December

(H. Tursellini: Xavéri Szent Ferencről írt könyvéből, Róma, 1956, 4. könyv 4. levél /1542/ és 5. levél /1544/)

Bejártuk az új keresztények falvait, azokét, akik néhány éve részesültek a keresztény vallás szentségeiben. Ott portugálok egyáltalán nem laknak, mert az a föld igen terméketlen is, szegény is. A bennszülött keresztényeknek nincsenek papjaik, és nem is tudnak egyebet, mint azt, hogy ők keresztények. Nincs, aki misét mondjon nekik; nincs, aki a Hiszekegyet, a Miatyánkot, az Üdvözlégyet vagy a Tízparancsolatot tanítsa nekik.

Amióta idejöttem, egyáltalán nem pihentem: szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik – mint ahogy mondani szokás – még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. Ekkor kezdtem megsejteni, hogy ilyeneké a mennyek országa.

Minthogy ilyen szent követelést kegyetlenség lett volna visszautasítanom, a keresztvetésen kezdtem, aztán az Apostoli Hitvallást, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet véstem emlékezetükbe. Megfigyeltem, hogy nagy tehetség van bennük; és ha lenne valaki, aki keresztény tanításra oktatná őket, kétség nélkül, igen jó keresztényekké válnának.

Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek keresztényekké, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretném végigrohanni, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: „Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!”

Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak, hogy számot tudjanak adni Istennek a tudományukról és a rájuk bízott talentumokról.

Ez a gondolat ugyanis arra indítaná legtöbbjüket, hogy – miután elmélkedtek Isten ügyéről – törekedjenek meghallani lelkük mélyén az Isten szavát, és feledve az egyéni kedvteléseiket meg pusztán az emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat. Szívből így kiáltanának: „Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem?”{n}{r}ApCsel 9, 6{/r} Vulg.{/n} Küldj oda, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!

Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés. {*} Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket és tanúim lesztek a föld végső határáig. {*} Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Uram, mivel a természet törvényei a te akaratodhoz igazodnak, neked köszönhetem, hogy apám közbejöttével életem megfogant, s hogy anyám szíve alatt kifejlődhettem. Mint csupasz kisdedet a világra is te segítettél engem.

Teremtésemet és létemet a Szentlélek áldása által te készítetted elő: nem a férfi akaratából, nem is a test vágyából, hanem elmondhatatlan kegyelmeddel. Olyan fogadtatást készítettél születésemre, amely felülmúlja természetünk törvényét: gyermekeddé fogadva fényt gyújtottál nekem, és a te szent és szeplőtelen Egyházad tagjai közé iktattál engem.

Te tápláltál lelki tejjel: ihletett beszédeid tejével. Te tartottál életben Jézus Krisztus, szent Egyszülötted, a mi Istenünk testének szilárd ételével, és megmámorosítottál éltető isteni vérével, amelyet az egész világ üdvéért kiontott.

Mivel szerettél bennünket, Urunk, azért is rendelted szeretett egyszülött Fiadat megváltásunkra, amelyet ő önként és ellenkezés nélkül teljesített. Ártatlan Bárányként áldozattá kellett válnia, mivel önmagát szánta erre: bár Isten volt, emberré lett és emberi akaratával megalázta önmagát és engedelmes lett neked, Istenének és Atyjának „mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”{n}{r}Fil 2, 8{/r}{/n}.

Így megaláztad magadat Krisztusom, ó Istenem, hogy engem, tévelygő bárányodat válladra végy, zöldellő réteken legeltess, és pásztoraid keze által a helyes tanítás vizével oltsad szomjamat. Ők azért gondoskodhatnak választott, drága nyájadról, mert előzőleg őket is te tápláltad.

Uram, most főpapod keze által meghívtál, hogy híveidnek szolgáljak. Hogy milyen előrelátásból tetted ezt, nem tudom: ezt egyedül te tudod.

De, Uram, könnyítsd meg bűneim súlyos terhét, amelyekkel nagyot vétettem; szívemet és lelkemet tisztítsd meg. Világító fényként vezess a helyes úton.

Ha szólok, add ajkamra a szót, a világos és hathatós beszédet, Lelked tüzes nyelve által, hogy jelenléted mindig virrasszon felettem.

Légy pásztorom, Uram, és légy velem együtt pásztor, hogy a szívem ne húzzon se jobbra, se balra, hanem jó Lelked irányítson a helyes útra, és tetteim akaratodat kövessék az utolsó percig.

Te pedig, a legragyogóbb tisztaság nemes hegye, legkiválóbb gyülekezet, ó Egyház, te, aki Istentől várod a segítséget, te, akiben Isten nyugszik, fogadd el tőlünk a hit tévedéstől mentes tanítását úgy, ahogy ezt atyáink hagyományozták, hiszen ettől a tanítástól erősödik meg az Egyház.

Igaz tanítás volt a szájában, ajkán nem volt semmi hamisság. {*} Velem jár békében és egyenes lélekkel, mondja az Úr.

Erős támasza kezem lesz, karom teszi őt erőssé. {*} Velem jár békében és egyenes lélekkel, mondja az Úr.

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Urunk először is azt kérdezte meg, ami tudott. Nem egyszer, hanem másodszor, sőt harmadszor is, hogy vajon Péter szereti-e őt, és háromszor hallja Pétertől, hogy szereti őt, és ugyanannyiszor bízza rá Péterre juhai legeltetését.

A háromszoros tagadást háromszoros megvallás teszi jóvá, nehogy a nyelv inkább szolgáljon a félelemnek, mint a szeretetnek, és hogy a fenyegető halál ne csaljon ki több szót, mint a meglévő élet. Legyen a szeretet feladata az Úr nyájának legeltetése, ha a Pásztor megtagadása a félelem jele volt.

Akik azzal a lelkülettel legeltetik Krisztus juhait, hogy azok a sajátjuk legyenek s ne Krisztuséi, azok Krisztus szeretete helyett önzésükről tesznek tanúbizonyságot.

Ezektől óv Krisztus annyiszor idézett szava, akikről az Apostol felpanaszolja, hogy a maguk javát keresik és nem Jézus Krisztusét.

Mert mi mást jelent: „Szeretsz engem? Legeltesd juhaimat!”{n}{r}Jn 21, 15{/r}{/n}, mint: Ha engem szeretsz, ne azon törd a fejedet, hogyan tartsd jól magadat, hanem juhaimat. Ne mint a magadéit, hanem mint az enyéimet legeltesd őket. Az én dicsőségemet és ne a tiedet keresd bennük, az én uralmamat és ne a tiedet, az én hasznomat és ne a magadét. Ne légy olyan, mint a veszedelmes időkben élő emberek, akik önmagukat szeretik és mindazt, ami kapcsolatban van a bajok csíráival.

Ne legyenek tehát önzők, akik Krisztus bárányait legeltetik; ne mint a magukét, hanem mint az övéit legeltessék őket.

Akik Krisztus bárányait legeltetik, azoknak különösen kell kerülniük azt a hibát, hogy a maguk javát keressék s ne Krisztusét és hogy saját vágyaik kielégítésére használják fel azokat, akikért Krisztus vérét ontotta.

Abban, aki Krisztus bárányait legelteti, oly nagyra kell felhevülnie a Krisztus-szeretetnek, hogy legyőzze még a haláltól való természetes félelmet is, ami miatt nem akarunk meghalni, mikor pedig Krisztussal szeretnénk élni.

De bármilyenek legyenek is a halál kellemetlenségei, le kell azokat győznie annak az erős szeretetnek, amellyel azt szeretjük, aki annak ellenére, hogy ő a mi életünk, a halált is elszenvedte értünk.

Mert ha a halálnak semmi vagy csak nagyon kevés kínja lenne, akkor nem lenne olyan nagy a vértanúk dicsősége. De, ha a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért, és magukból a juhokból oly sok vértanút támasztott magának, mennyivel inkább kell az igazságért a halálig küzdeniük és a bűnnek vérük ontásáig ellenállniuk azoknak, akikre rábízta a juhok legeltetését, tanítását és irányítását. És ezért ki ne látná be az ő szenvedésének példája láttán, hogy a pásztoroknak sokkal inkább kell hasonlóvá lenniük hozzá, ha már a juhok közül is oly sokan lettek hasonlóvá az Egyetlen Pásztorhoz, akinek egyetlen nyájában maguk a pásztorok is juhok. Mert mindenkit saját juhává tett, amikor mindenkiért meghalt. Hiszen ő maga is Isten áldozati Bárányává lett, hogy mindenkiért szenvedhessen.

Az Úr megdicsőítette őt a királyok előtt, megbízásaival elküldte a néphez: {*} És megmutatta neki dicsősége fényét.

Kiválasztotta szolgáját, hogy legeltesse népét, kedves örökségét. {*} És megmutatta neki dicsősége fényét.

Magadra vállaltad a papság rendjét, és az Egyház kormányánál ülve irányítod ezt a hajót a hullámok ellenében. Tartsd erősen a hit kormánylapátját, hogy meg ne zavarhassanak téged e világ súlyos viharai. A tenger ugyan nagy és végeláthatatlan, de ne félj, „mert tengerek fölé ő rakta alapját, ő állította folyóvizek fölé”{n}{r}Zsolt 23, 2{/r}{/n}.

Méltán mondhatjuk tehát: az Úr Egyháza megingathatatlanul fennmarad a világ annyi sok forrongása közt is, és mint apostoli sziklára emelt épület, rendíthetetlen alapjával kitart a dühöngő tenger támadásaival szemben. Csak mossák a hullámok, de nem rendítik meg; és bár a világ elemei hozzácsapódva gyakran nagy robajjal visszhangzanak, mégis övé marad az üdvösség biztos kikötője, hogy oda mindig befogadhassa a bajbajutottakat. És, bár hánykolódik a tengeren ez a hajó, ugyanakkor előre is halad a folyókban; s itt vajon nem azokra a folyókra kell-e gondolnunk, amelyekről meg van írva: „Harsogva zúgnak a folyamok?”{n}{r}Zsolt 92, 3{/r}{/n} Hiszen vannak folyók, amelyek annak szívéből fakadnak, aki Krisztustól kapott italt, és Isten Szentlelkének a forrásából merített. Ezek a folyóvizek, amikor a léleknek juttatott kegyelemtől kiáradnak, harsogva zúgnak.

Van olyan folyó is, amely hegyi patakként zúdul rá megszenteltjeire, van olyan zúgó áradat is, amely megörvendezteti a békés és nyugodt lelket. Mindaz, aki ennek a folyónak teljességéből merített, fölemeli szavát, mint János evangélista, mint Péter és Pál, és miként az apostolok hangos szóval elterjesztették az egész földkerekség határáig az evangélium örömhírének üzenetét, úgy ez is hirdetni kezdi az Úr Jézus evangéliumát.

Vedd tehát Krisztustól te is azt a megbízatást, hogy terjedjen a te szavad is, gyűjtsd össze Krisztus vizét, amely dicséri az Urat, és gyűjtsd össze sok helyről azt a vizet is, amelyet prófétai felhők árasztanak.

Mindenki, aki vizet gyűjt a hegyekből, és azt magához vonzza, avagy merít e forrásokból, az maga is esőt kezd permetezni, miként a felhők. Töltsd el hát lelked mélyét, hogy nedves legyen földed, és nyerjen vizet saját forrásodból is.

Aki így sokat olvas és meg is érti azt, az megtelik, és aki telve van, az másokat is öntöz. Ezért mondja a Szentírás: „Ha tele vannak a felhők, esőt hullatnak”{n}{r}Préd 11, 3{/r}{/n}.

Legyenek tehát szavaid gördülékenyek, legyenek tiszták, legyenek világosak! Erkölcsi fejtegetéseid biztató kedvességgel csengjenek a nép fülében, szavaid kedvességével simogasd a népet, hogy mindig készségesen kövessenek téged oda, ahová vezeted őket.

Szavaid legyenek értelemmel áthatottak! Ezért mondja Salamon: „Az értelem fegyvere a bölcs ember ajka”; és másutt: „Ajkaid legyenek értelmes beszédűek”; azaz világítson beszéded bizonyítása, csillogjon annak értelme! Szózatod, fejtegetésed ne szoruljon másoktól jövő megerősítésre, hanem beszéded mintegy a saját fegyvereivel, önnönmagát védje. Ne legyen egyetlen szavad sem, amely veszendőbe megy, vagy amely értelem nélkül cseng.

Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Érvelj, ints, buzdíts {*} Nagy türelemmel és hozzáértéssel.

Hozzád hasonlóan vajon ki mondhatja el, hogy császárokat is bűnbánatra késztetett? {*} Nagy türelemmel és hozzáértéssel.

HIMNUSZ

Ajkunk magasztal és dicsér

Isten szűz Anyja, Mária,

dicséretünkre add, kegyes,

bőségesen kegyelmedet.

Ádám vétkétől terhesen

létünk bűnben fogantatott,

folt nélkül köztünk csak te vagy:

Szeplőtlen Szűz: így tisztelünk.

Irigy kígyónak rút fejét,

dicső Szűz, lábad zúzta szét,

téged nem érint földi bűn:

ezért illet dicséretünk.

Nagy ékesség, csodálatos,

eltörlöd Éva szégyenét:

kérünk, segíts oltalmazón,

emeld fel esdő népedet.

Az őskígyónak tőreit

csodás hatalmad rontsa szét,

hogy égiek közt általad

legyünk örökre boldogok.

Atyának, Léleknek legyen

Fiaddal együtt tisztelet,

tőlük nyerted szentségedet,

a fénylő nagy kegyelmeket. Ámen.

1. ant.Szeplőtelen fogantatásában nyert áldást Mária az Úrtól, és irgalmat szabadító Istenétől.

2. ant.Isten oltalmazta őt már élete hajnalán, mint a Magasságbelinek szentséges lakhelyét.

3. ant.Dicső dolgokat mondanak rólad, Isten városa: Szent hegyére helyezett téged az Úr.

Testvéreim! Amint egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek. Bűn volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, az Eljövendőnek előképe. A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bűnbeeséssel. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet.

Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják. Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. Ahogy egy embernek engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért meg is igazultak.

Közben azonban adatott a törvény és vele szaporodott a bűn. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint halált hozóan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulással a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.

Egy ember által lépett a világba a bűn, és vele mindnyájan bűnbe estek. {*} Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél.

Az Úr kiragadott téged a halál hatalmából, és ellenségeddel szemben védelmeződ lett. {*} Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél.

Égbolt, csillagok, föld, folyamok, nappal és éjszaka, és minden, ami az emberek hatalmába és használatába került, örvendezik, ó Úrnőnk, mind örvendezik régi ékessége elvesztésén; általad ugyanis valamiképpen új életre támadt és kimondhatatlan új szépséget kapott. Mintha holttá vált volna minden, elveszett az eredeti méltóság, amelyre Isten teremtette, hogy szolgálatunkra legyen és Isten dicsőségére használjuk. Bálványimádók vették erőszakkal hatalmukba, visszaéltek velük és beszennyezték őket, noha nem erre teremtette mindezt Isten. A mindenség mintegy új életre támadva örvendezik; már azok uralma alatt áll és azok használják illő megbecsüléssel, akik megvallják Istent.

Szinte ujjonganak a kegyelem új és felbecsülhetetlen mértékétől, amikor megérzik, hogy maga az Isten, maga az ő Teremtőjük, nemcsak láthatatlanul és felülről kormányozza őket, hanem immár láthatóan is köztük van, és őket felhasználja a megszentelés művében. Isten felmérhetetlen javai az áldott Szűz áldott méhének áldott gyümölcséből áradtak a teremtményekre.

A te kegyelmi teljességed gyümölcse, hogy akik az alvilágban várakoznak, immár szabadulásukra örvendezhetnek, az égiek pedig megújulásuk fölött ujjonganak. Valóban a te dicsőséges szüzességednek dicsőséges Gyermeke hozta meg azt, hogy az igazak, akik Jézus életszerző halála előtt haltak meg, most börtönük szétzúzása felett ujjonganak; az angyalok pedig félig lerontott városuk megújításán vigadnak.

Ó Asszonyunk, te teljes, túláradóan teljes vagy kegyelemmel! Kegyelmi teljességed túláradásából éled újjá minden teremtmény. Ó áldott, mindenekfelett áldott Szűz! A te áldott voltodból nyer áldást az egész világ, sőt már nemcsak a Teremtőtől árad áldás a teremtett világra, hanem a teremtmény is áldja a Teremtőt.

Isten saját Fiát, aki tőle született és vele egyenlő, akit úgy szeretett, mint önmagát, saját Fiát adta oda Máriának: úgy akarta, hogy Máriától szülessék Fia, nem másik, hanem ugyanaz, és így a természet szerint ugyanaz lett az Isten Fia és Mária Fia. Minden természetet Isten teremtett, és Isten Máriától született. Isten teremtett mindent, és Mária az Istent szülte. Isten, aki mindent alkotott, önmaga tette, hogy Máriától szülessék, és így alkotta újjá mindazt, amit teremtett. Istennek hatalma van, hogy semmiből teremtse a mindenséget, mégsem akarta Mária nélkül újjáalkotni a megrontott világot.

Isten tehát minden teremtmény Atyja, Mária pedig az újjáteremtett világnak Anyja. Isten Atyja minden megalkotásnak, Mária pedig Anyja minden helyreállításnak. Istentől született az, aki által minden lett, és Mária szülte e világra azt, aki által minden a megváltást kapta. Istentől született az, aki nélkül semmi sem létezhet, és Mária szülte e világra őt, aki nélkül semmi sem lehet jó.

Valóban az Úr van teveled, és az Úr adta, hogy minden teremtmény kis híján önmagával legyen adósod neked.

Íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek, {*} Mert nagy az Úr jósága hozzám.

Isten a kicsinyeket felmagasztalta{n}{r}Lk 1, 52{/r}{/n}. Az Atyaisten figyelme a szegény bennszülött mexikói férfi, tudniillik Juan Diego felé fordult, akit megajándékozott a Krisztusban való újjászületéssel. Megadta neki, hogy Szűz Mária arcát szemlélhesse, és segítségére legyen az amerikai kontinens evangelizálásában. Ebből világosan kitűnik, hogy mennyire igazak azok a szavak, amelyeket Szent Pál apostol az üdvösség munkálásával kapcsolatban hirdetett: Azt választotta ki az Isten, ami a világ előtt alacsonyrendű és megvetendő, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik látszanak valaminek{n}{r}1 Kor 1, 28-29{/r}{/n}.

Szent Juan Diego, aki a Cuauhtlatoatzin nevet kapta, amely Beszélő Sas-t jelent, 1474 táján született a Texcoco-nak nevezett tartományban. Házasságkötése után az Evangélium követésére vállalkozva, feleségével együtt megkeresztelkedett. Minden szándéka az volt, hogy hite szerint él, és Isten, valamint az Egyház szolgálatára szenteli magát.

1531. decemberében, amikor úton volt a Tlatilolco^*** helységbe, a Tepeyac-dombon megjelent neki az Istenanya, és azt parancsolta, hogy kérje meg a mexikói püspököt: építsenek templomot a jelenés helyén. A főpásztor, komolyan véve a bennszülött férfi kérését, bizonyítékot kért tőle, hogy a csodálatos esemény valóban megtörtént-e.

December 12-én a Szent Szűz ismét megjelent Juan Diegónak. Megvigasztalta őt, és meghagyta neki, hogy menjen el a Tepeyac-dombra, szedjen ott virágokat és hozza azokat magával. Bár téli hideg és szárazság is volt, a szent ember gyönyörű virágokat talált ott, amelyeket köpenyébe burkolva elvitt a Szent Szűzhöz. A Szűzanya megparancsolta neki, hogy a virágokat, mint az igazság bizonyságát, adja át a püspöknek. Juan Diego a püspök elé állt, kinyitotta köpenyét és a virágok a földre hullottak, köpenyén pedig a Guadalupei Szűz vonásai tűntek elő. Guadalupe ettől az időtől kezdve lett a nemzet lelki központja.

Miután Juan Diego templomocskát épített az Ég Királynője tiszteletére, nagy buzgóságtól indíttatva mindent elhagyott, és életét annak a kis szentélynek őrzésére és a zarándokok fogadására szentelte. Életszentsége az imában és a szeretet gyakorlásában mutatkozott meg. Mindehhez erőt merített az Üdvözítő eucharisztikus lakomájából, a Megváltó édesanyjának tiszteletéből, az Anyaszentegyházzal való közösségből és a püspökök iránti engedelmességből. Mindazok, akik ismerték őt, csodálták benne az erények ragyogását, különösképpen a hit, a remény, a szeretet és az alázat megnyilvánulásait, valamint a földi dolgok megvetését. Juan Diego a mindennapi élet egyszerű keretei között hűségesen szolgálta az Evangéliumot, megőrizve bennszülött voltának sajátosságait. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy Isten nem tesz különbséget fajok és kultúrák között, hanem mindenkit meghív. Hogy gyermekévé legyen. Ez a Szent ilyen módon megkönnyítette az utat Mexikó és az Újvilág népe számára, hogy az Egyházban Krisztushoz térjen.

Élete utolsó napjáig Istennel élt, aki 1548-ban hívta magához. A róla való megemlékezés, amely mindig a Miasszonyunk guadalupei jelenésével kapcsolatos, évszázadok óta a föld különböző tájain elevenen él.

Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse az erőseket; a semminek látszókat választotta ki. {*} Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.

Csodát művelt erős karjával, és felmagasztalta a kicsinyeket. {*} Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.

Szent II. János Pál pápának a Loretói Szent Ház szentélye fennállásának 700. évfordulójára írt leveléből

(Lettera a Mons. P. Macchi, 15 agosto 1993: Insegnamenti di Giovanni Paolo II, XVI/2, 526-537)

A Loretó-i Szent Ház nem pusztán csak egy „relikvia”, hanem egy konkrét és értékes „ikon”. Nem valamely elvont igazság „ikonja”, hanem egy eseménynek, egy titoknak: az Ige Megtestesülésének.

A Megtestesülés, amelyre emlékeznek e szent falak között, egy csapásra visszanyeri eredeti bibliai jelentését. Nem egy egyszerű tanításról van szó az isteni és emberi egyesüléséről, hanem sokkal inkább egy olyan eseményről, mely az idő és a tér egy meghatározott pontján ment végbe, ahogyan azt csodálatosan megvilágítják az apostol szavai: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”{n}{r}Gal 4,4{/r}{/n}.

Mária az Asszony, ő, hogy úgy mondjuk, a fizikai és lelki „hely” egyszerre, akiben létrejött a Megtestesülés. De a Ház is, amelyben élt, kézzel fogható emlékeztetőt jelent erre a konkrét dologra.

A názáreti rejtett életre való emlékezés nagyon is konkrét kérdéseket vet fel, olyanokat, melyeknek köze van minden ember tapasztalataihoz. Feléleszti a család szentsége iránti érzéket, s egy csapásra a világ elé tárja azokat az értékeket, melyeket ma ugyancsak hanyagolnak, mint például a hűséget, az élet tiszteletét, a gyermeknevelést, az imádságot. Mindezeket a keresztény családok újra felfedezhetik a Szent Ház falai között, mely a „család-egyház” első példája volt a történelemben.

A Szent Ház ezzel egyidőben emlékeztet a megszentelt élet és az Isten Országáért vállalt szüzesség hivatásának nagyszerűségére, melyek itt találnak dicsőséges kezdetükre Máriának, a Szűznek és Anyának személyében

A fiataloknak pedig, akik hatalmas tömegben zarándokolnak az Anya Házához, szeretném megismételni azokat a szavakat, melyeket más alkalommal már elmondtam számukra: „Haladjatok Mária felé, járjátok utatokat Máriával… találjon visszhangra szívetekben az ő legyenje”. A fiatalok legyenek képesek megújítani, a Názáreti Ház tanításainak fényében elköteleződésüket a katolikus nép iránt, hogy visszavihessék Krisztust a szívekbe, a családokba, a kultúrába és a társadalomba.

A mi időnkben zajlik az az igaz küzdelem, hogy a nők megkaphassák az őket megillető helyet az Egyházban, és a társadalom ebben a vonatkozásban is találhat itt egy elmélyítésre érdemes gondolatot. Azon tény révén, hogy „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”{n}{r}Gal 4,4{/r}{/n}, minden egyes nő felemeltetett Máriában, mégpedig olyan méltóságra, amelynél nagyobbat elképzelni sem lehet.

Ezen kívül semmiféle elméleti megfontolás sem tudná annál az egyszerű ténynél jobban felmagasztalni az emberi munka méltóságát, minthogy az Isten Fia dolgozott Názáretben és azt akarta, hogy „az ács fiának nevezzék”{n}vö. {r}Mt 13,55{/r}{/n}.

Végül, hogyan ne emelnénk ki a „szegények választását” ami a Zsinaton történt{n}vö. Lumen gentium, 8{/n} és azt követően folyamatosan erősödött? A Szent Ház egyszerű és alázatos falai látványosan emlékeztetnek bennünket arra, hogy Isten maga kezdte ezt el, Máriát választva, akiről oly szépen mondja az egyik zsinati szöveg: „Ő az, aki kiemelkedik az alázatosak és az Úr szegényei közül, kik bizalommal tőle remélik és kapják meg az üdvösséget.”{n}Lumen gentium, 55{/n}

Megmaradva a szegénység és a szenvedés témakörénél, kitüntető helyet kaptak a szentély történelmében a betegek. Ők zarándokoltak elsőként a Szent Házhoz és vitték el aztán hírét a népek közé. Hol találhattak volna bárhol a világon jobb fogadtatásra, mint annak a házában, akiről épp a loretói litánia hirdeti, hogy a „betegek gyógyítója” és a „szomorúak vigasztalója”?

„Legyen Loreto szentélye – ahogy azt XXIII János pápa mondta – nyitott ablak a világra, felelevenítője azoknak a hangoknak, melyek hirdetik a lelkek, a család és a népek megszentelődését.”

Valóban áldott vagy te az asszonyok között, mert benned ütötte fel Isten sátorát. {*} A nemzetek sokaságát szenteled az Úrnak.

Mert akit befogadni kicsi az ég, azt te méhedben hordoztad. {*} A nemzetek sokaságát szenteled az Úrnak.

Azért ünnepli meg a keresztény nép a vértanúk emlékezetét vallásos ünnepélyességgel, hogy így követésükre buzduljon, érdemeikben részesüljön és közbenjáró imádságuk által segítséget kapjon. Úgy ünnepeljünk azonban, hogy egyetlen vértanúnak sem emelünk oltárt, bár a vértanúk emléktemplomaiban állítunk oltárokat.

A szentek sírjainál oltárhoz állva melyik elöljáró mondta valaha is, hogy „Ezt az áldozatot felajánljuk neked Péter vagy Pál vagy Ciprián!”, hanem az áldozatot annak az Istennek ajánljuk fel a vértanúk emlékünnepén is, aki megkoszorúzta ezeket a vértanúkat. Áldozatot mutatunk be azért, hogy e szent helyek ihletése nagyobb szeretetet keltsen bennünk mind a mártírok iránt – akiket utánozhatunk_–, mind pedig Isten iránt, akinek segítségével követésükre képesek lehetünk.

A vértanúkat olyanfajta szeretet és együvé tartozás által tiszteljük, amellyel már ebben az életben is tiszteljük Isten szent embereit, akikről úgy érezzük, hogy szívük az evangéliumi igazságért kész a szenvedésekre is. A vértanúkat azonban ennél még buzgóbban tiszteljük, mert a küzdelem után már biztosabb a győzelmük, és mint az örök élet győzteseit biztosabban dicsőíthetjük őket, mint azokat az élőket, akikre még ezután vár a küzdelem.

De imádással nem tiszteljük a vértanúkat, mert az imádás egyedül Istent illeti meg. És nem is tanítjuk, hogy a vértanúkat imádni kellene. Egyedül Istent kell imádni.

Mivel pedig az áldozatbemutatás az Isten imádásához tartozik, azért beszélünk bálványimádásról azoknál, akik a bálványoknak is mutatnak be áldozatot. Viszont mi egyetlenegy vértanúnak vagy szentnek vagy angyalnak sem mutatunk be semmiféle áldozatot, és erre parancsot sem adunk. Aki pedig e téren hibát követ el, azt az igaz tanítással oktatjuk, akár azért, hogy e tévedését kijavítsuk, akár azért, hogy e tévedéstől megóvjuk az embereket.

Maguk a szentek is, mint emberek tiltakoztak imádásuk ellen, mert tudták, hogy az imádás egyedül Istent illeti meg. Előfordult ez például Szent Pál és Szent Barnabás életében, amikor az általuk művelt csodától megrendült lisztrai emberek áldozatot akartak bemutatni tiszteletükre. Erre Pál és Barnabás megszaggatták ruháikat, majd hangoztatták és bizonygatták ezeknek az embereknek, hogy ők nem istenek, és megtiltották, hogy áldozatot mutassanak be nekik.

Más dolog az, amit tanítunk, és más, amit megtűrünk; más az, hogy kötelességünk parancsolni, és más az, hogy ránk bízott feladat a hibákat kijavítani, és tűrni kényszerülünk, amíg sikerül ez.

Az Úr szemében drága kincs minden szentjének halála! {*} Úgy számon tartja minden csontjukat, hogy azokból egy sem törhet össze.

Az öröm ruhájába öltöztette őket az Úr. {*} Úgy számon tartja minden csontjukat, hogy azokból egy sem törhet össze.

A hagyomány szerint 1531. december első napjaiban történt. Egy szegény, de nemes lelkű Juan Diego nevű ember – aki Cuauhtitlenből^** származott és bizonyos lelki ügyek voltak rábízva, mert a tlatilolcói^*** szerzetesekhez tartozott – egyik szombaton korán reggel szentmisére Tlatilolcóba indult. Amikor a Tepeyacnak nevezett dombhoz érkezett, már világosodott. A dombtetőn éneket hallott. Amikor az éneknek vége lett, bár senki sem járt arra, hangot hallott a domb felől: „Kedves Juan Diego!” – szólt a hang. Ő rögtön abba az irányba ment, ahonnét a hívó hangot hallotta.

Amint a domb tetejére felérkezett, egy Úrnő állt ott, aki hívta, hogy menjen oda hozzá. Amikor eléje érkezett látta, hogy az Úrnő ruhája fénylik, mint a nap. A Szűz mindjárt ki is nyilvánította előtte akaratát. Így szólt hozzá: „Tudd meg, szeretett fiam, hogy én Szűz Mária, a mindenkor szeplőtelen Szűz vagyok, Anyja az igaz Istennek, az élet Szerzőjének, aki mindent teremtett és fenntart, aki az ég és föld Ura. Nagyon akarom és forrón kívánom: Épüljön itt ezen a helyen nekem templom, hogy Fiamat, Jézust megmutassam, kinyilvánítsam és dicsérjem, hogy kiárasszam szeretetemet és anyai érzületemet, oltalmamat és védelmemet, mivel valójában a ti kegyes Anyátok vagyok, a tiéd és mindenkié, akik csak a földön élnek, mindazoké, akik szeretnek, akik keresnek, akik áhítattal és bizalommal segítségül hívnak engem.

Itt letörlöm könnyeiket és meghallgatom panaszaikat, megsegítem őket szorongatott helyzetükben és enyhülést hozok nekik megpróbáltatásaikban. Hogy pedig kívánságom teljesüljön, menj el Mexikóvárosba, a püspöki palotába. Mondd meg a püspöknek, hogy én küldtelek, mert azt akarom, hogy ebben a völgyben templomot építsenek nekem.”

Juan Diego nyomban el is ment a püspök házába, akinek neve Juan de Zumarrága volt, Szent Ferenc rendjéből. A püspök ugyan meghallgatta őt, de mintha nem hitt volna neki mindenben, s ezért ezt válaszolta: „Fiam, jöjj el újra, és ismét meghallgatlak. Majd gondolkozom, hogy mit kell tennem a kívánságoddal kapcsolatban.”

Másnap Juan Diego látta, hogy a Királynő lejön a dombról. Odajött, és így hozzá szólt: „Halljad, szeretett fiam! Ne aggódj nagybátyád betegségével vagy bármi más bajoddal kapcsolatban. Nemde én a te Anyád vagyok? Nemde oltalmam és védelmem alatt állsz? Nemde én vagyok életed forrása és boldogsága? Jól tudod, hogy az én ölemben és karjaimban vagy! Vajon szükséget szenvedsz-e bármiben? Ne szomorkodj, és ne aggodalmaskodjál! Menj fel, kedves fiam, a dombra, és azon a helyen, ahol engem láttál és ahonnét szóltam hozzád, különböző virágokat találsz. Szakítsd le és gyűjtsd össze ezeket a virágokat, aztán jöjj, és hozd ide nekem.”

Juan Diego elment, összegyűjtötte a virágokat, és az Ég Királynője elé vitte, Ő pedig tiszteletreméltó kezeibe vette azokat, majd Juan Diego köpenyére téve így szólt: „Szeretett fiam, ezeket a virágokat vidd jelként a püspökhöz. Te az én küldöttem vagy, akinek hűségében megbízom. Szigorúan megparancsolom, vigyázz a köpenyedre, csak a püspök előtt nyisd ki, és amit viszel, mutasd meg neki. Beszéld el neki, hogy parancsom szerint hogyan mentél fel a dombra, és szedted össze a virágokat. Meséld el, hogy csodálkozva mi mindent láttál, és így higgyen, és építse fel a templomot, amelyet akarok.”

Ahogyan az Ég Királynője megparancsolta, Juan Diego Mexikóváros felé indult. Örvendezve bízott abban, hogy minden sikerülni fog. Amikor belépett a püspökhöz, leborult előtte. Elbeszélte mindazt, amit látott, és amiért küldetett. Így szólt a püspökhöz: „Uram, amit parancsoltál, teljesítettem: Elmentem az Úrnőmhöz, az Ég Királynőjéhez, az Istenszülő Szűz Máriához, és mondtam: Te jelet kérsz, hogy hinni tudj nekem, és templomot építs azon a helyen, ahol a Szűz Anya kívánja. Elmondtam neki: megígértem, hogy jelet viszek neked, amely igazolja az ő akaratát. Lám, meghallgatta kérésedet. Jó néven vette, hogy jelet kértél ahhoz, hogy akaratát teljesítsd. Megparancsolta, hogy ma korán ismét jöjjek el hozzád.”

Akkor az egész város összejött, és látták a tiszteletreméltó képet, amely Juan Diego köpenyén keletkezett. Megcsodálták, Isten művének tekintették, és imádkozni kezdtek. Juan Diego halálos beteg nagybátyja azon a napon meggyógyult, és elmondta, miként hívta segítségül a Szent Szüzet, akit Guadalupei Boldogságos Szűz Máriának neveznek.

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold. {*} Fején tizenkét csillagból volt a korona.

Örvendeznek az angyalok és ujjonganak a főangyalok, és magasztalják a Boldogságos Szűz Máriát. {*} Fején tizenkét csillagból volt a korona.

Te, egy a népből, egy a polgárok közül, bizonnyal egy vagy a szüzek közül, aki testi szépségedet a szellem sugaraival teszed tündöklővé (alkalmasabb vagy arra, hogy az Egyházhoz hasonlítsanak), mondom, te, még éjnek idején fekvőhelyeden is Krisztusra gondolj, minden pillanatban remélve eljövetelét.

Ilyennek óhajtott téged Krisztus, ilyennek választott ki téged Krisztus, ő lép be a kitárt ajtón. Nem csal meg téged, ő ígérte, hogy betér hozzád. Öleld hát magadhoz őt, akire vártál, járulj hozzá és megvilágosodol. Tartóztasd, kérd, hogy ne menjen el hamar, könyörögj neki, hogy ne távozzék. Mert az Isten Igéje fut, figyelmetlenséggel meg nem fogható, hanyagsággal meg nem tartható. Figyeljen hát lelked mindig az ő szavára, s mennyei társalgással tarts ki nyomában, mert hamar továbbindul.

Aztán mit mond a lélek? „Kerestem őt, de sehol nem találtam, hívtam, de nem adott választ”{n}vö. {r}Én 5, 6{/r}{/n}. De azért még ne gondold, hogy nem tetszel neki, ha hívásod, kérésed, lelked megnyitása után oly hamar továbbment. Hiszen sokszor megengedi, hogy próbára tegyen minket a kísértés. Mit mondott az evangéliumban is az őt tartóztató népnek? „Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem”{n}{r}Lk 4, 43{/r}{/n}. De ha úgy tűnik is előtted, hogy már eltávozott, menj, és ismét kutass utána!

Ki más taníthatna meg téged Krisztus megtartására jobban, mint az Anyaszentegyház? Sőt már tanít is; olvasd csak, és megérted: „Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el”{n}{r}Én 3, 4{/r}{/n}.

Hogyan tarthatod hát magadnál Krisztust? Nem erőszakkal, nem kötélhurokkal, de igenis megkötözheted a szeretet kötelékével, a lélek szíjával, magadnál tarthatod lelked szeretetével.

Ha te is meg akarod tartani Krisztust, keresd állhatatosan és ne félj a szenvedésektől, mert jobban rátalálhatsz Jézusra a testi szenvedésekben, sőt még inkább az üldözők keze között.

Azt mondja a Szentírás: „Alig mentem tovább, otthagyva őket…”{n}{r}Én 3, 4{/r}{/n}. Rövid volt az az idő és röpke a pillanat, amíg kijutottál üldözőid kezéből, és nem engedtél a földi hatalmaknak; máris eléd jön Krisztus és nem hagy sokáig a megpróbáltatásban.

Aki így keresi Krisztust, aki így találja meg Krisztust, az mondhatja: „Belekapaszkodtam, és nem engedem el, amíg be nem viszem anyámnak házába, annak szobájába, ki méhében hordozott”{n}{r}Én 3, 4{/r}{/n}. Anyád háza és szobája nem más, mint saját bensőd, és természeted rejteke.

Vigyázz erre a házra, tartsd tisztán mindig ennek belső szobáit! Amikor már szeplőtelen tiszta lesz ez a ház, akkor majd a Sarokkő erejével összetartva, a szent papság elérésére lelki házzá emelkedik és a Szentlélek lakozik benne.

Aki így keresi Krisztust, aki így könyörög hozzá, azt nem hagyja el, sőt gyakran meglátogatja, mert ő velünk van a világ végezetéig.

Kedves volt az Úr előtt a szent küzdelemben, mert megdicsőült Isten és emberek szemében: ajka bölcsességet szólt bírái előtt {*} És a mindenség Ura megszerette őt.

Íme, a szűz, aki kedves hajlékot készített szívében az Úrnak. {*} És a mindenség Ura megszerette őt.

Keresztes Szent János áldozópapnak a „Szellemi páros ének” című művéből

Akármennyi titkot és csodát fedeztek is már föl a szent egyháztanítók, és tudtak meg a szent életű lelkek ezen a földön, még sokkal több az, amit sohasem mondtak el, sőt soha fel sem fogtak.

Éppen ezért még sok mélységet kell feltárni Krisztusban, mert ő olyan, mint a gazdag aranybánya, amelynek szerteágazó tárnájában végtelenül sok kincs rejlik. Akármilyen mélyre is ásson benne valaki, sohasem ér a végére, sőt minden egyes elágazásban itt is, ott is új ereket, új kincseket fog találni.

Ezért mondja Szent Pál magáról Krisztusról: „Benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse”{n}{r}Kol 2, 3{/r}{/n}. Ezekbe a kincsekbe nem tud behatolni, nem képes hozzájuk eljutni a lélek, hacsak nem megy előbb keresztül a belső és a külső szenvedések sűrűjén. Nem érheti el az ember, hacsak nem kapott Istentől számos értelmi és érzékelhető kegyelmet. Sok és hosszas lelki gyakorlatnak kell ezt megelőznie.

Hiszen mindezek alacsonyabb fokok a lelki életben, és csak előkészületül szolgálnak Krisztus titkainak mélyebb ismeretéhez, amely a legmagasabb rendű bölcsesség, amelyre ebben az életben szert tehetünk.

Ó, bárcsak megértené már végre-valahára minden ember, hogy nem lehet eljutni Isten gazdagságának és bölcsességének teljességére, hacsak a lélek előbb végig nem járja a szenvedések és szorongások sűrűjét is úgy, hogy a lélek azután ebbe helyezze örömét, s erre irányítsa vágyait. Az a lélek, amelyik igazán óhajtja ezt az isteni tudást, az előbb a szenvedést vállalja a keresztek sűrűjében.

Ezért buzdította Szent Pál az efezeusiakat, hogy „ne csüggedjenek a megpróbáltatások közepette”{n}vö. {r:Ef}3, 13{/r}{/n}, és hogy legyenek erősek és szilárdak, mert „csak a szeretetben gyökeret verve és alapot vetve tudják majd felfogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység: megismerik Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, hogy beteljenek az Isten egész teljességével”{n}vö. {r}Ef 3, 17{/r}{/n}.

Mert a kereszt az a kapu, amelyen át bejuthat az ember ennek a tudásnak a gazdagságába. Ez a kapu azonban igen szűk. Csak kevesen óhajtanak ezen a kapun belépni, noha sokan szeretnék a kincsek ismeretét élvezni, ehhez azonban csak a kapun keresztül lehet eljutni.

Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, {*} Amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.

Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. {*} Amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.

Részletek Boldog Brenner János lelki naplójából, amelyet a noviciátusi idő alatt írt

Szívem legnagyobb hálájával és szeretetével köszönöm meg Neked azt az igen-igen nagy kegyelmet, hogy szolgálatodra rendeltél

Egyszer régebben gondolkodtam, hogy hogyan és milyen úton juthatunk el legkönnyebben az életszentségre. Ekkor láttam egy fölfelé állandóan csúcsosodó hegyet, melynek oldala mindig meredekebb lett és a teteje csaknem az égbe ért. Ezen a hegyen mély árkok húzódtak egyharmad részéig felfelé, és ocsmány iszappal voltak tele, mint a hegy lába körül elhelyezkedő térség. És láttam, hogyan közelednek e hegyen, egyre jobban áttüzesedve, felfelé a lelkek. Egyesek csak az árkokból másztak ki, ezek azok, akik hibáikat elhagyják ugyan, de az erény útjára nem lépnek. Ez még nem érték. A többiek Isten leérő kegyelem-szálaiból igyekeztek minél többet magukhoz láncolni, melynek segítségével annál magasabbra emelkedtek. A ritka nagy szentek, kiknek a csúcspontig nem sikerült ugyan elérniük, mert ott Krisztus áll, de Őt megközelíthették életük fonalának elszakadásával, mely egyedül tartotta őket a földön, beugrottak a Mennyországba. Mindent pótol, s mindennél többet ér a kegyelem!

Uram, én teljesen a Te akaratodhoz igazítom életemet. „Sújt vagy emel, kitárom keblemet.” Minden körülmények között legyen meg a Te legszentebb akaratod! Akár jó sorsot adsz, akár rosszat, az mindenképpen ajándék Tetőled, melyet hálás szívvel fogadok és ajánlok fel Neked a bűnösökért, és megcsókolom gondviselő kezed, mialatt reám sújtasz az ostorral.

Tudom, hogy szólsz Uram, tudom, hogy ki szól, most azt szeretném tudni, mit szólsz. Eritis mihi testes! Nemcsak hirdetni kell az evangéliumi életeszményt, hanem el is kell fogadtatni az életpélda által. Jézus is tanúnak tartja magát. Egész élete tanúságtétel: az igazságról, a jóságról, a szeretetről. Jézusnak minden időben confessorokra van szüksége, a másik a martyr, akire szüksége van.

Szívem legnagyobb hálájával és szeretetével köszönöm meg Neked azt az igen-igen nagy kegyelmet, hogy szolgálatodra rendeltél. Add, hogy életem méltó legyen hivatásomhoz, hogy szent lehessek, mert én egyszerre mindent és egészen fenntartás nélkül akarok adni és kapni. „Aki elhagyja atyját, anyját, fivéreit és mindenét az én nevemért, százannyit kap, és az örök életet fogja örökölni. Erre én saját erőmből nem vagyok képes, s ezért kérem kegyelmedet, hogy ezek által is állandóan nőjön dicsőséged itt a földön, hogy majdan egy akol legyen és egy pásztor, és mindenki boldogan, halálra szántan megérkezhessen abba az országba, mely a világ kezdetétől készíttetett azoknak, akik szeretik az Istent.

A mennyországban az a sokat emlegetett sokféle boldogság nem olyan, mint ahogyan azt a köznép gondolja, hanem egyetlen dologból áll; az Isten arcának színről színre való látásából. Ez tesz bennünket egy örökkévalóságon át oly véghetetlen boldogokká. Lehet-e így fogalmunk az Isten csodálatos szépségű arcáról? Még inkább ámulunk akkor, ha meggondoljuk, mi gyatra emberek, hogy az Isten végtelenül egyszerű, és az egyszerűség: a szeretet; Deus ipse caritas est!

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, {*} Mert övék a mennyek országa.

(Edit. O. Braunsberger, Petri Canisii Epistulæ et Acta, I, Friburgi Brisgoviæ 1896, pp. 53-55)

Kaníziusz Szent Pétert méltán nevezik Németország második apostolának. Mielőtt – apostoli áldásban részesülve – oda indult volna, már mélységes lelki élményekben volt része. Ezekről a következő szavakkal számolt be:

„Örök Főpap! Úgy tetszett a te végtelen jóságodnak, hogy buzgó szívvel ajánljam magamat apostolaid pártfogásába, és ők tegyék hatékonnyá, erősítsék meg a kapott apostoli áldást. A Vatikánban őhozzájuk járulunk, és kegyelmed irányításával, ők tesznek csodálatosan nagyot velünk. Nekem ott nagy vigasztalásban volt részem, élményszerűen éreztem meg azt a kegyelmet, amelyet ilyen nagyszerű közbenjárókon át nekem adtál. Megáldottak engem is, megerősítették németországi küldetésemet ők is, szinte úgy tűnt nekem, hogy mint Németország apostolát biztosítottak engem jó indulatukról. Te tudod, Uram, hogy azon a napon milyen nagyon és milyen sokszorosan kötötted lelkemre Németország ügyét, hogy meg ne szűnjék többé az érte való aggódásom, sőt szívesen adjam érte életemet és halálomat.

Te pedig szentséges Testedben szinte kitártad előttem Szívedet. Úgy éreztem, hogy szemtől-szemben láthatom. Azt kívántad, hogy igyam ebből a kútfőből. Egyenest arra hívtál Üdvözítőm, hogy üdvösséget merítsek forrásodból. Én meg szívből vágyódtam arra, hogy e forrásból a hit, remény, szeretet árasszon el engem. Szomjaztam a szegénységet, a tisztaságot, az engedelmességet. Azt kívántam, hogy te moss meg tisztára egészen és ékesíts föl ünnepi öltözettel. Miután pedig édességes Szívedhez hatolhattam és szabad volt szomjamat benne oltanom, hármas szövésű köntöst ígértél nekem, hogy lelkem csupaszságát az födje be, a béke, a szeretet és az állhatatosság, ez a három. Mennyire-mennyire hozzátartoznak ezek szerzetesi hivatásomhoz! Azt remélem, ez üdvös öltözet erejében semminek sem leszek hiányában, és minden a te dicsőségedre fog válni.”

Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, {*} Hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.

Az okos ember szívében bölcsesség lakik, és bölcsességére megtanítja a tudatlanokat is. {*} Hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.

(2. febr. 1767: Bullarii romani continuatio, IV, pars II, Pratis 1843, pp. 1314-1316)

Kęty Szent János minden bizonnyal ama kevés emberek sorába tartozott, akik jeleskedtek a tanításban és kiemelkedtek az életszentségben, akik cselekedtek is, és tanítottak is, és ezenfelül még meg is védelmezték az ellenfelektől támadott igaz hitet. Mindenki elismeri, aki csak tudja róla, hogy a krakkói egyetemen a legtisztább forrásból merített tudományt adta tovább, amikor ugyanazon időben más, közel fekvő tájakon eretnekségek és szakadások harapóztak el. Az erkölcsök megszenteléséről szóló tanítást, amelyet a szószéken beszédeiben igyekezett a nép számára kifejteni, meg is erősítette alázatosságával, tisztaságával, irgalmasságával, teste sanyargatásával, meg a feddhetetlen pap és serény munkás egyéb erényeivel.

Így azután nemcsak ennek az egyetemi tanári karnak szerzett páratlan tiszteletet és dicsőséget, hanem csodálatosan gyümölcsöző példát adott mindazoknak is, akik hasonló szolgálatban dolgoznak: serényen törekedjenek arra, hogy tanári hivatásukat tökéletesen töltsék be, s fáradozzanak minden igyekvésükkel és erejükkel azon, hogy a szentek tudományát minden többi tantárggyal együtt az egy Isten dicséretére és dicsőségére tanítsák.

Vallásos tisztelettel kezelte mindazt, ami Istenre vonatkozik. Ehhez járult alázatossága. Nem sokra tartotta magát, sose emelte magát mások fölé, habár tudásával könnyedén előzött meg mindenkit, sőt még azt is kívánta, hogy mindenki megvesse és lenézze; – még inkább távol állt tőle, hogy méltatlankodva viselte volna, mikor ócsárolták vagy gúnyolták.

Valami egészen ritka és gyermeki egyszerűség társult alázatosságához. Nem volt ezért se tetteiben, se szavaiban semmi ravaszság, semmi színlelés. Ami a szíve mélyén volt, azt mondta a nyelve is. Ha azt gyanította, hogy szavai nyomán – pedig csak igazat mondott – másokban talán sértődöttség támadt, akkor mielőtt az oltár elé lépett volna, letérdelve alázatosan bocsánatot kért vétségéért, mely nem is annyira az övé, mint inkább amazé volt. Naponta pedig, miután munkáját elvégezte, a líceumból tüstént egyenesen a templomba sietett, és ott az Eukarisztiában rejtőző Krisztus előtt hosszasan imádkozott és elmélkedett. Csak egyedül Isten volt szívében és ajkán.

Törd meg az éhezőknek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba: {*} Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.

Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! {*} Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.

HIMNUSZ

Ünneplő szívvel hódolunk

Szent István vértanú előtt,

kit győztes harca béreként

elsőként illet pálmaág.

Igaz tanúként vívja meg

harcát hamis tanúk között,

s szent fényben Jézust látja már

Atyjának jobbján állani.

És most tehozzád fordulunk:

jöjj, áldott vértanúnk, segíts;

szavad nekünk is nyissa meg

a menny királyi ajtaját!

Véredben mostad meg magad,

ezért ragyogsz oly fényesen;

gondolj miránk is, pártfogolj,

dicsőségedben részesíts!

Ajándékként ezt adja meg

a Szűztől szűzen szült Fiú,

és Atyja és a Lélek is,

ki él s uralkodik vele! Ámen.

1. ant.István a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján.

2. ant.Amikor István térdre esett, hangosan felkiáltott: „Uram, Jézus, ne ródd fel nekik bűnül!”

3. ant.Bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.

István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.

Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: „Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.” Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk, amint mondta: 'Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.'” A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.

A főpap megkérdezte: „Valóban így áll a dolog?” Erre válaszul így beszélt: „Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A pusztában atyáinkkal volt a megnyilatkozás sátora, így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig, ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének. De csak Salamon építette fel a templomot. Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: 'Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem – mondja az Úr_–, vagy hol lehetne pihenőhelyem? Hát nem kezem alkotott mindent?'

Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.”

Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene, ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.

Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült az Úrban. És Saul helyeselte meggyilkolását.

Isten szolgája, István, akit a zsidók halálra köveztek, látta feje fölött a megnyílt eget: látta és belépett a mennybe. {*} Boldog ember ő, mert megnyílt neki az ég.

Amidőn kőzuhataggal összezúzták halandó testét, felragyogott neki az isteni dicsőség a mennyei hazában. {*} Boldog ember ő, mert megnyílt neki az ég.

Tegnap ünnepeltük örök Királyunk időben való születését, a mai napon pedig dicső harcosának diadalmas szenvedését ünnepeljük.

Tegnap ugyanis a mi Királyunk testünk ruhájába öltözve Szűztől született és kegyesen meglátogatta a világot, ma az ő katonája lép ki a test sátrából, hogy győztesen az égbe szálljon.

Magasságbeli Királyunk miértünk magát megalázva jött el közénk, de nem jöhetett hiába. Nagy ajándékot hozott harcosainak, amellyel nemcsak bőségesen gazdagította, hanem a harcra is megerősítette őket a legyőzhetetlenségig. A szeretet ajándékát hozta ugyanis magával, hogy ez vezesse el az embereket az Istenségben való részesedésre.

Amit hozott, azt szét is osztotta: önmagát nem kisebbítve, hívei szegénységét csodálatosan gazdagságra változtatva, és mégis kincseinek teljességében megmaradva.

A szeretet volt ugyanis az, amely Krisztust az égből a földre hozta, de ugyanaz a szeretet emelte Istvánt a földről az égbe. Ugyanaz a szeretet, amelyet a Király mutatott be előre, tündökölt tovább az ő katonájában.

István tehát, amint neve is mondja, koszorúra lett méltó, mert a szeretet volt fegyvere, és ezzel győzött minden téren. Isten iránti szeretetből nem tágított a dühöngő zsidókkal szemben, felebaráti szeretetből viszont imádkozni tudott megkövezőiért. Szeretetből korholta a tévelygőket, hogy jobb útra térjenek, de éppúgy szeretetből imádkozott megkövezőiért, hogy azok ne bűnhődjenek!

A szeretet erejében bízva győzte le a kegyetlenül ellenséges érzületű Sault, aki bár itt a földön üldözője volt, kiérdemelte, hogy az égben társa legyen. Fáradhatatlan, szent szeretete azokat is meg akarta imájával nyerni, akiket intő szavaival nem tudott megtéríteni.

És íme, most Pál Istvánnal együtt örvend, Istvánnal együtt élvezi Krisztus dicsőségét, Istvánnal együtt ujjong, Istvánnal együtt uralkodik. Ahová ugyanis a Pál köveivel halálra zúzott István előre ment, ugyanoda követte őt Pál is István imádságának segítségével.

Ó testvéreim! Mennyire valódi élet az, ahol Pálnak nem kell István megöléséért szégyenkeznie, sőt István együtt örvend a sorstárs Pállal, mert mindkettőjükben a szeretet öröme érte el teljességét. Istvánban a szeretet aratott diadalt a zsidók ádáz üldözésén, Pálban a szeretet takarta el bűnei sokaságát s így mindkettőjükben egyaránt a szeretet érdemelte ki, hogy elnyerhessék a mennyországot.

A szeretet tehát minden jónak a forrása és kezdete. Ez a legnagyobb oltalom! Ez az az út, amely elvezet a mennybe! Aki a szeretetben él, az nem tévedhet és nem félhet. A szeretet irányít, védelmez és vezérel mindenben!

Testvéreim! Krisztus azért alkotta meg a szeretet lépcsőjét, hogy azon minden keresztény az ég felé haladhasson. Erősen tartsátok meg a tiszta szeretetet, és gyakoroljátok kölcsönösen, hogy benne gyarapodva mindig előbbre jussatok!

Tegnap az Úr megszületett erre a világra, hogy ma István megszülethessék az ég számára; az Úr eljött tegnap a földre, {*} Hogy István ma bemehessen a mennybe.

Tegnap az ég Királya emberi testbe öltözötten a Szűz méhének kapuján át eljött a világba. {*} Hogy István ma bemehessen a mennybe.

HIMNUSZ

Szűzi őrzője a legtisztább Szűznek,

szent hirdetője az örök Igének,

szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól,

János apostol!

Égi forrásból eredő folyamként

futva kiáradsz a kiaszott földre,

és amit kebled merít a kebelből,

már ki is osztod.

Föld ékessége, dicsősége mennynek,

esdj megbocsátást gonoszságainkra,

szent tanításod csodálatos titkát

fejtsd ki előttünk!

Láttad a titkot, az Atya Igéjét,

s földünkre öntöd a hit áldott fényét;

jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk

majd az örök Fényt!

Zengjen örökké hála Krisztusunknak,

Szűz Máriától született Urunknak,

ki az Atyával és a Szentlélekkel

egy örök Isten! Ámen.

1. ant. János tanúskodik arról, amit az Isten mondott, s amiről Jézus Krisztus tanúságot tett: mindenről, amit látott.

3. ant.Ő az a János, aki Jézus keblén nyugodott az utolsó vacsorán, mert ő volt a választott, boldog apostol, aki előtt mennyei titkok tárultak fel.

Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, és örömötök teljes legyen.

Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben élünk akkor hazudunk, és nem az igazsághoz igazodunk. De ha világosságban élünk, ahogy ő is világosságban él, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus Krisztusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.

Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.

Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

Az élet Igéjét hirdetjük nektek, aki az Atyánál volt és megjelent nekünk. Azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, {*} És örömötök teljes legyen.

Ezeket följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és a hit által életetek legyen benne. {*} És örömötök teljes legyen.

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek”{n}{r}1 Jn 1, 1{/r}{/n}. Csak azért tapinthatja bárki is kezével az Igét, mert „az Ige testté lett, és közöttünk élt”{n}{r}Jn 1, 14{/r}{/n}.

De ennek a testté lett Igének, hogy kezünkkel tapinthassuk, előbb Szűz Máriától kellett testileg megszületnie, bár maga az Ige nem ettől kezdve létezik, hiszen János azt mondja róla, hogy „ami kezdettől fogva volt”. Nézzétek, mennyire alátámasztja ezt a levelét evangéliuma, amelyből az imént hallottátok, hogy „kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt!”{n}{r}Jn 1, 1{/r}{/n}

Valaki esetleg úgy érthetné az élet Igéjét, mint valami Krisztusról szóló beszédet, de nem magát a Krisztus testét, amelyet kézzel tapintottak. Nézzétek, mi következik: „Igen, az élet megjelent”{n}{r}1 Jn 1, 2{/r}{/n}. Krisztus tehát az élet Igéje.

És hogyan jelent meg? Kezdettől fogva volt ugyan, de nem jelent meg nyilvánvalóan az emberek előtt: csupán az őt látó angyaloknak volt nyilvánvaló, akik mintegy kenyerükkel táplálkoztak vele. Mert mit is mond a Szentírás? „Angyalok kenyerét ette az ember!”{n}{r}Zsolt 77, 25{/r}{/n} Tehát maga az Élet jelent meg testben, mert megjelenése által a csupán lélekben látható dolog válik szemmel láthatóvá, hogy meggyógyítsa a lelkeket. Mert az Ige csupán csak lélekkel, míg a test, testi szemmel is látható. Módot adott arra, hogy meglássuk az Igét: az Ige testté lett, hogy megláthassuk, így kellett gyógyulást találnunk, hogy bensőleg lássuk az Igét.

„Tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk”{n}{r}1 Jn 1, 2{/r}{/n}, azaz megjelent közöttünk; vagy világosabban szólva: megjelent számunkra.

„Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek”{n}{r}1 Jn 1, 3{/r}{/n}. Jól figyeljetek, kedveseim: „Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek”, őt magát, a testben jelenlévő Urat látták, az Úr szájából hallották az igéket, és hirdették nekünk. Tehát mi is hallottuk, de nem láttuk.

Vajon talán kevésbé vagyunk szerencsések, mint azok, akik látták és hallották? De akkor hogyan folytatná, hogy: „ti is közösségben legyetek velünk?”{n}{r}1 Jn 1, 3{/r}{/n} Ők látták. Mi nem láttuk, de mégis közösségben vagyunk velük, mert ugyanazt a közös hitet valljuk.

„Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek – mondja – hogy örömötök teljes legyen”{n}{r}1 Jn 1, 4{/r}{/n}. Teljes örömről beszél, mégpedig magában a közösségben, a szeretetben és az egységben.

Íme, János, a tanítvány, aki Jézus Szívén nyugodott az utolsó vacsorán: {*} Mert ő volt a választott, boldog apostol, aki titkos tanításokat kapott a mennyből.

Számára evangéliumi élő víz fakadt az Úr szent Szívéből. {*} Mert ő volt a választott, boldog apostol, aki titkos tanításokat kapott a mennyből.

HIMNUSZ

Ártatlan apró vértanúk

dicsőítsen ma szent dalunk!

A föld elvesztett, s könnye hull

az ég elnyert, s örömre gyúl.

Megölt a vad, gonosz király,

de Alkotónk szent karja várt,

hogy országába fölvegyen,

hol fény s öröm vár szüntelen.

Halálotok gyöngyként ragyog

Krisztus körül, ártatlanok,

kétévesek sem voltatok,

s már mennybe vittek angyalok.

Ó város, szentté tett az ég

mint Megváltónk szülőhelyét,

kinek mint zsenge áldozat

első mártírvér itt fakad.

Állnak királyi trón előtt

tündöklő fényruhában ők,

ingecskéjüknek bíborát

a Bárány vére mosta át.

Jézus, neved legyen dicső,

kit földre szült a Szűz szülő,

Atyádnak s Lelkednek veled

örök dicsőség, tisztelet! Ámen.

1. ant. Gyermekeid szökelltek, mint a bárányok, és dicsőítettek téged, Uram, aki megmentetted őket.

2. ant. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése: feddhetetlenül állnak Isten trónja előtt.

3. ant.Örök vidámság lesz az arcukon: öröm és ujjongás kíséri őket, fájdalom és siralom nem lesz többé.

Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.”

Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életet olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat: Pitomot és Ramzeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett a számuk, és felülmúlták azt, aki meg akarta félemlíteni Izrael fiait. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle mezei munkával, azaz mindenféle kényszermunkával.

Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: „Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben!”

Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben!”

Ujjongani fogok népemen: {*} Nem hallatszik többé köztük sem sírás, sem jajkiáltás.

Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Lásd, újrateremtek mindent. {*} Nem hallatszik többé köztük sem sírás, sem jajkiáltás.

Megszületik a kicsiny Gyermek, a nagy Király. Eljutnak hozzá messze vidékről a bölcsek; jönnek, hogy hódoljanak annak, aki még jászolban fekszik, de égen és földön uralkodik. Amikor a bölcsek hírt adnak a megszületett Királyról, Heródes megdöbben, és hogy el ne veszítse uralmát, meg akarja ölni. Pedig, ha hinne, itt is nyugodtan, a másik életben pedig vég nélkül uralkodnék.

Heródes, miért ijedsz meg attól, hogy Király születéséről hallasz? Nem azért jön ő, hogy téged kisemmizzen, hanem hogy legyőzze a sátánt. Te azonban nem tudod ezt megérteni, ezért zavarodol meg és dühöngsz; és hogy elpusztítsd azt az egyet, akit halálra keresel, kegyetlenül annyi gyermek halálát okozod.

Még a jajveszékelő anyák vagy a kicsinyeik tetemét sirató édesapák iránti szánakozás sem tart vissza, sem a kisdedek sivalkodása és nyögése. Megölöd a kicsinyeket testileg, mert téged megöl a szívbeli félelem. Azt gondolod: ha végrehajtottad, amit kívánsz, hosszú ideig élhetsz, pedig magát az Életet törekszel megölni.

A kegyelemnek az a kicsiny, mégis hatalmas forrása viszont, aki még csak jászolban fekszik, de téged már a trónodon megrémít, felhasznál terveiben – noha azokat fel sem foghatod_–, és megszabadítja a lelkeket az ördög rabságából. Azoknak a fiait, akik most ellenfelei, fölvette az örökbefogadottak sorába.

A kisdedek, bár öntudatlanul, Krisztusért halnak meg, a szüleik pedig megsiratják mint vértanúkat, akik elszenvedték a halált: Krisztus mégis hiteles tanúivá teszi őket, akik még beszélni sem tudnak. Íme, hogyan uralkodik az, aki eljött, hogy így uralkodjék! Íme, szabadít már a Szabadító, és üdvöt ad az Üdvözítő!

De te, mit sem tudsz erről, Heródes, csak megriadsz és kegyetlenkedsz. És miközben tombolsz dühödben a kicsinyek ellen – magad se tudod_–, máris hódolsz őneki.

Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját.

Imádták az örökkön-örökké élő Istent, {*} És letették koronájukat az Úr, az ő Istenük trónja elé.

Arcra borultak a trón előtt, áldották az örökkön-örökké élő Istent. {*} És letették koronájukat az Úr, az ő Istenük trónja elé.

Bennünket püspöknek és főpapnak neveznek. Ha valóban meg szeretnénk felelni a nevünknek és meg akarjuk ismerni a jelentését, akkor folytonos gondossággal kell figyelnünk és követnünk Istentől rendelt Főpapunk nyomdokait, ő miértünk önmagát ajánlotta fel az Atyának a kereszt oltárán. Az ég legfelső magasán szüntelenül figyeli minden tettünket és cselekedeteink szándékát. Meg is fog fizetni mindenkinek tettei szerint.

Az ő földi képviseletét vállaltuk el, ugyanis nevének dicsőségében és méltóságának tekintélyében részesültünk, és földi életünk idejére ránk vannak bízva a lelkipásztori munka gyümölcsei, azért kerültünk az apostolok és az apostoli férfiak utódaiként az egyházak élére, hogy szolgálatunkkal megsemmisítsük a bűn és a halál uralmát, és így Krisztus Egyháza a hitben és a viruló erényekben megerősödjék és az Úr szent templomává épüljön.

A püspökök száma éppen nem csekély. A felszenteléskor megígértük: szavainkkal napról napra nyilvánítjuk, hogy gondosan végezzük a tanítást, a lelkipásztori munkát és lelkiismeretesen éberek leszünk. Bárcsak megerősítené ígéretünk hitelességét a tettek tanúságtétele! Az aratnivaló bizony sok, összegyűjtése és az Úr csűrébe való betakarítása nem is telik egy embertől, még néhánytól sem.

Egyáltalán ki vonhatná kétségbe, hogy a római Egyház minden egyház feje és a katolikus tanítás forrása? Ki nem tudná, hogy a mennyek országa kulcsait Péter kapta meg? Vajon nem Péter hitén és tanításán alapszik az Egyház egész szervezete – amíg a hit egységében és Isten Fia megismerésében mindnyájan el nem jutunk a teljes krisztusi nagykorúságra?

Szükséges mégis, hogy sokan legyenek, akik ültetnek, sokan, akik öntöznek, mert ezt kívánja meg az igehirdetés sikere és elterjesztése a világ népei között. Valamikor a régi választott népnek elég volt egy oltár, de szükségszerűen több tanítója volt. Annál inkább így van most, amikor a népek oly nagy sokasága gyűlik össze, hogy a Libanon fái sem elegendők az áldozati tűzhöz, és nemcsak a Libanon, hanem egész Júdea állataiból sem futja az egészen elégő áldozatra.

De akárki legyen is, aki öntöz vagy ültet, Isten senki másnak nem ad növekedést, csak annak, aki Péter hite alapján ültet, és az ő tanítására hagyatkozik.

Valójában a nép legfontosabb ügyei, amelyekben a római pápának kellene döntenie, a püspökhöz kerülnek. A pápától rendelt egyházi elöljáróknak kell gyakorolniuk a rájuk bízott hatalmat, és ennek gyakorlásáért felelősséggel tartoznak.

Emlékezzetek végül arra, hogyan szabadultak meg atyáink, miképpen és milyen sanyargatások között növekedett és terjedt el az Egyház! Milyen viharoktól menekült meg Péter hajója, amelynek Krisztus az utasa! Mint jutottak győzelmi koszorúhoz azok, akiknek hite a megpróbáltatások között ragyogott fel még tündöklőbben!

A szentek egész seregének győzelmes útja igazolja, hogy örök igazság ez: csak az nyeri el a győzelmi koszorút, aki szabályszerűen küzd.

Az igazság koronájával megkoronázott téged az Úr: {*} Szent ruhájába öltöztetett és benned él az Úr, a választottak Istene.

A jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad, íme, készen vár rád az örök élet koronája. {*} Szent ruhájába öltöztetett és benned él az Úr, a választottak Istene.

A mindenható Istennek, a mindenség Királyának, mindenért legyen dicsőség. Ugyanígy legyen hála lelkünk Megváltójának és Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak. Általa kérjük, hogy békénk maradandó és szilárd legyen, s mind a külső, mind a belső zavaroktól és megrázkódtatásoktól mindenkor mentes legyen.

Immár derülten és tisztán ragyog felettünk a nappal, amelyet többé már semmiféle felhő sem homályosít el, s Krisztusnak az egész földkerekségen elterjedt egyházait égi fényesség ragyogásával tölti be. Akik nem tartoznak a mi vallásunk közösségébe, még azok is valamennyire részesednek az Istentől nekünk ajándékozott javakból, mintegy morzsákat kapnak belőlük, ha nem is élvezhetik egészükben.

Nekünk viszont, akik minden reményünket Krisztusba helyeztük, hihetetlenül nagy lett az örömünk. Mindnyájunk arca szinte isteni örömtől fénylett, amikor láttuk, hogyan élednek újjá a hosszú, szörnyűséges romlásból mindazok a helyek, amelyeket a zsarnoki gonoszság előzőleg lerombolt. Láttuk, hogyan emelkednek újra magasba a templomok és mint ragyognak sokkal nagyobb tiszteletben és fényben, mint amelyeket leromboltak.

Ehhez járult a püspökök összejövetele, a zarándokoknak érkezése idegen és távoli vidékekről, a népek kölcsönös szeretete és jóindulata, amikor mint Krisztus testének a tagjai eggyé forrtak.

Így valósult meg a próféta látomása, amely a jövendőt titokzatos képben jelezte előre: Csont a csonthoz, ízület az ízülethez kapcsolódott, amit a próféta beszédében homályos szavakba burkoltan, de nagyon is igaz módon előre hirdetett.

Az isteni Léleknek ugyanaz az ereje járta át a tagok összességét: Egy lelkülettel voltak, egyek eleven hitükben, egyetlen összhangzó karban zengtek himnuszt az Istennek.

Mit mondjak még a főpásztorok tökéletes szépségű istentiszteleteiről, a papok nagy gonddal végzett áldozatbemutatásairól, az Egyház valósággal istenien fönséges szertartásairól? Emitt a zsoltáréneklést hallgatták, meg az isteni kinyilatkoztatás egyéb tanításait, amott a mély értelmű isteni szolgálatot végezték. És kifejtették az Úr üdvöt hozó szenvedésének titkokkal teljes hitvallását.

Egyszóval: a különböző korú és mindkét nemből álló nagy sokaság teljes szívéből imádkozott, hálálkodott és hódolt boldog örvendezéssel Isten előtt, akitől minden jó származik.

Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva egy testben. Legyetek hálásak! {*} Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

Új dalt énekeljetek az Úrnak, dicsérete zengjen hívei gyülekezetében. {*} Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.