdvösséges az, ha egy püspök a hit erősségével ad követendő példát testvéreinek.”

Amint kitűnik, még ennek a levélnek a vétele előtt a római egyház a karthágói egyháznak így tett tanúságot arról, hogy hűséges maradt az üldöztetések alatt:

„Az egyházi közösség erősen áll a hitben. Igaz ugyan, hogy egyesek a megfélemlítés hatása alatt elbuktak. Voltak, akik az állásukat féltették, másokat pedig csupán az emberektől való félelem kerített hatalmába. Az elbukottak ugyan kiszakadtak közösségünkből, de mi nem hagyjuk magukra őket. Biztattuk, és mindig is biztatjuk, hogy tartsanak bűnbánatot, mert ily módon bocsánatot kapnak attól, aki ezt megadhatja nekik. Ha elfordulnánk tőlük, csak mélyebbre süllyednének.

Vigyázzatok tehát, testvéreim, mert nektek is így kell eljárnotok: buzdító szavakkal erősítsétek meg azoknak a lelkét, akik előzőleg elbuktak, hogy ha majd újból elfogják őket, megvallják hitüket, így jóvá fogják tenni az előbbi eltévelyedésüket. De vannak más teendőitek is, egyébként már felsoroltuk ezeket, így például mindenképpen segíteni kell azokon, akik elbuktak ebben a kísértésben, most pedig kezdenek erőt venni gyengeségükön, bűnbánatot tartanak, és vágyakoznak az egyházi közösség után. Legyenek továbbá köztetek olyanok, akik szolgálatára vannak az özvegyeknek, az elnyomottaknak – ha ezek magukról gondoskodni nem tudnak_–, illetve a raboknak és a számkivetetteknek. De nem szabad megfeledkezni a beteg keresztényjelöltekről sem, hanem legyen, aki segítsen rajtuk.

Üdvözölnek titeket a bilincsbe vert testvérek, a papok és az egész Egyház, amely igen nagy buzgósággal imádkozik mindazokért, akik az Úr nevét hívják segítségül. És kérjük: viszonzásul ti is emlékezzetek meg mirólunk.”

Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek. Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem. {*} Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

Ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. {*} Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

„Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.”{n}{r}ApCsel 14, 22{/r}{/n} Ha sok az üldözés, sok a tanúságtétel is; ahol sok a győzelmi koszorú, ott sok volt a küzdelem is. Javadra válik tehát, ha sok az üldöző, mert a sok üldözés közepette könnyebben találsz lehetőséget arra, hogy te is koszorút nyerj.

Tanuljunk Sebestyén vértanú példájából, akinek mennyei születésnapját ünnepeljük ma.

Sebestyén milánói származású volt. Talán már eltávozott innen az üldöző, vagy még ide sem ért a birodalomnak erre a részére, vagy itt csak enyhébb volt az üldözés. Sebestyén úgy látta, hogy itt egyáltalán nincs lehetőség a küzdelemre, vagy csak nagyon kicsi harcra van kilátás.

Rómába ment, ahol elkeseredett üldözések dúltak hitünk ellen; ott szenvedett, azaz ott nyerte el a győzelmi koszorút. Tehát örök halhatatlanságának állandó lakhelyét ott szerezte meg, ahová csak jövevényként érkezett. Ha akkor csak egyetlen üldöző lett volna, Sebestyén nem kapott volna ott sem vértanúi koszorút.

De még rosszabb, hogy nem csupán látható üldözők vannak, hanem láthatatlanok is, mégpedig sokkal többen.

Miként ugyanis egy üldöző király sok helyre küldött ki üldözési parancsot, és így az egyes tartományokban és városokban több üldöző is lett, ugyanígy irányítja a sátán is sok csatlósát, akik nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is üldözik az egyes lelkeket.

Ezekről az üldözésekről mondatott: Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban{n}{r}2 Tim 3, 12{/r}{/n}. Ez mindenkire vonatkozik, senki sem kivétel. De hát ki is lehetne kivétel, ha már maga az Úr is elviselte az ilyen üldözések próbatételeit?

Hány ilyen elrejtett vértanúja van Krisztusnak napról napra, akik tanúságot tesznek az Úr Jézus mellett! Ismerte ezt a vértanúságot és ezt a Krisztus melletti hűséges tanúságtételt az az Apostol is, aki ezt írta: „A mi dicsőségünk lelkiismeretünk tanúságtételében áll{n}vö. {r}2 Kor 1, 12{/r}{/n}.”

Ez a szent mindhalálig harcolt Istenének törvényéért; nem félt a gonoszok szavától, {*} Mert életének alapja szilárd kőszikla volt.

Megvetette életét a földön, és eljutott a mennyei országba. {*} Mert életének alapja szilárd kőszikla volt.

Gyöngyösi Gergelynek Az Első Remete Szent Pál rendjében levő remete testvérek élete című könyvéből

(Gregorius Gyöngyösi: Vitæ fratrum Ordinis Sancti Pauli Primi Eremitæ, Cap. 1. 5-8. 10. Edit. 1988.)

Özséb Magyarország akkori fővárosában, Esztergomban született 1200 körül derék és előkelő szülőktől. Amikor elérte a serdülő éveket, az éhséget és a szomjúságot olyan erővel tűrte, hogy mindenki feltűnőnek találta: bár keveset evett, mégis szép, kifejlett és mindig jó kedélyű volt. Sokat virrasztott, és minden idejét Isten tiszteletére, szemlélődésre vagy a tanulásra használta. Az embereknek arról a bölcsességről beszélt, amellyel Isten tetszését megnyerhetik. Miközben könyveket írt, nem hanyagolta el az Isten parancsa szerinti életet sem. Emlékezett az Úr szavaira: Nem az megy be a mennyek országába, aki mondja, „Uram, Uram!”, hanem aki teszi és tanítja, azt nevezik nagynak a mennyek országában. Miután érdemeiért korán esztergomi kanonoknak nevezték ki, a sok dicséret és erény között vendégszeretetével, mintegy második Ábrahám tűnt fel. Ezért a magányos barlangokban szétszórtan lakó és emiatt remetéknek nevezett testvérek gyakran látogatták meg, hogy vesszőből font kosaraikat kenyérre cseréljék. Annyira megkedvelte társaságukat, hogy gyakran felkereste őket ott, ahol Isten szolgái, miként a méhek, versengve kínálták neki a vigasztalás édes és bőséges mézét. Ezért elhatározta, hogy elhagyja a világot, otthonát, vagyont, önmagát és övéit, hogy nagy alázatossággal az Úr táborában harcolhasson.

Így a szent férfiút, Özsébet az isteni szeretet csodálatos módon megsebesítette. A szeretet kötelékét, amely őt legyőzte, nem volt képes elrejteni, hanem néhány ismerőse és az erények virágaival díszített, vallásos lelkülettől hevített barátja előtt felfedte. Ezek annyira felbuzdultak tervén, hogy gazdagságukat elfelejtve, mindenüket hiábavaló szemétnek tekintették, s Krisztust akarták megnyerni. Elhatározták, hogy vele mennek, és együtt laknak. Készek voltak elhagyni a világot, s most már az isteni szeretetben gyönyörködve, az Úr szegény keresztjét szegényen követték volna, hacsak a hitetlen tatárok háborúja nem akadályozta volna meg őket. Ezért Özséb elhatározta, hogy Esztergomot társaival nem hagyja el, amíg a béke helyre nem áll. Amikor ez bekövetkezett, hasonló szándékkal bár, de nem hasonló korúak mentek a remetehelyekre, és szilárdan elhatározták, hogy velük együtt őszintén szolgálnak Jézus Krisztusnak.

Szüleik és barátaik megpróbálták őket visszatérésre bírni. De Özséb, aki a legállhatatosabb volt közöttük, így szólt: „Halljátok szavamat! Jóllehet Krisztus szerette édesanyját, de szenvedéséből mégis hagyta, hogy lelkét a fájdalom tőre járta át. …a »szeretett tanítványt«, János evangélistát sem kímélte meg a mindent felülmúló fájdalomtól. Pedig megtehette volna, hogy leszáll a keresztről, de nem szállt, mert ott akart maradni mindhalálig. Hasonlóképpen mi sem akarunk a vezeklés keresztjéről leszállni, azért mert miattunk szenvednek és utánunk sírnak, hanem eltántoríthatatlanul maradni fogunk, nehogy e világ kárhozatos útvesztőjére tévedjünk.” Ezeket hallva mindnyájan sírtak, vérző szívvel bár, de a lelkiismeret-furdalásnak engedve, nem voltak képesek válaszolni a Léleknek, aki belőle beszélt. Sőt a remete testvérek is, akik már az életszentségben előrehaladtak, szívesen hallgatták.

Özséb testvér, ez az istenfélő ember, a remeteség kiváló kedvelője, a hármas barlang közelében, ahol hat társával lakott a forrás mellett, a Szent Kereszt tiszteletére (amelynek erejével az emberiség ősi ellenségének minden cselszövése meghiúsult) megalapította a Rend főmonostorát. Itt erényekben és vallásosságban gazdag, életszentségben tündöklő, testileg sápadt és lesoványodott állapotban, de minden dolgában alázatos, józan és szerény életet élt. Ételben és italban nem válogatott, ezért mindig egészséges és szép volt.

Az isteni kegyelem fényétől megvilágosítva, a szerzetesi élet szeretetgyakorlatai között a vendéglátás feladatát szerette a legjobban. Híre hallatára egy Benedek nevű ifjú kereste fel, s örökre engedelmességet ígért neki, ha a szent közösségbe felveszi őt. Példáját egy másik ifjú is követte, akit Istvánnak hívtak. (Később Benedek, majd ő lett a remeték főnöke.)

Akkor a jámbor atya a bűnbánatot tartó jelentkező felett örvendezve, a templomba sietett, hogy szokás szerint Istennek hálát adjon, és forró szívvel, nagy töredelemmel, könnyek között kérte az Urat, minden javak adományozóját: sokszorosítsa meg a jelöltek számát, és őrizze meg őket szent elhatározásukban. Semmi kétség, hogy az ő érdemeiért és imádságáért maradtak állhatatosak. Rajtuk kívül még sok öreg és fiatal csatlakozott hozzájuk. Később pedig királyok, fejedelmek és bárók több országban sok monostort alapítottak. Ezeket név szerint 1263 körül írták össze.

Mint első provinciális, az Úrnak 1262. évében néhány testvér kíséretében elment IV. Orbánhoz, és kérte Szent Ágoston Szabályainak engedélyezését. Azt mondják, hogy ebben Aquinói Szent Tamás is segítségére volt a pápai udvarban.

A jámbor és fáradhatatlan Özséb atya, aki az Úristent mindig engedelmesen, övéit pedig készségesen szolgálta, Magyarországon több kolostort alapított. Miután sok tanítványát nevelte a szent és vallásos életre, előre megérezve halálát, az összegyűlt testvéreknek szép buzdítást mondott, hogy „Mindenekelőtt Istent szeressék, azután pedig embertársaikat, mert legfőképp ezt a parancsot adták nekünk!” Szívükre kötötte, hogy az erények közül különösen az engedelmességet gyakorolják, mert a mennyországot csak a parancsok engedelmes megtartásával szerezhetik meg, üdvös intelmeit pedig az egybetartozás jeleként őrizzék mg szívükben.

Az imádkozó testvérektől körülvéve szép öregen tért meg őseihez. A szentkereszti monostorban temették el 1270. január 20-án.

Mindenható örök Isten, Remete Szent Pál és Boldog Özséb atyánk példája szerint mindenekfelett akarunk szeretni. {*} Téged akarunk szolgálni minden embertársunkban.

Add, hogy életünk imádság és apostolkodás legyen. {*} Téged akarunk szolgálni minden embertársunkban.

HIMNUSZ

Isteni tűznek mennyei szerelmét

ontja, a testit fölülmúlva, Ágnes,

szent diadallal és szűzi erővel

győzve le testét!

Tündöklő lelkét szent karok fogadják

csillagok fölé emelve az Égbe.

Vőlegény várja szent égi lakába

tiszta aráját!

Szűz! Könyörülj, hogy mindaz, aki sorsát

hordva e földön győzelmed köszönti,

nyerje el bűne bocsánatát és majd

égi jutalmát.

Békítsd az éggel az itt könyörgőket

s velük Föld Urát, az Ég Fejedelmét,

hogy kegye adjon irgalmasan békét

s csendes időket!

Ünneplünk, Ágnes, s a szent Égi Bárányt,

ki Jegyesed már, s kegyesen szelíd, jó,

aki irányít egeket és mindent

s csillagok százát! Ámen.

Szűznek van születésnapja; érintetlenségét kövessük! Vértanú mennyei születésnapja van, áldozatot ajánljunk fel! Szent Ágnes mennyei születésnapja van. A hagyomány szerint tizenkét éves korában jutott a vértanúságra. Annál szörnyűbb ez a kegyetlenség, amely még e zsenge kornak sem irgalmazott, de mennyivel nagyszerűbb a hit ereje, amely még ebben a korban is tanúságot tudott tenni!

Volt-e sebezhető hely azon a gyenge kis testen? Mégis volt mivel legyőznie azt a kardot, amely szinte alig tudta hol megsebezni. Az ő korabeli lányok még a szüleik egy görbe tekintetét sem igen tudják elviselni, még egy tűszúrástól is sírva fakadnak, mint valami sebesüléstől.

Ő még a véres kezű hóhérok között sem fél; mozdulatlan állja a csikorgó láncok nehéz rángatását; odatárja egész testét a dühöngő hóhér kardja elé. Még azt sem tudja, mi a halál, de már kész elfogadni. Amikor pedig máglyára hurcolják, a lángok között Krisztusnak nyújtja a kezét, és győzedelmes Urunk diadaljelével szenteli meg azt a szentségtelen oltárt. Hiába tették nyakát és két kezét vasbilincsbe, gyenge tagjait semmiképpen sem tudta összeszorítani.

Újfajta vértanúság? Büntető kínokra még gyönge, de a győzelemre már érett volt. Alig tudott harcolni, mégis könnyen érdemelte ki a győzelmi koszorút. Korára való tekintettel még semmi erényt sem várhattak tőle, mégis mestere lett a tökéletességnek. Soha még menyasszony nem ment úgy a menyegzős házba, amilyen vidáman és ünnepélyes léptekkel ő indult a kivégzés helyére. Fejét befont haja nem koszorúzta, de fel volt ékesítve Krisztus számára, nem ugyan virágokkal, hanem erényeivel.

Mindenki sírt körülötte, csak az ő szeme volt száraz. Mindenki csodálta, hogy életét, amelyből még alig élvezett valamit, olyan könnyen áldozta fel, mint aki már mindent élvezett. Mindenki bámult, hogy már az Isten mellett tanúskodhatott, pedig koránál fogva még szava sem lehetett volna a bíróság előtt. Végül is elérte, hogy Isten ügyében hittek a szavának, pedig ember ügyében még nem hittek volna neki. Mert ami a természet erejét meghaladja, az a természet Alkotójától van.

Hogyan ijesztgette a hóhér, hátha megrémül! Hogyan igyekezett kedveskedéssel rábeszélni, milyen ajánlatokat tett, hogy még férjhez mehet! De ő így felelt: „Már az is méltánytalanság a Jegyessel szemben, ha más jövendőbelire várunk. Azé leszek, aki már előbb engem választott. Mire vársz, hóhér? Hadd pusztuljon ez a test, ha olyan szemeknek is tetszhet, amelyeknek én nem akarom.” Odaállt, imádkozott, és lehajtotta fejét.

Csak láttad volna, hogyan remegett a hóhér, mintha ő lett volna az áldozat! Reszketett a keze, és belesápadt az arca annak a másik életnek az elvesztésébe, pedig ez a leány nem féltette a saját életét. Látjátok, ebben az egy áldozatban két vértanúság van: a tisztaságé és a hité. Szűz maradt, és a vértanúságot is elnyerte.

Szent Ágnes emléknapját üljük, szenvedésére emlékezünk: {*} Ifjúságában legyőzte a halált, és megtalálta az életet.

Mivel egyedül az élet Szerzőjét szerette. {*} Ifjúságában legyőzte a halált, és megtalálta az életet.

„Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte”{n}{r}Fil 1, 29{/r}{/n}.

Elfogadta ezt Vince, a diakónus, elfogadta, és magáévá is tette mind a kettőt. Ha ugyanis el nem fogadja, ugyan mije volna? így azonban hitt Isten igéjének, és volt ereje elviselni a szenvedést is.

Senki se merítsen tehát csupán saját szívéből, amikor beszél; és senki se bízzék saját erejében, amikor megpróbáltatást szenved, mert Krisztustól van az a bölcsességünk, hogy igazságait okosan hirdessük, és őtőle van az az erőnk is, hogy a szenvedéseket bátran elviseljük.

Emlékezzünk csak vissza Krisztus Urunkra, miként figyelmezteti tanítványait az evangéliumban. Emlékezzünk csak vissza a vértanúk Királyára, hogyan szereli föl csapatait szellemi fegyverekkel, miként mutatja meg a harcukat, mint biztosítja nekik a segítséget, és hogyan ígéri meg jutalmukat, amikor tanítványainak ezt mondja: „A világban üldözést szenvedtek; és hogy rémületükben megerősítse őket, hozzáfűzi: „De bízzatok, mert legyőztem a világot!”{n}{r}Jn 16, 33{/r}{/n}

Mit csodálkozunk tehát azon, testvéreim, ha Vince győzött annak erejében, aki legyőzte a világot? „A világban mondja üldözést szenvedtek”. De ha e világ szorongat is benneteket, meg nem semmisít; ha támad is benneteket, le nem győz. A világ kétféle hadat visel Krisztus katonái ellen. Hízeleg, hogy megtévessze őket, és fenyeget, hogy megtörje őket. Ne tartsanak tehát fogva a saját élvezeteink, és meg ne rémítsen mások kegyetlenkedése, akkor már le is van győzve a világ.

Mindkét fronton segít Krisztus, ezért nem győzik le Krisztus követőjét. Ha Vince szenvedését az emberi erő határának szempontjából nézzük, akkor hihetetlennek tűnik, de az isteni hatalom oldaláról nézve nincs mit csodálkoznunk rajta.

Annyi dühödt kegyetlenség marcangolta a vértanú testét, és annyi fölséges nyugalom csengett ki szavából; olyan éles kínok hasogatták tagjait, és olyan bátorság hatotta át szavait, hogy azt gondolhatnánk: Vince kínzásakor másvalakit kínoztak, nem azt, aki beszélt.

És valóban, testvéreim, úgy is volt. Csakugyan úgy volt. Másvalaki beszélt. Evangéliumában ugyanis megígérte Krisztus ezt is az ő tanúságtevőinek, akiket az ilyen küzdelmekre is felkészített. Ezt mondta ugyanis nekik: Ne törjétek előre a fejeteket, hogyan vagy mit mondjatok. Mert nem ti fogtok szólni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek{n}vö. {r}Mt 10, 19-20{/r}{/n}.

A test tehát kínokat szenvedett, de a Szentlélek szólt belőle. A Szentlélek szava nemcsak az istentelenséget győzte le, hanem a gyenge embert is megerősítette.

Próbára tett engem az Úr, mint az aranyat, amely átmegy a tűzön; lábam követte nyomdokait. {*} Megtartottam útját, nem tértem el tőle.

Mindent elvetettem, hogy megismerjem Krisztust, és a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. {*} Megtartottam útját nem tértem el tőle.

Boldog Batthyány-Strattmann László lelki útravalója a meggyógyult betegeknek

Akarsz-e megismerni egy olyan eszközt, amelynek segítségével a Jóistennél mindent elérhetsz? Ez az eszköz: az imádság.

Az imádság által részt nyerhetsz Isten mindenhatóságából. Erről Jézus biztosít bennünket: Bizony, bizony, mondom nektek, … bármit kértek az Atyától az én nevemben megteszem nektek{n}vö. {r}Jn 14, 12. 13{/r}{/n}.

Hiszen már ez a szó: Mi Atyánk is mutatja, hogy gyermeki szeretettel és bizalommal kell őhozzá fordulnod.

Az imádságra kivétel nélkül mindannyiunknak feltétlenül szükségünk van. Maga az Üdvözítő jelenti ki: Kérjetek és adnak nektek{n}{r}Lk 11, 9{/r}{/n}. Ez nem csupán tanács, hanem parancs. Aki nem kér, az nem is kap. Erről mondja Szent Ágoston: „Az Úristen kívánja és akarja, hogy kegyelmet nyerjünk, a kegyelemben viszont csak azt részesíti, aki könyörög érte.”

Egyesek erre azt szokták mondani: „Isten úgyis tudja, mire van szükségem.” E kifogásra az a válaszom: Az apa is tudja, mi kell a gyermekének, és mi szerez neki örömet. Mégis elvárja, hogy mindezt kérje tőle. Ezáltal lesz ugyanis tudatossá a gyermekben: kitől kapta az adományokat, és kinek kell érte köszönetet mondani.

Van-e nagyobb jótevőnk, mint Isten? Neki köszönhetjük ugyanis minden testi-lelki javunkat. Ne késlekedjünk hát egészen ráhagyatkozni, ezeket a javakat tőle kérni, és értük minden nap őszinte köszönetet mondani.

Mások meg azt kifogásolják: „Sokszor imádkoztam, mégsem kaptam meg, amit kértem.” S az édesapa talán teljesíti gyermekei minden kérését? Ugye csak azt, amelyik a javukra válik.

Isten végtelenül bölcs, és az ő csodálatos rendelései, útjai kifürkészhetetlenek{n}vö. {r}Róm 11, 33{/r}{/n}. Ezért nyugodtan rábízhatjuk, hogy döntse el ő: kéréseink közül mi válik a javunkra. S azt adja meg nekünk.

Imádkozzál állhatatosan! Arra ugyanis nincs ígéretünk, hogy imádságunk azonnal meghallgatásra talál. Gondolj Szent Mónikára. Ő sok-sok évig imádkozott, hogy fiának elméje megnyíljék az igazság világossága előtt. S könyörgése végül is meghallgatásra talált. Fiából lett a nagy „szent”, Ágoston.

Az imádsághoz, sajnos nem elég nagy a szívünk. Pedig tudjuk, kis korsóba kevés víz fér bele, nagy korsóba több. A mi szívünket – hasonlattal szólva – a bizalom és reménység tágítja ki, hogy sok kegyelem férjen bele. A bizalmatlanság és reménytelenség viszont szűkíti a szívünk térfogatát és korlátozza a beléje áramló kegyelem mértékét.

Imádkozd a Miatyánkot, és gyakran gondolkozzál el az egyes szavak és kérelmek felett. Kéréseid között mindig Isten dicsősége és lelked üdvössége legyen a legfontosabb.

Ha rég nem imádkoztál jól, kérlek, fogj hozzá. Különösen is fontos az ima kísértés idején. Aki a harcban nem használja fegyverét, azt legyőzik. Márpedig a lelki harcban az imádság a legjobb fegyver, amely soha nem hagy cserben bennünket.

Imádkozzál reggel, mikor felkelsz. A tested gondozása és ápolása mellett fontos, hogy teremtő Atyádról se feledkezzél meg. Hiszen egész nap rászorulsz az ő áldására. Ugyanilyen fontos az esti ima is. Köszönj meg Istennek minden jót, amit kaptál, és ébressz lelkedben töredelmes bánatot.

Az ima, mint a mágnes, vonzza rád és minden rászoruló emberre Isten atyai áldását.

Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva egy testben. Legyetek hálásak! {*} Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

Új dalt énekeljetek az Úrnak, dicsérete zengjen hívei gyülekezetében. {*} Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

A világ teremtésekor megparancsolta a teremtő Isten a növényeknek, hogy mindegyik a maga faja szerint teremjen gyümölcsöt. A keresztényeknek, „akik az ő Egyházának az élő növényei” szintén megparancsolta, hogy ki-ki a saját állása és hivatása szerint hozza meg a jámborság gyümölcsét.

Tehát hangoztatom: más-más módon kell a jámborságot gyakorolnia az előkelő embernek és a kézművesnek, a szolgának és a fejedelemnek, az özvegynek, a hajadonnak és a feleségnek. Sőt a jámborság gyakorlatainak alkalmazkodniuk kell egészen részletesen az egyes ember testi egészségéhez, foglalkozásához és hivatalos kötelességeihez.

Kérlek, Philotea, te magad mondd meg: tényleg dicséretes lenne-e, ha a püspökök olyan visszavonultan akarnának élni, mint a karthauzi szerzetesek; ha a házasemberek a család anyagi javait nem törekednének jobban gyarapítani, mint a kapucinusok; ha a kézműves az egész napot a templomban töltené, mint a szerzetesek; vagy fordítva: ha egy szerzetes minden olyan alkalommal és minden olyan esetben, amikor azt egy-egy embertársa szüksége megkívánná, mindig törődnék vele, mint ahogy az a püspök dolga? Mondd meg te magad: nemde nevetséges, rendetlen és megengedhetetlen lenne az ilyen jámborság?

Mégis gyakorta előfordul ez a tévedés, ez a képtelenség. Viszont az igazi és őszinte jámborság, Philotea, semmire nem ártalmas, sőt mindent megjavít és tökéletesít. De ha a jámborság hivatásunk és állásunk józan követelményeivel ellenkezik, akkor kétségtelenül hamis erény lesz.

A méhecske is úgy gyűjti magának a mézet a virágokból, hogy azokat nem sérti meg, hanem éppen olyan üdén és sértetlenül hagyja el, mint ahogy megtalálta. Az igazi jámborság még a méhecskénél is helyesebben cselekszik, mert nemcsak hogy nem sérti meg az egyes hivatások és foglalkozások követelményeit, hanem azokat még érdemesebbé és még szebbé is teszi.

Azt mondják, hogy ha a drágaköveket mézbe teszik, akkor még szebb színben tündökölnek és ragyognak, ugyanígy lesz kedvesebb és tökéletesebb az az ember is, aki a hivatásának megfelelő jámborságot gyakorolja. Az ilyen jámborság gyakorlásával ugyanis békésebb lesz a te életed és a családod élete is, őszintébb lesz a férj és feleség közti kölcsönös szeretet, hűségesebb lesz az elöljáró iránti engedelmesség, kellemesebb és eredményesebb lesz minden egyes foglalkozás is.

Tehát tévedés, sőt eretnekség lenne, ha a jámborság gyakorlását ki akarnák zárni a hadseregből, az iparosok műhelyeiből, a fejedelmek udvaraiból és a házasok köréből. Viszont hangoztatom, kedves Philotea, hogy a teljesen szemlélődő, kolostori és szerzetesi jámborságot az említett hivatalokban és állásokban nem lehet gyakorolni. Azonban a most említett háromféle jámborságon kívül van még sok másfajta is, amely igen alkalmas arra, hogy általa a világi életet élők is tökéletességre jussanak.

Bármilyen viszonyok között legyünk is, a tökéletes életre lehet és kell is törekednünk.

Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. {*} Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői.

Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű. {*} Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői.

HIMNUSZ

Bajok súlyától görnyedünk

Szent Pál, ma hozzád fordulunk,

ki mennyből bőven adsz nekünk

üdvünkhöz biztos zálogot.

Mert boldog láng gyújtott fel úgy

Isten szerelmének heve,

hogy azt öleld oltalmazón,

kit gyűlöltél, mint üldöző.

Szerettél egykor, s hogy miként

emlékezz, kérünk, arra most,

s belénk, gyengékbe önts reményt,

az ég kegyelmét hozd nekünk.

Imádra nyíljék sok virág,

a romlatlan jóság tövén,

melyet nem tép ki pártviszály,

sem tévesztés meg nem sebez.

Te mennynek kedves áldozat,

népek szerelme s fénye vagy,

mint nagy szószólót kér szavunk:

Szent Pál, te légy a pártfogónk!

A Háromságnak zengje most

dicsőségét szavunk,

fejünkre ő fonjon babért

a jó harcunk után, veled. Ámen.

Ant. 1 Ki vagy te, Uram? Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.

Ant. 2 Ananiás, menj, és keresd meg Sault: nézd, imádkozik. Eszközömül választottam, hogy megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal és Izrael fiaival.

Ant. 3 Pál hamarosan hirdetni kezdte a zsinagógákban a zsidóknak, hogy Jézus a Messiás.

Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallhattátok már, hogy azelőtt mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam; könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát, és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott, és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba.

Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság. Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Csak hallomásból tudták rólam: aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. És magasztalták értem az Istent.

Az általam hirdetett evangélium nem embertől való. {*} Hiszen nem embertől kaptam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából.

Krisztus igazságára mondom: Isten evangéliumát hirdettem köztetek. {*} Hiszen nem embertől kaptam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából.

Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb lett, mindennap új erőre kapott. Új kockázatokkal szembenézve újult kedvvel vállalta azokat. Erre célzott, amikor kijelentette: Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van{n}{r}Fil 3, 13{/r}{/n}. Amikor pedig a halálát közeledni látta, arra biztatta övéit, hogy vegyenek részt az ő nagy örömében: Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!{n}{r}Fil 2, 18{/r}{/n} Amikor veszedelmek leselkednek rá, bántalmazásokat kell elviselnie, és mindenféle megaláztatás éri, megint csak ujjong, és így ír a korintusiakhoz: Kedvem telik a gyengeségben, gyalázatban, üldöztetésben{n}{r}2 Kor 12, 10{/r}{/n}. Mindezeket a megigazulás eszközeinek tartotta, rámutatva, hogy ebből meríti a legnagyobb hasznot.

Ezért, amikor ellenségei mindenfelől szorongatják, minden támadásuk alkalom neki a győzelemre. Amikor mindenütt megkorbácsolják, bántalmazzák, szidalmazzák, ő mintegy diadalmenetnek tekinti ezt, állandóan győzelmet ünnepel, dicsőségének tartja, és szívből hálálkodik Istennek: Hála legyen Istennek, aki mindig győzelemre segít minket{n}{r}2 Kor 2, 14{/r}{/n}. Hogy az ige hirdetéséért megszégyenítették és bántalmazták? Ezt ő jobban kereste, mint mi a megtiszteltetést. A halált pedig sóvárgóbban kívánta, mint mi az életet, a szegénységet inkább akarta, mint mi a gazdagságot, a fáradalmakat jobban kereste, mint mások a munka utáni pihenést. Semmitől sem félt, csak attól az egytől menekült, hogy megbántsa Istent. Mint ahogyan nem is vágyódott semmi másra, csak arra, hogy mindig Isten tetszésére legyen.

Mert mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet. Ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, enélkül viszont semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott volna részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és köztiszteletben állók között lenni.

Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés.

Persze, a gyönyörűsége is ez a Krisztus-szeretet volt; ez lett számára az élet, a világ, az angyali állapot, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték. A Krisztus-szereteten kívül semmi sem jelentett neki szomorúságot vagy örömet. Mindazt, ami e világon van, nem tekintette sem kellemetlennek, sem kellemesnek.

Annyiba vette ő az egész világot, mint a rothadó füvet. A zsarnokokat és a dühtől lihegő népeket pedig kellemetlenkedő szúnyogoknak tartotta.

Ha egyszer valamit Krisztusért szenvedhetett, akkor már a halált, a sok fenyítést és az ezernyi kínzást is csak gyerekjátéknak tartotta.

Isten megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. {*} Valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.

Arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. {*} Valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.

Pál apostol a börtönben is úgy volt, mintha magában az égben lakott volna; a sebeket és korbácsütéseket nagyobb örömmel fogadta, mint mások a versenyeken szerzett díjakat. A szenvedést sem szerette kevésbé, mint a kitüntetéseket, hiszen kitüntetésnek tartotta a szenvedéseit. Ezért is nevezte azokat a kegyelem ajándékainak, így értsd, amit mond: elköltözni és Krisztussal lenni{n}{r}Fil 1, 23{/r}{/n}, a jutalma volt, viszont megmaradni a testben, a harcot jelentette számára. De Krisztusért mégis inkább ezt választja, mint amazt, és kijelenti, hogy a harc szükségesebb.

Itt a földön Krisztustól eltaszítottnak lenni harcot és gyötrelmet jelentett. Sőt többet, mint harcot, és többet, mint akármilyen gyötrelmet. Krisztussal lenni pedig a legnagyobb jutalom volt. Pál mégis inkább amazt választotta Krisztusért, mint emezt.

Talán azt mondhatná most valaki: „De Pál azt írta, hogy mindez édes volt neki Krisztus miatt.” Hát azt én is állítom, hogy ami minket elcsüggeszt, az neki nagy gyönyörűséget szerzett. És miért emlegetem én mégis a veszedelmeket és a mindenféle nyomorúságot? Azért, mert Pál szakadatlan nagy levertségben élt, ezért mondta: Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék?{n}{r}2 Kor 11, 29{/r}{/n}

Titeket pedig arra kérlek, hogy ne csak csodáljátok, hanem kövessétek is az erénynek ezt a példaképét, mert csak így részesülhetünk vele együtt az ő győzelmi koszorúiban.

Csodálkozol, amikor azt mondom, hogy ugyanazért a teljesítményedért ugyanazt a jutalmat érheted el, mint Pál? Őt magát halljad, mert ezt mondja: A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét{n}{r}2 Tim 4, 7{/r}{/n}. Látod tehát, hogyan hív ugyanabba a közös dicsőségbe mindannyiunkat?

Mivel pedig mindenkire ugyanaz a dicsőséges koszorú vár, iparkodjunk mindnyájan, hogy érdemessé legyünk e megígért jutalomra. De ne csak teljesítménye nagyságát és kiválóságát nézzük, hanem lelki készségét és erős elhatározását is, amellyel oly nagy érdemet szerzett. Lássuk meg azt is, hogy ugyanolyan ember volt, mint mi, és hogy minden téren osztozott természetünkben, így azután majd azt is meglátjuk, hogy ami tényleg nagyon nehéz, az a mi számunkra is majd könnyű lesz, s nem lesz elviselhetetlen, és akik e rövid földi életünkben szenvedünk, majd mi is azt a hervadhatatlan és örök győzelmi koszorút hordjuk a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből és irgalmából. Neki legyen dicsőség és hatalom most és mindenkor, és mindörökkön-örökké. Ámen.

Te, Isten embere, törekedjél igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. {*} Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet!

Azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel. {*} Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet.

Először is arra törekedjetek minden erőtökkel és jó szándékotokkal, hogy Isten segítségével olyan jó elhatározásra jussatok, hogy egyedül az Isten szeretetétől és a lelkek üdvözítésére való buzgóságtól vezetve teljesítsétek minden nevelő munkátokat és fáradozásotokat.

Mert egyedül csak e kettős szeretetben gyökerező és erre támaszkodó munka és fáradozás hoz majd jó és üdvösséget biztosító gyümölcsöket, hiszen Üdvözítőnk is ezt mondja: Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt{n}{r}Mt 7, 18{/r}{/n}.

Azt mondja: a jó fa, azaz a jó szív, a szeretettől égő lélek csak jó és szent gyümölcsöt fog teremni, amint Szent Ágoston is mondja: Szeress, és tégy, amit akarsz!

Vagyis: ha megvan bennünk a szeretet és a jóakarat, bármit tehetünk! Szinte azt lehetne mondani: A szeretet nem vétkezhet{n}vö. {r}1 Kor 13, 8{/r}{/n}.

Kérlek is titeket, hogy viseljétek gondját minden rátok bízott leánynak! Mindegyik legyen szinte a szívetekbe vésve: ne csak a nevüket ismerjétek, hanem életkörülményeiket is. Nem lesz ez nehéz feladat, ha igazán egész szívből szeretitek őket.

Ugye, az igazi anyák szívükön viselik minden egyes gyermekük életét, akárhány gyermekük legyen is? Soha el nem feledkeznek egyikükről sem: mert igazán szeretik őket. Sőt: talán azt is el lehet mondani, hogy minél több gyerekük van, annál inkább törődnek mindegyikkel. Ti lelki anyáik vagytok nekik, tehát nektek még inkább így kell cselekednetek, hiszen a lelki szeretet nagyobb, mint a vérségi kötelék.

Ha tehát, kedves Anyák, ezeket a leányaitokat igazán és őszintén szeretitek, az nem is képzelhető másképp, mint hogy valamennyit és mindegyiket külön-külön is jól ismeritek, és a szívetekbe zárjátok.

Még arra is kérlek, hogy vezessétek őket szeretettel, szerényen és barátsággal, semmiképpen sem zsarnokoskodva és keménységgel. Úgy illik, hogy mindig mindegyikhez kedvesek legyetek, amint a mi Urunk is mondta: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű{n}{r}Mt 11, 29{/r}{/n}. Utánozzátok a jó Istent, akiről azt olvassuk, hogy a mindenséget üdvösen igazgatta{n}{r}Bölcs 8, 1{/r}{/n}. Jézus pedig még azt is mondja: Az én igám édes, és az én terhem könnyű{n}{r}Mt 11, 30{/r}{/n}.

Legyetek hát mindenkihez kedvesek, és ügyeljetek arra, nehogy erőszakkal akarjátok megvalósítani azt, amit parancsoltok. Isten ugyanis szabadságot adott mindenkinek, és ezért ő senkit sem kényszerít, csak hív, biztat és bátorít. Ha pedig alkalomadtán mégis szigorúnak kell lennetek, mert így kívánja a leányok helyzete és jól felfogott java, akkor ebben is a szeretet és a lelkekért való buzgóság vezessen benneteket.

Ti világosság vagytok az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. {*} A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.

Ti vagytok a világ világossága. Világosságtok világítson az embereknek! {*} A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.

Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk.

Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna.

De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt.

Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért{n}{r}Jn 15, 13{/r}{/n}. Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk.

Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A türelem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött{n}{r}1 Pét 2, 23{/r}{/n}; mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát{n}vö. {r}ApCsel 8, 32{/r}{/n}. Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal{n}{r}Zsid 12, 2{/r}{/n}.

Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon.

Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak{n}{r}Róm 5, 19{/r}{/n}.

Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura{n}{r}1 Tim 6, 15{/r}{/n}, akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik{n}{r}Kol 2, 3{/r}{/n}, de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.

Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra, hiszen elosztották maguk közt ruháimat{n}vö. {r}Mt 27, 35{/r}{/n}. Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették{n}vö. {r}Mk 15, 17{/r}{/n}. Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak{n}{r}Zsolt 68, 22{/r}{/n}.

Könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. {*} Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot.

Ki ismerte föl valaha is akaratodat, Uram, ha te nem adtál neki bölcsességet, és nem küldted el a magasból Szent Lelkedet? {*} Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot.

Ha azt akarjuk, hogy meglássák rajtunk az emberek, hogy mi a növendékeink örök boldogságáért fáradozunk, és őket a sajátos feladataik teljesítésére tanítjuk meg, akkor mindenekelőtt szükséges, hogy sohase feledkezzetek meg arról, hogy ti e szeretett ifjak szüleit helyettesítitek. Ezekért az ifjakért mindenkor szeretettel munkálkodtam, tanultam, és teljesítettem papi szolgálatomat, de nemcsak én magam, hanem az egész Szalézi Társaság is.

Rövidnek éppen nem mondható eddigi életemben, fiacskáim, hányszor meg kellett győződnöm e nagyszerű igazságról! Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni; könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni; sőt, nyíltan megmondom: türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket megjavítani.

Hadd ajánljam figyelmetekbe Szent Pálnak azt a szerető magatartását, amelyet a hitújoncokkal szemben tanúsított. Ez a szeretet őt gyakran könnyekre fakasztotta, s arra serkentette, hogy könyörögjön is nekik, amikor úgy tapasztalta, hogy kevésbé tanulékonyak, és az ő szeretetének ellenszegülnek.

Vigyázzatok arra, nehogy olyannak tartsanak benneteket az emberek, mint akiket a megtorlás indulata vezérel. Nehéz dolog ugyanis a büntetésben megőrizni a léleknek azt a következetes nyugalmát, amelyre azért van szükség, nehogy azzal gyanúsítsanak bennünket, hogy csak tekintélyünk fitogtatása miatt cselekszünk, vagy hogy indulatunkat szabadjára engedjük.

Tekintsük fiainkat azoknak, akik fölött valamelyes hatalmat kell gyakorolnunk. Legyünk inkább szolgálatukra, miként Jézus, aki azért jött, hogy engedelmeskedjék, és nem azért, hogy uralkodjék; szégyelljük magunkat bármi uralkodni vágyás miatt! Ne uralkodjunk hát fölöttük, hanem inkább arra törekedjünk, hogy jobban szolgáljuk őket.

Ilyen volt Jézus magatartása is az apostolokkal szemben. Elviselte őket, mint tudatlanokat és faragatlanokat, sőt mint kishitűeket is, és a bűnösökhöz is olyan jósággal és meghitt szeretettel közeledett, hogy ezen egyesek csodálkoztak, mások pedig megbotránkoztak miatta, és ismét másokban pedig azt a bizalmat keltette, hogy kérjék Istentől bűneik bocsánatát. Ezért hagyta meg nekünk parancsban, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk.

A mi gyermekeink ezek! Tehát ha hibáikat javítani akarjuk, tegyünk félre minden haragot, vagy legalábbis mérsékeljük azt annyira, mintha egészen kiirtottuk volna.

Ne legyen felindulás a szívünkben, ne legyen megvető tekintet a szemünkben, sem gyalázkodó szó ajkunkon, hanem legyünk irgalmasok minden adott helyzetben, a jövőre nézve pedig tudjunk remélni a javulásban, mint ahogyan az olyan igazi atyákhoz illik, akik a fiak igazi megjavítására és jobbá tételére törekszenek.

Az igen nehéz helyzetekben pedig tartsuk előbbre valónak azt, hogy esedezve és alázatosan kérjük az Istent, és ne mennydörgő szavak áradatát zúdítsuk a vétkesre, hiszen ez csak kárára lesz mindannak, aki csak hallja, és magát a vétkest sem javítja meg.

Kisgyerekeket hoztak Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette: {*} Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.

Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. {*} Hagyjátok hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.