Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:
Legfőbb kegyesség Istene,
világ teremtő mestere,
ki egy vagy hatalom szerint,
de háromság személy szerint.
Fogadd el buzgó énekünk
s a hozzád síró könnyeket,
a tisztult szívnek hadd legyen
öröme benned teljesebb.
A buja ösztön vágyait
eméssze tüzes szeretet,
és felövezve, éberen,
készülten várjuk jöttödet.
Hogy kiknek hangos éneke
most megtöri az éjszakát,
ajándékodként nyerjük el
az égnek boldog otthonát.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk:
egyetlen Úr, örök Király. Ámen.
II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:
Örök dicsőség Istene,
hívőkre küldöd Lelkedet,
ki által hét kegyelmet adsz,
ma mindnyájunkra küldj vigaszt!
Űzd el tőlünk a testi bajt,
s a fertőző botrányokat;
gyomláld a bűn hajtásait
s a szív gyötrő fájdalmait!
Elménkben tiszta fényt deríts,
tisztes munkában megsegíts,
kérő imánkra légy kegyes,
és egykor mennybe felvezess!
A hét nap és hét éjszaka,
világidő hét korszaka,
ám nyolcadiknak végidő,
világítélet napja jő.
Akkor, megváltó Istenünk,
ne vádolj, irgalmazz nekünk,
baloddal el ne távolíts,
jobboddal áldj és üdvözíts!
Kérünk, kegyelmes Istenünk,
néped hallgasd meg, légy velünk,
hogy zengjük mindörökkön át
a Szentháromság himnuszát! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *
mert örökké szeret minket.
Így szóljanak azok, akiket megváltott az Úr, *
akiket megmentett az ellenség kezéből,
és akiket minden tájról összegyűjtött, †
napkeletről és napnyugatról, *
északról és délről.
Bolyongtak a pusztában, a sivatagban, *
lakott város felé utat nem találtak.
Az éhségtől és a szomjúságtól *
szinte elepedt a lelkük.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Egyenes úton vezette őket, *
hogy lakott városba jussanak.
Adjanak hálát az Úrnak jóságáért, *
az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
mert bő vizet adott a szomjazóknak, *
és az éhezőket jóllakatta.
Sötétben, a halál árnyékában ültek, *
nyomorultan, vasra verve,
mert ellenszegültek Isten szavának, *
a Magasságbeli döntését megvetették.
Ezért alázta meg szívüket szenvedéssel, *
elestek, és nem volt, aki fölsegítse őket.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Kivezette őket a sötétből, a halál árnyékából, *
és bilincseiket összetörte.
Adjanak az Úrnak hálát jóságáért, *
az emberekkel tett nagy csodáiért,
mert az érckapukat összetörte, *
és a vas-zárakat összezúzta.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
A gonoszság útján balgaságba estek, *
és bűneik miatt nyomorba jutottak.
Megutáltak minden eledelt, *
s már a halál kapujához értek.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Elküldte igéjét, és meggyógyította őket, *
életüket kimentette a pusztulásból,
hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *
az emberekkel tett nagy csodáiért,
hogy a dicséret áldozatát bemutassák, *
és ujjongással hirdessék tetteit.
Akik hajóikon mély tengerre szálltak, *
és a nagy vizek hátán végezték munkájukat,
azok láthatták az Úr nagy tetteit, *
és csodáit a mély tengeren.
Szavára szélvihar támadt, *
és hullámok tornyosultak:
Felemelkedtek az égig, †
majd lezuhantak a mélységekig, *
s nagy veszedelmükben már kétségbeestek.
Meginogtak, tántorogtak, mint a részeg, *
és odaveszett minden bölcsességük.
Az Úrhoz kiáltottak gyötrelmükben, *
aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Szellővé csendesítette a vihart, *
a hullámok elcsitultak.
Örültek is a nagy csendességnek; *
így vezette őket az óhajtott kikötőbe,
hogy az Úrnak hálát adjanak jóságáért, *
az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
és hogy magasztalják őt a nép gyülekezetében, *
és a vének tanácsában is dicsőítsék.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
A folyókat sivataggá tette, *
és a forrásokat szomjas földdé,
a termőföldet pedig szikessé, *
az ott lakók bűnei miatt.
Aztán a pusztát tóvá változtatta, *
a kiszáradt földet vizek forrásává.
Ott telepítette le az éhezőket, *
hogy lakóvárost alapítsanak.
Bevetették földjüket, telepítettek szőlőt, *
és az bőséges termést hozott nekik.
Megáldotta őket, és megsokasodtak, *
és jószágaik számát nem engedte fogyni.
Majd ismét megfogyatkoztak, nyomorba jutottak, *
és gyötrődtek bajtól, szenvedéstől.
De aki a fejedelmeket is megvetéssel sújtja, *
és úttalan pusztán hagyja bolyongani:
az felemelte nyomorából a szegényt, *
és nemzetségüket, mint nyájat megsokasította.
Látják ezt az igazak, és örvendeznek, *
ám bezárul minden gonosz ajka.
Ki olyan bölcs, hogy felfogja ezt, *
és megértse az Úr szeretetét?
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.
Uram, a fellegekig ér a te hűséged,
Ítéleteid oly mélyek, mint a tenger.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Prédikátor könyvéből
11, 7 – 12, 14
Mondások az öregségről
Édes a fény, és jót tesz a szemnek, ha látja a napot. Ha sok évig él is az ember, örüljön mindegyiknek, és gondoljon arra, hogy sok lesz a sötétség napja. Minden, ami következik, hiábavalóság!
Örülj, ifjú ember, ifjúságod idején, légy vidám ifjú napjaidban! Menj, ahová húz a szíved, és ahová csal a szemed! De légy tudatában, hogy Isten mindenért számadásra von. Vesd ki a szívedből a haragot, és tartsd távol testedtől a bajt! Mert az ifjúság és a fekete haj korszaka hiábavaló.
Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok, és elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok, és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak; amikor az őrlőlányok már nem dolgoznak, mert az ablakokban elhomályosodik a nappal; amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton; amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér; az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok; mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék; és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta.
Hiábavalóság, csak hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, minden hiábavalóság! A Prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott. A Prédikátor igyekezett tetszetős szavakat találni és az igazság szavait őszintén leírni.
A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke, és mint a levert cövekek; a nyájak javára használja őket a pásztor.
Ezeken túl, fiam, ne kutass! A sok könyvírásnak se vége, se hossza, és a sok tanulás elfárasztja a testet.
Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 70, 17. 9; vö. Zsolt 15, 11
Ifjúságom óta oktatsz, Istenem, csodáidat mindmáig hirdetem * Ne vess el engem öregségem idején.
Örömmel töltesz el színed előtt, és mindörökké tart örömöm jobbodon. * Ne vess el engem öregségem idején.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Gergely agrigentumi püspöknek a Prédikátor könyvéhez írt magyarázatából
(Lib. 10, 2: PG 98, 1138-1139)
Közeledjetek az Úrhoz, és megvilágosodtok
Édes a fény, jegyzi meg a Prédikátor, és a szemnek olyan jó érzés ebbe a napba beletekintenie. Ha valaki kioltaná ezt a fényt, alaktalanná szürkülne a világ, és élettelenségbe zuhanna az élet. Ezért ír így Isten titkainak nagy szemlélője, a kezdetre visszatekintő Mózes: Isten látta, hogy a világosság jó. De most inkább arra a nagy, igaz és örök világosságra kell gondolnunk, amely minden embert megvilágosít, Krisztus Urunkra, a világ fenntartójára és megváltójára, aki emberré lett, és vállalta az embersorsot minden szenvedésével, s akiről Dávid próféta így énekel: Énekeljetek Istennek, zsoltárt zengjetek nevének, készítsetek utat neki, aki a felhő fölött vonul, mert „az Úr” az ő neve; örvendezzetek színe előtt.
Édesnek nevezte ezt a fényt, és jó érzésnek jelezte e dicsőség napjának a szemlélését, már tudniillik előre arról szólva, aki Isten létére emberi testet vett magára, és azt mondotta: Én vagyok a világ világossága; aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. És egy másik helyen: Ez az ítélet: a világosság a világba jött. Ezért tehát ez a nap, amelyet testi szemünkkel szemlélünk, az igazság Napját jelzi előre. Ez valóban a legédesebb fény lett mindazok számára, akik méltók lehettek arra, hogy tőle tanuljanak, és akik őt saját szemükkel csak egy köztük élő és velük levő embernek látták, jóllehet nem olyan ember volt, mint a többi. Mert ő igaz Isten is volt, és ezért tudta megvalósítani, hogy a vakok lássanak, a sánták járjanak, a süketek halljanak, és megtisztította a leprásokat, s egyetlen szavával életre keltette a holtakat.
Hiszen most is az élet legédesebb gyönyörűsége, ha lelki szemünkkel rátekintünk, tiszta és isteni szépségében elmerülünk, és róla elmélkedünk. Hiszen abból a tényből, hogy közösségbe lépett velünk, és felvette a mi emberi természetünket, mi is megvilágosodunk, lelkiekben gazdagodunk, öröm tölti el a lelkünket, életszentségre jutunk, értelmünk világossága felfokozódik, s végül mennyei ujjongással töltekezünk, s mindez megaranyozza életünk minden hétköznapját is. A bölcsen gondolkodó szent író ezért írta: Ha sok évig él is az ember, örüljön mindegyiknek. Mert azok számára, akik őt szemlélik, minden öröm forrása csak az igazság Napja. Erről mondja Dávid próféta: Ujjonganak Isten előtt az igazak, elragadtatással ünnepelnek; majd ismét: Örvendjetek, igazak, az Úrban, a szentekhez dicséret illik.
VÁLASZOS ÉNEK
Zsolt 33, 4. 6; Kol 1, 12-13
Magasztaljátok az Urat velem együtt, dicsőítsük az ő nevét mindnyájan! * Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket, és arcotokat nem érheti szégyen.
Arra méltatott minket, hogy részünk legyen a szentek fényességében, és a sötétség hatalmából kiragadott minket. * Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket, és arcotokat nem érheti szégyen.
KÖNYÖRGÉS
Könyörögjünk!
Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Hozzátesszük, legalábbis közös zsolozsmázáskor a felhívást:
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor vasárnap vagy főünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést tartanak, a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt kerülnek sorra a kantikumok és az evangélium, amint azt a Függelék jelzi.
Ha az Olvasmányos imaórát közvetlenül egy másik imaóra előtt mondják, akkor vehető az utóbbinak a himnusza; az Olvasmányos imaóra végén pedig elmarad a Könyörgés és a Felhívás, az ezt követő imaóra elején pedig a bevezető vers és a Dicsőség az Atyának.
A MKPK jóváhagyásával, 2013
© 1999-2023 J. Vidéky